A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 9. szám
! INNEN ONNAN is támadásra ingerelte Leilát, a jászberényi állatkert anyatigrisét. A szibériai tigris nemrég egészséges utódot hozott a világra s azt nagyon őrzi. Mihail Letmontov 1837-ben írta Kerib, a dalnok című kisprózáját, amely alcíme szerint „török mese" és mindössze hét könyvoldalnyi. A történet Keribröl a szegény dalnokról szól, aki beleszeret a gazdag Ajak aga leányába. Magul Megeribe. Az apa természetesen nem adja oda leányát. Kerib tehát hétesztendös vándorútra indul, hogy hírbendicsőségben, gazdagon térjen viszsza Magul Megerihez, aki megígéri, hogy várni fog rá. E mese alapján forgatta új filmjét Szergej Paradzsanov (a képen), a Tbilisziben élő világhírű rendező. A majnafrankfurti Werner Frisch csókra álló autója valóban összecsókolódzott egy Mercedesszel. A vezetők sértetlenül megúszták a karambolt, Betsynek viszont — mert így becézi tulajdonosa a kis bogárhátút —, egy kicsit elkenődött a rúzsa. KÖNYV Mircea Eliade: A szent és a profán „Fő feladatunk, hogy bemutassuk a vallásos élmény sajátos dimenzióit, és megmutassuk, miben különbözik ez a profán világélménytől" — Írja Eliade könyve bevezetőjében s így folytatja; „Tekinthetjük e kis könyvet általános bevezetésnek is a vallástörténetbe, mivel a szent jelensegformait és az ember helyzetét írja le egy vallási értékekkel telített világban. Szigorú értelemben azonban nem vallástörténeti mű, mert szerzője nem törekedett arra, hogy a felsorolt példákat a mindenkori kultúrtörténeti összefüggésekbe ágyazza. Ehhez ugyanis több kötetre lenne szükség." Az Európa kiadó „Mérleg" sorozata sorra jelenteti meg a huszadik század klasszikusainak legfontosabb esszéit Freudtól Barthes-ig, jelentős űrt töltve ki ezzel a magyar művelődéstörténet térképén, legutóbb épp a modern vallástörténet egyik legjelentősebb művelőjének, a román származású Mircea Eliade klasszikus esszéjének a közreadásával. „A szent és a profán" 1956-ban íródott s alcíme szerint „a vallás lényegéről" értekezik négy tételben (A szent és a világ szakralizációja — A szent idő és a mítoszok — Természeti szentség és kozmikus vallás — Az ember létezése és az élet megszentelése). „... a modern társadalmak vallástalan embere ugyan tudattalanjának aktivitásából még mindig táplálékot és támaszt merít, ám a voltaképpeni vallási viláaot már sem meglátni, sem átélni nem képes" — írja Eliade az esszé vége felé. Szemelgessünk Eliade gondolatmenetében, érzékeltetvén, hogy mi minden is olvasható eme méltán híres kötetében: Káosz és kozmosz — A hely megszentelése mint a kozmogónia megismétlése — A mi világunk mindig a középpontban van — Város-kozmosz — Kozmogónia és építésáldozat — Profán időtartam és szent idő — Megújulás az őseredeti időbe való visszatérés révén —• Terra mater — nő, föld és termékenység. Az első „bűnbeesés" után a vallásosság a megkínzott tudat szintjére süllyedt a második után még mélyebbre, a tudattalan szakadékéba zuhant; immár azzá lett, amit elfeledtünk — fejezi be gondolatmenetét Eliade megtoldván még egy utolsó passzussal: „Itt végződnek a vallástörténész megfontolásai, s kezdődik az a kérdéscsoport, amely a filozófus, a pszichológus és a teológus illetékességi körébe tartozik". (cselényi) FOLYÓIRAT Budapesti párbeszéd Vladimír Mináccsal A Magyar Nemzetben Dénes D. István interjút közöl Vladimír Mináccsal, aki a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének kongresszusán vett részt. A beszélgetésből kiderül, hogy Minác több mint két évtizede nem járt Magyarországon; ennek talán oka volt az is, hogy Parázsfúvás című könyvét a magyar irodalmi közvélemény ellenérzésekkel fogadta. Minác elmondotta, vita kerekedett abból is, hogy Szlovákiából képviseltessék-e magukat a kongresszuson. Végül is Minácra, a Matica slovenská elnökére esett a választás, hogy vezesse a Magyarországra látogató delegációt. Minác beszélt a két nép történelmi együttéléséről, a nemzeti és nemzetiségi identitásról, de az ellentétek történelmi gyökeréről is, amelyeket végső fokon meg kellene szüntetni. A két nép nacionalizmusáról mondotta többek között: „Akár tetszik, akár nem, ezek sajnos, mindkét oldalon részei a társadalmi tudatnak. Ezt a legnehezebb megváltoztatni, mert csak tudással, ismeretekkel harcolhatunk ellenük, ezek pedig csak lassan ható terápiák. De mégis: csak ez lehet az út, mert nem élhetünk egymás ellen, csak együtt — ez az egyetlen történelmi megoldás." Hangsúlyozta, hogy az értelmiségiek gondolkozhatnának másképpen is, mint eddig tették; meg kell találni azokat a közös szálakat, amelyek nyomán felépülhet a közös „európai ház". Több, hasznosabb eszmecsere kellene — hangsúlyozta Vladimír Minác, majd igy