A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-22 / 30. szám
EGY „LOVE STORY" A MATESZBAN A csehszlovákiai színházakban mindeddig eléggé ismeretlen amerikai szerző: Bemard Slade darabjait jobbára százas szériákban játsszák a New York-i Broadway-n és a földkerekség számos egyéb pontján. Persze, ez sem érv, sem ellenérv nem lehet színmüvei bármelyikének hazai bemutatója kapcsán ; de mindenesetre nem véletlen, hogy a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesében is amolyan nézőcsalogatónak szánják a több mint egy évtizeddel ezelőtt írt Jövőre veled ugyanitt cimü romantikus vígjátékot. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy erre a szerző neve Ígérkezik kitűnő biztosítéknak. Aligha vitatható, hogy a Jövőre veled ugyanitt a bulvárdaraboknál oly gyakran emlegetett formai tökéletességgel megírt mű. Szemlátomást arányos szerkezetű színmű frappáns dialógusokkal, könnyen követhető meseszövéssel, illetve a sajátos szerelmi kapcsolatba bonyolódó Doris és George színes és érdekes jellemének ígéretével. Ugyanakkor ott érződnek a darabban az ilyen stílusú sikerdarabok negatív sajátosságai is. Nevezetesen az, hogy az író a szellemes párbeszédek s az egyszerűen emészthető szituációk hátterében megfeledkezik a lényegesebb gondolatok kiemeléséről, a vélemények érvekkel alátámasztott ütköztetéséről. Mindez egyfajta konfliktusnélküliséget szül, amelyben a történetnek nem is annyira a tartalmát, hanem inkább a fordulatait kell érzékelnünk. Ily módon a játéknak kell főszerepet kapni ebben s az ehhez hasonló vígjátékokban, hiszen az egyébként soványka sztori csak így tudja a közönséget a színpadi világ játszótársává, cinkosává, partnerévé tenni. Ez utóbbit azért tartom lényeges „kelléknek", mert a két szereplő egy-egy napra szóló összezártságának feszültsége, a szabályos időrendi sorrendben pergetett cselekmény, a személyes sorsokra építő érzelmes szituációk, a mindent feloldó békés megoldás kiporciózott adagjait a szerző két-Ha minden igaz: LESZI Merész elképzelések, sok-sok kockázatvállalás árán, de lesz! Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznék, hadd idézzek fel néhány mondatot egy a lapunkban tavaly megjelent beszélgetésből : . láttam itt, Nyugat-Szlovákiában egy helyet, ahová odaképzeltem egy előadást! Azon töröm a fejemet, hol találok olyan embert, akinek megtetszene az ötlet, és a zsebe sem üres. Egy év múlva megtudod, akadt-e ilyen." A napokban kíváncsiságom felkerestette velem a tavaly még titokzatos, de ígéretesnek tűnő kijelentés „elkövető-jét": GÁLÁN GÉZÁT. Legnagyobb örömömre a „jövő héten valósággá válik"-optimizmusával fogad s beszél akkori elképzeléséről, ha úgy tetszik: színház-álmáról, melyre a fent említett interjúban még csak utalt. Nem titok többé, hogy a zselizi (Želiezovce) új szabadtéri színpad mozgatta meg akkor a képzelőerejét, s késztette öt arra, hogy mindent elkövessen annak ségkivül nagy mesterségbeli tudással keveri ugyan, de a színészi játék megfelelő fűtöttsége, illetve az érdesebb, nyersebb érzelmi lemeztelenedés híján örök dilemma marad, vajon lehet-e ebből a műből — és az ehhez hasonló darabokból — egy szórakoztató előadásnál többet (is) produkálni. Játékszínünk évadzáró bemutatója azt bizonyítja, hogy megpróbálni ez utóbbit mindenképpen érdemes. A Magyar Területi Színházban a komáromi társulat művészeti vezetője: Holocsy István rendezte Bemard Slade-nek ezt a kétszemélyes, színészi jutalomjátéknak is beillő darabját. Rendezői szándéka nyilvánvaló: a sikerhez szokott szerző elképzeléseinek megfelelően főképpen szórakoztatni akar. de emellett — a darab logikáját követve — akár társadalmi hatású kérdések felvetésére és a szavak mögött meghúzódó emberi kapcsolatok rejtélyeinek feltárására is vállalkozna. Azért fogalmazok feltételes módban, mert Holocsy István újabb rendezése törekvéseiben ugyan dicséretes, ám nemigen jut messzebbre a szcenikai kidolgozottságnál. Legszembeötlőbb hibájául talán az róható fel, hogy az egyébként részleteiben is átgondolt, alkalmas tempójú produkció lényegében meg sem próbálja bevonni a nézőt a történet legmélyén megbúvó emberi rejtélyek megoldhatatlanságába. Slade-nek ehhez a darabjához ugyanis hozzátartozik, hogy egy kicsit feszélyezzen bennünket a két szereplő lelki kitárulkozása. Ha ez hiányzik, akkor hiányzik az a többszörös bekeritettség is, amelyben a közönség akarva-akaratlanul részese lehet Doris és George döntési folyamatainak — s neki magának is végig kell élnie az érzelmek libikókajátékát; állást kell foglalnia magában, miközben nemcsak a színészeket figyeli, hanem óhatatlanul a többi néző reakcióját is érzi. A színpad és a nézőtér áramkörének ez a vibrációja, sajnos, nincs jelen ebben az előadásban. Oktalanul bántanám azonban Holocsy Istvánt, ha nem érdekében: a felfedezett lehetőség valósággá válhasson. Egy merész tervet szeretne megvalósítani: ezen a szabadtéri színpadon nyaranta kialakítani egy színházi műhelyt, ahol teret kapnának azok a pályán kívüli vagy másutt működő magyar anyanyelvű művészek, akik itthon nem, vagy csak ritkán kerülnek közönség elé, de akik szívesen vállalnának szerepet egy szellemi élményt nyújtó színházi előadásban. De természetesen nemcsak ők. Jó lenne, ha sikerülne fórumot teremteni a fiatal tehetségeknek, a teremtő, alkotó embereknek, mindazoknak, akik tenniakarást. rátermettséget éreznek magukban. Mert ez a kezdeményezés egy teljesen rendhagyó, nemcsak szabadtéri, hanem szabad színháznak is indul, ahol nem csupán a színészek mutathatnák be tudásukat. Napközben a legkülönbözőbb művészek — a portréfestőktöl a fazekasokig, a mutatványosoktól a zenebohócokig — kapnának teret, egyszóval Pillanatkép az előadásból figyelmeztetnék arra is, hogy a Komáromi Városi Művelődési Központ elegáns nagyterme — Platzner Tibor ügyesen, fölülről isr alulról is szűkített színpadtere ellenére — egyszerűen alkalmatlan az efféle testközelséget igénylő előadások hőfokának megteremtésére .. . Persze, rendezői lelemény — és nyilván a lehetőségek — dolga, hogy ilyen esetben ki, milyen rendhagyó játékteret választva visz színre egy-egy stúdiószerű előadást?! Akár izgalmas művészi megmérettetést igénylő dupla szereposztásban is, amit a Mateszban — számomra érthetetlen okokból — továbbra is oly következetességgel kerülnek, mint az ördög a szentelt vizet... A hagyományosan szimpla szereposztásban Dorist Németh ka. George-ot Ropog József alakítja. Németh Ica rácsodálkozó természetességgel, csacskának láttatott nőiesmindenki, aki a játékos, teremtő emberek közé sorolja magát. De térjünk a lényegre: e cikk írásának idején még csak tervként emlegetett elképzelés a megvalósulás küszöbén áll. 1988. július 29—30—31-én három este egymás után a zselizi szabadtéri színpadon bemutatják Móricz Zsigmond Úri muriját Gálán Géza rendezésében. Hogy miért épp az Úri murit ? „— Az ember előbb vagy utóbb eldönti magában, hogy csak le akarja élni az életét, vagy teremteni is akar. Ennek a színháznak az a szándéka, hogy arra biztassa az embereket: érdemesebb úgy leélni az életüket, hogy többet tesznek, teremtenek, mint amennyit feltétlenül kell. Az Úri muri témája is ez, és szeretnénk, ha a zselizi szabadtéri színpadon bemutatott változat is erről szólna." — mondja Gálán Géza. Kétszeresen is örvendetes e vállalkozás ténye: egyrészt mert egy nyári színházi program megvalósulásával lehetőség nyílik egy séggel ruházza föl figuráját. Jelzéseiben azt is érzékeltetni tudja, hogy a férje, a gyermekei és az évente egyszer látott szeretője között ingázó Doris valójában régen beleunt a külső látszat építésébe. Valóban jó partnere ebben Ropog József, aki a tőle már néhányszor látott ügyefogyott, szerencsétlen, életképtelennek látszó alakot játssza ugyan George szerepében, de ismét szellemesen és ironikusan. Ahogy annak az ilyen helyzetben lennie illik: az előadás végső soron kettőjük színesen kellemes alakítása következtében nyújt jó szórakozást. És ha az újrajátszások során még jobban beérik ez a produkció, akkor nemcsak a Broadway-n, hanem a Matesz házatáján is siker lehet a Jövőre veled ugyanitt. MIKLÓSI PÉTER Nagy Tivadar felvétele eleddig hiányzó szín megteremtésére, másrészt a társulat összetételéből adódó „másság" is élénkítően hathat színházi életünkre. Ebben a sokszereplős előadásban a hivatásos színészeken kívül ugyanis fontos szerepük lesz az Ifjú Szivek táncosainak, a zselizi énekkar tagjainak és sokan mások is közreműködnek még. Mindhárom este a színházi előadás 20 órától kb. 22 óráig tart, azután pedig — mintegy ráadásként — egy-egy ismert vendégelőadómüvésszel találkozhat, szabad fórumon beszélgethet majd a közönség. Gondolom, mire ez az írás megjelenik, Zselizen és környékén plakátok hirdetik mindenütt az akkor már nem titok szereposztást és a vendég előadóművészek nevét. A jövő hét végére pedig e rendezvény gazdái, a Csemadok Zselizi Aiapszervezete és a Zselizi Városi Nemzeti Bizottság, valamint a szabadtéri színház szervezői, rendezői és közreműködői sok szeretettel várják a vállalkozással szimpatizáló közönséget! CSANAKY ELEONÓRA LESZ SZABADTÉRI SZÍNHÁZ...? 11
