A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 8. szám
RUMEN BALABANOV NINCS MÁR ÜRES LAKÁS Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember, aki sohasem zárta kulcsra az ajtaját. Manóinak hívták, és egyes-egyedül lakott egy kis házban, valahol a nagy toronyházak között. A toronyházak tele voltak pedáns lakókkal, akik ötletes zárakkal és riglikkel gondosan bezárták ajtajukat, de mégsem tudtak védekezni a tolvajok ellen. Az egyik lakásból ismeretlen tettesek egy neves primadonna ékszereit lopták el, egy másikból a sztereoberendezés tűnt el. sőt egy utcán parkoló autónak is nyoma veszett. A kilencedik emeleten pedig egy nagy márványasztalt loptak el valakitől. Az emberek nagyon sajnálták, hogy elveszítették luxuscikkeiket, de még jobban zavarta őket az, hogy közvetlenül mellettük lakik ez a fura Manói, akinek az ajtaja reggeltől estig nyitva állt, mégsem fosztotta ki senki. Egyébként mi is volt Manói vagyona? A lakásában volt egy bőrönd, egy dívány, egy viaszosvászonnal letakart kis asztal, egy régesrégi. többször átfestett kredenc. a felesége megsárgult arcképe, egy hűtőszekrény, benne, öt friss tojás, három csomag petrezselyem, meg égési sebekre használható kenőcs, műanyag dobozban. — Ha valakinek kell valami, az jöjjön be JANUSZ OSEKA (Lengyelország) VÉRALKOHOL Egy őrizetlenül hagyott kisgyermek váratlanul kiszaladt a kocsiútra. Egy arra haladó teherautó sofőrje, nehogy elüsse a gyermeket, elrántotta a kormányt és rátaposott a fékre, a járgány azonban megcsúszott és az egyik közeli földszintes kis ház falának ütközött, közvetlenül az ablak mellett, amelyen történetesen kinézett a házacska tulajdonosnője. Az éppen odaérkező autóbusz vezetője észrevette a balesetet, fékezett, de olyan hirtelen, hogy két. leszállni készülő utas beverte a fejét a szélvédőbe, és meglehetősen súlyos sérüléseket szenvedett. Egy éppen arra haladó járókelő félreugrott, még mielőtt a teherautó a falnak ütközött volna, és így az nem szorította a falhoz, de elvétette az ugrást és eltörte a lábát. Ekkor érkezett oda egy tűzoltóautó, súrolta az autóbusz oldalát és anyagi kárt okozott. Amikor a kis ház tulajdonosnője az abla-és vigye el — szokta mondani Manói. Egy napon azután valami hallatlan dolog történt. A munkából hazatérő Manói zárva találta lakásának az ajtaját. És mivel nem volt hozzá kulcsa, nem tudott bemenni, így hát leült a küszöbre és eltöprengett. — Kirabolták — mondogatták az emberek. akik erkélyükről nézték Manóit. — És be is zárták a lakást, hogy nehezebben lehessen bemenni. Az egész ügy Manóit zavarta a leginkább, mivel kénytelen volt kulcsot készíttetni. Amikor pedig végre kinyitotta az ajtót, mit látott?! Az asztalon televízió volt. a díványon gyapjútakaró, a sarokban rádió, a kredencen kínai váza állt művirágokkal, a hűtőszekrényben két kiló bárányhús, egy üveg whisky, igaz ugyan, nem skót, hanem csak magyar, háromféle felvágott, egy darab sonka, meg egy üveg bor. A fogason pedig új ruha lógott, fölötte pedig egy nyári szalmakalap. Soha senki sem tudta meg, ki szerelte fel ilyen bőségesen Manói otthonát. Attól fogva azonban mindenki megnyugodott, mert most már Manói is kulcsra zárta az ajtaját. Persze lopások azután is voltak. Egy este Manói televíziója is eltűnt, ezért mindjárt másnap reggel kénytelen volt még egy másik zárat is felszereltetni. Csakhogy, mint látjuk, a tolvajok nem félnek a záraktól. A tolvajok csupán az üres lakásoktól félnek. Ilyen azonban már az egész kerületben nem akadt. kon kinézve megpillantotta a feléje rohanó teherautót, hirtelen hátraugrott, az ugrás lendületétől azonban elveszítette az egyensúlyát, elesett és a padlóba ütötte a fejét. Szívbeteg férje, amikor a teherautó falnak ütközése után észrevette, hogy felesége a földre zuhant, annyira megrettent, hogy szörnyethalt. Az ügy tüzetes kivizsgálása után a rendőrség megállapította, hogy a teherautó vezetőjének vérében 2.1 ezrelék alkohol volt. Az autóbuszsoför vérében 1,4 ezrelék. Az autóbusz első utasának