A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 10. szám
Az alábbi felvételek az Országos Népművészeti Fesztiválon (1.) a Jókai Napokon (2.) és a Csengő Énekszón (3.) készültek. Ehhez nem kell kommentár KÖNYV Évgyűrűk '88 Az írói önkifejezés vágyának ébredése a Szovjetunióban élő magyarok körében az ötvenes évek elejére esik, amikor gyökeresen új, előzmény nélküli irodalom kezdi bontogatni szárnyait. Egy évtizeddel később már a második írónemzedék kirajzásának lehetünk szemtanúi, s a 70-es évek derekán indult fiatal alkotók érdeme, hogy mára felnőtté vált a kárpátaljai magyar irodalom. Ennek az állításnak kézzelfogható bizonyítéka az az irodalmi, művészeti és társadalompolitikai kiadvány — Évgyűrűk ’88 —, amely az Ukrajnai írószövetség kárpátontúli területi szervezetének magyar csoportja és a Kárpáti Kiadó közös gondozásában jelent meg. A könyv a Kárpátok alján élő magyar költők, prózaírók, műfordítók és más alkotók műveit tartalmazza. A hat fejezetre osztott kötet legterjedelmesebb részében költeményeket és elbeszéléseket talál az olvasó. Az írások frissek, felszabadultak, amint az Kecskés Béla, a középnemzedékhez tartozó költő versében olvasható: „Eljött a mi Időnk; barátom: / könnyebb a lélegzet és a szó." Mit tegyen, akit nemzetiségi sorsra predesztinált az élet? Füzesi Magda szerint: „Égesd magad, hogy megmaradj", mert „mesék és mítoszok nem adnak kegyelmet — ne várj a feldobott köre sem” {Balia D. Károly). Dupka György tanulmánya az ungvári Munkás Újság 1945-ben megjelent példányait elemzi, megismertetve a helyi magyarság felszabadulás utáni sorsfordulóival. A lap egykori olvasóit reménykedéssel tölthette el a kibontakozó művelődési életről, a kulturális rendezvényekről, az anyanyelvi oktatás beindításának lehetőségéről szóló számos híradás. A mindinkább fokozódó sztálinizmus azonban bénítóan hatott a helyi magyar művelődési életre, a Munkás Újságot is megszüntették." Da/may Árpád Internacionalizmus és nemzeti önismeret cím alatt foglalja össze annak a Kárpáti Igaz Szóban 1987-ben indult nyilvános vitának a tanulságait, amelynek során különböző foglalkozású és nézetű emberek fejtették ki véleményüket a nyelvápolás fontosságáról, az anyanyelvi oktatás előnyeiről, a kétnyelvű feliratok és a.magyar helységnevek használatáról stb. A glasznoszty jegyében fogant és zajlott véleménycserének máris van gyakorlati eredménye: a terület magyar tannyelvű iskoláiban az idei tanévtől kezdve külön tantárgyként oktatják a magyar történelmet. Ezenkívül még sok érdekes, olvasmányos írás található a kötetben. Purrykó Mária például a beregvidéki népi játékokról és mondókákról értekezik. Vári Fábián László pedig adalékokat fűz népballadáink középkori rétegeihez. A kötetet záró Krónika a kárpátaljai magyar társadalmi és kulturális életben 1987 és 1988 augusztusa közti időszakban bekövetkezett fejleményeket veszi számba. Az almanach címe arra enged következtetni, hogy lesz folytatás. Urbán Aladár FOLYÓIRAT--------------------V : Három kultúra vonzásában A Népszabadság ez évi 16. számában Jaroslava Paáiaková irodalomtörténésszel, a bratislavai Komensky Egyetem magyar tanszékének docensével beszélgetett népeink irodalmi kapcsolatáról, a csehszlovák hungarológia mai állásáról, valamint Pasiaková életút járói. A prágai születésű Pasiaková, a cseh— magyar és a szlovák—magyar összehasonlító irodalom kiemelkedő művelője elmondotta, milyen úton-módon került a magyar nyelv és irodalom szférájába. Eredetileg svédül akart tanulni, de a Károly Egyetem filozófiaprofesszora lebeszélte erről és a magyar nyelv felé irányította érdeklődését. „1950-et irtunk akkor — vallja Pasiaková — s egyike lettem annak a hét diáknak, aki a háború után az újra meginduló magyar szakon tanulni kezdett a prágai egyetemen." Tanárai, az orientalista Blaskovics József, Rákos Péter és Bredár Gyula minden erejükkel azon munkálkodtak, hogy cseh tanítványaik megtanulják a magyar nyelvet. Az egyetemi évek alatt „magyar szóra" küldték őket Szlovákiába. Pasiaková a Komensky Egyetemen is hallgatott egy szemesztert s itt összetalálkozott leendő férjével. A diploma megszerzése után igy gyökerezett meg Bratislavában. Az egyetem magyar kabinetjére került, megismerte Sas Andort, Mayer Imrét, majd a fiatalabbakat, jövendő kollégáit. Pasiaková beszélt a hazai hungarológia gondjairól; „Szerintem — hangsúlyozta — főképpen a műfordítói utánpótlás megoldása miatt jó lenne, ha szlovák anyanyelvű gyerekek úgy tanulnák a magyart, mint ahogy mi tanultuk Prágában, tehát idegen nyelvként." Megemlítette a szlovákiai magyarkutatás eredményeit, ebben Turczel Lajos, Csanda Sándor, Fonod