folytatta: „Azt hiszem, hogy a szlovák társadalom — beleértve ebbe természetesen az irodalmat —, felkészült a régóta esedékes párbeszédre." Beszélt még arról, hogy évente százezrek lépik át a két ország közötti határt, de az eszmék, gondolatok nehezen jutnak át s így egy nép lelkében sem termékenyülhetnek meg. Sajnálkozott afölött, hogy Szlovákiában már kihalóban van az a nemzedék, amelyik magyarul is tudott s így közvetlen folytathatott volna párbeszédet a közös gondokról. Ma Szlovákiában nem „elegáns" magyarul, Magyarországon szlovákul tanulni, s ezen változtatni kellene. Egyedül az irodalom realizálja a közös ügyeket, gondokat, s „ez egy kicsit megnyugtatóan hat". Befejezésül hangoztatta a nemzetiségek kultúrájának fontosságát és tiszteletben tartását. —Dénes— SZÍNHÁZ Hazafiak YO városból A bratislavai Új Színpad Poétikai Együttese kamaraelöadásként, a Szakszervezetek Házának kisszínpadán mutatta be a prózaírónak is kitűnő, drámaíróként viszont esztendők óta mellőzött Peter Karvas: Hazafiak YO városból című kétrészes komédiáját. A darab témája veszedelmes társadalmi nyavalyánk: a kontraszelekció, vagyis az érdemtelenek előtérbe kerülésének kérdése. Ez valóban társadalmi betegség s akár egy egész ország is belerokkanhat, ha nem ad lehetőséget a tehetség szabad kibontakozásának; ha a vezetésben és a mindennapos életben nem érvényesül az egészséges kiválasztás elve, a megfelelő embert a megfelelő helyre egyedül üdvözítő gyakorlata. Nem is olyan régen keveset beszéltünk ezekről a kérdésekről. Ezt bizonyítja az is, hogy Peter Karvas már 1973-ban kész volt ezzel az angliai miliőben játszódó komédiával, ám a darab bemutatója egészen a múlt év őszéig váratott magára. Figyelemre méltó tanulság a darabnak, hogy az alaphelyzete másfél évtized elmúltával is időszerű és gondolatilag ösztönző. A komédia szerzői és dramaturgiai érdekessége, hogy Peter Karvas nem hagyományosan bonyolítja a játekcselekményt, hanem inkább oksági összefüggésekből építkezik ebben a játékban. Lényegében példázatot ad elő, ezért a nézó szerepkörét is megemeli. A közönséget nem engedi elveszni a történések bozótjában, hanem nyíltan, célratörően vezeti a felismert HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK igazságok felé. iróilag egyenesen a végered mény felé tör, és az út zökkenői, kanyarjai csak annyiban foglalkoztatják, hogy motiválhassa a pályák kisiklását, a zsákutcák szerveződését, az emberi értékek devalválódását. így tudja visszamenőleg is minősíteni a szándékokat, az imposztorkodás okait kutatni. A darab üzenete pedig aligha lehet más, mint az, hogy ilyen körülmények között csak beszélni lehet. Az Új Színpad Poétikai Együttesének repertoárját gazdagító Karvas-komédiát Marta Gogátova rendezte, aki elsősorban a mondandó stílusos megjelenítési formáinak megteremtésére törekedett. Ebben a színészek is kezére játszanak, akik jó csapatmunkát nyújtva teszik emlékezetessé Peter Karvas újbóli jelenlétét a szlovák színházi életben. Miklósi Péter HANGLEMEZ A fény felé Az utóbbi idők talán legszebb lemeztasakjában került immár a mi boltjainkba is a V'Moto-Rock legutóbbi nagylemeze, mely szerkezetében és hangzásában egyaránt a korábban megjelent „Gyertyák" című albumukhoz hasonlít. Ennek ellenére szó sincs lemaradásról, visszafejlődésről, a hangzás ugyanis megint korszerűsödött egy fokkal. A mai slágerlistás szerzeményekre hangolódott fülnek szokatlanul szólnak ezek a nóták s ez annak tulajdonítható, hogy a szerzők akik egyúttal a V'Moto-Rock tagjai is (Lerch István, Demjén Ferenc, Menyhárt János, Herpai Sándor) nem kizárólag a dallamosságra, a könnyen megjegyezhető refrénekre, hanem elsősorban az értékes zenére összpontosítottak. A „jó" ez esetben nemcsak szépítő jelzőként szolgál, hiszen az effajta igazi, tisztán kidolgozott rockzenén nincs mit szépíteni. Csakhogy amíg tömegesen jelennek meg a rosszabbnál rosszabb, tömegigényt kielégítő felvételek, hiába is védelmezzük a valódi zenét. A sok „dolly ratios", „modern hungáriás", „soltész rezsős" zene mellett ennyi unicum valóban csak annak kell, aki tudja szeretni és egyúttal értékelni is a maradandót. Sajnos, ma nem igen becsülünk meg egy Katona Klárit (pedig szenzációs lemezeket készít), elfordulunk egy Koncz Zsuzsától vagy egy LGT-töl, s nem törődünk azzal, hogy mit csinál egy V'Moto- Rock. S ez nagy hiba! Nyugodt lelkiismerettel a legtehetségesebb zenészeket fecséreljük el csak azért, mert ez most „nem divat", „nem menő". Azt hiszem, nem lesz lelkiismeretfurdalása annak, aki megvásárolja a V’Moto-Rock „A fény felé" című korongját, mert hűen szolgálja majd ünnepnapokon és hétköznapokon egyaránt. A zenekar ugyanis még nem csak pénzben gondolkodik ... Koller Sándor 9
