A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-30 / 40. szám
községbe 1982-ben vezették be a földgázt. Vízvezeték-hálózata is van. Ebben az ötéves tervben Virt is kap gáz- és vízvezetéket. A falunak 1—4. osztályos magyar általános iskolája van. Régi épületben folyik a tanítás, az eredmények ennek ellenére nagyon jók. A községi krónika első nagybetűs címe: A radványi dunai molnárokról és hajómalmaikról. A faluban lisztkukacoknak nevezték őket. Egyik legnagyobb és leggazdagabb malomtulajdonosuk és molnáruk Jókay Lajos volt, akinek még háromszáz holdnyi birtoka is volt a határban. Az maradt fel róla, hogy az 1890-es években követ, országgyűlési képviselő akart lenni, s a korteskedésre ráment az egész vagyona. Az ellenpárt a következő szöveggel lépett fel ellene: Nem kell nekünk molnár követ, Menjen haza, vágjon követ! Meg is bukott szegény feje, felesége a nagy bánatban és szégyenben elvesztette a szeme világát. Számos radványi gazdag és mulatós molnár végezte életét a szegények házában. Nagy tekintélyű emberek voltak. A régi református templomban a molnároknak 1925-ig külön székük volt. Temetéskor külön Szent Mihály lovuk volt. Nehéz és veszélyes mesterség volt a Dunán az őrlés. Ladikon szállították az örölnivalót a hajómalomba. A molnárnak jó úszónak és evezősnek kellett lennie. Egy-egy vízimalom értéke ötvenkét magyar hold földterületnek felelt meg. A földet a lány, a malmot a fiú örökölte. Élnek még vízimolnárok Dunaradványon. A hetvenesztendös Kurucz József is közülük való. De ottjártamkor nem tartózkodott otthon. Svédországba utazott a lányához. Egészségügyi központja is van a falunak. Hetente kétszer rendel falai között a körzeti orvos és a fogorvos. Az épület azonban nagyon cégi, újat kell építeni helyette, s abban már gyermeknevelési tanácsadót is szeretnének a radványiak. Legnagyobb gondja most a helyi nemzeti bizottság elnökének és a huszonegy tagú képviselőtestületnek az eskető terem átköltöztetése az új épületbe. Tizenkét-tizenhat esküvőt tartanak évente, s tizennégy-tizenöt egyéni névadó ünnepséget. A helyi nemzeti bizottság tanácsának Kalácska József, a komáromi magyar gimnázium tanára is tagja. Számos fő- és középiskolát végzett embert adott Radvány az országnak. A mocsi központú egyesített szövetkezet elnöke is idevaló Takács András agrármérnök személyében. Többször is körbejárom a falut. Hosszan elidőzöm a Duna partján. Csendes, szinte sima felületű a vize. Halászok sehol, mintha végleg szögre akasztották volna a halászás kellékeit. Távolba vesző hajók kürtjének a búgása sem veri fel a csendet. A Malom Étterem forgalmas, különösen nyáron, olykor-olykor halászlével is kedveskedik vendégeinek. Az üzletek ajtaja is gyakran nyílik, csukódik. Ami azonban a legszembetűnőbb, hogy a kertek rendkívül gondozottak. — Aki csak teheti, kertészkedik Radványon — mondja a már említett, ötvennyolc esztendős Vörös Kálmán, a Csehszlovák Autóbuszközlekedési Vállalat sofőrje. És megmutatja a kertjét, amelyben érik a szőlő, s ontja termését a paprika. Kárt tett benne a minapi jégveréses zivatar, közli velem szomorúan, de hát mióta világ a világ, a mezőgazdasági termelés az időjárás függvénye. Soha nem lesz másképp. A kertek Radványon afféle „pénztermő" műhelyek. A másik műszak elkezdésének helyei. Sok munkát adnak, de soha nem annyit, hogy elvennék az emberek kedvét. Dunaradványon a fóliasátrak lettek a vízimalmok utódai. MÁCS JÓZSEF Gyökeres György felvételei TÁJ KÉP ALMÁSI RÓBERT MÜVEI A CSALLÓKÖZI MÚZEUMBAN Almási Róbert festészetéről szólván — maholnap lassan közhelyszámba megy azt állítani, hogy a művész a csallóközi táj elkötelezett szerelmese. Igenám, csakhogy ez a tényleges igazság, és úgy tetszik, ez a jövőben is így marad. Mindez mélyebb megfontolásra készteti az embert, annál is inkább, mert Almási jelen kiállítása láttán okkal vetődik fel a kérdés: a pálya elkövetkező szakaszaiban milyen festői eszközökkel igyekszik majd behatolni a művész a táj mélyrétegeibe. Merthogy szándéka töretlennek látszik, ahhoz nem fér kétség, ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy az alkotó lépni készül. Elhatározását nem valamiféle bizonytalanság sejteti, sőt, azt mondhatnók, hogy a legjobb képei bizonyossággal jósolják is ezt a döntő továbblépést. Almási motívumvilágát igen következetes módon a csallóközi táj képezi. Pályája eddigi szakaszában zömmel a táj szimbólumértékű jegyei foglalkoztatták, melyekre szinte kivétel nélkül a modernizmus eszközeivel közelített rá, de a kész müveket mindig is befátyolozta valamilyen érzelmi természetű — azt is mondhatnánk —, romantikus világlátás. Mindezt igen pozitív megállapításnak szánom, mert ebben a mentalitásban látom a garanciáját annak, hogy a művész és a szülőföld között most már oly módon foly tatódik a megkezdett párbeszéd, ahogy azt ő maga is elvárja. A táj most már nemcsak „hagyja ábrázolni önmagát" — de meg is szólal, sőt esetenként visszaszól. Mozdul tehát, ami hitelesebbé teszi a viszonyt, a látszatot, és a valót. Emberalakok lépnek a vászonra — olykor csak mellékszereplőként, de az exponáltabb esetekben annál hangsúlyo sabban foglalják el a helyüket a tájban. Számos vásznán sejtelmesek csupán a figurák, sőt, olykor rejtekezők, hiszen esetenként egy-egy emberalakot utánzó, sejtető fűzfa idomaival azonosulva jelennek meg. A szimbólum nyilvánvaló. Almási eddigi pályája során a csallóközi táj horizontális mélységeit igyekezett ábrázolni, amihez meglehetősen vakmerő színvilágot használt eszközül — zömmel szerencsésen. Igen egyértelmű, hogy most már a vertikális irányú vizsgálódás lehetőségei is izgatják, amivel talán törvényszerűen függ össze a festő színvilágának megszelídülése, de ugyanakkor az eddig idegen, új színek alkalmazása is teret kap ebben a szándékban. Almási nem tud, nem is akar szabadulni ettől a tájtól, méginkább nem akar szabadulni e táj ábrázolásának ambíciójától, mert tisztában van a saját lehetőségeivel, ugyanakkor önmaga festői szerepével is. Szentül hiszi, hogy feltáratlan, megfestetlen arcát hivatott megmutatni. Igen jól teszi, hogy így gondolja, mert nyilván azzal is tisztában van. hogy ahány megközelítése lehet egy tájnak, annyi igazi arca is lehet. Ezért hiszem, hogy nem zavarná, ha ugyanezeket a motívumokat százszámra festenék mások is, nála tehetségesebbek, vagy tehetségtelenebbek. Műveit ugyanis nem tehetségpróbának szánja, hanem funkcionális természetű miszsziónak. Képein nem csupán az érzelmi kapcsolat fogalmazódik meg, hanem az ábrázolás újszerű módozatainak nyakas szándéka is hangsúlyt kap, ugyanakkor az sem szorul háttérbe, amit e táj egyszerűségéből eredő többletnek tekinthetünk. Tudja, hogy a túldíszítés elfedné a lényeget, hogy szintézist csakis a földönmaradás teszi megfogalmazhatóvá. A Csallóközi Múzeumban látható Almásiképeket ezért ajánlom jó szívvel mások figyelmébe is. KESZELI FERENC A szerző felvételei 5