Zoltán és Zalabai Zsigmond szerepét. Majd a komparatisztika fontosságát emelte ki, a két nép irodalmának hasonlóságait. s utalt Németh László, Salda, Karinthy és Capek működésének analóg ismérveire, „a közép-európai gondolat, a kis nemzetek sorsközösségének tudatát" hordozó Írók szerepére. Végül irodalmi terveiről beszélt, többek között arról a cseh nyelven megjelenő magyar irodalomtörténetről, amelyet Rákos Péter kezdeményezésére és szerkesztésében, Richard Prazák főmunkatársi együttműködésével hoznak tető alá, s amely munkából mintegy száz oldalt vállalt Jaroslava Pasiaková. „Abban bizakodom — mondotta végül —, hogy az idő múlásával mindinkább egymásra talál majd e három FILM Szeretem a denevéreket Nagyot dobbannak a férfiszivek és tágra nyílnak a szemek, amikor Grzegorz Warchol filmjének főszereplője megjelenik a vásznon: elbűvölő szépségű, sejtelmes mosolyú szőke hölgy néz le ránk — mohó tekintetek tapadnak angyalarcára, csodálatos alakjára és a film egyik legragyogóbb képsorában — szoborszép testére. E lenyűgöző teremtés azonban, sajnálatos módon, aligha válhat álmaink tündérévé, lévén — könyörtelen vámpír, aki ráadásul morbid vonzalmat érez a denevérek iránt is. A vérszívás szenvedélye uralja öt, s a vágyakozásgyötörte férfiakat az áhított gyönyörök helyett groteszk halál várja ölelő karjai között. Iza — ez hősnőnk neve — nem tartozik az elvetemülten gonosz vámpírok közé: szabadulni szeretne végzetes „passziójától", de hiába vonul egy neves és vonzó pszichiáter előkelő intézetébe, a bájai iránt teljesen közömbösnek tűnő doktor csupán paranoiás beteget lát benne. A szép hölgy HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK azonban nem adja fel a küzdelmet s különböző bonyodalmak és kalandok után az elegáns lélekgyógyász neje lesz. Már-már azt hihetnénk, derűs happy enddel végződik a történet, ám az utolsó képsor szétoszlatja az idill illúzióját: Iza bájos kislánya mosolyogva áll egy élettelen test fölött, szájából pedig elövillannak Drakula gróf „leszármazottainak" ominózus ismertetőjelei. .. Ha valaki nyugtalanul olvasná a fenti sorokat — egek, hát megint rémfilmmel riogatják a nézőket? —. sietve biztosítjuk: a Szeretem a denevéreket „csupán" paródia, mégpedig igencsak sikerült paródia. Megtalálhatók benne a színvonalas horrorra jellemző idegborzoló jelenetek, baljóslatú előjelek, váratlan fordulatok, a mágia és az okkultizmus hatásmechanizmusának elemei, s mindezt szellemes irónia, a komikus, tragikomikus és groteszk vonások hangsúlyozása, a jéllemek karikírozása ellenpontozza. A rendező az atmoszféra- és a látványteremtésben is jeleskedik (elég utalnunk Iza éjszakai „sétájára" az elhagyatott parkban, a fényárban úszó diszkóhajó képeire, a víz alatt ölelkező mezítelen testek „szerelmi táncára"), s az elismerés hangján szólhatunk az invenciózus, szuggesztív zenéről is. A szépséges és veszedelmes Iza szerepében Katarzyna Walter nyújt emlékezetes alakítást — öt is és a filmet is jó szívvel ajánlhatjuk a közönség figyelmébe. G. Kovács László HANGLEMEZ Emlék - Elvis 2. Felveszem a frakkot, fejemre húzom a cilindert. A képről Elvis Presley mosolygós arca néz az emberre, mellette bélyeg formájában Komár László portréja. Laci — olvasom az aláírást, s akarva-akaratlanul hasonlóságot vélek felfedezni a két előadó között. Óriási a különbség? — kérdi az olvasó. Akkor minek áhítozik nosztalgia után, minek örül, ha régi dallamok csendülnek fel, s egyáltalán minek igényel ilyen hanglemezt? Nyakig vagyok a régi emlékekben, immár második alkalommal dobogok a rock and roll ritmusaira, elhitetem magammal, igen, ez az a nosztalgia, amire vártam, amit kedvelek, ami megnyugtat, amitől forrni kezd a vérem, amihez közel állok, amit senki sem vehet el tőlem, ami most is aktuális, amit rámeröszakolnak, mert befolyásolható vagyok. Elképedve ülök és hallgatom az A oldal startját, hogy „Egy perc az élet", de minek ríjak, a „Kék antilop cipők" átugranak velem minden akadályon. „Sírva a kápolnában" állva mondom, hogy „Kis kócos", vigyél „Rózsák-at anyámnak", de hozzád kegyetlen leszek, hiszen ha „Mindig jól tartanál”, most te is kapnál néhány szálat. De te „Összetörted a szívem", s ez nem csak afféle „Tutti frutti" (ha már a B oldalnál tartunk), s a „Kabalababa" csak szépen maradjon neked. „Ne sírj, apám", lesz ez még így se, de látod, hiába mondogatom butuskának, hogy „Be vagyok indulva rád!" vagy egyszerűen „Szeress!", minden szavam elszáll a füle mellett. „Rendben van, mama", hiszek neked, de nagyon kériek, ne tartóztass, ne mondd többet, hogy „Várj még!". Ugyanis én veszem a frakkot, fejemre húzom a cilindert... Koller Sándor 9