vérében 1,9 ezrelék. A második sérült utas vérében 1,5 ezrelék. A lábtörést szenvedett járókelő vérében 3 ezrelék. A tűzoltóautó vezetőjének vérében 1.3 ezrelék. Az ablakon kinéző lakástulajdonosnő vérében 2 ezrelék. A szörnyethalt szívbeteg férj vérében 2,6 ezrelék. Aránylag a legkisebb mennyiségű alkoholt az őrizetlenül hagyott kisgyermek vérében találták : csupán 0,9 ezreléket. Fordította: Gellert György VIRRASZTÁS KÖZBEN Folytatás a 11. oldalról tortüzet rakni. Mindezzel persze az iró is tisztában van, de a latens önvédelemre berendezkedett tudat helyenként rituálissá fokozza a fogalmazásban eleve kötelező tapintatot. ami a becsületes valóságábrázolás szándékával ütközve olykor megbocsátható huncutságokat teremt. Szerencsére nem gyakran. Bereck csakis és kizárólag a valóság felé fordítja tekintetét. íróink sorában azon kevesek közé tartozik, akik nem egy megszépült gyerekkor s a jelen városi életforma polarizációjában próbálják megfogalmazni a kisebbségi létezés valahányadik dimenzióját, hanem a maga szociográfiai és szociológiai, mi több, szociometriái viszonylataiban vizsgálják a hétköznapok jelenségeit. Amit lát — jól látja, s jól is láttatja azt. Külön erénye pedig, hogy egyetlen mondat erejéig sem misztifikál. Jól ismert terepen halad s ha kődön megy által, ott nemcsak azért lehet öt biztonsággal követni, mert a helyzetjelző lámpái jöl világítanak, hanem azért is, mert e nyomvonalon oszlatja, átláthatóbbá teszi az olykori ködöket. KESZEU FERENC m HÉTVÉGE EMBERI SORSOK ZÁRT INTÉZETEK NYITOTTSÁGA Kóros elmeállapot miatt hazánkban évente száz-százötven embert mentenek föl a bíróságok valamilyen erőszakos bűncselekmény vádja alól. Őket kényszergyógykezelésre rendelik, hiszen az elmebeteg, az elmegyenge, a tudatzavart személy nem felelős azért amit tett, így felelősségre sem lehet vonni. Ám mi a garancia arra. hogy „ne szálljon kakukk a fészekre", hogy a Randel McMurphyhez hasonlók ne kerüljenek a „Fönénik" keze közé; hogy épeimé)üt ne mentsen föl a bíróság és ne utaljon kényszergyógykezelésre, viszont aki beteg, az ne kerüljön börtönbe bűncselekmény miatt?... Prágában készült riportunk erre keresi a választ az igazságszolgáltatás „elmefigyelő" köznapjain. Az igazságügyi elmeszakértő; dr. Ivan Horvai docens, két embert rendelt a ma délelőtti kivizsgálásra. Mindkettőt emberöléssel vádolja az ügyészség. — Minden élet elleni, súlyos bűncselekménnyel vádolt személyt megvizsgál az elmeszakértő — mondja a docens. — Legtöbbjüket többen is megvizsgáljuk, amíg a bíróság egyértelműen meg nem állapítja, hogy az illető beszámitható-e? Aki mást megöl, az aligha tekinthető hétköznapi értelemben normális lelkialkatúnak, kiegyensúlyozott és harmonikus embernek; de mi nem is erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy tudta-e az illető: mit tett. felmérhette-e a következményeket vagy sem. Ha felelős a tettéért elítélik; ha nem, kényszergyógykezelést rendel el a bíróság ... Egészen más a helyzet az úgynevezett polgári ügyekben, ahol azt vizsgáljuk: az illető képes-e önálló életvitelre, avagy valóban elmeműködési zavarban szenved-e. A vizsgálatok lezártával azután a bíróság határoz a szóban forgó személy további sorsáról. Miközben társalgunk. a fegyör egy zavaros tekintetű, megviselt embert hoz. A férfi a feleségét ölte meg a közelmúltban. Először rutinkérdésekre kell válaszolnia: mi a szakmája, hol dolgozott, volt-e a családban gyengeelméjű, vagy tudathasadásos elmebeteg, netán öngyilkos; milyen betegségeken esett át és volt-e már korábban ideggondozóban ? Ezután következik a tragédia körülményeinek tisztázása, az előzmények felderítése. A kérdések tapintatosak, a férfi befelé figyel, emlékeiben aggodalmasan kutatva koncentrál, de meglehetősen csekély eredménnyel. A „páciens", korát tekintve, túl jár már a hatvanon; s úgy tűnik, hogy a negyvenes évek emlékei élnek benne a legelevenebben, mert következetesen akkorra teszi életének fontosabb évszámait. Éberen figyel, és ha a docens az aktába