A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-09 / 50. szám
HÉTVÉGE TUDÓSÍTÁS A SZSZK Tűzvédelmi Szövetsé gének pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) 106 éve fennálló alapszervezete a külügyminisztérium indítványozására baráti találkozóra hívta meg az ausztriai Gánserdorf város ugyancsak nagymúltú — 102 éves — tűzoltószervezetének tagjait. Szeptember 17-én és 18-án került sor a találkozóra. A kétnapos rendezvény gazdag programot kínált. 17-én a két csoport részt vett Pezinokban azon a tv-kupáért folyó tűzoltóversenyen, amelyen Szlovákia 22 csapata versenyzett. Jugoszláviából is érkezett vendégcsoport. 18-án nagyszabású tűzoltó-bemutatóra került sor Püspöki főterén. Az ausztriai vendégek megkoszorúzták a hősök szobrát, majd a nemzeti bizottságon Török János elnök fogadta őket. Beszédében kiemelte a most kezdődő baráti kapcsolat jelentőségét a jövő szempontjából. Röviden elmondta a vendégeknek községük történetét, majd átnyújtotta a gánserdorfi polgármesternek a tüzoltószervezet százéves történetéről irt könyvet. A fogadás után rendezték meg a helyi alapszervezet tűzoltóinak bemutatóját, ahol a férfiak, a nők. az iskolások, sőt az óvodások tűzoltói bizonyították ügyességüket. Itt meg kell jegyezni, hogy a legifjabbak képzését, oktatását Mandl Gusztáv és Nagy Ilona tűzoltók végzik s Kubicskó Elekné, valamint Csapiár Györgyné készítik fel őket a versenyre. A gyakorlat látványos volt, s egyben bizonyítéka annak, hogy ennél az alapszervezet-Vaszil Szotirov-------------------------Pályázat Egy bizonyos intézetben egy bizonyos hely betöltésére kiirt pályázatra hárman jelentkeztek. Az egyik jelentkező szentül meg volt győződve, hogy a pályázaton ö és a másik jelentkező között döntenek. A másiknak is ez volt a véleménye. Ámde ... a pályázatot a harmadik jelentkező nyerte meg. A két hoppon maradt pályázó igazságtalannak tartotta a döntést és magyarázatot kért az illetékesektől. A bizottság elnöke felnyitott egy vastag dossziét. — A pályázat egyik feltétele az volt — magyarázta —, hogy a vállalatunk iránt érdeklődő személy legalább ötéves gyakorlattal rendelkezzen az adott szakmában ... A harmadik jelentkező ezt teljesíti. — De hiszen ón is teljesítettem ezt a kritériumot! — szakította öt félbe az első jelentkező. Tíz éve dolgozom a szakmában, amelyre a pályázat szólt. — Én tizenkét éve! — bökte ki mérgesen a második. ; — A másik feltétel az volt — folytatta nyugodtan a bizottság elnöke — t hogy a jelentkező legalább két, tudományos folyónél következetesen törődnek az utánpótlással is. Olyan barátság kezdődött tehát, amelynek nyilván hasznos lesz a folytatása. GÉMES) IRÉN Fotó: M. KoSiter iratban közölt tanulmányt tudjon felmutatni. Az önök kollégája, akit felvettünk, már közölt kettőt. — Kettőt? — fortyant föl az első. — Én már megírtam és közöltem is legalább húszat! — Én meg kettővel kevesebbet — vágta oda a másik. — Rendben van, rendben van ... nyugodjanak meg — mosolygott a zsűrielnök. — A harmadik feltétel: a pályázónak legalább egy nyugati nyelvet kell ismernie. A kollégájuk ismer egyet. — Perfekt beszélek három nyugati nyelvet — sziszegte mérgesen az első jelentkező. — Én is — sóhajtott föl a másik. — No és... szabad a nevét, hogy is hívják? —- folytatta az elnök. — Zlatomir Dragacsov Barzaski — válaszolt az első. — És magát? — kérdezte a másik férfit. — Metodi Szpaszov Kojcsov. No látják — mondotta a bizottság elnöke és becsukta a dossziét. — A pályázat utolsó föltétele az volt, hogy a megürült helyre pályázó személy neve Tricsko Pesev Harizanov legyen. S ezt a föltételt csak a harmadik pályázó teljesítette. Vannak még további megjegyzéseik? (Ford. P. J.) EMBERI SORSOK KÉT ESET A TÁRGYALÓTEREMBŐL 1. MENYASSZONYSZÖKTETÉS Az eset igen nagy port vert fel vagy másfél évvel ezelőtt. Még mostanában is borzongva emlegetik a környező falvakban a történteket. Az öregasszonyok azt mondják: Isten büntetése, a középkorúak a sorsot emlegetik, a fiatalok úgy tartják, csakis a fatális véletlen számlájára írható, ami megesett... De mi is történt tulajdonképpen? Erzsébet és János lakodalomra készültek. A rokonok és ismerősök örömmel vették tudomásul a terveket. Annál is inkább, mert Erzsinek már régen férjhez „kellett" volna mennie, hiszen 27 éves volt. Ő viszont hajthatatlannak bizonyult: amíg ö nem szeret valakit igazán, addig nem lesz lakodalom. Aztán mégiscsak megtalálta az igazit. Az esküvő hangulatos, az azt követő ünneplés vidám volt. A vacsora ízletesre, a menyaszszonytánc szép kis summát hozóra sikerült. Az újdonsült férj jóval éjfél után lement a pincébe borért; s ekkor vidám kiáltozás szakította meg a táncot: Szöktetik a menyasz - szonyt — segítség, segítség! Ez itt népszokás. Egy közeli ismerős az ifjú asszonyt ölbe kapja és elviszi, elrejti, hogy azután váltságdíj fejében adja csak vissza. Itt öt üveg konyak lett volna az ára. Három üveg árát állta volna a vőlegény, kettőét az apja. Mindez szinte pillanatok alatt játszódott le, mint ahogy annak is rögtön hire szaladt, hogy a szöktetés közben B. H. megbotlott és elejtette a menyasszonyt. Mire a lány anyja a ház elé kiszaladt, addigra Erzsi már eszméletlen volt. A sors iróniája, hogy az orvos először ki sem akart jönni hozzá, mert azt hitte, buta tréfát űznek vele ... Mire a mentőautó megérkezett, addigra B. H. már elfutott, és csak az apja kertjében találtak rá. A baleset éjjel fél kettőkor történt. Erzsi fél három után néhány perccel már a legközelebbi kórház műtőjében volt. Reggel fél hatra meghalt. Az orvosszakértő véleménye szerint halálát a balesethez társuló koponyatörés, agyzúzódás, illetve ezek miatt kialakult agytörzsi beékelődés okozta. Természetesen, a balesetnek rendőrségi és ügyészségi utójátéka is lett. A járási ügyészség erre vonatkozó irataiban, egyebek között, ez olvasható: „A nyomozás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy B. H. ittas állapotban volt-e? A beszerzett bizonyítékok alapján egyértelműen az volt megállapítható, hogy az esetet megelőzően B. H. olyan csekély mennyiségű szeszes italt fogyasztott, hogy amikor a menyasszonyt elejtette, nem lehetett szeszes ital hatása alatt... B. H. egyébként egészséges, életerős ember, ezért joggal bízhatott abban, hogy K. Erzsébetet ölébe fogva baj nélkül tudja tréfából megszöktetni. B. H. terhére nem róható olyan mértékű gondatlanság, amely miatt büntetőjogi úton elítélhető lenne." A szülői ház azóta valóságos múzeummá alakult. Erzsi személyes tárgyaihoz nem nyúl senki. Apja. anyja mégha kívánnák is. akkor sem tudnának felejteni, hiszen Erzsi egyetlen lányuk volt. Nyilván ez az egyik oka annak, hogy nem nyugodtak bele a vizsgálat eredményeibe, hanem ügyvédet fogadtak és beperelték B. H.-t. A tárgyalás szomorú volt és régi sebeket tépett föl. B. H.-t itt is felmentették, a szülőket pedig őszintén sajnálta mindenki. Egy tanúként megidézett fiatalember például azt mondta a tárgyalóteremben: a múlt században e fájdalmasan szomorú történetből ballada is születhetett volna!... 2. IDEGHÁBORÜ — Az udvaron voltál kisfiam, amikor mi a késsel hadonásztunk, és azt hallottad, hogy könyörögtem anyádnak, hagyja abba — mondta az apa. — Emlékezzél kisfiam, hogy az ajtóban álltam, amikor az apád odajött és késsel hadonászott — mondta az anya. A volt házastársak, akik válásuk után is szomszédok maradtak, mézédes hangon fuvoláznak tanúként kihallgatandó gyermeküknek. Azt teszik, amit már azelőtt is éveken át: hazudnak, gátlástalanul kiteregetik a családi szennyest, hogy a gyereket a saját oldalukra állítsák és megutáltassák vele másik szülőjét... Ki tudja, mit gondolhat róluk ez a kisfiú, a szülök által vívott késpárbaj koronatanúja? Ezt nem árulja el. Tapintatos, mert mind a két szülőjét szereti és tudja, hogy jóvátehetetlenül elrontaná valamelyikükkel a kapcsolatát, ha — az igazság ellenére — a másikhoz húzna. Tény, hogy az n.-i családi házban már évek óta tart a háborúskodás Vladimir D. és volt felesége, Mária között. A csetepaték egy része a házasságuk idejére jut. de 1984-ben kimondott válásuk óta több összetűzésük volt, mint az együttélésük alatt. Az asszony büszkesége alighanem nagy sérelmet szenvedett attól, hogy a válókeresetet a férje nyújtotta be; az elvált férj viszont sehogyan sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy felesége új élettársat talált, s ha benéz az ablakon, azt kell látnia, hogy más ember ül az ö székében. A bíróságon erről így panaszkodott: — Úgy kellett mindig hazamennem, akár egy betörőnek. Az asszony ellenem nevelte a gyerekeket, a nagyobbik már alig köszön nekem. A volt feleség véleménye ezzel szemben: — Ott tört borsot az orrunk alá, ahol tudott. Kinek van igaza, ki tudja. Mindenesetre tény, hogy az exfeleség nem kevésbé harcias élettársa segítségével egyszer úgy eltángálta Vladimir D.-t, hogy abból is bírósági ügy lett. Azután sem szűntek meg az összetűzések, jutott a piszkatúrából mindkettőjüknek. A nagy leszámolást megelőző napokban éppenséggel Mária asszony „vezetett" az idegháborúban. A férfi egyszer csak azt vette észre, hogy nem tud fölmenni a lakrészébe, mert az odavezető vaslépcsőt elhúzták onnan. Fivérével a helyére tolták ugyan a súlyos tákolmányt, ám az ügyet nem volt könnyű megemészteni. Vladimir D. dúlt-fúlt, napokon át érlelte a mérgét, s közben nemegyszer a pohár fenekére is nézett. Egy este kilenc körül ért haza, erősen ittas állapotban, és mit látott: megint odébb húzták a lépcsőt. Hangosan morgolódott, de a volt feleség is kiállt az ajtóba és viszonozta a szitkokat. Szó szót követett, a volt férj hirtelen előkapott egy kést. és dühében levágott egy darabot volt asszonya ajtajának függönyéből. Az asszony sem tétlenkedett: két késsel a kezében csapkodni kezdett volt férje körül, mígnem eltalálta az arcát. Az ellentámadásba lendült és mellbe szúrta volt hitvesét. Az asszony felépült, a férfi pedig arra számított, hogy fia majd igazolja: édesanyja egyszerűen beleszaladt a késbe. A fiú azonban nem vallott hamisan, de az apját sem akarta „bemártani". Elmondta hát az igazat, és csak annyit tett hozzá szomorúan: — Nálunk sohasem volt igazán nyugalom. Vladimír D.-t, aki felesége életére tört, háromévi börtönre; volt hitvesét egy évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték. A bírósági döntés még nem jogerős, de a koronatanú egyre szótlanabbá válik. Tízéves, de mintha megöregedett volna. M. P. 19
