A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 9. szám
A TÖRTÉNELMI vo General de Indias masszív épülete. Itt találhatók az Amerika felfedezésével kapcsolatos legértékesebb dokumentumok. Gyűjteményében vannak eredeti tengeri térképek, hajótervek, azoké a hajóké, amelyek három hónapon át „Herkules alapította, Caesar megerősítette és a spanyol király szabadította fel." E latin felirat Sevilla egyik történelmi kapuját díszíti. Valóban tömören jellemzi Andalúzia fővárosának, az egyik legérdekesebb spanyol városnak a történetét. A tengeri áramlatnak köszönhetően a sevillai kikötő kisebb tengeri hajók fogadására is alkalmas. Már nem tartozik a legnagyobbak közé, de az újkor kezdetén a spanyol utazók fő kiindulópontja volt. Innen indultak felfedezőútjaikra. Sevillából indult el nyugat felé Amerigo Vespucci, aki bebizonyította Spanyolországnak és egész Európának, hogy elődje, Kolumbusz Kristóf nem Indiában, hanem eddig ismeretlen földrészen állt meg. Az Új Világban szerzett élményeit Amerigo Vespucci olyan érdekesen írta meg, hogy a Kolumbusz által felfedezett földrészt végül is róla nevezték el. Pár évvel később Sevillából indult első útjára a Csendes-óceánon keresztül Fernando Magalhaes portugál utazó. A 15. és a 16. század fordulóján egész Európa Sevillára figyelt. KaSztiliai Katalin spanyol királynő maga gondoskodott arról, hogy Sevilla Európa és az újonnan felfedezett amerikai földrész kereskedelmi kapcsolatainak központja és védelmezője legyen. Az óceánon túli egzotikus országokból érkező hajók többsége ezért megállt a sevillai mólónál. A hajók gyomrából csaknem minden hónapban arany- és ezüstékszereket raktak ki, amelyeket a spanyolok az amerikai indiánoktól zsákmányoltak. A város, de főleg a spanyol királyi udvar az ártatlan áldozatok kárára gazdagodott. Az abból az időből származó építőművészed és kulturális emlékek azonban ma már mit sem árulkodnak a születésük bölcsőjénél álló pénz eredetéről. Csak szépségük tűnik ki, amely ámulatba ejti a világ különböző részeiről érekezö turistákat. Sevillában keresztény székesegyházat építettek. Elhatározták, hogy a városban a világ legnagyobb templomát építik fel. Ez majdnem valóban sikerült is. A sevillai székesegyház csak a római Szent Péter-bazilika és a londoni Szent Pál-székesegyház mögött marad el. A több mint 56 méter magas épület történelmi műemlékei közül figyelmünket legjobban a föhajó egyik részében elhelyezett márványsír keltette fel. Itt nyugszik a világ leghíresebb felfedezője, Kolumbusz Kristóf. Ő nyitotta meg az európaiak előtt az utat Amerika felé, bár az európaiak még mindig nem fedték fel életének minden titkát és azt sem tudják, hogy valójában hol is született. A sevillai székesegyház gótikus tornyocskái felett egy másik gyöngyszem, az ismert sevillai Giralda emelkedik, amely a 12. században épült. 70 méter magas alapzatából 30 méter magasi mf A szállodák többségében medence is van Olajfaültetvények Sevilla környékén ► ságban harang helyezkedik el. A városba látogató turisták állandó programpontja a torony megtekintése, ahonnan festői kép tárni a környékre és az óváros házaira. innen madártávlatból láthatjuk a „Narancsudvart", amely a mór építészek munkájának értékes bizonyítéka. Csaknem kéznyújtásnyira van az Archiszántották az óceán vizét, míg elérték Amerikát. Számos írásbeli dokumentumot Kolumbusz, Vespucci vagy Magel!án írt alá. Ezek voltak az első hírek az Atlanti-óceán nyugati partvidékének életéről. Kép és szöveg: PAVOL ZACHARA 17