A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-02 / 49. szám
INNEN ONNAN A szabadságuktól megfosztott vadállatok ritkán szaporodnak: az állatkertekben és a cirkuszokban mindig nagy öröm egy-egy csemete világra jötte. A svájci Knie cirkuszban például két tigriskölyök látta meg a napvilágot, „akiket" egyhónapos korukig szinte „eltitkoltak" — csak akkor mutatták be őket, amikor már biztosak voltak abban, hogy életben maradnak. A hagyományos japán konyhára a tészta is jellemző. A „somén" nevű tésztafélét például különösen nyáron fogyasztják szívesen, főleg ha az az évszázadok óta megszokott módon készült. Ennek mesterei pedig Kumamoto megye kis falvainak lakói, akik ma is kézileg készítik és szárítják a „végtelen" tésztacsíkokat. Ugye, mintha Michael Jackson volna, női kiadásban?! Az is, a nővére, La Toya. Az énekes világsztár, aki a hírek szerint tavaly kilencvenhét-millió dollárt keresett, neheztel nővérére, és éppen a nagy hasonlatosság miatt. La Toya ugyanis, amennyire lehet, kihasználja ezt a különleges adottságot. Ö is énekel, ő is sokszor fellép, és ő is akkora sztár szeretne lenni, mint az öccse. KÖNYV Garlake: Afrikai királyságok „Afrika királyságait, a maguk sokféle formájában, nehéz a megszokott európai fogalmakkal jellemezni. Sajátos vonásaik vannak: az emberek mindig fontosabbak voltak, mint a föld; a rendet szellemi és mágikus erőkkel legalább annyira biztosították, mint katonai erőszakkal. A hatalom nem mindig összpontosult egyetlen katonai hatóság kezében. A korábbi időkből fennmaradt családi, nemzetiség-ágazati kapcsolatokat sokféle intézmény tarkította, például a korcsoportok rendszere, a titkos társaságok, valamennyi arra szolgált, hogy egyetlen közösséggé formálja azokat az embereket, akiket nem fűzött össze vérrokonság." A Helikon kiadó „A múlt születése" sorozatának egyik legérdekesebb kötete az „Afrikai királyságok". Hisz, valljuk be, ezerszer többet tudunk, a nagy európai, ázsiai, sőt még az amerikai birodalmakról is, mint Fekete-Afrikáról. S nyilván így van ezzel a nyugati olvasó is. Ezeknek szól B. Davidson néhány éve magyarul is megjelent Afrika-története (Az újrafölfedezett ősi Afrika. Afrika, a fekete anya) és a televízióban épp mostanában futó Afrika-sorozata után Peter Garlake monográfiája. Afrika arculata — Afrika első felfedezői — Merőé és Akszum — Falvak és földművesek — A hagyományos építkezés — A Délvidék bányái és udvarai — Zimbabwe romjai — A kelet-afrikai partvidék városai — Ife és Benin szobrászata — Nyugat-afrikai királyságok. íme, a kötet tartalomjegyzéke. S amit megtudunk belőle, az a következő: téves az az általában elterjedt vélemény, hogy a fekete földrésznek nincs története, nincsenek birodalmai, nincsenek civilizációi (kivéve persze az ókori Egyiptomot). Az igazság ennek pontosan az ellenkezője: Afrikának ugyanolyan régi és ugyanolyan jelentős a története, mint bármely más földrésznek, legfeljebb nem volt olyan kihatással az egész világtörténelem menetére, mint ahogy a kínai, indiai, mezopotámiai, görög vagy római birodalmak voltak. Ám van még egy fontos különbség. Erről Garlake így ir: „Frobenius felismerte, hogy Afrika múltja nem tanulmányozható csupán írott források vagy nagyobb műemlékei révén, bár tudott ilyenek létezéséről. Volt azonban két alapvető kutatási módszere. Az egyik a bennszülöttek mítoszainak és hagyományainak helyszíni gyűjtése és értelmezése: »az emlékezet isteni ereje azokban, akik az írott szó megjelenése előtt éltek«. A második módszer a régészeti ásatás volt: »A földre vetettük magunkat... és fülünket a keményre szikkadt talajra szorítottuk, hátha meghalljuk rég eltávozott emberek lépteit... Ástunk, a mélységbe hatoltunk, lehetővé tettük, hogy a nap fénye ragyogja be az ősi korok palotáit« ..." (Cselényi) Szívzuhogás (Magyar költők szerelmes versei) Minden ember egyénien éli meg a szerelmet, nincs ez másként a költőknél sem. Mint minden költészet, a magyar is, bővelkedik szerelmes versekben, akadnak olyanok,amelyek együtt élnek minden nemzedékkel s mindig a fölfedezés gyönyörűségével hatnak. Ha szerelmes versekben bővelkedik is költészetünk, a szerelmi költészetet bemutató antológiák eléggé ritkák. Ezért örülhetünk a nemrégiben megjelent Szívzuhogás című antológiának, amelyet Rozslay Zsuzsanna és Varga Lajos Márton szerkesztésében a Móra Könyvkiadó nyújtott át az olvasóknak. Mint e kötet néhánysoros bevezetőjében megjegyzi a szerkesztő, a ciklusok határzónáját nem húzták meg szorosan: „Szinte a maguk akaratából álltak össze a ciklusok, a szelíd kívánkozástól a rajongó vallomásokig s végül ama bizonyosságig, hogy Anna örök. Nincs itt szó valami határozott szándékú tanításról — nem is lehetne, még érzelmi kultúránk romlása idején sem. Csupán bemutatjuk: mások így élték meg a szerelmet, emberségük próbáját." Hetvennégy magyar költő vallomásával találkozunk e kis kötetben Balassitól Csokonain, Petőfin és Adyn át egészen a legfiatalabbakig. Ha átforgatjuk a könyvet, ismert és még ismeretlen verseket találunk, ám mindenképpen a szív rejtett titkát kutató költeményeket. Egy kicsit kényelmünket is szolgálja a kötet, hiszen ha szerelmes verseket akarunk olvasni, egy kötetben találunk meg majdminden olyan szerelmes verset, amely becses nekünk. Ki tudna érzéketlen maradni Petőfi: Minek nevezzelek? vagy Radnóti: Tétova óda c. versének olvastán? József Attila: Óda c. költeménye minden alkalommal felkavarja azt az olvasót aki le szeretne merülni a szerelem titokzatos, tengermélyű világába. Hiányai is vannak azonban a kötetnek. Például nem találom Nadányi Zoltán: Te már sehol se vagy c. költeményét, amelyről annyit vitatkoztak néhány évtizeddel ezelőtt, s amelyet a magyar költészet legszebb szerelmes versének tartottak. Más, klasszikusnak számító magyar szerelmes versek is hiányoznak, például Kiss Józseftől és másoktól. Igaz, közben az ízlés is változott, a maiak már másként minősítenek. Annak viszont örülhetünk, hogy a hazai magyar irodalom kiváló költőjének, Gál Sándornak két szép versével is találkozhatunk az összeállításban.-Dénes-KIÁLLÍTÁS Szlovákia régmúltjának kincsei Jó három évtizede, hogy megkezdték a bratislavai vár felújításának munkálatait. A várat viszonylag hamar rendbe szedték és már a hatvanas évek végén átadták rendeltetésének. A várban és a vár környékén azonban tovább tart az újjáépítés. Jelenleg a vár környékét csinosítják. Ám, bármennyire is sok még a munka, a vár és környéke már ma is nagyon szép. Látványa felemelő érzést nyújt mindenkinek. A vár baloldali szárnyában az ún. „Koronatoronyban" ahol egykor ún. a magyarság egyik legféltettebb nemzeti kincsét és ereklyéjét : a magyar koronát őrizték, ez év október 28-a óta ismét féltve őrzött kincsek és ereklyék kaptak helyet. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása 70. évfordulójának előestéjén Miloš Jakešnek, a CSKP KB főtitkárának és Gustáv Husák köztársasági elnöknek a részvételével itt nyitották meg a Szlovákia régmúltjának kincsei című állandó jellegű kiállítást. A 254 négyzetméternyi területű tárlaton mintegy 1300 lelet: nemesfémekből készült különféle ékszerek, az egykori aranyművesek remekei, karkötők, nyakláncok, érmek, csatok, használati eszközök; drágakövekkel díszített ötvösművek és más — a régi korok művészetéről hírt adó — emléktárgyak láthatók. A Szlovákia területén folytatott ásatások során előkerült leletek azt tükrözik, hogy milyen volt a régmúlt időszak embereinek az ízlése, és fényt derítenek arra is, hogy ezen a tájon már évezredekkel ezelőtt is virágzott a kultúra és a művészet. n_ HALLOTTUK n OLVASTUK U U LÁTTUK A Szlovákia régmúltjának kincsei című kiállítás anyagát a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrán működő Régészeti Intézetének, Szlovákia számos múzeumának és másoknak a gyűjteményéből állították össze. A kiállítás méltó helyen és méltóan képviseli a múlt kézműveseinek a régészek által eddig feltárt egy-egy különösen értékes alkotását. Balázs Béla HANGVERSENY A Szlovák Filharmónia két koncertjéről A Szlovák Filharmónia zenekara az idén három alkalommal szerepelt a BHS-en. A második és a harmadik koncertjükön ott voltam, most erről számolok be. Az október hetedikéi hangverseny dirigense Zdenék Košler volt, míg tizenharmadikán, a záróhangversenyen a Bécsben élő indiai karmester, Alexander Rahbari vezényelt. A két est programfelépítése nagyon hasonló volt. A rövidebb lélegzetű bevezető számot mindkét esetben zongoraverseny követte, míg a szünet utáni részt egy-egy hatalmas oratórikus mű töltötte ki. Érdekes hasonlóságot mutatott az a tény is, hogy mindkét est során az igazán problematikus, megkérdőjelezhető tolmácsolást a zongoraversenyek jelentették. Eltérő volt viszont, hogy míg a Košler-koncert estében a három előadott mű közül kettő születésnapi köszöntő volt (Bizet 150, Eugen Suchoň pedig 80 éve született), Rahbari programját már nem kötötte ilyen aktualitás. Az egyik est szólistája az amerikai James Tocco volt, aki Chopin o. 11-es e-moll versenymüvét szólaltatta meg, a másodiké pedig a több évtizede Angliában élő kínai Fou Ts'ong, aki Mozart Esz-dur, 482-es Köchl-jegyzék számú zongoraversenyét tolmácsolta. Nagyon tetszett Tocco szép, csillogó briliáns zongorahangja, ami Chopin müvéhez jól is illik, az érzelmi töltés, a chopini poézis és rubátó világának ilyen fokú beszűkitése, szinte a minimumra való világát elsődlegesen a csillogásra és a technikai problémák megoldására összpontosítja. Ezzel szemben angol-kínai vendégünk arról győzött meg, hogy a több évtizedes angliai élet sem elegendő az idegen dialektus levetésére és a túlburjánzott romantika megkerülésére. Mozartot józanabbul, elegánsabban és egyenletesebben, gyöngyözőbb hangképzéssel szokták nálunk játszani, mentesen minden sziruposan érzelmes rubátótól, hogy a mü klasszikus tisztaságban keljen életre, úgy, ahogy azt szerzője is megálmodta. Mindenesetre nem mindennapi érdekesség volt egy kínai és indiai ízekkel fűszerezett Mozartot hallani. A teljesség kedvéért megemlítem még, hogy Košler a Carmen-nyitánnyal kezdte és Suchoň hires Kárpáti zsoltárával fejezte be műsorát, míg Rahbari nyitószáma Alexander Moyzes ünnepi alkalomra szánt Februári nyitánya volt és Carl Orff közkedvelt Carmina buránája volt hangversenyének és egyúttal az idei BHS-nek is a zárószáma. A fiúkórus (betanítójuk Magdaléna Rovňáková) is pompásan helytállt. A Suchon-mű szólistája Andrej Kucharský volt, míg Orff művében Magdaléna Hajóssyová, a budapesti Kovács Pál és az NDK-beli kontratenor Jochen Kowalski aratott megérdemelt sikert. Varga József 9
