A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-23 / 52. szám
I a\ w'"e^'°d^ rr»oot ^V. **<* 'T-Tes^'1 h09V "“",989-'« h3 Oe e\^u no'a3 ' ^"ok ne^ ö"lrö ú^a' 7. /I „zsaru" szava Néhány hónapja nagyon siettem vala hová a szlovák fővárosból kifelé vezető autópályán. Sietségemben nem gondoltam rá, hogy a sztráda legelején meg szoktak bújni a rendőrök, mert ott még sebességkorlátozás van. Én viszont száztízzel repesztettem. Meg is állított a rendőr, aki hajtási jogosítványomat és személyazonossági igazolványomat a kezében tartva, az újságírói igazolványomat is észrevette. „Háromszáz korona helyszíni bírság, szerkesztő úr, gyorshajtásért. Gondolom, magának ez semmi" — mondta. Én előző nap vettem föl a fizetésemet, zsebemben még ott lapult a fizetési cédula. Mutattam is gyorsan a rendőrnek: nézze csak, akinek abból még háromszáz korona büntetésre is futja, az varázsló... Nos, a rendetlenség ostora csak nézi, nézi a szalagot, rajta pedig a számokat, és nem hisz a szemének. Amikor aztán rádöbbent, hogy a magamfajta flaszterkoptató riporter bére egy valamirevaló segédmunkáséval sem vetekedhet, azt mondta : „Hát ebből tényleg nem lehet ugrálni. Tudja mit? Tőlem most kap háromszáz korona gyorssegélyt, úgyhogy mehet isten hírével. De ha teheti, egyszer kiszerkeszthetne az újságba!" Lám, megtettem. Csak nehogy valaki reklámnak vélje a dolgot. Mondjuk, „Zsaruzseni" jeligére ... 2. Érzelmek zűrzavara A t.-i szociális otthonban hivatalos vihart kavart, hogy az egyik öreg — nevezzük Rudolf bácsinak —, viszonyt kezdett egy gondozónővel. És itt meg kell állnunk, mert nem lehet megállapítani, hogy valóban Rudolf bácsi kezdte-e a viszonyt, s nyolcvanévesen mennyire volt ellenállhatatlan; avagy Monika szintén kitalált név! —, aki mellékesen megtudta, hogy az öregnek negyvenezer koronára szóló betétkönyve van. Ha a rendhagyó eset részleteitől eltekintünk, azt mondhatjuk: a későbbiek során minden a magánügy keretein belül maradt. Mónika, aki hivatását tekintve is szereti az öregeket, kielégítette Rudolf bácsi pajzán vágyait; ám ehhez kinek mi köze, még akkor is, ha az a bizonyos bankkönyv volt a tét?... Nem tisztem eldönteni, ki és milyen alapon szólhat(na) bele a bácsi busásan megfizetett szerelmi kalandjába; elvégre a jog szerint tetszőlegesen cselekedett Végtére rajta múlt, mivel viszonozza Mónika csalfa vonzalmát. Már csak azért is, mert a közelgő „búcsú" vissza vonhatatlan ténye viszonylagossá tesz mindent; s ebben a korban egy szoci ális otthonban nyilván az a nő a leg szebb és legkívánatosabb, aki élérhető. Ha negyvenezerért, akkor is. Mónikáról nincs mit mondanom. Az öregekre azonban hatni kellene — nem ledarált előadásokkal, hanem előzékeny jószóval —, hogy tudatosítsák életük méltóságát. Különben a vágy fehérizzásában könnyelműen elhitethetik önmagukkal, hogy nincs csúf férfi, legföljebb bankkönyv van kevés!... 3. Fináncszimat » A nyár elején a Központi Vámigazgatóság egyik vezető beosztású dolgozójával készítettem interjút, és a dolog hivatalos részének lezárta után még eltársalogtunk egy kicsit. Egyebek között újra szó esett arról is, hogy az utazók döntő többsége tisztességes szándékkal indul külföldre, vagy érkezik hazánkba, bár mindig lesznek olyanok, akik dús fantáziájú ügyeskedéssel bízni fognak a csempészszerencsében. — Ez utóbbiak közé tartozott az a kifogástalan eleganciájú férfi is, aki a szokásos kérdésünkre, vajon van-e elvámolni valója, azt válaszolta: nincs. Valami mégis azt súgta, hogy nézzük meg alaposabban ennek a külföldi álne^e' \roe- a lampolgámak az úticsomagjait. Nos, jó, hogy ezt tettük. Divatos bőröndjének nagy szakértelemmel kialakított zugaiból