A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 5. szám
• MIELŐTT CSILLAG LETTEM • BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN A művészetek fejlődése — szükséges-e példát hozni rá? — legalább annyira igényli, feltételezi a kísérletező kedvet, az új minőségek keresését s megteremtését, mint a társadalmi lét bármely területe. Nekem például tetszik, hogy a Magyar Területi Színház komáromi (Komámo) együttese az utóbbi esztendőkben — stúdióelőadásokat szorgalmazva — erőfeszítéseket tesz hagyományainak túllépésére. Arra, hogy korszerűbb törekvések befogadásával, a sokéves keretek feszegetésével művészileg hitelesebb, dramaturgiailag sokrétűbb munkát végző társulattá váljon. Játékszínünk komáromi együttesének művészei közül különösen Boráros Imre az, aki vállalja e szándékok kockázatát, és immár esztendők óta évadonként egy-egy monodrámával vagy egyéb önálló produkcióval is jelentkezik. Őszintén szólva, magam sem tudom, Boráros Imrének hányadik önálló estje (bár Siposhegyi Péter „Viszockijéletdrámájában" e megjelölés a pluszszereplő beiktatásával bizonyos értelemben korrekcióra szorul) ez a legfrissebb: a Mielőtt csillag lettem. Gondolom, a tízvalahányadik ám találgatás helyett elégedjünk meg a boldogító tudattal, hogy ö következetesen, hittel és hűséggel hirdeti a színház, a színjéta 9Ii*mí ffuSißiitßcgn szás, a pódiumművészet varázsának hatalmát az egy helyben topogás, az állóvizekben való tocsogás hajlama felett. Boráros Imre maga is, akár a gyertyaszál: sudár termetével, ezüsthajával, hol sötéten parázsló, hol felszikrázó tekintetével. S ahogy meg-megáll, rezzenéstelenül és hosszú pillanatokra; avagy felszökken ültéből és karját magasba lendítve fordul egyet mármár karcsú oszloppá csavarodva, hogy utána szinte sima lebegéssel lépdeljen a pódiumon — ekkor is olyan, akár a szélfútta gyertya. De ki nem alszik, ég és világít, hogy fényével megszelídítse a sötétséget, amivel félünk szembenézni. És hogy milyen is ez a világ? Ezerarcú. Az ihletettség perceiben esengő, a keserves kitárulkozás pillanataiban sajgó, különben irigy, kegyetlen, mohó és fájdalmas. Jó, hogy ma már pátosz nélkül igyekszünk beszélni róla, hiszen ez azt jelzi; sok minden megváltozott bennünk, sok minden változik körülöttünk ... Ebből nyilván már tudvalévő: az élő Viszockijt idézi a Magyar Területi Színház december derekán tartott bemutatója; a nem egész negyvenkét éves korában elhunyt színészt, költőt és dalszerzőt, akit 1980 júniusában százezres tömeg kísért el utolsó útjára a moszkvai Vaganykovszkij temetőbe. Vlagyimir Viszockijt, akinek az ismert francia színésznő: Marina Vlady volt a felesége, akinek „bünlajstroma" túl hosszú volt ahhoz, hogy a szélesebb körű nyilvánosság előtt is elénekelhesse dalait, és aki csak hét évvel a halála után — in memóriám — lett a Szovjetunió állami díjas művésze. Siposhegyi Péter két szereplőre irt. Mielőtt csillag lettem című rendhagyó monodrámájának lényege egy költői-emberi magatartás tükrözése. Egy második világháborút követő évtizedek sok-sok gondját érzékenyen fájlaló színész és dalnok ars poeticája ez. Olyasvalakié, aki hisz a művészet életformáló erejében. A darab belső dinamikáját az a társadalmi atmoszféra, pontosabban annak megsürüsödött levegője teremti meg, amelyet a megalkuvás ellen küzdő bárd is sűrítetten él át. Mivel azonban maga a darab szerzőíleg eléggé felszínes, igy elsősorban Boráros Imre bravúrja, hogy Vlagyimir Viszockíj sokfajta arca és harca villan fel a produkcióban; és e küzdelmek egyes szakaszaiban megjelenik a szeretet után vágyódó, a saját énje jogainak kiteljesedését sürgető ember portréja. A díszlettervező Ptatzner Tibor kitűnő ötlete, hogy színházunk komáromi székházának tekintélyes méretű színpadán egy bokszmeccsekről ismert szorítóba utalja a főhőst. Találó jelkép ez, hiszen a ringben a vesztes mindig sokkal több ütést kap, semmint maga adni tud — és Viszockij életére is ez az alaphelyzet volt jellemző. Ez a ritkajó díszlet kiválóan funkcionál Boráros Imre játéka közben, aki épp ebben a szűk térben teremt sodró erejű, szerves színpadi életet a Taganka Színház egykori művészének emlékét idézve; míg az érzelmi csúcspontokat szuggesztív erejű dalokkal fűzi össze. (Zenei munkatárs: Zsákovics László, zenei kíséret: Alföldi Károly és Oláh Sándor). Sietek hozzáfűzni : Boráros Imre játéka a prózai részekben is kellőképpen összpontosított. Gesztusaival, színpadi mozgásával azokat a valóságos ösztönöket és érzéseket éli meg hitelesen, amelyeket egy gyertyalángszerüen lobogó művész képtelen magába fojtani. Partnere mindebben Anna asszony, a sok esztendővel idősebb ezredesi özvegy, a Taganka művészeti segédszemélyzetének egyik alkalmazottja. Lőrincz Margit főképpen az emberiesség húrjait szólaltatja meg ebben a suta nehézkességgel megírt figurában. A Viszockij emlékét idéző Mielőtt csillag lettem című „kétszemélyes monodráma" színre kerülése mind a Matesz, mind pedig Boráros Imre valóban igényes vállalkozása. Kitűnő művészünknek színészileg sikerült is csatát nyernie; bár ha rendezőként — mert e tekintetben szintén az ő neve jegyzi az előadást — a szerzőtől több fogódzót, a vendégdramaturg Gizela MihálikovátcA pedig még több támogatást kapott volna, akkor Boráros Imre színészi tudásából a most látottaknál is több testesülhetne meg a színpadon. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Varga Róbert P.s.: Távol áll tőlem a kötekedés szándéka, de a dühítően sok nyomdai hibától hemzsegő színlapot fa jóindulatú elnézést kérő betétlap ellenére) nemhogy négy koronáért, ingyen sem lenne szabad a nézők kezébe adni! 11
