A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
A CSEMADOK ÉLETÉBŐL colt volt, a szászka viszont hosszúra sikerült. Forgatós típusú csárdásaink nemcsak a legszebbek, hanem a legnehezebbek is és valóban csak érett tánckar tudja valódi élmény szintjén előadni. Ehhez a táncos „érzéshez" kivártok sok sikert az llosvainak! Mottó: „A folklór nem műfaj, hanem életforma ÉLETRE SZÜLETTÜNK (a néptáncegyüttesek országos versenyéről) „A muzsikások húzták a zenét, és akkor én táncoltam, hallja-é, úgy, hogy az én új cipőmről a sarok messze szökött. Táncoltam úgy, hogy a lelkem szakadott belé." Anna néni, a tizenhat gyermekes csángó asszony vallomása jutott az eszembe az idei Országos Népművészeti Fesztivál keretén belül megrendezett néptáncegyüttesek országos versenyén. A versenyző tíz együttes táncosai valóban sziwei-lélekkel táncoltak, hogy tudásuk legjavát nyújtsák mind a közönség, mind a szakmai zsűri előtt. Az országos versenyeket tíz éve kisérem figyelemmel és nyugodtan elmondhatom, hogy az elmúlt tíz évben óriási változáson estek át együtteseink. A táncosok tételes tudása összehasonlíthatatlanul megnőtt. Olyan táncokat láthattunk a versenyműsorokban, amelyek bemutatása tíz évvel ezelőtt lehetetlen volt. Ugyanez érvényes a táncegyüttesek zenei kíséretére is. Színpadainkról eltűnt a népieskedő, müvészkedö és agyonideologizált félbalett — együttesvezetőinknek a folklór valóban nemcsak egy műfaj a sok közül, hanem életforma is. Veszik azt a fáradságot, hogy az általuk felhasznált anyagnak utánanézzenek, konfrontálják saját gyűjtési tapasztalataikat másokéval és felhasználják a hozzáférhető film-, videó- és magnófelvételeket. Már a válogatás közben is világossá vált, hogy a fesztiválon ha lesznek is kifogásolható műsorszámok, minden kompozíció legalább élvezhető produkció lesz. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, döntése az adott mezőnyben mégis reális volt. Az Országos Népművészeti Fesztivál nagydiját újra a komáromi (Komárno) Hajós táncegyüttes vihette haza. Keszegh István fájdalmas üzenetet közvetített „Vigyázz lábam!" című műsorában. Olvashatóan, érthetően és érezhetően jött le a szándék a színpadról, mindannyiunkhoz szólt helyünkről, szerepünkről a nagyvilágban és ez országban. A műsoron belül a lőrincrévi táncok sikerültek jobban az együttes 5—6 olyan táncosa előadásában, akik azt az anyagot tisztességesen táncolják és értik. Élmény volt a lányok érett produkciója. A keménytelki táncokkal az alkotó kemény fába vágta a fejszéjét, mégis jól sikerültek. Megérdemelten ünnepelhetett tehát az együttes, amelytől megalakulása óta megszoktuk, hogy amatőr mozgalmunk egyik újítója és élvonalbeli együttese. Rátér Zsolt koreográfusi és együttesvezetői debütálása remekül sikerült. Bizonyítja ezt nemcsak a nagyidat (Veľká Ida) llosvai táncegyüttes második dija, hanem az érzékenyen szerkesztett és betanított műsor, a Lé lektől lélekig című előadás is. Az imregi karikázó nem először volt élmény számomra, a zsűri viszont most díjazta először Furik Rita alkotását a „Legjobb tánckép" dijával. A lányok szépen táncolták el, annak ellenére, hogy életkorukból adódóan ez a tánc még nem volt olyan érett, mint két évvel ezelőtt az Új Nemzedék vagy jelenleg a Szőttes előadásában. Nem kevés munkájába került Péter Zsoltnak a mezőségi táncok betanítása. A sűrű legényes pontos és szépen eltánAz első helyezett a komáromi Hajós lett A harmadik helyezésen a somorjai Csalié és a dunaszerdahelyi Csallóközi Dal- és Táncegyüttes osztozott Ha lett volna külön furulyás díj. azt biztosan Agócs Gergely kapta volna. Kérdéses viszont, hogy célszerü-e egy zenész közreműködése két, egymástól 300 kilométerre működő együttesben. Vagy az llosvainak, vagy a Csallóközinek kell tehát gondoskodnia új furulyásról, hogy műsoraik ebben a formában ne csak Zselizen kerülhessenek színpadra. Kompromisszum eredménye lett a harmadik díj kiosztása. Két olyan együttes kapta, amely teljesen eltérő kompozícióval állt színpadra. A somorjai (Šamorin) Csalié az anyag