A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-25 / 48. szám

Mint az alkoholisták több­ségének, Évának is van jól megkompo­nált legendája, amit nemcsak ő hisz el; kénytelen-kelletlen elhiszik a vele fog­lalkozó orvosok, nevelők, pszichológu­sok is. Elhiszik, jóllehet kórleleti anya­gában nemcsak az előző, jobbára am­buláns alkoholelvonó orvosi kezelések zárójelentései, hanem az orvosszakértői vélemények egyikében ott áll világosan egy ilyen kitétel is: „ .. .a korábbi észle­lések és zárójelentések alapján patho­­lógiás konfabulatió (azaz: beteges ha­­zudozás!) állapítható meg, amely króni­kus alkoholizmusának tüneteként érté­kelhető." Éva apja egyébként pedáns termé­szetű állomásfőnök, az édesanyja pedig tanárnő volt. Ö kitűnő eredménnyel vé­gezte iskoláit, középiskolás korában matematikaversenyt nyert, így kedvez­ményezettként került a főiskolára. Köz­ben férjhez ment, diplomája és kisfia két hónap különbséggel egyidősek. Vonzódott az irodalomhoz, a zenéhez is. Férje később szerezte meg a diplo­mát, ezután kinevezték üzemigazgató­nak. Ettől fejébe szállt a dicsőség: el­durvult, féltékenykedett; mígnem tíz évi házasság után elváltak. Éva második házassága egyetlen hó­napig tartott. Igen szerette az édesany­ját, a gyerekét, a munkahelyét. Össze­sen három munkahelye volt, annak ide­jén sohasem ivott, inkább autót veze­tett és szívesen utazott... Huszonhét éves volt, amikor életében először be­csípett, de akkor is csak a társaság kedvéért. Az idegei, azok igen ... azo­kat megviselte a válás és azután az újabb szerencsétlen házasság. Ne be­széljünk róla, rágondolni is borzalom. És ha tudni akarom, az ambuláns ideggyógyászati kezelések nem az ital­ozás miatt voltak... Alkoholizmusának oka — szerinte — ismeretlen. A követ­kezménye viszont döbbenetes: szinte mindent elpusztított önmaga körül. Első férje jó ideig tűrte, titkolta felesége bomlott életét; ugyanúgy a család, amely azt is titkolta, hogy anyja halálá­ban közrejátszott Éva botrányos élete. Az igazság ugyanis az, hogy az utóbbi esztendőkben úgy váltogatta munkahe­. lyeit, mint a ruháit; ám ez a hasonlat sem pontos, mert állás nélkül is csak­nem annyiszor volt, mint ruha nélkül. Kezelésének második hónapja után Éva bizalmat kapott: pár napos sza­badságra engedték, hogy lássa kisfiát, es — mint kérte — elmenjen édesanyja sírjához. Vele együtt több beutalt ka­pott akkor szabadságot. Többségük idejében visszaérkezett. Józanul. Évára a szabadság lejárta után négy nappal a rendőrség bukkant rá egy lebujbán. Holtrészegen. Amikor másnap reggel eljöttek érte a kijózanítóba, még mindig ittas volt. Rudolf tíz évvel ezelőtt még záróévfolyamos gyógyszerészhall­gató volt, a Kelet-szlovákiai kerület egyik félreeső járásának ösztöndíjasa. Soha nem lesz már patikus. Környezet­­tanulmányában ez áll: jól szituált értel­miségi családból származik. Mielőtt intézeti kezelésre került, pár­szor megjárta már a börtönt is. Ismeri az életet, számol a következményekkel. Szerinte az ő alkoholizmusának sincs oka. Könnyen és jól tanult, ösztöndíja kiemelte pusztán menzán élő diáktársai közül, az egyetemi zenekar pedig dobo­sának fogadta. Bővében pénznek és italnak könnyen válik az ember alkoho­listává; csupán idő kérdése, mikor kezd higanyként folyni a kezében tartott ka­nál, másznak fülébe, szájába a fehér egerek... Na igen, csak nem nála, aki ismeri az alkoholizmus betegségének egyes fázisait. Nem, öt nem kapja el a delirium tremens, mert nemcsak iszik, hanem marékszámra nyeli a tablettá­kat, mert a végsőkig lerombolt idegek­nek vitaminkoktél kell. És amikor már ennek ellenére is riasztó jeleket észlel önmagán, néhány hónapig nem iszik. Rudolf magabiztos vagánysága mö­gött azonban ott rejlik életének antile­­gendája is. Szerelme évfolyamtársa volt az egyetemen, még diákokként tartot­ták meg a házasságkötésüket, de a frigy válással végződött. Az asszony sikere­sen vette az akadályokat; s amíg Rudolf hol börtönben, hol kezelésen volt, ő tudományos kutatással párosuló gyógyszerészkarriert futott be. Ismét férjhez ment, úgy hírlik, boldog. Orvosai szerint Rudolf csökkentérté­­kűségi érzését, kisebbrendűségi tudatát (is) kompenzálja az alkohollal. Ö — természetesen — nevet ezen a „naivsá­­gon": — Mielőtt bekerültem ide, meg­ismerkedtem egy asszonykával. Hű­ha ... az ám a stramm nő!" A frusztráció divatossá lett szavunk. Jelentését csupán módfelett leegyszerűsítve írom ide: az a feszült­ség, amely a szükséglet kielégítésének megnehezítésekor, esetleg akadályoz­tatásakor támad. Mondhatnám így is: gát, amely köztem és a cél között áll; gát még akkor is, ha az éppenséggel bennem van. A célt el akarom érni, ezért vagy megkerülöm az akadályt, vagy leküzdöm. Megkerülni — ez a könnyebb! Lega­lábbis látszólag. Az alkohol egyik lehe­tősége ennek a hadmozdulatnak; s mert az akadályt végső soron nem lehet megkerülni és mert az alkohol nem 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom