A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 21. szám

RAVASZ JÓZSEF Az utak egyikén (Dúdor Pista emlékének) Majd ha semmiben sem különbözik tőled Ember — kell-e tovább élnem ? Zegzugos utcákban éjszaka fél­nem? Kifűzhetem-e félelemmel telt cipő­met? S álom nélkül ébredek-e ? A vers, legsötétebb utak egyike. Kocsmáiban tiltott dalok élnek. Soványak, de annál tüzesebb sze­műek! DÉNES GYÖRGY Csodálatos álom Gyönyörű színekben jelentkezett az álmom, de a színek lassan fölszívódtak, egy szín maradt csak, suhanó ölyv árnya, hamvába fűit a szikrázó nap. Fölébredvén, a vaksötétben némán tapogattam színeim után, elmerült mind Léthé hűs vizében, a sok piros, lila s kénsárga láng. FOTÓ: KRASCSENITS GÉZA Betévedni- s feledni napot nap után mindenéből kiénekelni! Járok kocsmáról kocsmára. Intézetbe zárnak. S ha majd otthon leszek — szom ja n sohasem találnak... — Emlékszem, hogy annak idején semmi­képp sem akarta, hogy Karéinak hívják — mondtam neki. Vigyázzba vágta magát előt­tem, ujja pontosan a nadrágja varratán, a­­hogy azt az előírások kívánják, s az első kitüntetése is ott fityegett díszes egyenruhá­ján. Egyenesen, bátran nézett a szemembe. — Emlékszem, a csillagász-navigátori isko­lán egyszer kijelentette, hogy a mai modem időkben nevetségesnek tűnik úgy nevezni magunkat, mint a régi szenteket, s a maga számára kitalált egy új, más nevet. Nagy feltűnést keltett vele. Valami két x-es különös szót eszelt ki. Mindenki megmoso­lyogta miatta, de közben éreztük, hogy en­nek a fiatalembernek igaza van. Valóban kissé maradiságra vall naponta olyan ifjakat küldeni a Vénuszra, akiknek a neve az Ame­rika felfedezése előtti időkre emlékeztet. S emellett ez a Karel XX a legjobb koponya volt az egész évfolyamban. Kiváló sportoló, nagyszerű matematikus, kitűnő énekes. Né­­hányan ugyan megmorogták akkor, hogy túlságosan becsvágyó, azzal az XX-el is csak a figyelmet akarja felhívni magára, meg akar­ja mutatni, milyen haladó, s ezzel a többit kívánja megszégyeníteni. Mindezek ellenére a többségnek tetszett az ötlet. — Pihenj! Foglaljon helyet! — mutattam a karosszékre. — Hogy is végződött ez a névhistória akkor? Annak már jópár éve. Most hogy hívják? — Nem a nevem miatt jöttem önhöz. Azt szeretném bejelenteni, hogy kilépek a ME­­ÉSZ-böl — jelentette ki határozottan és az asztalra helyezte díszes sapkáját. Három suj­­tás volt rajta, tehát nem volt újonc a világűr­ben. — A Mozgalom az Emberiség Ésszerű Szövetségéért-böl? Nekem különben sem tetszett soha ez a társaság. Hogyan került közéjük? — Ön tényleg nem emlékszik, hogy a legutóbbi start előtt meglátogattam Lida miatt ? Eszembe jutott rögtön. És csaknem sajnál­tam, hogy székkel kínáltam. Hogyne, hisz ez a fiatalember akkor néhány órával a start előtt azt kérte, hogy cseréljem le a kijelölt biológuslányt. Mivel most éppen nem éssze­rű, hogy együtt utazzon a kibernetikusunk­kal. Akkortájt a hosszú utakra párokban alakult ki a személyzet. Tudtam, hogy Lida szerelmes a kibernetikusba, s ezt meg is mondtam XX hadnagynak. — Csakhogy hozzám illik. Egymáshoz tar­tozunk. Ebben járatos vagyok, vizsgáztam belőle az iskolában. Kölcsönösen kiegészít­jük egymást. Az én jellemző vonásom össze­vág az ő alárendeltségi képességével. Néz­zen ide! És valami ábrát mutatott, ami az elektro­­kardiogramra hasonlított. — De nem szereti önt... — Szeret? Mit jelent ez a szó? A mi időnkben már uralni tudjuk a természet tit­kait mind a földön, mind a világűrben, de a jövő nemzedék sorsát, jövendő gyermekeink tulajdonságait illetően még mindig valamifé­le szerelemre hagyatkozunk, amit senki nem ért, még a költők se. Különben nem imának erre a témára évszázadok óta annyi verset. Ha tudnák, megoldanák ezt a kérdést, s aztán más feladattal foglalkoznának. Ennek véget kell vetni. Hisz az a bizonyos szerelem egyre inkább lebecsüli az emberiséget. Tud­ja ön, miféle az a kibernetikus? Egy lehetsé­ges bűnöző! Az iskolában csaknem megbu­kott. Lida egészen más gyermeket szülne velem, mint vele, össze se lehetne hasonlíta­ni a kettőt. Csakhát ö a rosszabbikat szereti, a gyengébb jellemüt, a kevésbé sikereset, mint általában a nők. A nők szabotálják az eugenetikái programot. Némelyikük nem átallja bevallani, hogy kimondottan élvezet-JOSEF NESVADBA A KÉK­BOLYGÓ tel olvas rablásokról meg gyilkosságokról. Lida egyszer bevallotta nekem, hogy szíve­sen járna valami iszákossal. Aztán vigyázhat­ják és nevelhetik férjeiket ahelyett, hogy gyermekeikkel törődnének, akik sokszor nem is lehetnek nekik. Ösztöneik ezáltal célt té­vesztenek, szinte kiforgatják a felnőtteket, hogy alkalmatlanná válnak mindenre, ahe­lyett, hogy gondoskodnának az új nemze­dékről. Az emberiség genetikai szempontból egyre satnyul. Néhány nemzedék múlva nem különbözteti meg a még alkalmas egyént az alacsonyabb rendű példányoktól. Az orvosok megmentik a gyenge egyedek életét, akik aztán egész létük során terhei a nevelői és egészségügyi intézményeknek, a betegekről csaknem jobban gondoskodnak, mint az egészségesekről. Hová vezet ez? Társadal­munk fenntartja a leggyengébbeket és a legkevésbé ellenállókat, az asszonyaink dé­delgetik, a hivatalok foglalkoznak, piszmog­nak velük. Ez természetellenes. Tudja milyen lesz a teljesítményi átlag szintje százötven év múlva ? Valamiféle számításokat mutatott nekem. Számokat. Nagyon felindult volt. Úgy akarta pároztatni az embereket, mint a lovakat vagy a nyulakat szokás. Egyszerűen kidobtam. Tulajdonképpen Lidát meg a kibernetikuso­mat sértegette. Ezek a megszállottak, akik szüntelenül az észre hivatkoznak, sokszor nagyon korlátoltnak tűnnek. Mint az egész MEÉSZ. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom