A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-23 / 39. szám
CSEHSZLOVÁKIA ÉS KÍNA BARÁTSÁGA Kína a világ legnépesebb és egyik legősibb országa. Története mintegy öt évezredre vezethető vissza. Negyven éve — a Kinai Népköztársaságnak az 1949 októberében történt megalakulása óta — ebben az országban is új szelek fújnak: szocialista társadalom épül. Az ország történetében az elmúlt negyven év sok nehézséget, de sok sikert is hozott. Különösen az utóbbi években történtek itt is nagy változások. A sok évig tartó merev gondolkodás, az elzárkózás és a befelé fordulás után Kína is a reformok útjára lépett, és a világ számára nyitottá vált. Újraértékelte a szocialista országokhoz, köztük a Csehszlovákiához fűződő viszonyát is. Csehszlovákia és Kína barátságát gazdag és forradalmi hagyományok övezik. Csao Ce-jangnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának tavaly júniusában Csehszlovákiában és Miloš Jakeének, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának ez év májusában Kínában tett látogatását követően a néhány éves „kényszerszünet" után Csehszlovákia és Kína kapcsolata új szakaszába lépett. Tovább erősítette a két ország kapcsolatát .és barátságát Gustáv Husák köztársasági elnöknek a napokban Kínában tett látogatása is. A két szocialista ország szerződésekben rögzített gazdasági és tudományos-műszaki együttműködése keretében arra törekszik, hogy a kutatásokban elért legújabb eredményekre alapozva hozzájáruljon a vállalatok műszaki korszerűsítéséhez, új ágazatok kiépítéséhez és további vegyesvállalatok létrehozásához. Csehszlovákiá is, Kína is tudatosítja, hogy a bevezetésre váró reformok sikerének és a gazdaság hatékonyabbá tételének egyik legfontosabb tényezője a tudományos-műszaki haladás. Ezért is törekszik arra, hogy továbbfejlessze a kétoldalú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködést, valamint tizenhat speciális ágazatban — egyebek között az atomenergiában, a gépiparban, a fémkohászatban, a gáz- és könnyűiparban, valamint a mezőgazdaságban — bővítse az árucsere-forgalmat. A két ország között a közelmúltban megkötött és a barátságot tovább erősítő egyezmények az egészségügyre, az iskolaügyre, valamint az idegenforgalomra is vonatkoznak. Kína a szocializmus építésének a kínai sajátosságokat figyelembe vevő útját választotta. A tavaly októberben megtartott XIII. pártkongresszus értékelte az elmúlt kilenc év munkáját és kidolgozta a termelés korszerűsítésének — a szocialista viszonyok között érvényesíthető — elméletét. A kinai dolgozók az előrehaladás lendítökerekének a re formot és a XIII. pártkongresszus határoza tainak a teljesítését tekintik. A szocialista fejlődés új útját követi és érvényesíti Csehszlovákia is. A XVII. pártkongresszuson kitűzött irányvonal alapján és a központi bizottság 7. és 9. ülésén hozott határozatok szellemében arra törekszünk, hogy munkánk minden vonalon jobbá, tökéletesebbé váljon. A két ország törekvése sok tekintetben összecseng és kölcsönösen segíti egymást, erősíti a két nép barátságát. BALÁZS BÉLA Gustáv Husák, a CSKP KB Elnökségének tagja, köztársasági elnök szeptember 1-jén hivatalos baráti látogatásra indult a Kínai Népköztársaságba Jang Sang Kunnak, a népi Kína elnökének meghívására. Onnan a Koreai ■ Népi Demokratikus Köztársaságba utazott, ahol a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának és Kim Ir Szénnek, a párt központi bizottsága főtitkárának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének meghívására részt vett a népi Korea megalakulása 40. évfordulójának ünnepségein. Felvételünk Gustáv Husák és Jang Sang Kun találkozóján készült. AUGUSZTUSSZEPTEMBER '88 Varsóban megbeszélést tartott Czeslaw Kiszczak. a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagja, belügyminiszter Lech Walesával, a feloszlatott „Szolidaritás" egykori vezetőjével. A megbeszéléseken annak lehetőségét taglalták, hogyan lelsabel Allende, az 1973-as Pinochet-féle katonai puccs során meggyilkolt chilei elnök lánya 15 évi száműzetés után hazatért San-CSÜTÖRTÖK 1 tiagóba. Megérkezése után kijelentette: a demokrácia helyreállításáért fog harcolni. Genfben folytatódtak a közvetett iraki—iráni tárgyalások a háborús konfliktus befejezéséért. Egyelőre még nem született kompromisz-PÉNTEK 2 szum a csapatok visszavonásáról a nemzetközileg elismert határok mögé és a szabad