A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-10 / 7. szám
— Valóban így van. Ez 1977-ben kezdődött, amikor a mi járásunkban rendezte meg a Csemadok KB a nyári néprajzi szemináriumot. Ebben a munkában már komolyan részt vettem, s ettől fogva foglalkozom rendszeresen a néprajzzal, népművészettel. Azóta a paraszti tudást és bölcsességet másként tudom értékelni, mint korábban. — Melyik az a terület, amely közelebbről érdekel? — Főleg a gyermekjátékok vonzanak; elsősorban azért, mert ezeket közvetlenül fel tudom használni a mindennapos gyakorlatban is. Ezenkívül érdekelnek a szokások, a népdalok, s az egyes alkalmakhoz fűződő hagyományok. S persze az is, hogy mindezt hogyan lehet színpadra állítani. — A gyermek- és felnőtt csoportok, amelyeket eddig vezettél, sok szép sikert hoztak. Melyek voltak ezek közül a legemlékezetesebbek számodra ? — Zsarnón volt egy igazán jó gyermekcsoportom, a Napsugár; az egyik műsorunkkal 1979-ben elnyertük Zselizen a Nagydíjat. Jelenleg a zsarnói menyecskekórust vezetem, amely 1977 óta van együtt, s 1978- ban a Tavaszi szél... országos döntőjében is szerepelt. Később a járás képviseletében több alkalommal is jelen voltunk ezen a rendezvényen. — A Kassa-vidéki járásban sok még fellelhető hagyományt már feldolgoztatok, színpadra állítottatok. Mi van még, ami él, s ami érdemes a figyelemre ? — A téli ünnepkör még feldolgozatlan; ezt kéne még összegyűjteni és színpadra állítani. Több helyen még ma is él például a betlehemjárás. — Azon túl, amit eddig elmondtál, mit adott még neked személy szerint a népművészet, a népi hagyományok gyűjtésével együttjáró munka ? — Elsősorban olyan ismereteket, amelyekre enélkül nem tudtam volna szert tenni. Az elmúlt évtizedben a néprajzi szeminárium keretében módom volt megismerkedni Dél-Szlovákia szinte minden zugával a Bodrogköztől a Csallóközig. A legnagyobb élményt, izgalmat a Zoboralján éltem meg, de elmondhatom, hogy szinte minden járásban volt mit látni, gyűjteni... — S a mi járásunk? — Csak azt mondhatom, s mondom is nem kis büszkeséggel, hogy ilyen szempontból gazdagok vagyunk. Azt hiszem, ideje volna már létrehozni nálunk is egy szép tájházat. Volna mit megmutatni benne. — Kamarócon mióta tanítasz, milyen itt a munkád, hogy telnek a napjaid? — Csécsröl járok ide 1980 óta. Jelenleg tizenhat gyermeket tanítok. Egyedül vagyok, így hát meglehetősen sok a munkám. Általában naponta hét órát vagyok Kamárócon. — Van-e szabadidőd, ha van, mivel töltőd? — Érdekel a történelem, kedvelem a történelmi regényeket, az útleírásokat, meg persze a zenét... —■ Több, mint egy évtizede tagja vagy a Csemadok Kassa-vidéki JB elnökségének, ezen túl pedig elnöke vagy a Járási Művészeti Tanácsnak is. Tapasztalataid, véleményed szerint mi kéne ahhoz a Szövetségen belül, most a negyvenedik évforduló közelében, hogy az emberek szemlélete megváltozzék, hogy aktívabban kapcsolódjanak be a Csemadok munkájába ? — Azt gondolom, olyan értelmes és elérhető célokat kell kitűzni, amelyek az emberekben felébresztik a nemzeti öntudatot, a valahová tartozás szükségét, hogy megértsék önmagukat és ezáltal saját történelmüket. GÁL SÁNDOR toknak azt, ami a gyerekeknek való, az éneklőcsoportoknak megint mást. Hogy röpül az idő! A gimesi gyerekcsoportom már 1965- ben oklevelet szerzett a járási versenyen. Hamarosan a megalakulás 25. évfordulóját ünnepeljük. Az egykori tagok azóta szülők lettek. Remélem szép ünnepség lesz. A lédeci csoport is már húsz éve működik. — Milyen szempontok szerint válogatsz a műsor összeállításakor? — Az eredetiségre törekszem, jelszavam csak tiszta forrásból. Amit gyűjtök, azt az eredeti vagy majdnem az eredeti formájában akarom visszaadni. A mai gyerekeknek ez már egy teljesen új világ. Olyan kultúrával ismerkednek meg, amely számukra ismeretlen, de nem idegen mert hiszen ebből nőttek ki. Az eredetiséget helyezem a művésziesség és a színpadra állíthatóság szempontjai elé. Mindig az van előttem, hogy hiába lesz meg minden papíron, ha nem lesz aki csinálja! Nem elég összegyűjteni a múlt értékeit, ami szép, jó és hasznos, azt tovább kell éltetni! — Hogyan osztod meg magad, az idődet az iskola, a csoportok és a gyűjtés között? — Teljes embert követel az iskola, a kicsiknek át kell adnom a tudást. Ez az első. Egész embert követelne a néprajzi munka, de a csoportok vezetése is. Nagy bennem a belső késztetés, hogy mindent leírjak, feldolgozzak, de nem vagyok íróember, valami mindig eltaszít az íróasztaltól. Pedig de sok mese, boszorkánytörténet és hiedelem van már kazettán. Végülis kikerekedne belőle egy szép könyv kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Majd ha nyugdíjas leszek, tán több időm lesz... — A régi mesterségek közül mihez értesz magad is ? — A kenderfeldolgozást nem kellett tanulnom. mert olyan családban nőttem fel, ahol ez az élethez tartozott. Magam is szőttem. csak a felvetést nem tudom. Anyám olyan ügyeskezü asszony volt, hogy mindent tőle tanultam meg. A csipkeverést Fülöp Móni nénitől. De nem vagyok rászorulva, így nem csinálom, nincs rá időm sem. A kenyérdagasztásban, a siskó befütésében csak gyakorlatot kellene szereznem. Bármilyen mintát le tudok hímezni, a kötéseket itt tanultam meg. Vallom, hogy az akkori embereknek is csak két kezük volt és az van most nekünk is. Valamikor is úgy volt, hogyha nem sikerült elsőre, sikerült másodszorra. — A néprajznak melyik területével foglalkozol a legszívesebben ? — Nem tudom szétválasztani a szakterületeket. Szerintem úgy összefonódik, összekapcsolódik egyik a másikkal, hogy nem is szabad őket szétválasztani. A kendermunkánál például, ha a tárgyakat gyűjtöm előjönnek az énekek, a szokások, a hiedelmek és a viselet is. Több viseleti darabot magam is őrzök, hogy mindenből legyen legalább egy-egy mutatóba. Mert az emberek hamar kivedlenek a régi gúnyából, hajlamosak megválni tőle. — Melyik a csoporthoz kapcsolódó legszebb emléked? — Minden fellépés kedves emlék, örülünk, ha hírét vihetjük más tájakra Zoboraljának. 1982-ben Békéstarhoson voltunk a gyerekekkel, az nagyon szép volt. A felnőttekkel, a Pártával a Duna Menti Nemzetközi Folklórfesztiválon és a Népzenei Találkozón léptünk fel, amely nemcsak szép élmény, hanem rang is. Műsorunk mindig ehhez a tájegységhez kapcsolódik. Tizenhárom falu szokásait dolgoztuk fel például a Villőzésben, így Viliéből tizenhárom különböző műsorunk van. A Villö nemcsak a tavasz jelképe, hanem a menyegzőn és a keresztelőben is szerepel villöfa. Én az újjáéledés jelképét látom benne, remélem még sokáig jellemző lesz vidékünkre! RSTER MAGDA ismerkedni a népdalgyűjtés örömeivel, s a lejegyzés rabszolgamunkájával. Az első adatközlőm a nagyanyám volt. Bakterénekeket gyűjtöttem tőle. Több éve rendszeresen részt veszek a Csemadok nyári