értékes ékszerek, videokazetták kerültek elő, amiket előzetesen be kellett volna jelentenie. Már a jegyzőkönyv megírásához készülődtünk, amikor feltűnt, hogy kezében egy sztereó magnós rádiót szorongat a szokásosnál nagyobb ragaszkodással. „Imádom a zenét, a muzsikahallgatás a kedvenc időtöltésem, kérem, ezt ne vegyék el tőlem ..." — mondta a külföldi, de munkatársaim mégis úgy döntöttek, hogy megvizsgálják a férfi magnósrádióját is. És bizony alaposan meglepődtek, amikor a szerkezet leválasztható hangfalaiba rejtve kettő híján ötven kvarcórát találtak, és mindegyik gyönyörűen zenélt, csak egy gombot kellett lenyomni. Sok magyarázkodásnak ebben a szituációban nem volt értelme, bár a lebukott férfi némi kesernyés akasztófahumorral megjegyezte: „Látják, uraim, igazat mondtam, tényleg szeretem a zenét. Különösen, ha kvarcórákból szól!" 4. Magánügy, ákombákomból Csörög a telefon. A vonal túlsó végén egy régi ismerős. „Te annyi emberrel összejössz. Nem tudnál nekem ajánlani egy grafológust?" — kérdezi. Meglepődöm: pont ő kérdezi, aki egyetemistaként az összes filozófiavizsgán könnyedén túljutott ?... Ö kissé zavartan felel: .Tudod, én sokáig egyedül éltem. Nem mintha nem bíznék most a fiúmban, de sose lehet tudni. Kaptam tőle néhány levelet, gondoltam, megvizsgáltatom egy írásszakértővel." Én zavartan hebegek, amíg kinyögöm: grafológust történetesen nem ismerek. Néhány nap elteltével újra csörög a telefon, és az egykori filozófiavizsgák zsenije örömmel közli: „Tudod, mázlim volt. Találtam egy rendes, becsületes asszonyt. Először csak a leveleket kérte el, nem kérdezett semmit. Akkor beszélgettünk csak, amikor az eredményért visszamentem. Azt mondta róla, olyan mint egy kőszikla. Határozott, becsületes, mindig építeni lehet rá, de ne tévesszen meg olykori nyersessége." Egy pillanatig csönd volt a kagylóban, azután újra ö szólalt meg: „Tudod, így harminc fölött az ember könnyen elgyá- - vul. Már nem tudja, hihet-e magában, hihet-e a másik embernek? Ráadásul senki sem tévedhetetlen ..." Újra elhallgat, így most én szakítom meg a telefonvonal némaságát. „Szerintem így is, úgy is összeházasodtok, nem?" Késedelem nélkül érkezik a válasz: „Igen, persze! Csak így valahogy sokkal könnyebb szívvel vágok bele az egészbe. De nehogy kinevess! 5. Luca és bejgli Karácsonyi szokásokról, újévi babonákról társalgók néprajzgyüjtésben jártas barátommal. Ő meséli, hogy például a barkácsolást kedvelőknek is akad igazi babona az esztendőt záró ünnepkörben. Közülük egyik legismertebb a Luca-székhez fűződik, amelynek farigcsálásához a december 13-át, tehát Luca napját megelőző estén kell hozzáfogni. Ezt követően pedig minden este annyit illik faragni rajta, hogy pontban karácsony éjjelre elkészüljön. E munka korántsem hiábavaló! Mert aki december 24-én éjfélkor rááll a Luca-székre, meglátja a környék összes angyalát; Szilveszter napján éjfélkor pedig a környék valamennyi boszorkányát lehet ugyaninnen szemrevételezni. Néprajzi szokásokban jártas ismerősöm arra is figyelmeztet, hogy tipikusan újévi babona a jósgombócfözés. A jósgombóc pusztán annyiban különbözik közönséges társától, hogy kifőzés előtt cédulára irt neveket helyeznek a közepükbe, természetesen, külön a fiú-, külön a lányneveket. Amelyik gombóc először feljön a víz színére, azt ki kell halászni és felbontani. így többé nem titok, mi lesz a neve a gombóchalász párjának. Nos, egyvalamit minden néprajzi előképzettség nélkül én is megjósolhatok. Nevezetesen azt, hogy egy babona idén is beteljesül rajtunk: a bejgli. Egykoron — úgy „bejgli-időszámításunk” kezdetén azért ettük, mert a diót meg a mákot a gazdagság és a termékenység 12