hajózásról a Satt el Arab folyón. Parlamenti választásokat tartottak Szingapúrban. Az egykamarás, 81 tagú parlamentben ismét SZOMBAT 3 az eddig kormányzó Népi Akciópártnak van abszolút többsége. Desmond Tutu érsek Fokvárosban arra szólította fel a színes bőrű dél-afrikai lakosságot, hogy bojkottálja az októberre tervezett VASÁRNAP 4 helyhatósági választásokat. Reményét fejezte ki, hogy a tiltakozásnak ehhez a formájához csatlakozik a fehér bőrű lakosság is. hetne megszervezni a belügymi niszter által javasolt kerekasztalbeszélgetést. Kiszczak tábornok a kormány részéről megbeszéléseket javasolt mindazoknak, akik hajlandók elfogadni az ország alkotmányát és törvényes rendjét. A kosovói helyzetről tárgyalt belgrádi együttes ülésén a Szerb Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának Elnöksége, valamint a Szerb Köztársaság Elnöksége. A tanácskozáson konkrét intézkedéseket fogadtak el, melyek hoz-Csehszlovák—amerikai leszerelési konzultációk kezdődtek Prágában. Ja romír Johanes, a külügyminiszter első helyettese találkozott Edward Rownyval, az amerikai elnök és a külügyminiszter leszerezájárulhatnak a helyzet normalizálásához Kosovóban. Döntés született arról, hogy támogatásukról biztosítják a jugoszláv államelnökség határozatát a különleges biztonsági alakulatról. lesi különtanácsadójával. Mindkét fél síkraszállt a különböző társadalmi rendszerű államok vezetői közötti párbeszéd elmélyítéséért. ttűd/vej Q/bajőt Minden évben szeptember 21-én megemlékezünk a sajtó és a tömegtájékoztató eszközök napjáról. Nem azért, hogy önmagunkat ünnepeljük, hanem hogy számadást készítsünk mindennapi munkánkról, elgondolkodjunk azon, mit lehetne még jobban, ötletesebben csinálni. Kiküszöbölni a szürkeséget. A megszokott riportok, beszámolók helyett életünk égető problémáit társadalmunk átalakítási folyamatait kell a publicisztikai írásokba, riportjainkba belevinni. Életközeibe hozni és így mutatni be a világot Hiszen a hírközlő eszközök elsőrendű feladata: az igazságnak megfelelően, rugalmasan tájékoztatni életünkről, a világ eseményeiről az olvasókat. Persze, ez nem megy könnyen és a hetente megjelenő képeslapunknak sokféle igényt kell kielégítenie. A tájékoztatás mellett a kulturális hagyományaink ápolása, a Csemadok népnevelő és kulturális tevékenységének bemutatása, a csehszlovákiai magyar irodalom népszerűsítése, a szocialista életmód kialakítása és még sok egyéb, olvasóinkat érdeklő anyag megjelentetése a feladatunk. Munkánkat a lap tartalmát az olvasó is értékeli. Hetente számos levél érkezik. E levelekből a segíteni akarás szándékát érezzük még akkor is, ha egy-egy elkövetett hibára, nyomdai elírásra rögtön figyelmeztetnek. Ilyenkor mi is levonjuk a tanulságot és még felelősségteljesebben igyekszünk munkánkat végezni. Természetesen örülünk az olyan leveleknek is, amelyek egyegy riportunkat, írásunkat dicsérik, tanácsokat kérnek, ötleteket adnak számos írástémára és rovatra. Ez azt jelenti, hogy munkánkra odafigyelnek, és az újságírók felelőssége nem lebecsülendő. Minden leírt szónak hitele kell, hogy legyen. Ez minket igényességre, őszinte emberi beszédre kötelez. A CSKP KB 9. ülésének beszámolójában a sajtóval kapcsolatban kihangsúlyozták: a feladatok igényessége megköveteli a tömegtájékoztató eszközök valamennyi dolgozójának fokozott elkötelezettségét főleg nem a hagyományos módszerek keresésében, hanem a nyílt tájékoztatás lenini elveire vonatkozó ismert dokumentum szellemében. A szocialista újságírás alapvető formája marad a pozitív példa módszere. Ez nem zárja ki, hanem éppen ellenkezőleg, szükségessé teszi, hogy az újságírók határozottan küzdjenek a hiányosságok és fogyatékosságok, az emberi nemtörődömség, a hanyagság ellen, amelyek fékezik haladásunkat Ezért nagy hangsúlyt kell helyezni a névre szóló, a valóságnak megfelelő konstruktiv bírálatra, amely egyúttal rámutat a kivezető útra is A nyilvánosságot szélesebb körben kell tájékoztatni társadalmi életünk demokratizálásáról. Mindig abból kell kiindulni, hogy minél tájékozottabbak az emberek, annál nagyobb mértékben részt vesznek az irányításban, annál jobban megértik a szocialista építkezés céljait. Nagyobb mértékben kell támaszkodni a közvélemény konkrét ismeretére, eredményesebben kell foglalkozni az olvasók leveleivel, a nyilvánosság visszhangjával. Ezt a visszhangot várjuk továbbra is. 3