pillantva kijavítja, fásultan elismeri, hogy tévedett. Bizalmába fogadja az orvosszakértőt, bár néha-néha úgy tűnik, hogy inkább csak ráhagy mindent, mert neki már úgyis mindegy ... Életének visszapergetésében a nyolcvanas évek közepén tartunk, amikor előbukkan a mérgezett étel. A második feleség meg akarta mérgezni — bizonygatja meggyőződéssel. Amennyire érdektelen számára a régmúlt, annyira felkavarja a közelmúlt. Elsírja magát, amikor az asszonytól elszenvedett sérelmekről beszél; azután pedig részvétlenül elmagyarázza, hogyan fest a franciakulcs, amivel beszakitotta az asszony koponyáját. A szakvéleménybe bekerül a diagnózis, és amíg a második páciensre várunk, megkérdezhetem a docenstől: mit tart a pszichiáter legfontosabb tulajdonságának? — Az empátiát, azaz a beteg megértését, az azonosulás képességét — feleli. — És ha a páciens megjátssza az elmebeteget? — Én is mindig az ártatlanság vélelméből indulok ki. és nincsenek, nem is lehetnek előítéleteim ... Persze, sok mindenről árulkodik viszont, hogy ki. mivel próbálkozik. Ez azért fontos, mert bármelyik szakkönyvben el lehet olvasni a betegség tüneteit, ez azonban önmagában kevés ahhoz, hogy félre lehessen vezetni a gyakorlott elmegyógyászt! A következő páciens szinte percenként rágyújt és mohón szívja a cigarettát. Harmincöt éves, fáradt tekintetű férfi, akin bizony erősen lötyög a szövetnadrág. A torkán kötés, mert föl akarta metszeni a gégéjét néhány nappal korábban pedig az egyik hídfőnél a Moldvába ugrott. A kétszeri öngyilkossági kísértet előtt megölte az élettársát és a kislányát. Ezt tartalmazzák a vizsgálati eljárás eddigi adatai. A docens véleménye szerint jó adag demonstratív szándék is volt a „hidjelenetben"; de joggal feltételezhető, hogy csakugyan meg akart halni. A férfinak alig hallható a hangja, óvatosan, de gyakran megköszörüli a torkát. Hamarosan kiderül, hogy feneketlen féltékenység gyötörte az asszony mellett, bár ennek részleteiről nem szívesen nyilatkozik. Annyit azért elmond, hogy képes volt órákon keresztül lesni az asszonyt annak munkahelye előtt; pontosan tudja (vagy csak tudni véli?!), hogy a meggyilkolt asszony mikor melyik barátjával találkozott, melyik presszóban mit ivott és kivel melyik lakásban bonyolította le a titkos szerelmi légyottot... A docens, a kivizsgálás jelenlegi stádiumában, javasolja a férfi további elmemegfigyelését. — A mi véleményünket figyelembe véve dönt a bíróság, így nagy a felelősségünk — mondja az igazságügyi orvosszakértő. — Nemcsak a frissen kivizsgáltaknál van ez így, hanem akkor is, amikor az éves felülvizsgálat alapján javasoljuk a kényszergyógykezelés folytatását, vagy megszüntetését. A felülvizsgálatkor az a kérdés, hogy az illető gyógyulnak tekinthető-e vagy nem, és elképzelhető-e, hogy a civil életben ismét tesz valamit, amiért újra vád alá helyezhetik. — Nem telik el túl sok idő a felülvizsgálatok között? — Ellenkezőleg, szerintem az egy esztendő ebben a tekintetben túlságosan rövid idő. A reményteljesen javuló időszakokat ugyanis gyakran követi tartós hanyatlás. A teljes felépülés hosszú folyamat; arról nem is beszélve, hogy a beteget akár a vizsgálat is kibillentheti állapotából. A docens szekrényéből előkerül egy olyan akta, amely szerint egy beteg kényszergyógykezelését a minap már hetedszer hoszszabbították meg. Természetesen, arra is van magyarázat, hogy miért: — Nekünk arra is válaszolnunk kell, mi lesz a hazaköltöző beteggel. Teljesen gyógyuit-e, tehát nem kell tartani az újabb agressziótól; vagy elképzelhető, hogy ismét súlyos konfliktusba keveredik? Ha az ilyen embert idő előtt engedjük haza, legalább akkora hibát követünk el. mint egy egészséges ember kényszergyógykezelésével. Bármely tévedés komoly következménnyel jár. A zárt intézetek nyitottsága tehát kétirányú: aki tiszta fejjel követ el bűncselekményt, még ha gyógyult elmebeteg is az illető, azt el kell ítélni — gyakorlatilag esélytelen viszont, aki elmebetegséget szimulál. Ez a törvényesség törvénye. (M-) 19
