A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-23 / 52. szám
KESZELI FERENC POETICA MORTADELLA WOODY ALLEN Irodalomért* haladóknak. Kérdezd csak meg az átlagembert, hogy ki irta a Hamlet, a Borneo és Júlia, a Lear király és az Othello című darabokat, és szinte biztosra veheted, hogy az esetek többségében ez lesz a felelet: „Az Avon-parti Stratford halhatatlan bárdja." De ha megkérded, ki a szerzője a sharkespeare-i szonetteknek, csak figyeld, hogy kapsz-e rá valami épkézláb feleletet. Namármost, ha bizonyos irodalmi detektiveknek adod fel ugyanezeket a kérdéseket, akik az évek során imitt-amott felütik a fejüket, meg ne lepődj, ha ilyesféle válaszokat kapsz: Sir Francis Bacon, Ben Jonson, Erzsébet királynő, vagy akár a Demográfiai Hullám. Nemrégiben a kezembe került ezeknek az elméleteknek könyv alakban megjelent fejtegetése, mely bebizonyítja, hogy Shakespeare müveinek valójában Christopher Marlowe volt a szerzője. A könyv igen meggyőző, s mire elolvastam, már abban sem voltam biztos, hogy Shakespeare volt-e Marlowe, avagy Marlowe volt Shakespeare. Azt azonban bevallom, hogy készpénzt egyiküknek sem adtam volna a kezébe, és hogy mindkettejük müveit szeretem. Namármost, a fent említett elméletet tartva szem előtt, első kérdésem a következő: ha Shakespeare müveit Marlowe irta, akkor ki írta Marlowe műveit? Erre a kérdésre a választ abból a tényből merítjük, hogy Shakespeare egy Anne Hathaway nevű nő férje volt. Ez tény. Az új elmélet szerint azonban Marlowe volt Anne Hathaway férje, ami viszont igen nagy szomorúsággal töltötte el Shakespeare-t, ugyanis nem eresztették be a házba. Egy végzetes napon azonban dulakodás támadt amiatt, hogy ki a soron következő a péknél, és Marfowe-t meggyilkolták, avagy álruhába elragadták a helyszínről, hogy ezáltal az eretnekség vádját elkerüljék, amely szörnyű vétséget vagy halállal vagy elragadással, esetleg mindkettővel büntették. Ez volt az a pillanat, amikor Marlowe ifjú felesége tollat ragadott, és tovább írta a darabokat és szonetteket, melyeket mind a mai napig kiválóan ismerünk és nagy Ívben elkerülünk. De hadd világítsam meg a dolgot közelebbről. Köztudott, hogy Shakespeare (Marlowe) témáit a klasszikusoktól (modemektől) kölcsönözte, mikor azonban elérkezett az ideje, hogy témáit visszaszolgáltassa a klasszikusoknak, kiderült, hogy mindet elhasználta, s ezért arra kényszerült, hogy William Bard álnéven (innen a kifejezés: halhatatlan bárd) elmeneküljön az országból, s ily módon elkerülje az adósok börtönét — innen a kifejezés: adósok börtöne). És itt lép be a képbe Sir Francis Bacon. Bacon korabeli újító volt, aki a hűtési folyamat kidolgozásán fáradozott. A monda szerint halálát is az okozta, hogy megpróbált lehűteni egy csirkét. Bizonyára a csirke hűtött először. Bacon abbeli igyekezetében, hogy elrejtse Marlowe-t Shakespeare elől, nehogy kiderüljön, hogy egy és ugyanazon személyről van szó, fölvette az Alexander Pope írói álnevet, aki valójában nem volt más, mint Sándor pápa, a római katolikus egyház feje, aki az idő tájt száműzetésben tartózkodott, mivel a longobárdok (innen a „halhatatlan bárd” elnevezés) — az