A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 9. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA A HONTI „EMBEREVŐK 1782-ES PERE r# Napjaink „glasznoszty"-hulláma lehetővé teszi a közelmúltban lezajlott koncepciós perek kulisszatitkainak, eddig eltitkolt összefüggéseinek őszinte, objektív feltárását. Mint ismeretes, a „koncepciós" jelző olyan eljárásra utal, amikor az igazság helyett valamilyen „koncepció": előítélet, tévhit ül a bírói székbe s hoz „a cél szentesíti az eszközt" jelszó jegyében ítéletet. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a koncepciós per a XX. század találmánya. Vak előítélettől vezérelt bírósági perek zajlottak le a régmúltban is, elég, ha az évszázadokon át divó boszorkányperekre gondolunk. Volt azonban egy különleges koncepciós per a magát már felvilágosultnak hirdető XVIII. században is. melyet a vád nem mindennapisága s a per visszhangja tett hiressé-hírhedtté egész Európában. Az ún. honti emberevök peréről van szó, melynek pár évvel ezelőtt volt kétszázadik évfordulója. KEZDETBEN VOLT EGY KICSIKART VALLOMÁS ... Az egész ügy — mint azt a krimikben megszokhattuk — egy látszólag ártalmatlan, szokványos esettel indul: Hont megye 1782 márciusában elfogat néhány kóborló cigányt, akiket Bakabánya környékén elkövetett betöréssel, lopással vádolnak. Mivel a vádlottak nem tagadnak, rövidesen megkezdődik a törvényszéki tárgyalás, melynek során azonban — váratlanul? — a tettesek beismernek egy gyilkosságban való részvételt is. A tárgyalás természetesen félbeszakad s megindul a nyomozás a holttest, a corpus delicti megtalálására. S mivel a vádlottak által megadott, különböző helyeken tetemre nem akadnak a megye emberei, újabb vallatás következik. E „minden keményebb kényszerítő eszköz alkalmazása nélkül" lefolytatott vallatás során, a vádlottak egyike végre kiböki: azért nem található semmilyen holttest, mert azt a vádlottak szétdarabolták, megfözték-megsütötték s megették. E vallomással elszabadul a pokol a Hont megyei cigányok számára. Valóságos hajtóvadászat indul ellenük s rövidesen szűknek bizonyul a megyei tömlöc Kemencén (az Ipoly bal partján, ma Magyarországhoz tartozó kisközség): az őrizetbe vettek száma jócskán meghaladja a százat. A vádlottak többsége beismerő vallomást tesz s a megyei vizsgálószék ezt elegendő indoknak tekinti a per megkezdéséhez. S bár az ismételt helyszíni szemlék során egyetlen holttestet vagy emberi maradványt sem találnak, a megye urai elégségesnek tekintik azt a magyarázatot, hogy az „emberevők" a húst megették, a csontokat elégették, a hamut vízbe szórták — ergo: az áldozatokból nem maradhatott corpus delicti ... BIZONYÍTÉK NINCS - AZ ÍTÉLET MÉGIS: HALÁL! Eltekintve a vádlottak által — állítólag — elkövetett régebbi rablógyilkosságok bizo nyitásától, a megye nyomzást vezető szerveinek legalább az 1782-es év hét gyilkosságát s az ezt követő kannibalizmust kellett volna cáfolhatatlan bizonyítékokkal alátámasztani. E bizonyítékok megszerzésére azonban kicsi a remény, az idő sürget — a megye minél hamarabb példát akar statuálni —, így már 1782. augusztus 10-én sor kerülhet az ítélethozatalra. Hiába emeli fel szavát az itélendök nevében az emberséges Náthy Ferenc tiszti ügyész, t. i. a gyilkosság megállapításához nemcsak a beismerés kívántatik meg, illetve, hogy „a hány gyilkosság fölhozatik... éppen annyi meggyilkolt hiányozzék”: felettese, a tiszti főügyész szerint : „semmi nincs ami a rablógyilkosságnak ezen nemcsak igen sok gyilkossággal, hanem a meggyilkolt emberek húsának megevésével is megfertöztetett esetében ezeket a vádlottakat a legsúlyosabb büntetésekkel szemben mentené". A megyei törvényszék meg is hozza ítéleté^: mind a 41 vádlottat halálra Ítéli! Az ítélet leszögezi: „mivelhogy ... az emberhús förtelmes evése által (elkövetett) és a hazai törvényekben s a Büntető Eljárásban ezen ország fönállása óta ilyen eset nem fordulván elő ismeretlen bűn büntetésének nagyobb intő példájára elrendeltetik, hogy az (ítéletek) végrehajtása ... Kemenczén, Báthon és Csábon ezen vármegye legnagyobb útja mellett részletekben, amennyiben lehet három részletben történjék meg ..." S mivel a per tárgyalása miatt Kemencére érkező föispáni helyettes gróf Erdödy Jánosnak sincs ellenvetése, augusztus 22-én Báton megkezdődnek a kivégzések. A Pozsonyban megjelenő, első magyar nyelvű újság a Magyar Hírmondó így „tudósít" az eseményről:.......azok az ember-hús evő gonosz-tévők, kiket közelebb Nagy-Hont Vármegyében meg-fogtanak, némellyek ugyan szörnyű halállal meg-is büntetödtek, kik azon gonoszságot már 12 esztendőktől fogva gyakorlották. Bátonn ennek a hónapnak 22-dik napjánn 13-at vesztettek, kik mind Tzigányok voltának. Négye asszony vala: ezeknek, fejek vétetett. Hata fel-akasztatott. Kettejét alól kezdve kerékbe törték. A leg-gonoszabbik pedig, elevenen felnégyeltetett. „Augusztus 24-én Kemencén 14 szenély — a 15. személynek, az állapotos Szarka Ilonának kivégzését „elnapolták" — két nap múlva pedig Csábon további 13 szerencsétlen leli halálát. A kivégzéseket a megyei hóhér egyedül nem bírja végrehajtani, ezért „kikölcsönzik" a Selmecbányái bakót is. S hogy az elrettentés lehető legnagyobb legyen, az ítélet nemcsak a kivégzések helyét s idejét, hanem sorrendjét is megszabta: a pallos általi lefejezésre ítélt nők kivégzését a fölakasztandó férfiaknak, ezek kivégzését a kerékbetörendöknek kellett végignézniük. A legutoljára hagyott „főbünösök" felnégyelésük előtt valamennyi előbb kivégzett társuk haláltusájának szemtanúi. Minden egyes kivégzés után, a következő „felvonás" szereplőit újra visszavitették a siralomházba, hogy felkészülhessenek saját halálukra. A kivégzések színhelyére odaterelték a megyebéli cigányok apraját-nagyját, s velük kapartatták el — a szó szoros értelmében — kézzel-körömmel a kivégzettek holttestét. A felnégyelt szerencsétlenek testének darabjait a megye három pontján szégyenoszlopra tűzték ki. A „KALAPOS KIRÁLY" ÚJSÁGOT OLVAS S DÜHROHAMOT KAP ... A Hont megyei tömeges kivégzések — mai kifejezéssel élve — élénk sajtóvisszhangot váltanak ki. A már idézett Magyar Hírmondón kívül részletesen foglalkoznak az esettel a pozsonyi és bécsi német lapok is. Az 1780-tól uralkodó — ám magát meg nem koronáztató — „kalapos király", II. József is az Ephemerides Vindobonesis (Bécsi Napló) cikkéből szerez tudomást a birodalma magyarországi részében történt bünperről s a súlyos ítéletekről. A felvilágosult abszolutizmus képviselőjeként ismert császár uralkodása kezdetétől igyekszik megnyirbálni a magyar megyék önállóságát s hatalmát. Már uralkodása első évében leiratot intéz a megyékhez, melynek értelmében ha a megye valakit halálra ítél, de a törvényszék lát bizonyos enyhítő körülményeket, köteles az ítélet végrehajtását elhalasztani és az ügyet felterjeszteni az uralkodóhoz. Mint azonban láttuk, a Hont megyei főügyész semmi mentő körülményt nem talált s így csak a kivégzések megtörténte után kezdi II. Józsefnek szánt