A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-16 / 51. szám
AZ IRODALOM NAPSZÁMOSA KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT EGRI VIKTOR Úgy ment el, hogy hiányt hagyott bennünk. Szorgalmas napszámosa volt kis irodalmunknak, munkabírása szinte hihetetlen. A háború után, amikor megkötözött lelkünk is fölszabadult, s végre szabadon szárnyalhatott nyelvünkről a szó, az első író volt, aki ágált és szervezett, hogy a romokon megteremtse az új szlovákiai magyar irodalmat. Számomra szinte hihetetlen, hogy kilencven éve, 1898 karácsonyán született, s több, mint öt éve nincs közöttünk. Hiányzik a tájékozottsága, vitalitása, közvetlensége, hiányzik a sok kis történet, amelyekben a burzsoá köztársaság hazai magyar íróinak arcélét vázolta fel érdekfeszítően és bennfentesen. Ö volt az első író, akit az ötvenes évek kezdetén megismertem, aki igyekezett bevezetni az újságírás és az irodalom rejtelmeibe, s tudatlanságomban is úgy kezelt, mint kollégáját. Súlyos és bonyolult éveket éltünk akkor, a hazai magyarság szárnyszegettsége után repülni tanult, reményeket dajkált, terveket készített, ám ugyanakkor egyre mélyebbre eresztette gyökerét a személyi kultusz, az egyéni szabadságot gúzsbakötő kizárólagosság. Ebben az ellentmondásokkal terhes politikai- és társadalmi közegben mozgott ügyesen Egri Viktor, aki már két világháborút átélt, megtapasztalt forradalmat és impériumváltozásokat, s az üldöztetésekből ugyancsak kivette a részét. Nem volt már fiatalember, ötvenes éveiben járt. Neve is volt, hiszen már az első köztársaság magyar irodalmának egyik alakitója volt, s később Szlovenszkó regényírójának titulálták. Már a háta mögött volt négy regény [A rácsablakos ház (1924). Demeter megtérése (1927), Felkél a Nap (1928), Égő föld (1937)], valamint a Pierre találkozása című elbeszéléskötet (1925) és számos recenzió, bírálat, esszé. Emlékszem, az Új Szó irodalmi rovatának vezetőjeként mennyit vesződött velünk, mennyit érvelt és vitatkozott, hogy írókat és költőket faragjon belőlünk. Nem sajnálta sem idejét, sem fáradalmait, hogy felnőjünk feladatainkhoz. Hasznos tanácsokkal látott el bennünket, jóakarattal, figyelemmel gyomlálgatta szárnypróbálgató írásainkat. Fábry Zoltán méltányolta ebbeli tevékenységét, amikor ezt írta: „Az indulás és indítás érdeme mindenképpen Egri Viktoré. Amikor mi még lebunkózottan, ájult sebzettségben, magunkba keseredve ültünk. Egri imponáló vitalitással, aktivizáló frissességgel mozgott, nyüzsgött, ágált és szervezett. A mozgás, mozgatás érdeme kétségtelenül az övé.” Egri Viktor többször is hangsúlyozta, a háborús események kényszeritették arra, hogy tollat fogjon. Szinte gyermekfővel került az öldöklő csatáiról emlékezetes olasz frontra. E pokoljárás eszméltette az igazságra, döbbentette meg egy egész életre. Az első világháború véres mocsara intette és riasztotta: soha többé! A szörnyű látvány ösztönözte arra, hogy a szó igézetes erejével küzdjön mindenfajta vérengzés, az embernyomorítás, embersilányitás ellen: „Írom kellett, mert a rombolás, a holtak látványa mindig szivén ütött, s mert a lövészárkokban, a farkasvermek infernójában a legnagyobb nyomorúság közt megismertem az élet értékét, s megtanultam becsülni a szeretetet és barátságot.. Nyolc esztendeig vezette az Új Szó kulturális rovatát, cikkei, elbeszélései, esszéi sűrűn láttak napvilágot. Tolla fáradhatatlanul szántotta a papírt, de időt kerített a fiatal írók útjának egyengetésére is, nemkülönben a Csemadok kulturális életének szervezésére. Ö volt a szervezet első alelnöke, majd éveken át központi bizottságának tagja. Jelentős munkát fejtett ki a Szlovák írószövetség kebelében működő magyar tagozatban, vitaesteket szervezett, előadásokat tartott, inspirálta a szekció tagjait. A szlovák írók is elismerték munkáját, értékelték vitalitását és tehetségét. Az Egri Viktor tollából fakadtak a felszabadulás utáni első irodalmi alkotások: a Sovánka, a Fény a faluban és a Közös út című színmüvek, amelyeket annak idején sikeresen mutattak be a Faluszínház tagjai és a műkedvelő színjátszók. Ének a romok felett című verses drámája ugyancsak méltó sikert aratott. A Hét című képes hetilap indulásakor ő lett a főszerkesztő. Két évig állt a lap élén, aztán nyugdíjba vonult, hogy csak az irodalomnak éljen. Míg az ötvenes években színmüvek írásával és az első köztársaságban megjelent regényei és elbeszélései átdolgozásával foglalkozott, (Márton elindul. Ártatlanok igazsága. Tűrj üllő), a hatvanas években hozzálátott új regényei, elbeszélései megkomponálásához, igényesebb színművei megírásához. 1960-ban megjelent Szivet cserélni nehéz c. regénye, a rákövetkező évben Keserű égbolt c. elbeszélésgyűjteménye, amelyben legjobb novelláit gyűjtötte egybe. Napvilágot látott a Boldogok szigete, a Megmondom mindenkinek, az Agnus Dei. Ez utóbbi Egri Viktor egyik legsikerültebb regénye. Turczel Lajos mondotta róla: „Az új regény korrajza művészibb és immanensebb, mint a két Márton-regényé. Amig azokban az iró a kort gyakran és szükségtelenül az egyéni történésből kilógó, illetve azzal párn_ hl KINCSŐNK LíU AZfUimiEN Mi a titkos szavazás ellentéte, és meghalt-e „két fő" Egyesületi alapszabályokban olvastam a következő mondatot: A tisztségviselőket a tagság nyilvános szavazással választja. Ezzel az alapszabályok nyilván azt kívánják közölni, hogy a szavazás nem titkos. Nyilvános melléknevünk ellen nem lehet kifogásunk, sőt azt is megállapíthatjuk, hogy más összefüggésben lehet a titkos ellentéte, hiszen egyebek között ezt is jelenti: a közönség, a közösség vagy nyilvánosság előtt történő. történt, lefolyó. A nyilvánosan határozó jelentése pedig: a közösség, a közönség előtt, a nyilvánosság előtt, nyíltan, nem titokban. De fölösleges volna itt most részleteznünk a nyilvános melléknév további jelentéseit. A lényeg, amit mondani akarok mindössze ennyi: a titkos szavazás ellentéte a magyar nyelvszokásnak megfelelően nem a nyilvános szavazás, hanem a nyílt szavazás. A nyilvános szavazás hibás szókapcsolat min/ den valószínűség szerint úgy keletkezett, hogy valaki helytelenül fordította le a szlovák verejné hlasovanie kifejezést. Pedig sokat kárhoztatott szlovák—magyar szótáraink éppen ezt a szókapcsolatot helyesen közük, mint ahogyan a verejný melléknév magyar megfelelőit is helyesen tüntetik fel, így: nyilvános, nyílt A szavazás módját tehát helyesen így kell meghatározni: A tisztségviselőket a tagság nyílt szavazással választja. Ebből is láthatjuk, hogy a rokon értelmű szavakat nem lehet tetszés szerint felcserélni, mert bizonyos szókapcsolatokban igen távol áll egymástól a jelentésük. A nyilvános és a nyílt esetében egy igen meggyőző példát hozhatunk fel erre: egészen mást jelent a nyílt ház, mint a nyilvánosház Az előbbi kifejezés egy kissé régies ugyan, de az irodalomban még elégszer találkozunk ilyen és hasonló szókapcsolatokkal: nyílt házat tart vagy visz, azaz sok vendéget fogad és lát