A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-25 / 48. szám

megoldás, elérkezik a pillanat, amikor összeomlik az ember csodálatosan megalkotott hadrendje. Itt jut eszembe Z. Dániel, akinek kór­lapja szintén e riport anyaggyűjtése közben került a kezembe. Valamennyi kartonján, személyiséglapján, orvosi papírján piros tintával írva ez áll: Vigyá­zat, suicidiumveszély! A halandók nyel­vén ez azt jelenti: jó lesz figyelni rá, mert könnyen követ el öngyilkosságot. Mi köze az öngyilkosságnak az alko­holizmushoz? Annyi, hogy mindkettő neurotikus, esetleg hiszteroid megnyilvánulásokra, személyiségzavarokra vezethető vissza, ezért nyilvánvaló az okozati összefüg­gés e két szomorú jelenség között. Egyébként a szakírók, a szociológu­sok, a hivatásos és amatör antialkoho­listák már évtizedekkel ezelőtt föltérké­pezték Szlovákia alkoholista szubkultú­ráját; s azt nagyobbrészt a városok mukásnegyedeiben, elmaradt falvak­ban, novatermő vidékeken találták, ré­gebben az a felfogás járta, hogy az úgynevezett jól szituált értelmiségi csa­ládokban csak elvétve található alkoho­lista. Ez a felfogás már jó ideje megin­gott, viszont az a hiedelem még ma is virul, hogy ezek a családok elrendezik maguk közt a família szégyenét, nem szorulnak a hatóságok segítségére, sőt kerülik azt. Én viszont ennek ellenkező­jére is tudok példát. Alkoholistákat ke­zelő ideggyógyászati klinikáink egyikén rövidke levelet mutattak nekem; „Az isten szerelmére — írja egy művészem­ber ugyancsak értelmiségi édesapja a kezelőorvosoknak —, nehogy hazaen­gedjék a fiamat szabadságra, mert első útja a kocsmába vezet, a második hoz­zám pénzért, azután megint a kocsmá­ba és végül a mentők, vagy a rendőrség fogja elszállítani." Tény, hogy akit alkoholelvonó keze­lésre fognak, az indulatokat, tragédi­ákat, a delirium jegyeit hordozza magá­ban. Az első napok a legkeményebbek, amikor az elvonás tüneteként a betegek egy része csak ténfereg, rogyadozik; a felszín alatt pedig valami olyasmi törté­nik, mint amikor járni tanul az évekig ágyhoz kötött ember. A frusztráció ugyanis nem szűnt meg a beutalással. Sőt! Bővült: a szabadságban való korlá­tozottság, az élet józanul lepörgetett filmkockái, az egyén belekényszerítése az adott közösségbe, az itt-tartózkodás időtartamának bizonytalansága, az el­bocsátás utáni beilleszkedéstől való fé­lelem — megannyi újabb gát, amit jó lenne megkerülni. Persze, nem lehet. A sok bizonytalansági tényező mel­lett, egyet bizonyosan állítanak a szak­emberek. Nevezetesen azt, hogy az al­koholizmus nem öröklött, hanem tanult életmód, pénzen vett betegség. Akár­csak a dohányzás. A szakorvosok egy­behangzóan azt mondják: ha ez így van, akkor tanulással, no meg erős akarattal el is felejthető a régi élet és megtanítható az új. — Az alkoholizmus évtize­deken át férfibetegségnek számított, manapság azonban, sajnos, már sokkal összemosódottabb a határ a két nem iszákossági hajlama között — mondja a szakorvos: dr. Drahomíra Nejedlová. — A különbség csak a megítélésnél kez­dődik. A szűkebb és tágabb környezet sokkal elnézőbb az ivó férfival, mint a növel. Igaz, az előítéleteknek lehet pozi­tív hatása is, a nőket visszatarthatja az ivászattól. Manapság azonban már in­kább az előítéletek negatív hatása érzé­kelhető. Az alkoholista nők nagy több­sége zugivó. Nemcsak munkatársaik, családtagjaik előtt akarják titkolni, de önmaguknak sem vallják be. Ennek egyenes következménye, hogy nehéz őket felderíteni, gondozásba venni. Rá­adásul a nők többsége