A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 13. szám
I TUDOMÁNY TECHNIKA MA GZ A TV ÍZ PRÓBA INDIÁBAN Nyugaton csak meghatározott esetekben alkalmazzák az anyára és gyerekre egyaránt veszélyes magzatvizpróbát, annál nagyobb a sikere Indiában. A magzatvíz sejtjeinek kromoszómavizsgálatából következtetni lehet esetleges genetikai rendellenességekre. Csak Bombayben 258 speciális központban és 16 klinikán végzik az amniocentézist, amellyel egyébként meghatározható a születendő gyermek neme is. Indiában 1978-tól 1982-ig több mint 78 ezer olyan magzatvizpróbára került sor, amely után megszakították a terhességet — mert kislányok születtek volna. Kezdetben a kormánynak egyáltalán nem volt kedve ellenére a népességrobbanást fékező önszabályozás, most azonban kénytelen szembenézni több indiai szervezet, köztük a nagyon tevékeny feminista mozgalom neves reakcióival. A feministák 1987 végére elérték, hogy szabályozzák a magzatvizpróbát. A törvények szerint csak állami kórházak végezhetik, kizárólag genetikai rendellenességek kiszűrése céljából, 35 évnél idősebb pácienseken, kései terhességnél. A törvényt ezzel együtt túlságosan nagyvonalúnak tartják, mert nagyon sok rendellenesség épp a magzat nemétől függ. Az indiai orvosok minden erkölcsi fenntartásuk ellenére eddig elnézték a magzatvízpróbát, ezért felelősségük legalább akkora, mint a társadalomé. Mert a gyermek nemének.megállapítása pénzügyi és társadalmi probléma. A lánynak hozományt kell adni, a-fiúnak nem. A hozomány pedig, az apa társadalmi helyzetétől függően 5 000—150 000 rúpia, amihez még hozzászámitódik ez-az: hűtőszekrény, videomagnó, robogó vagy autó... És az atya inkább most szurkolja le az ötszáz rúpiát, mint később az ötezret. Az Indiai Szülészek és Nőgyógyászok Társaság tiltakozik az ellen, hogy a magzatvizpróba felelősségét kizárólag az orvosokra hárítsák, szerintük a megoldás a nők emancipációja. Az amniocentézis tovább torzítja az indiai társadalom sajátos aránytalanságát. India a világ ama négy országa közé tartozik, ahol több a férfi, mint a nő, holott ugyanannyi fiúcsecsemö születik, mint leány. Errefele azonban mindig szokás volt a nemek szerinti „születésszabályozás". Tamil Naduban például mérges magvakat kevertek a tejbe, ami hasmenést, kiszára-dást okozott, és három nap alatt végzett az újszülött leányokkal. India jól példázza, hogyan kerül ellentmondásba az erkölcs és a kultúra az orvostudomány fejlődése nyomán. Errefelé, mint sok más államban, a férfi ér többet. A férfi dolgozik és pénzt keres, az asszony igaz ugyan, hogy fenntartja a fajt, ám pénzbe kerül. Az indiai kislányok 78 százaléka alultáplált — a fiúknak csak 28 százaléka —, és a gyermekhalandóság aránya sokkal magasabb a leánykák, mint a kisfiúk között. KÍMÉL! A GERINCET Nevezetesen az ápolónők gerincét ez az egyszerű műanyag eszköz, a Patient Handling Sling. Azzal segíti az ápolónő munkáját, hogy annak nem kell olyan nagyot hajolnia, nem beszélve arról, hogy a homorú lap meghosz-ÓLOM A LÉGKÖRBEN A légkör ólomszennyezettségének mérésére időben hátrafelé haladva is kiváló lehetőségeket nyújtanak a Föld nagy jégtartalékai: az Antarktisz és az Északi-sark jégtakarója, melyeknek ólomtartalma egyenes arányban áll a légkör képződésük idején fennálló ólomtartalmával. E mérések gyakorlati megvalósítása azonban ezidáig nehézségekbe ütközött, pedig egy fontos kérdés eldöntése érdekében lett volna rá szükség: milyen mértékben járult hozzá az utolsó néhány száz év emberi tevékenysége a nehézfémeknek az atmoszférába jutásához? Régóta ismert, hogy ólom természetes folyamatok révén, vulkáni működés, a növényzet és az óceánok közvetítésével is jutott az atmoszférába. Kérdés, hogy az emberi tevékenység következtében kibocsátott ólom milyen mértékben veszélyezteti a globális légegyensúlyt. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy kis koncentrációban is komoly egészségkárosodást okoz. különösen a magzati fejlődést veszélyezteti. Nem lehetetlen, hogy negatív hatásaival az egész emberi faj evolúciótörténetét érintheti. A vizsgálatoknál a legnagyobb gondot a minták szennyeződésének elkerülésére kellett fordítani. A felszínközeli hó- és jégtömböket 40 cm-es élű kockákban vágják ki és műanyag zsákokba helyezik, majd állandóan fagypont alatt tartva szállítják a laboratóriumba. A néhány tíz méter mélységig és ezzel az idő néhány száz éves szeletéig hatoló, kézzel ásott kutatóárkokból szintén hasonló nagyságú darabokat fűrésszel vágnak ki. A legnagyobb problémát a több tízezer éves és ezért több száz méter mélységből fúrómagok formájában felszínre hozott minták dekontaminálása jelent Ezek ugyanis 10 cm-nél kisebb átmérőjűek és miután a furatot a hatalmas jégnyomás ellensúlyozására fagyálló folyadékkal töltik ki, az ebből eredő szennyezés óriási mértékű. A fúrómagok rétegeinek elemzése azt mutatja, hogy amíg az ólomtartalom változásában létezik egy „plató", amelyen belül az ólomtartalom erősen lecsökken, addig a minta használható, ám a szovjet Vosztok állomás szabbitja a kezet, így nincs szükség akkora erőkifejtésre sem, mint korábban. így már egy ápolónő is fel tudja emelni azt a beteget, akit eddig csak ketten tudtak megmozdítani. 425 méterről, kerozinos feltöltéssel kinyert 100 000 éves fúrómagja ólommal szennyezettnek bizonyult. A minták laboratóriumi kezelése szintén gondosságot igényel, mivel igen kis mennyiségek méréséről van szó. A por teljes kiküszöbölése, ólomtalan ított védőruhák, savval kezelt kézi szerszámok és egyéb védőintézkedések ellenére a mérési eredmények kb. fele így is mesterséges ólomszennyezés eredményei. A világon a legtökéletesebb ólommérő laboratóriumban, Pasadenában dolgozik az a kutatócsoport, mely eddig a legtöbbet tette a föld légkörének mérésére. A földtörténet során az eljegesedések, illetve az ezeket előidéző klímaváltozások jó! követhetők az egymás fölötti jégrétegek ólomtartalmán. Az ingadozást a légköri alumínium is követi, és mindkettő a földformáló folyamatok eredményeként a levegőbe került por mennyiségével van összefüggésben. Ellenőrzésként egyidejűleg a jég szulfát- és nátriumtartalmát is mérték annak eldöntésére, hogy a kőzet- és talajeredetű ólmon kívül a vulkáni tevékenységből, illetve az óceánokból származó ólom mennyiben járul hozzá a troposzféra teljes ólomtartalmához. Mindkét esetben kicsiny számokat kaptak, a fő természetes forrás tehát az erózió. Ezek után már meg lehetett állapítani, mit tett ehhez hozzá az ember. Az utolsó néhány száz évet reprezentáló antarktiszi jégtömbökben az elem koncentrációja rohamosan emelkedett. Ez azt mutatja, hogy a főként az északi féltekéről eredő kibocsátás ellenére még a déli sarkvidék légkörében is a természetes érték ötszörösére nőtt az ólomtartalom. Sajnos az északi féltekére vonatkozó adatok sokkal hiányosabbak. Eddig egyetlen mérvadó vizsgálat készült el 1960-ban Grönlandon. A légköri ólom 99 %-a antropogén eredetű volt. főként a gépkocsik üzemanyagához kevert ólomtetraetilén miatt. Egy 1983-84-es grönlandi mérés viszont — hála az időközben bevezetett ólommentes benzinnek — már csökkent értéket mutatott. SIKERES HADJÁRAT A SÁSKÁK ELLEN A nyugat-afrikai országokban 1986-ban sáskajárás kezdődött. Ennek elhárítására 1986 őszén az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal (Agency for International Development) szerződés keretében repülőgépes rovarirtó permetezésével vette fel a harcot, és az eddigi eredmények biztatóak. A permetezésre négy DC—7-es repülőt vetettek be, amelyekkel eredetileg 400 000 hektárt akartak beszórni, főleg Szenegálban, de a kedvező eredmények láttán a műveletet kiterjesztették Mali, Mauretánia és Gambia területére is. így mintegy kétszer akkora területet permeteztek be, mint eredetileg tervezték. A sáskairtási műveletek összes költsége mintegy 2,7 millió dollár volt. Megfigyelések szerint az első, szeptemberben, Szenegálban végrehajtott permetezések olyan eredményesek voltak, hogy a sáskák a termésnek csak körülbelül 5 %-át pusztították el. A második, októberben végrehajtott permetezés kevésbé volt hatásos, de mindenképpen csökkentette a jövőre élő sáskák számát. Rossz a jóban: az egyik DC—7-es gép október 9-én röviddel a dakari repülőtérről való felszállás után lezuhant, a négytagú legénységből hárman életüket vesztették, és mintegy 3 000 gallon (12 600 liter) malathic nevű rovarirtó, melyet a legénység az üzemzavar első jelére a gép súlyának csökkentésére kiengedett, került a levegőbe a tenger felett. A Szenegáli Egészségügyi Minisztérium megtiltotta a területen a halászatot, amíg kivizsgálják, hogy a baleset okozott-e veszélyes környezetszennyezést. ELEKTROMOS JELEKET ÉRZÉKELŐ KACSACSŐRŰ EMLŐS A kacsacsőrű-féléknek (Ornithorhychidae) egyetlen faja van: a kacsacsőrű emlős, amely Ausztráliában és Tasmániában él. Csigákkal, kagylókkal, halakkal, békákkal táplálkozik. Két tojást rak, amelyeket fészekszerüen készített üregben költ ki. Ausztrál biológusok és bionikával foglalkozó kutatók nemrégiben azt tapasztalták, hogy ezek a furcsa formájú állatok érzékelik környezetük elektromos mezőjének jeleit. Az érzékelés az idegszálakhoz és agyukhoz futó elektro-receptorok segítségével történik. A kb. 60 cm hosszú állatok csőrét övezik a receptorok. A kacsacsőrű emlősök nemcsak egy fenékcsapda által kibocsátott elektromos jeleket fogják fel, hanem azokat is, melyeket zsákmányaik, az édesvízi rákok, halak, békák stb. minimális intenzitással bocsátanak ki magukból. Így zsákmányukat a víz alatt be tudják mérni. Napjainkban valószínűnek tartják, hogy az elektromos érzékenységük segített ezeknek azvemlösöknek abban, hogy alkalmazkodjanak a kétéltű életmódhoz. 16