felmondásánál nem vállal többet. Ez nem is volna baj, a magyar néptánc van olyan szép, hogy Ízléses összeállításban minden különösebb „dramatizálás" nélkül is valódi színpadi élmény lehessen. A tíz éve alakult és azóta sikert sikerre halmozó Csaliótól a néző joggal elvaga, hogy a szereplők tánctudása, motívum-, anyag- és stílusismerete meghaladja az átlagét. Lehet, a generációváltás „áldásos" hatása, hogy kamaszkorú gyerekek táncolták el ugyanúgy a magyarbödi párost és a bélyi táncokat. Az ipolyvarbói verbunk előadása dinamikátlan és kevéssé meggyőző volt. Az egyébként szépen koreografált hindi böjti leánytáncról ugyanez mondható el. Valacsay István többre képes — ezt nem egyszer bizonyította. Csak remélhetjük, hogy az együttes kihasználja azt a bázist, amelyet számára a Városi Művelődési Központ, a Csemadok városi szervezete és maguk a szülők biztosítanak, és amelyre nincs példa nemzetiségi táncmozgalmunkban. A megosztott harmadik díj másik boldog tulajdonosa a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Csallóközi Dal- és Táncegyüttes. Ez az együttes hosszú évek útkeresése után talált újra önmagára. Brandl Ferenc nehéz vállalkozásba fogott Halva születtünk című műsorával. Műsorukat a túlfűtött gesztikuláció jellemezte, az alkotó direkte, egyáltalán nem árnyalt módon mutatja be főhőse életének egyes állomásait születésétől korai haláláig. Az egyes „állomások" közti táncok pedig fölöslegesen és indokolatlanul hosszúak, olyanynyira, hogy a néző sokszor elveszíti a történet fonalát. Amennyiben ilyen jellegű alkotásra adja valaki a fejét, elengedhetetlen egy tisztességes dramaturgiai tudás. Nem megoldás az sem, ha színházi szakembereket hívunk segítségül — azt a dunaszerdahelyi területi döntő a vágsellyei (Šaľa) Baráti Kör műsora bizonyította. Brandl Ferenc bizonyára képes arra, hogy ezen hiányosságait pótolja és következő műsorai tisztábbak és A második dijat a nagyidai llosvai kapta szinpadképesebbek lesznek. Az együttesben folyó táncpedagógiai munka viszont mindenképp dicséretes. Az alkotó és segítőtársa Krauszné Bottlik Ágota munkáját dicséri a táncosok felkészültsége. Egy olyan tánckart láthattunk, amely ugyan túlzott dinamikával, nagyon is erőteljesen táncol, de itt is csak idő kérdése, hogy az általuk már tudott — nem is kevés — anyag letisztuljon és kultivált tánctudássá váljon. A fesztiválon látott tánckar életre született (!) és sokat hallunk még erről az együttesről a jövőben! Kellemes színfoltja volt az idei versenynek a Gimes leánytánccsoport. Pünkösdölö című műsoruk alapján vitatható ugyan, hogy táncegyüttesről vagy hagyományőrző együttesről van-e szó, mégis jó, hogy ez az együttes bemutatkozhatott a versenyen. Jókai Mária néhány évtizedes gyűjtőmunka után vállalta az országos versenyen való bemutatkozást és lányai legalább akkora élményt nyújtottak, mint a gyermekfesztiválokon a gimesi gyerekek vagy az a néhány hagyományőrző együttes, amelyet a Tavaszi szél... egyes fordulóin láthattunk. A csoport vezetőinek — Gál Jankának és Molnár Juliannának — a jövőben ugyancsak többet kell foglalkoznia a világot jelentő deszkákkal, hisz a színpadi alkotás alapvető törvényei megtanulhatók, és akkor műsoruk sem lesz feleslegesen hosszú. Másodszor láttuk az országos versenyen az ipolynyéki (Vinica) Hont táncegyüttest. A fiatal együttes az idei versenyre olyan számokat választott, amelyek táncanyaga gyöngyszeme a néptánckultúránknak. A konferálás után izgatottan vártuk a teljesítményt. A csoport azonban erejét felülmúló műsona vállalkozott. Az Ipoly menti táncokból álló szám még úgy-ahogy élvezhető volt, a lakócsai táncok választása viszont tévedés. A csizmaverő inkább hasonlított egy langyosan előadott dunántúli ugráshoz, mint a lakócsai táncokhoz. Az együttes mentalitásához közelebb álló tánc biztosan jobban sikerült volna. A marosszéki verbunk és forgatós külön misét érdemelne. A verbunkot a fiúk még eltáncolták valahogy, de a forgatós kifejezetten rosszul megkomponált koreográfia. Amikor az elején fáziseltolódással 6
