A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-11 / 46. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Gál Sándor — Ozsvald Árpád: FÁBRY ZOLTÁN IRODALMI ÉS KULTURÁLIS NAPOK Keszeli Ferenc: FECSKEPELENKA Mórocz Mária: PANELSZTORI Miklósi Péter: PÁLINKÁS JÓ REGGELT! Gyimesi György: DZSINGISZ KÁN FÖLDJÉN (mongóliai vadászkalandok) Lacza Tihamér: AKI FELFEDEZETT EGY BOLYGÓT Címlapunkon Gyökeres György felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral S. Klára Terjeszti a Posta Hírlapiszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne z. p., Košice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72. 815-85 Bratislava. Index: 492 11. CSÁKY PÁL, a lévai (Levice) Levitex n. v. főtechnológusa, a Csemadok lévai alap­szervezetének alelnöke — Hol telt el a gyermekkorod? — Az Ipoly mentéről származom, egy Kóvár (Koláry) nevű kisközségből, amely je­lenleg a Nagykürtösi járáshoz tartozik, körül­belül félúton terül el Ipolyság (Šahy) és Kürtös (V. Krtiš) között. A szüléimét már eltemettük, magam 13 éve nem élek már ott; a gimnáziumi érettségi után 5 év főisko­la következett Pardubicében, egy év katona­ság Plzeň mellett, s most immár hetedik éve élek Léván, ahová a feleségem való. A szülői házban otthon a húgom él a családjával, a faluban lassan kicserélődnek az emberek, a hazamenetelkor — havonta egyszer — egy­másfél óra, amíg akklimatizálódom, tájéko­zódom: ki kicsoda, kinek a kije, aztán ki halt meg, kinek született gyereke, unokája — s legújabban: ki költözött el. Az én szülőfalum lakossága, amióta az eszemet-tudom, fogy. Gimnazistaként a földrajz olimpiára egy ki­sebb tanulmányt Írtam róla; a század első felében a krónikák még hatszáz fölötti lét­számról tudósítanak, ma már négyszáz alá apadt a lakosság. A munkaképes férfiak nagy része évtizedek óta ingázik, annak elle­nére, hogy a több községet egyesítő állami birtok központja a faluban vein. Újabban, az egyesítést követően, ingáznak az asszonyok is, igaz, „csak" a harmadik-negyedik határ­ba. Az apám is ingázott annak idején, így alig ismertem őt. Szívesen gondolok vissza, szí­vesen térek vissza a szülőföldemre én is. de a viszony az ottani ridegebb változások miatt kissé mégiscsak elhidegült. Én inkább szülő­földem jelene, s még inkább jövője miatt szeretnék örömmel, melegséggel telve visz­­szatémi ide. — Mesélj az iskoláidról! — Most megint valami felemelöt kel­lene mondanom, mint ahogy ilyet is fogok, de objektiven visszatekintve gyerekkoromra, nemcsak erről beszélhetek. Igaz, néhány esetben valóban szerencsém volt néhány kiváló tanárhoz, tanítóhoz, én a kezük nyo­mát máig érzem magamon. Csakhát: a tóvá­ri alapiskola, ahol a betűvetést és a tudás egyéb alapjait megtanultam, ma, az iskolák központosítása után, üresen áll. Nehéz volna hát Ady-epigonnak lennem; a gyerekek az Ipolybalogi (Balog nad Ipľom) Magyar Taní­tási Nyelvű Alapiskolába járnak, vagy többen — kényelemből vagy egyéb okok miatt — a nagycsalomijai (Veľká Čalomija) szlovák ÉLETUTAK alapiskolába. Óvoda pillanatnyilag még mű­ködik a faluban, bár gyerekhiány miatt a jövője nem túl biztató. Nagyon szívesen emlékszem vissza az ipolybalogi alapiskolára, ahová az 5. évfo­lyamtól a 9-ig jártam. Erős iskola volt, jó képzést adott, még gimnáziumban is sokáig abból éltem. Itt kerültem kapcsolatba elő­ször olyan dolgokkal, mint irodalmi színpad (Pölhös Imre), énekkar (Sebény Ferenc, Lán­­czos Józsefné, aki azóta sajnos, elhunyt), máig szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza a tanári kar néhány tagjára, akiktől különösen sokat kaptam. A gimnáziummal, sajnos, már kevesebb szerencsém volt. Az Ipolysági Magyar Tan­nyelvű Gimnáziumba kerültem, ahonnan in­kább 2—3 tanári egyéniségre emlékszem vissza szívesen. Az iskolában leginkább talán a szellemiség hiányzott, bár azt is el kell mondanom, összejöttünk ketten-hárman az évfolyamban, akik eléggé nehezen kezelhe­tők voltunk ebben a korban. Diákújságot csináltunk, esztrádmüsort rendeztünk, a Jó­zsef Attila Irodalmi Színpad tagjai voltunk, ugyanakkor keményen sportoltunk — a test­kultúra, a body building esküdt hívei voltunk, az ókorból örökített elvek szerint: ép testben ép lélek. Szép évek voltak, rengeteget olvas­tunk, s most talán egy meglepő dolgot mondok: mindezek mellett ebben a korban egy kis falusi könyvtár nagyobb hatást tett rám, mint az iskola. Kóváron volt (van is még, csak már alig működik) egy kis, p>ár ezres falusi könyvtár. Megfoghatatlan, mint Josep­hus Flavius, Suetonius. Howard Fast; a falu­ban persze senki nem olvasta őket, némely könyvet én vágtam föl, ugyanakkor máig emlékszem — pontosan. részleteiben is — azokra a délutánokra, amikor p>l. A zsidó háborút olvastam. Öt év következett a Pardubicei Vegyészeti Főiskolán. Tanulságos öt év; az első három évben nagyon keveset olvastam magyarul. Jól meg akartam tanulni csehül, jó szakem­berré szerettem volna válni, mindent ennek rendeltem alá. Hajtottam és jöttek az ered­mények is; az elején arra gondoltam, ott maradok a tanszéken tudományos munka­társként, aztán negyedikben jött egy nagy fordulat: kezembe került Sütő András, aztán az új magyar ptróza és én egyszeriben vissza­fordultam, a diákolimpián (ŠVOČ) való sze­replés helyett magam is írni kezdtem. Eleinte egyszerű dolgokat, humoreszkeket, magam sem vettem sokáig komolyan a dolgot, amo­lyan adaléknak tartottam. Ötödikben azután olyan honvágyam támadt, hogy nem volt kétséges: hazajövök. Ebbe a döntésbe per­sze jócskán belejátszott a feleségem is, aki­vel a 4. évfolyam utón keltünk egybe. — A Levitex n. v. főtechnológusa vagy. Milyen feladatokkal jár ez a beosztás ? — 1981-ben kerültem a lévai textil­müvekbe, ahol négy évig textilvegyészként dolgoztam, 1985-ben lettem a vállalat fő­technológusa. Feladatom gyakorlatilag a vál­lalat technológiai irányítása — ez állandó önképzést, sok odafigyelést, kitekintést, ren­geteg utazást igényel. Számos érdekes textí­liát gyártunk, sőt 1985 óta még farmeranya­got is, amelyről elmondhatom, nemzetközi szintű textília, belőle Lee Cooper márkajelü farmerruházati cikkek készülnek. A vállalat részéről én koordinálom a kuta­tóintézetekkel való együttműködést, ugyan­akkor egyik felelőse vagyok a külföldi vállala­tokkal való együttműködésnek is. Sokat uta­zom, épp most jöttem meg Győrből, az ottani Rábatext vállalattal szeretnénk szoro­sabb együttműködést kialakítani. Jártam az őszi BNV-n is. azt megelőzően pedig Moszk­vában az Inlegmas nevű nemzetközi textil­gép-kiállításon. Tavasszal Düsseldorfban voltam, a Henkel vállalattal való technológiai együttműködés fejlesztése céljából, novem­berben p>edig Bázelba készülök a Sandoz vállalathoz, szakmai továbbképzésre. — Családos? — 32 éves vagyok. Három lányom van. Ágnes 7 éves múlt, a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2. osztályába jár és Ígéretesen kezdi nyűni a zongorát is. Katalin 5, Erzsébet 4 éves. mindketten ma­gyar óvodába járnak. Feleségem szintén ve­gyész. ö is a Levitex alkalmazottja. — A lévai Csemadok-alapszervezet alelnöke vagy. Miért fontos számodra a társadalmi munka ? — Én gyerekként nem tudtam, mi a Csemadok; Léván viszont a szervezeti élet­nek nagy hagyományai vannak. Szinte ter­mészetes, hogy tagja lettem a színjátszó együttesnek — többször szerepeltünk a Jó­kai Napokon —, néhány évig az irodalmi színpadnak; alelnökké választottak, a műve­lődési klub egyik létrehozója voltam, a Cse­madok JB dramaturgiai szakbizottságának elnökeként járási színjátszó fesztivált szer­veztem — nem sorolom tovább. Az utóbbi években rá kellett jönnöm, hogy mindez — az állandó hajsza, szervezés, lótás-futás, pxóba, fellépés, könyökölés, vitatkozás, min­denütt jelen lenni akarás — nem a kívánt célhoz vezet. Ez a munkaforma a vélemé­nyem szerint rossz értelemben vett amatő­rizmus, amelynek zaklatottságából kifolyólag kevés az esélye, hogy igazi értékeket hozzon létre. Ne érts félre, tudom, támadható, amit mondok — és mondom már Léván lassan második éve —, hiszen bizonyos történelmi helyzetben maga a nyüzsgés is lehet cél. A gondom azzal van, hogy próbáljunk meg már végre valamiféle munkamegosztást létrehoz­ni és elmenni ezáltal a jó értelemben vett amatörizmus felé: amely kép>es szakosodni és a kultúra területén esetleg konkurálni is a profikkal. A profizmusnak azt a részét, amely a szakmai hozzáértést, módszerességet, komplexitást jelenti, a mi munkánkban is — bizonyos szinten már. természetesen — elengedhetetlennek tartom. Nem negálni szeretném hát eddigi tevékenységemet, ha­nem túllépői rajta. — Mivel töltőd a szabadidőd? — Az elmondottakból talán kitűnik, nekem abból kevés van. Notórius olvasó vagyok: ha pár perc szabadidőm van, azon­nal előhalászok valamit és máris olvasok. Egyre többet írok. az utóbbi három évben ezt is komolyabban kellett vennem. Az idén az Irodalmi Szemle 3 folytatásban közölte Úton című kisregényemet. Egy kötetre való anya­gom a Madách kiadóban is összegyűlt, talán könyv lesz belőle valamikor. — Terveid? — Terveim? Aki ismer, tudja: állan­dóan tele vagyok tervekkel. Csak idő, idő lenne több. Kérdezett: LACZA TIHAMÉR 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom