A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-23 / 39. szám
1972-ben, a palesztin szélsőséges terroristák az olimpiai faluban 11 izraeli sportolót megöltek. Négy évvel később Montrealban 23 afrikai és 2 ázsiai ország maradt távol az ötkarikás játékoktól, mert a fajüldöző Dél-Afrikában járt új-zélandi sportolók is indulhattak a XXI. ötkarikás játékokon. 1980-ban sem volt teljes a mezőny! Az Egyesült Államok kezdeményezésére több kapitalista állam bojkottálta a moszkvai olimpiát. Los Angelesben (1984) Jugoszláviát és Romániát kivéve a szocialista országok nem vettek részt a legutóbbi nyári olimpián, mivel a rendezők nem tudták szavatolni a sportolók és kíséretük teljes biztonságát.. . Mindezek után következik Szöul, ahonnan már évek óta viharos eseményekről, heves tünteté,, sekről kapunk híreket. A helyzet mitsem ,trt változott, annak ellenére, hogy új alkotmányt fogadtak el, és az elnöki poszton is személyi változás történt. Ro Te Vu, Dél- Korea első embere egy hónappal az olimpia kezdete előtt bejelentette: „Az ötkarikás játékok ideje alatt mindennemű tüntetés tilos, s az újságokban sem jelenhetnek meg az olimpiai eszmét sértő írások, provokációk". Dél-Korea több országgal (köztük Csehszlovákiával) nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot! Ezért (is) volt érthetetlen 1981-ben a NOB furcsa döntése. Talán az anyagiakat helyezték előtérbe... Az amerikai és japán nagytőkések az előkészületek kezdetétől hatalmas összegeket invesztáltak a szöuli játékokba. r.M 1 «áSS? ; Olimpiai játékok. A sportvilág négyévenként megismétlődő legjelentősebb, hatalmas tömegeket megmozgató, párját ritkító eseménye. Már csaknem 3 000 év telt el e pompás gondolat megszületésétől. A szépség seregszemléje és a különböző tornagyakorlatok bemutatója a régi görögöknél a béke és a barátság ünnepe volt. A híres filozófus, Arisztotelész szerint az ötkarikás játékok ideje alatt Héra istenasszony templomában őriztek egy diszkoszt, amelyre a békét hirdető felirat volt rávésve. Tehát: az olimpia alatt szigorúan tilos volt a háborúskodás, és ezt a régi görögök mindig be is tartották. A sport szempontjából aligha lesznek problémáik a rendezőknek. Erről több elöolimpiai tornán is meggyőződhettek a külföldi versenyzők. A stadionok, sportcsarnokok és -létesítmények felszereltsége korszerű és kifogástalan, minden eddigit felülmúl. A résztvevők biztonságának a szavatolása viszont — a nyugati újságírók szerint is — komoly gondot jelent majd a dél-koreaiaknak. Több tízezer állig felfegyverzett katona, titkosrendör lesz készenlétben ... Csehszlovákiát a XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon 16 sportágban 166 versenyző képviseli. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Az olimpiai játékok az akkori társadalomhoz hasonlóan fejlődtek, vele együtt léptek előre, kerültek hullámvölgybe, s végül megszűntek. Az olimpiai eszme, amely sokkal többet jelent a sporteseménynél, arra késztette az emberiséget, hogy felújítsa a játékokat, s ezzel hozzájáruljon a nemzetközi bizalom s béke megszilárdításához a világon. Az olimpiai játékok szimbóluma az öt különböző színű, egybefonódott kör, s ez a népek barátságát jelképezi, jelszava pedig: Citius. altius. fortius — Gyorsabban, magasabban, erősebben! Pierre Coubertine, az újkori olimpiák megalapítójától származik a következő mondás: „Az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, mivelhogy az életben nem hódítani, hanem küzdeni kell!" játékokra (1964-ben Tokio látta vendégül az olimpia részvevőit). A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1981- ben Baden Badenban tartott 80. ülésén úgy döntött: az 1988. évi XXIV. Nyári Olimpiai Játékokat Dél-Korea fővárosában rendezik. Ezt követően alaposan felperegtek az események, komoly problémák, nézeteltérések keletkeztek az olimpiai mozgalomban. Az ok ismert: főleg politikai szempontból tévesen esett a választás Szöulra. A Han folyó mellett elterülő 10 milliós nagyvárosban igen feszült a belpolitikai helyzet, napirenden vannak a tüntetések és a sztrájkok, valamint a diákok rendszeres tiltakozásai. Éppen ezért több ország sportolói — testi épségüket féltve — némi aggodalommal utaztak (utaznak) Szöulba. '• Az első újkori olimpiai játékokat 92 évvel ezelőtt, 1896-ban rendezték Athénban. Most következik a XXIV. felvonás, szeptember 17-töl október 2-ig Szöul ad otthont a világ legjobb sportolóinak. Másodszor kerül sor Ázsiában az ötkarikás Sajnos, a legutóbi négy olimpia egyike sem volt problémamentes, Münchenben, NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI