A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-19 / 21. szám
RAVASZ JÓZSEF Az utak egyikén (Dúdor Pista emlékének) Majd ha semmiben sem különbözik tőled Ember — kell-e tovább élnem ? Zegzugos utcákban éjszaka félnem? Kifűzhetem-e félelemmel telt cipőmet? S álom nélkül ébredek-e ? A vers, legsötétebb utak egyike. Kocsmáiban tiltott dalok élnek. Soványak, de annál tüzesebb szeműek! DÉNES GYÖRGY Csodálatos álom Gyönyörű színekben jelentkezett az álmom, de a színek lassan fölszívódtak, egy szín maradt csak, suhanó ölyv árnya, hamvába fűit a szikrázó nap. Fölébredvén, a vaksötétben némán tapogattam színeim után, elmerült mind Léthé hűs vizében, a sok piros, lila s kénsárga láng. FOTÓ: KRASCSENITS GÉZA Betévedni- s feledni napot nap után mindenéből kiénekelni! Járok kocsmáról kocsmára. Intézetbe zárnak. S ha majd otthon leszek — szom ja n sohasem találnak... — Emlékszem, hogy annak idején semmiképp sem akarta, hogy Karéinak hívják — mondtam neki. Vigyázzba vágta magát előttem, ujja pontosan a nadrágja varratán, ahogy azt az előírások kívánják, s az első kitüntetése is ott fityegett díszes egyenruháján. Egyenesen, bátran nézett a szemembe. — Emlékszem, a csillagász-navigátori iskolán egyszer kijelentette, hogy a mai modem időkben nevetségesnek tűnik úgy nevezni magunkat, mint a régi szenteket, s a maga számára kitalált egy új, más nevet. Nagy feltűnést keltett vele. Valami két x-es különös szót eszelt ki. Mindenki megmosolyogta miatta, de közben éreztük, hogy ennek a fiatalembernek igaza van. Valóban kissé maradiságra vall naponta olyan ifjakat küldeni a Vénuszra, akiknek a neve az Amerika felfedezése előtti időkre emlékeztet. S emellett ez a Karel XX a legjobb koponya volt az egész évfolyamban. Kiváló sportoló, nagyszerű matematikus, kitűnő énekes. Néhányan ugyan megmorogták akkor, hogy túlságosan becsvágyó, azzal az XX-el is csak a figyelmet akarja felhívni magára, meg akarja mutatni, milyen haladó, s ezzel a többit kívánja megszégyeníteni. Mindezek ellenére a többségnek tetszett az ötlet. — Pihenj! Foglaljon helyet! — mutattam a karosszékre. — Hogy is végződött ez a névhistória akkor? Annak már jópár éve. Most hogy hívják? — Nem a nevem miatt jöttem önhöz. Azt szeretném bejelenteni, hogy kilépek a MEÉSZ-böl — jelentette ki határozottan és az asztalra helyezte díszes sapkáját. Három sujtás volt rajta, tehát nem volt újonc a világűrben. — A Mozgalom az Emberiség Ésszerű Szövetségéért-böl? Nekem különben sem tetszett soha ez a társaság. Hogyan került közéjük? — Ön tényleg nem emlékszik, hogy a legutóbbi start előtt meglátogattam Lida miatt ? Eszembe jutott rögtön. És csaknem sajnáltam, hogy székkel kínáltam. Hogyne, hisz ez a fiatalember akkor néhány órával a start előtt azt kérte, hogy cseréljem le a kijelölt biológuslányt. Mivel most éppen nem ésszerű, hogy együtt utazzon a kibernetikusunkkal. Akkortájt a hosszú utakra párokban alakult ki a személyzet. Tudtam, hogy Lida szerelmes a kibernetikusba, s ezt meg is mondtam XX hadnagynak. — Csakhogy hozzám illik. Egymáshoz tartozunk. Ebben járatos vagyok, vizsgáztam belőle az iskolában. Kölcsönösen kiegészítjük egymást. Az én jellemző vonásom összevág az ő alárendeltségi képességével. Nézzen ide! És valami ábrát mutatott, ami az elektrokardiogramra hasonlított. — De nem szereti önt... — Szeret? Mit jelent ez a szó? A mi időnkben már uralni tudjuk a természet titkait mind a földön, mind a világűrben, de a jövő nemzedék sorsát, jövendő gyermekeink tulajdonságait illetően még mindig valamiféle szerelemre hagyatkozunk, amit senki nem ért, még a költők se. Különben nem imának erre a témára évszázadok óta annyi verset. Ha tudnák, megoldanák ezt a kérdést, s aztán más feladattal foglalkoznának. Ennek véget kell vetni. Hisz az a bizonyos szerelem egyre inkább lebecsüli az emberiséget. Tudja ön, miféle az a kibernetikus? Egy lehetséges bűnöző! Az iskolában csaknem megbukott. Lida egészen más gyermeket szülne velem, mint vele, össze se lehetne hasonlítani a kettőt. Csakhát ö a rosszabbikat szereti, a gyengébb jellemüt, a kevésbé sikereset, mint általában a nők. A nők szabotálják az eugenetikái programot. Némelyikük nem átallja bevallani, hogy kimondottan élvezet-JOSEF NESVADBA A KÉKBOLYGÓ tel olvas rablásokról meg gyilkosságokról. Lida egyszer bevallotta nekem, hogy szívesen járna valami iszákossal. Aztán vigyázhatják és nevelhetik férjeiket ahelyett, hogy gyermekeikkel törődnének, akik sokszor nem is lehetnek nekik. Ösztöneik ezáltal célt tévesztenek, szinte kiforgatják a felnőtteket, hogy alkalmatlanná válnak mindenre, ahelyett, hogy gondoskodnának az új nemzedékről. Az emberiség genetikai szempontból egyre satnyul. Néhány nemzedék múlva nem különbözteti meg a még alkalmas egyént az alacsonyabb rendű példányoktól. Az orvosok megmentik a gyenge egyedek életét, akik aztán egész létük során terhei a nevelői és egészségügyi intézményeknek, a betegekről csaknem jobban gondoskodnak, mint az egészségesekről. Hová vezet ez? Társadalmunk fenntartja a leggyengébbeket és a legkevésbé ellenállókat, az asszonyaink dédelgetik, a hivatalok foglalkoznak, piszmognak velük. Ez természetellenes. Tudja milyen lesz a teljesítményi átlag szintje százötven év múlva ? Valamiféle számításokat mutatott nekem. Számokat. Nagyon felindult volt. Úgy akarta pároztatni az embereket, mint a lovakat vagy a nyulakat szokás. Egyszerűen kidobtam. Tulajdonképpen Lidát meg a kibernetikusomat sértegette. Ezek a megszállottak, akik szüntelenül az észre hivatkoznak, sokszor nagyon korlátoltnak tűnnek. Mint az egész MEÉSZ. 14