el, a vendégek hívás nélkül is járnak a házához. Egy szerencsétlenség helyszínére kiküldött tudósító a következőket jelentette: Két fő meghalt, tizenöt fő súlyosan megsérült. Azt hiszem, nem egyedül én furcsállom ezt az adott körülmények közt szinte már cinikusan hangzó megállapítást. Való igaz, hogy a fő főnevünk számnévi jelzővel ellátva személyt, embert jelent. Beszélhetünk öt főből álló bizottságról, egy főre eső fogyasztásról, mondhatjuk azt is, hogy a község lakossága ötezer fő. Különösen a katonaságnál kedvelik ezt a szót, ott hangzik el leggyakrabban: két fő a konyhára, három fő őrségre, egy fő hiányzik, a teljes létszám ötven fő és így tovább. Egyszóval fő szavunkat ilyen értelemben leginkább a hivatalos nyelv használhuzamosan futtatott történelmi-publicisztikai jellegű beszámolókkal érzékelteti, az Agnus Deiben a történelemnek és a politikának mozgását a szereplők cselekedetein, gondolkodásán, fejlődésén keresztül érezzük .. Életének utolsó szakaszában szükségét érezte, hogy papírra vesse önéletrajzát. A tetralógia első része az Angyalbőrben volt, majd megjelent a Társakkal és társtalanul, A hallgatás évei, végül a kevésbé sikerült negyedik kötet. Esszéit, tűnődéseit az irodalomról a Tiszta forrásokban és a Csendes esték vallomásaban adta közre. A színház világának is szentelt egy könyvet, A rivalda fényében címmel jelent meg. A Komáromi Magyar Területi Színház, valamint a műkedvelő együttesek szívesen játszották Egri Pünkösdi királyságát, Örök lángiát és A tüzet rettegik a farkasok-ját. írt egy útinaplót is Finnországról Helsinki napok címmel. Fény és kenyér című vaskos novelláskötete már a halála után jelent meg. Tájékozott munkása volt az irodalomnak. Az anyaggyűjtésben, ismeretterjesztésben szinte kifogyhatatlan. Minden elérhető könyvet elolvasott, tempója imponáló volt, végtelen sorát írta a bírálatoknak, recenzióknak. Sokat járt az írók Alkotóházába, Budmericére, ahol hajnali ötkor-hatkor kezdte el munkáját. Szinte egész nap kézirat vagy könyv felett kuporgott. Az írásban sohasem volt rapszódíkus, a kiszabott penzumot mindig hűségesen teljesítette. De a mozgásról, sétáról sem feledkezett meg, nyáron jókora utakat tettünk a park körüli erdőkben, ilyenkor sokat mesélt életéről, írói munkájáról. Ha nem is sikerült minden könyve, igényes volt magával szemben, gyakran felolvasott írásaiból, megkérdezte, tetszett-e, tanácsokat is szívesen elfogadott. Humánus volt a szó szoros értelmében, regényeiben, elbeszéléseiben, színmüveiben tovább él a szép, rangos szó, az emberszeretet és emberféltés. DÉNES GYÖRGY ja, s főként olyankor, amikor voltaképpen csak a szám a fontos, nem az ember kiléte vagy sorsa. A halál és a súlyos sebesülés azonban nagyon szomorú tény, s különösen akkor megrázó, ha a szerencsétlenség vagy baleset, amelynek következtében többen meghaltak és megsérültek, a jelenben és a közelünkben történt. A szerencsétlenül jártak minden bizonnyal megérdemlik, hogy embernek vagy személynek nevezzék őket, nem pedig főnek, így: két ember (vagy két személy) meghalt, tizenöt ember (vagy tizenöt személy) súlyosan megsérült. Tudomásom szerint még az összesítő statisztikai kimutatásokban sem szokás a halottakat és sérülteket így elkönyvelni: Az 1986-os év folyamán baleset következtében meghalt ötszáz fő, megsérült kétezer fő. A halottakra és a sebesültekre vonatkozólag tehát kerüljük ezt a „fő" megjelölést, mert jogosan érezzük tiszteletlennek, lebecsülőnek. MAYER JUDIT 10
