A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 9. szám
A fennsíkok virágai NOVENYPARADICSOM A GÖMÖR— TORNAIKARSZTON Bizonyára sokan hallottak már a Szilicei-fennsíkról a Domicai és a Gombaszögi cseppkőbarlangról, vagy pedig a Szádelői-völgyről, azt azonban kevesen tudják, hogy az ország határán is átnyúló vadregényes gömöri táj még mennyi természeti kincset, értéket rejteget. Európa kevés vidéke büszkélkedhet olyan sajátságos és esztétikai, valamint tudományos szempontból egyedülálló tájegységgel, mint amilyen a Gömör—tornai-karszt. Az itt kialakult szélsőséges életfeltételek hatására meghonosult — több mint 900 növényfajt felvonultató — flóra még világviszonylatban is figyelemre méltó. Egyebek között ezért is sorolják a majdnem 800 km2 kiterjedésű Gömör—tomai-karsztot — mint Közép-Európa legnagyobb karsztterületét — a világ bioszféra-rezervátumainak sorába. Többnyire mészkőből és dolomitból épül fel — ezek a kőzetek igen alkalmasak az ún. karsztosodásra. A karsztosodási folyamat eredményeként jöttek létre a bizarr formájú karsztjelenségek, mint a kurta völgyek, mély kanyonok, égnek meredő szálsziklák, teknő alakú töbrök, zsombolyok, karrok (ördögszántások), víznyelők, karszttavak, barlangok stb. Hosszú évmilliók során az eredetileg egységes mészkőtáblát a patakok, folyók eróziója több részre tagolta: a Kónyáit-, Pelsőci-, Szilicei-, Bárkái-, Szádelői- és Jászói-fennsíkra és így alakult ki a táj mai, jellegzetes arculata. Kónyárt-fennsík A karsztvidék egyik legkisebb, nyugat felé szelíden lejtő részét foglalja magába. Fennsiki jellege Pelsőctől (Plesivec) és Páskaházától (Pasková) a Csetnek-patak völgyéből a legszembetűnőbb, ahonnan megfigyelhetők kiemelkedő „csúcsai": a Vártető, Gyepű- és a Plpís-tetö. Kónyád növényzetére jellemző, hogy felszínét nagyrészt összefüggő erdőségek uralják: gyedyános tölgyesek, a hűvösebb északi oldalakon itt-ott bükkösök is. Aljnövényzetük, főleg a Somkút környékén több növényritkaságot rejteget, mint a kecses turbánliliomot (Lilium madagon), az apró egyvirágú körtikét (Moneses unifora), valamint több orchidea-fajt. Botanikai szempontból a legédékesebbek a déli-délkeleti kiterjedésű A világnak mindössze három helyén eV a magyarföldi husáng A kora tavasz figyelemre méltó virága a több színben pompázó apró nőszirom A leánykökörcsin lila szirmaival és sárga porzóival kitűnik a kopár sziklagyepek szürkeségéből A szerző felvételei száraz sajmeggyes, somos, molyhostölgyes karsztbokorerdők. Igazi növényparadicsom ez, hisz kora tavasztól kezdődően, néha már március derekán virágba borul a különben még kopár, szunnyadó táj. A sajmeggy (Cerasus mahaleb) és a som (Cornus más) apró virágai a sziklagyepekben a selymes zanót (Cytisus ratisbonesis), homoki pimpó (Potentilla arenaria), valamint a csodálatos leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) a tavasz hírnökei. A kökörcsin (vagy ahogy errefelé nevezik: kikirincs) selymes, puha bundába burkolt virágai dacolnak a kora tavasz sokszor még dermesztő hidegével. Mivel szigorúan védett, szépségében csak termőhelyén, a na pos hegyoldalakon gyönyörködjünk! Áprilisban a fennsík három pontján bukkanhatunk rá e táj ritka, dekorativ képviselőjére, az apró nősziromra (Iris pumila). Amint azt neve is elárulja a termete ugyan apró, viszont a 67 cm-es fehér, sárga, kék, lila színekben pompázó virágai szinte életre keltik az ébredő természetet. A május—június szintén bővelkedik látnivalókban. A védett, nagyfészkű hangyabogáncs (Jurinea mollis) virágain terített asztalra talál a környék ugyancsak fajgazdag rovarvilága. A pazsitos nőszirom (Iris graminea) és az osztrák sárkányfű (Dracocephalum austriacum) 5 éve felfedezett néhány tövét csak hosszabb keresés után sikerül megtalálni. Eddigi előfordulásuk ismeretlen volt a Kónyád flórájában. A Vártető sziklagyepeiben terem szálanként egy különös megjelenésű élősködő növény, a bíboros szádorgó (Orobanche purpurea). Levéltelen szára lila virágfüdben végződik. A cickafark (Achillea minefolíum) nevű növényen élősködik. A Kónyád kétségtelenül legnagyobb botanikai édéke a még a jégkorszak előtti időkből fennmaradt magyarföldi husáng (Ferula sadlerana). Az 1,5—2 m magas, ernyös virágzaté növény a világnak mindössze 3(!) pontjáról isméd: Erdélyből (Tordai hasadék), Magyarországról (Pilis) és a Gömör-tornai karszt két pontjáról. Ezt a pannon-bennszülött fajt, tehát a Kárpát-medencében kialakult és csak itt fennmaradt maradvány (reliktum) növényt méltán sorolják Európa ritkaságai közé. Nyár vége felé a nap melegétől felperzselt cserjés lejtők rejtegetik a szálanként növő, karcsú harangcsillagot (Asyneuma canescens) és a méregélő sisakvirágot (Aconitum anthora). A harangcsillag ritkaságára jellemző, hogy nálunk éri el elterjedésének északi határát (Csehszlovákiában csak 2—3 lelőhelye isméd). Optimális életfeltételeit éppen itt, a nagyon száraz, meleg karsztbokorerdőkben találja meg. Elmondhatom, hogy a Kónyád növényvilágát ez ideig még eléggé megkímélték a civilizációs ádalmak, viszont az utóbbi 1 —2 évben végzett tarrvágások, a széles erdei utak építése nem válnak környezetének javára. Mindenképpen említést kell tenni a felmérhetetlen károkat okozó erdei tüzekröl. amelyek keletkezését minden erőnkkel meg kell akadályozni. Jóllehet a fennsík szelíd látképe nem árulja el rejtett természeti édékeit, de mindezeket beható vizsgálatokkal, megfigyelésekkel, a természettel való „édelmes" kapcsolattal magunkévá tehetjük, hogy az évmilliók során kialakult harmóniáját a legcsekélyebb médékben megzavarnánk. Dr. GORDON LÁSZLÓ