néprajzi szemináriumán, ahol gyűjtés is folyik. Már két alkalommal vettem t részt az Akadémia által szervezett gyűjtésen. Leggyakrabban a Zoboralján gyűjtök. Egy kis lelkiismeretfurdalásom is van emiatt, de már szervezem a somorjai és a Somorja környéki gyűjtést. — Néprajzosként most min dolgozol? — A nyári gyűjtés anyagát kottázom esténként, ha időm van. Körülbelül az anyag negyedrészével vagyok készen, a munka neheze csak most jön. Mert a gyűjtés a munka egészének csak a látványos része. Nem elég magnószalagra venni a dalokat. Azután még le kell kottázni a dallamot, leírni a szöveget, kiválogatni, tornák vagy stílusok szerint újracsoportosítani, tartalomjegyzéket készíteni és azután jön a leglényegesebb: a visszajuttatás egyrészt abba a szűkebb közösségbe, ahonnan származik, másrészt az érdeklődők széles táborába. A szöveges gyűjtés esetében ez aránylag könnyen megy, de a zenei anyagot már nehéz közölni. Pedig a csoportoknak nagy szükségük lenne rá! A Csemadok-archivumot azért hozták létre, hogy a folklórcsoportok, a tánccsoportok vagy az éneklőcsoportok vezetői tudjanak mihez nyúlni. Mi, a néprajzi szakbizottságban ezt úgy képzeltük el, hogy bejön a csoport vezetője, hoz magával szalagot vagy kazettát, megmondja, hogy körülbelül mi az elképzelése és azt átjátsszuk neki s betanulják. Akkor nem lesz baj a zsűrivel, ami az eredetiséget vagy a stílust illeti és a hazai anyag is visszakerül a köztudatba. Akinek lehetősége van rá és tudása is hozzá, az jöjjön gyűjteni, tegyen ehhez az anyaghoz! És necsak népdalt! Ha központi gyűjtést szervezünk, akkor a táncosok is jöjjenek filmfelvevővel, mert nehéz (lehetetlen) papírral, ceruzával táncot gyűjteni. — Gyűjtőutaidon mi után kutatsz? — A legjobban a hangszeres zene érdekel, mivel azt akarom, hogy a zenekarom azt és úgy játssza, ahogy a régiek játszották. Természetesen mást is találok és nem hagyom feljegyezetlenül. Ilyen például egy szép faragott láda, pásztorbot vagy viseleti darab, de a népdal is. Sajnos, egyre fogynak az adatközlők, bizony gyakran megesik, hogy mire másodszor keresem már nincs az élők sorában. Éppen frissen fájó emlékem a vicsápapáti (Vycapy Opatovce) Marhula Antal bácsi, aki lefényképeztette magát a hegedűjével, hogy majd azt a képet tegyék a sírkövére és hiába siettem vissza a képpel, már csak a feleségének adhattam át. A nála lejegyzett dallamok viszont tovább élnek. Erről gondoskodom. Kedves emlékem a Nagyhindi (Chyndice) gyűjtés. Mikié Mária, Miklebarát Erzsébet és Kalocsai Margit néniktől nagyon szép dallamokat gyűjtöttem. Az ezekből készült karikázó része annak a műsorunknak, amelylyel tavaly Zselizen (Zeliezovce) díjat nyertünk. Hogy hitelesebb legyen az előadásunk, valódi hindi kötényt is vettünk a lányoknak, remélem ugyanolyan gonddal vigyázzák ők is, mint az előző tulajdonosok, akik negyven-hatvan éven keresztül őrizték apróra szedett ráncait! A sikerhez a dallam és a kötény nem lett volna elegendő. A kiegészítő gyűjtésen Brandl Feriék lefilmezték a karikázó dallamokhoz a lépéseket, azt a filmet nézte meg Czingel László és Valacsay István, így állt össze a műsor. És útban Zseliz felé megálltunk náluk és elénekeltük nekik a műsort, s közösen lefényképezkedtünk. Ezek azok a szép pillanatok, amelyekért érdemes újra és újra nekilátni a gyűjtésnek, a feldolgozásnak. Remélem még sokáig kitart bennem az akarat. FISTER MAGDA 7