egyik utolsó nomád törzs — elözönlötték Itáliát, és még évekkel ezelőtt elgaloppozott Londonba, ahol Raleigh várta a halált a Torony nevű toronyban. A rejtélyt csak fokozza, hogy ezenközben Ben Jonson áltemetést rendez Marlowenak; egy középszerű költőt vesz rá, hogy foglalja el a helyét a temetés időtartamára. Ben Jonson nem tévesztendő össze Samuel Johnsonnal. Ö volt Samuel Johnson. Nem pedig Samuel Johnson. Samuel Johnson Sámuel Pepys volt. Pepys pedig valójában nem volt más, mint Raleigh, aki megszökött a Torony nevű toronyból, és John Milton álnéven megírta az Elveszett paradicsom-oX. A Milton nevű költő vaksága miatt betévedt a toronyba, ahol is Jonathan Swift néven fölakasztották. Mindez rögtön áttekinthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy George Eliot nö volt. Továbblépve megállapíthatjuk, hogy a Lear király nem Shakespeare színmüve, hanem Chaucer vígjátéka, mely eredetileg „Vágynak még hibák" címmel jelent meg. és kulcsmü, amennyiben megtudhatjuk belőle, hogy aki az Erzsébet-korban (lásd Elizabeth Barrett-Browning) meggyilkolta Marlowe-t, az nem más, mint egy Old Vic nevű vénem-Itt nyugszik szegény jó Brigitta, aki a lúgkövet kiitta. De tiszteljétek e sírkövet, mert szesz híján ivott lúgkövet. Jó uram nyugszik itt Asztalos volt Megivott száz akó masz/agos bort. Nyelt szegény rengeteg fűrészport de azért igazi művész volt. Itt temettük el Debórát. temettünk mellé zsebórát ... — Mindig is szeretett hetyegni, — legalább azt hallja ketyegni. Ide temették Kelement, de az anyós is vele ment Feltámadt másnap Kelemen. — bárkivel fekszik, vele nem. Férfi nyugszik itt. nem nő. Mióta meghalt, nem nő. Kicsire szabták a termetét, megitta szomszédja permetét. Józannak hozta meg őt a gólya s részegen hót meg e sír lakója. Itt nyugszik békében Lelkes Elek, mióta meghalt, már nem kesereg. Kerubok serege lelkesíti, de a föld alól ki nem segíti. Kőműves pihen e kő alatt, görbére rakta a kőfalat. Agyon is ütötték érte. mikor a napszámot kérte. Itt nyugszik a Szürke Máté. megölték egy szűrkabáté'. Azóta is sokat fázik, de lent legalább nem ázik. bér. Old Vic a későbbiekben Victor Hugo néven vált ismertté, ö írta A párizsi Nostradamus című regényt, melyről több irodalomszakos hallgató úgy véli, főbb pontjaiban azonos a Coriolanus-szal (minőség szavatolva). Ezek után eltűnődhetünk, nem ezt figurázta-e ki Lewis Carrol az Alice Csodaországban című müvében. Április Bolondja volna Shakespeare, a Részeg Kefekötő Marlowe és a Mormota Bacon — vagy a Részeg Kefekötő Itt fekszik jó Nemes Timót kivel e nemzetség kihót. Ma már nincsenek Timótok. üdvözölöm a tinótok. Éjjeliőr fekszik itten. Lopott. Ezért hót meg sitten. Ide temettük a gátőrt, akire az árvíz rátört. Ladikjába vette Kháron, kimentette mindenáron ... Egy szónok került e hantnak alája, azóta hál'isten. nem jár a szája. Derék tűzoltó nyughelye ez. meggyulladt benne sokszor a szesz. Itt pihen egy úriszabó, nesztelen, korán meghalt, eltemettük meztelen. Szelet vetett és aratott vihart vele az utolsó időjós kihalt. Itt pihen egy lovasgazda, elgázolta őt egy Mazda. Itt nyugszik egy öreg zsoké. Szent-Mihály lován ment... Oké! Költő nyugszik e hant alatt, veszte persze a lantja lett. Itt nyugszik egy kínai mandarin, kihez nem illik csak egy randa rím. Itt nyugszik egy merev szeszkazán, azt remélte, jobb lesz lent. lazán. A jó színész is halandó, de ez itt ripacs, tetszhalott. Bacon és Április Bolondja Marlowe — vagy Carroll Bacon és a Mormota Marlowe — vagy Alice volna Shakespeare — vagy Bacon — vagy Carrol volna a Részeg Kefekötő. Nagy kár, hogy Carroll meghalt, s ezért a kérdés nem tisztázható. Vagy hogy Bacon meghalt. Vagy Marlowe. Vagy Shakespeare. Egy biztos, jobb, ha az ember költözéskor bejelenti a föpostán a címváltozást. Már amennyiben nem fütyül az utókorra. (Dezsényi Katalin fordítása) Nagy torna ez. Időbe kerül, amíg a gyermekszáj a szótornába belemelegszik. Amíg szenvedély lesz belőle, úgyhogy minden érett, nem érett szót utánunk mond. Katánál láttuk, egész regény esik az első gomb és a folytonos utánamondás közé. A megfigyelő apa szavakat jegyez föl. ne higgyük azonban, hogy Kata is szavakból épített nyelvet magának. Amikor ö azt mondja „papa" vagy „bánt" vagy „bebe": ez nem szó, a legkevésbé főnév vagy ige vagy melléknév. Ami Kata szájában szónak látszik, az valójában mindig mondat. Gogo például azt jelenti: Nézzétek csak, ez az a lény, amelyik azt szokta mondani, hogy „vau". A „toll”, amelyet az asztalomon elébb csak megérint, aztán kaján mosollyal meg is nevez, azt mondja: Ez az a jószág, amelyet nem szabad bántani, mert papa haragszik érte. Nem is bántom, csak megpiszkálom s kacéran azt mondom: „toll". A lány, hogyha Kata fölborít valamit, vagy eltenyerel: azt mondja neki, hogy butus. Butus, mondja ö is. Egyszer arra, hogy „Jaj de ügyetlen voltam, csakugyan". Másszor: „Na de csacsi vagy te is, apuka." Harmadszor türelmetlenebbül: „Miért nem csináljátok, ha mondom!" Ezt hajtogatta hozzám simulva az első repülőtámadás éjszakáján is, amikor a pincébe lecipeltem. Butus, butus. Azaz milyen butusok vagytok. emberek, hogy éjjel ilyen hurcolkodásokat és pukkanásokat rendeztek. Hogy válik szét ebben a szómondatban a szó és a mondat: Katánál még nem lehet megfigyelni. Az első rag kibimbózását azonban el tudom mondani. A kibimbózás itt nem henye kép; a birtokos „é" ragja valóban a szemünk láttára dugta ki a fejét a birtokoson. Nem tudom, polgárgyerekeknek több érzékük van-e a tulajdonjog iránt, mint proletársarjaknak, Katánál ez az érzék elég korán jelentkezett. Hónapok óta hordja utánunk a cipőket, könyvünket, szennyesünket, ha valahol megtalálja, kié. Papa, Ilon, Ucó — hajtja szigorúan, s nem érti, mért nem örülünk, ha az. ami hozzánk tartozik, az ő jóvoltából a közelünkbe került. Papáé? — kérdezzük mi, amikor ö a holmira azt mondja csak, hogy papa. Néz s lassan észreveszi, hogy van valami a papa mögött. Először csak egy kicsivel lesz nyíltabb a szóvégi „a", aztán egészen elásodik. Hetek, hónapok múlva végre az „é" is megjelenik; így papájé. Ragot, azaz amit mi annak hiszünk, használt idáig is. Hisz azt mondta, „nyiss", meg azt, hogy „kézit". Ezek azonban őneki nem ragozott szavak, hanem egyben kiöntött parancsolatok. (Résziét) NÉMETH LÁSZLÓ 11