jelentése megírását. A történtekről az újságból értesülő császár első reagálása a harag és felháborodás: utasítja az udvari kancelláriát, azonnal nézzzen utána, mi történik Honiban. A kancellária jelentéséből s a közben megérkezett honti levélből, s a hozzácsatolt helytartótanácsi véleményezésből II. József előtt még nyilvánvalóbbá válik a megye s adminisztrátora (Erdödy gróf) önkényes s törvényellenes eljárása. Azonnal meneszti hivatalából Erdődyt. s Kelcz József személyében új adminisztrátort küld Hontba — többek közt a még függőben lévő bűnperek befejezésére, kikötve, hogy több kivégzésről nem akar hallani! Kelcz elnöklete alatt kerül tehát befejezésre a honti emberevök pere, amely nagy szerepet játszott abban, hogy a bíróságok 1782 után halálos ítéletet udvari (bécsi) jóváhagyás nélkül ne hajtsanak végre. NEM VOLTAK EMBEREVÖK! Áttekintve a honti „emberevők" perének főbb mozzanatait, egyértelmű következtetésre juthatunk: a vádlottak fö bűnét, az emberevést a per nem bizonyította be. Mint arra utaltunk, maga a védelemmel megbízott tiszti ügyész figyelmeztette a bíróságot: nincsenek holttestek, a gyilkosságok egyedüli „bizonyítéka" a valószínűleg súlyos botütésekkel kikényszerített beismerő vallomás. A per iratai nem nevezik meg az áldozatokat sem, holott a korabeli szokás szerint a megyék ilyen esetekben részletesen ecsetelték az áldozatok özvegyeinek, árváinak fájdalmát. Nevek helyett csak „vászonkereskedök, olajárusok és bányászok" szerepelnek áldozatként a jelentésekben. Ugyanilyen megalapozatlan a megye azon állítása is, hogy azért nincs bűnjel, mert az áldozatok testéből megmaradt részeket az „emberevők" elégették. A törvényszéki orvostan szakkönyveiből megtudhatjuk, hogy egy Siemens-féle halottégető kemencében 1000 C fok hőmérséklet mellett másfél óra szükséges az emberi test elhamvasztásához. Egy ember testének máglyán való elégetéséhez pedig 16 köbméter fára van szükség — a máglya hője azonban meg sem közelíti a kemence hőmérsékletét. Elképzelhetetlen tehát, hogy az „emberevők" úgy égették volna el áldozataik testét, hogy az erős koponya-, medence- s combcsontokból ne maradt volna felismerhető rész. A több mint kétszáz éve lezajlott per tanulsága a mának is szól! A honti „emberevők" fö bűne az volt, hogy cigánynak születtek. A honti megyei urak fajgyűlölete volt az alapja, fö mozgatórugója ennek a felvilágosodás korabeli koncepciós pernek. Mindnyájunkon, rajtunk is múlik, hogy többé sem a fajgyűlölet, sem egyéb előítélet ne ülhessen birói székbe. Egy ember megítélésében nem játszhat szerepet sem nemzetisége, sem bőrének színe. Egyet kell értenünk a honti emberevöper kitűnő ismerőjének, a kemencéi Puskás Péter helytörténésznek a véleményével: e koncepciós per áldozatainak rehabilitálása mindnyájunk feladata. Dr. KISS LÁSZLÓ CSIGAFÚRÓ HALAK A Csendes-óceán északnyugati partjai közelében a tengerfenéken élő Asemichthys taylori pókhal táplálékának a 40 %-a csigákból áll. Az ember azt hinné, hogy a csigaház megvédi tulajdonosát a halak támadásától, Stephen Norton, a kaliforniai egyetem kutatója viszont kiderítette, hogyan képes a pókhal hozzáférkőzni a finom falatokhoz. Az A. taylori a koponyáján levő ekecsontból kinövő tüskékkel szinte meglékeli a szájába kerülő apró csigákat, majd a keletkező nyílásokon át beléjük jutó emésztőfolyadék belülről oldja ki a hasznosítható lágy részeket. Azok a csigák, amelyeknek a háza épen marad, általában baj nélkül a széklettel együtt távoznak a halból. 16