huzamosabb ivás után, nemegyszer szinte a végső stádiumban kerül hozzánk, amikor már igazán nehéz segíteni rajtuk. A férfiak­nál viszont gyakrabban lehet elkapni a kezdő szakaszt, amikor még van esé­lye a gyógyulásnak. — Miből áll az elvonókúra? — A kezelésnek van egy kialakult menete. A kúra többnyire egy teljes kivizsgálással kezdődik, és ha az alko­holistának van valami egyéb betegsége, azt meggyógyítjuk. Munkánkhoz tarto­zik az alkoholbetegséget előidéző okok feltárása, s ezzel párhuzamosan gyógy­szeres, pszichés és foglalkozásterápiát folytatunk. Mi valóban úgy gondoljuk, hogy az ember lényegéhez hozzátarto­zik a tevékenység, az alkotóképesség. Ezért amennyire csak lehet, igyekszünk úgy tagolni betegeink napját, mintha nem is kórházban volnának. Arra törek­szünk, hogy legyen idejük beszélgetés­re, megfelelő szórakozásra. A különbö­ző tevékenységek maguk is gyógyíta­nak: önbizalmat adnak, életkedvet és egyben mintát a gyógyítás utáni életvi­telre. Nagyjából egy hónap, amíg a szervezet biológiailag felszabadul a krónikus mérgezettség állapotából; tíz-tizenkét hét pedig, amíg fizikailag és lelkileg is stabilizálódik. A különböző gyógyító eljárásokkal azt akarjuk elérni, hogy az alkoholista lássa be, hogy be­teg; a társai és a mi segítségünkkel próbálja felismerni, mi okozta a beteg­séget, próbáljon visszatalálni a rend­szeres és tevékeny életmódhoz. — A közvélemény épp az orvosokon szokta számonkérni a visszaesőket... — Többnyire oktalanul, mert gyógyí­tani senkit nem lehet akarata ellenére. Csak az gyógyítható, akiben sikerül föl­ébreszteni az együttműködés készsé­gét, aki maga is gyógyulni akar. Ráadá­sul számonkérni mindig könnyebb, mint segítséget nyújtani valakinek! Pedig a gyógyult alkoholista mindig függ vala­kitől. Az első lépés: itt a kezem, ka­paszkodj meg. Az alkoholizmus ezért nemcsak az egészségügy, hanem az egész társadalom ügye, hiszen ha az alkoholizmus és mindaz ami mögötte van népbetegség, akkor ezzel szembe kell szállni. El kellene érni például, hogy merjünk szólni egymásnak: itt van a küszöb. Nem titkolni, nem várni. Persze, ehhez meg kell változnia a közgondol­kodásnak. Az elvonókúrák sikere jórészt épp az úgynevezett utógondozáson múlik. A köznapi alkoholdilemmák sokasága bizonyítja, hogy a doktornő áltál említett társadalmi és szociális terápiát még tanulnunk kell. Sokunknak. íme, egy példa, ami egyúttal adalék Éva szomorú „sztorijához" . .. Éva a kijózanítóban végződött balhé után, természetesen, már nem kapha­tott szabadságot. Elsősorban saját ér­dekében. Polgári perének tárgyalására viszont elengedték, mert a házkezelőség nem volt hajlandó halasztást nyújtani neki háromhavi lakbérhátralékának törlesz­tésére; hanem annak azonnali, bírósági hatállyal érvényesített behajtását köve­telte. Az alperes, tehát Éva, az első tárgyalásra nem ment el, hanem saját­kezűig fogalmazott levélben s orvosi ajánlással a per felfüggesztését és befi­zetési kötelezettségének egy esztendő­re tervezett elhalasztását kérte. A ház­­kezelöség jogi képviselője nem hajlott a kompromisszumra, és a kereken ezer koronát jelentő összeg azonnali behaj­tását, ennek értelmében pedig a máso­dik tárgyalás időpontjának kitűzését kö­vetelte. Erre az alkalomra már el kellett en­gedni Évát. Ö azonban sem a lakásába, sem a bíróságra, sem az unokahúgánál nevelkedő kisfiához nem érkezett meg; de a gyógyintézetbe sem jött vissza. Kiadták ellene az országos körözést. (Vége) MIKLÓSI PÉTER 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom