A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-16 / 38. szám
Egy kis szakmai megbeszélés a koiompfa tövében (Obonya, Psenák. Szilva) Már a főútról, az ősi park hatalmas lombkoronái között is ki-kivillan az egykor szebb napokat is megélt kastélyépület elhanyagoltsága, mind siralmasabb állapota. Közelebbről, s majd beljebb lépve nyilvánvalóvá válik, hogy bevert ablakain és kifeszitett ajtóin csak a szél jár ki-be mostanság. Meg azok a — feltehetően fölös energiával és ezzel fordítottan arányos felelősségtudattal rendelkező — helyi suhancok, akik szemlátomást az enyészet keze alá dolgoznak. Pedig az egykori előcsarnok oroszlános padlómozaikja a normális földi halandóban egészen más gondolatokat ébreszt. Meglehetősen gazdátlanná lett ez az épület azóta, hogy a helyi alapiskola a szomszédos új, modern épületbe költözött néhány éve. Pedig hogy lehet értelmesen is használni, rendbehozni, azt bizonyítja a szinte teljes egészében magánerővel — úgy-ahogy — rendbehozott hátsó traktusa az épületnek, ahol Nagy Gézának és még egynéhány hozzá hasonló megszállott nak köszönhetően ma (is) félhivatalosan mü ködik egy — Szlovákia-szerte is kuriózumnak számító — falusi galéria, ifjúsági klub, amatőr csillagásztábor, meg ki tudja mi minden egyéb még. S bár már koraeste van, amikor megérkezem, a vacsoráról visszaszállingózó képzőművészek egyike-másika még mindig ezen, illetve a délelőtt hallottakon füstölög. Délelőtt ugyanis a járási műemlékvédő hivatal egyik — művészettörténész-munkatársával folyt egy beszélgetés, éppen a kastély jövőjét illetően. Láthatták a pazarnak minősíthető terveket is annak renoválására, mégis több az üröm, mint az öröm. A helyzet ugyanis az, hogy amíg a tervek elkészültek, az épület gazdát cserélt, s az új gazda szándékairól egyelőre csak annyi sejthető, hogy teljesen másra szándékozza használni majd az épületet, mint amilyen igények alap ján a mostani renováció tervei készültek. Az épület pedig továbbra is kitéve az enyészet nek és a romboló kedvű suhancok kénye kedvének. S mindvégig teljesen bizonytalan a galéria sorsa is. Ezért hát még koraeste is a füstölgés. Az U alakban közrefogott kastétyudvaron vert tanyát — már negyedik alkalommal a Alkotó és kritikus A holt-ág körüli rengetegben komáromi (Komárno) járási művelődési központ által szervezett csicsói (Čičov) képzőművészeti alkotótábor mintegy harminc résztvevője. Megtalálhatók köztük a hivatásosak éppúgy, mint a magas szinten dolgozó műkedvelők, vagy a teljesen kezdők is. Festők. szobrászok, fényképészek. Az udvar közepén még a tegnap esti, éjszakai tábortűz üszkei, ám egyesek már hordják a fát a ma estihez. A tábori konyha ajtaja mellett már az eresztől a földig ér a nap-nap után nyúló tacepao-sorozat a tábori „Határozmányok és szabájmódosítások" sorszámozott tételeivel. Hogy nem egy búskomor társaságról van szó, azt — gondolom — már a fenti cím is jelzi, s ezt a megérzést csak erősítik aztán az egyes kitételek, miszerint „A mai naptól a táborban tilos: ... NR. 2. Suszteriegények, valamint bőrdíszműipari kisiparosok és egyéb faszeget elverő egyének megénekelése ... NR. 5. Házi nyúlra lőni .. . NR. 7. Balták tűz általi hevíttetése" (mint később kiderül, ez utóbbi intelem a fotós Psenák Pista hentesbaltájának „véletlen" tűzesete miatt vált aktuálissá). Majd az akkor éppen legutolsó, az NR. 8., ami ugyan nem is kimondott tilalom, hanem inkább egy aranymondás, amely szerint „Ha a trombitát a szádba veszed, az a trombitának még nem biztos, hogy jó is.” Nos, hogy Szilva Jóska szájára vette a ki tudja honnan előkerült régi csatakürtöt, egyből eloszlott minden kétségem, mind ez utóbbi, mind az előző intelmek jogosságát illetően. Pedig ő még — festőművész létére — éppen egy „zeneiskolának" az igazgatóhelyettese! Némelyek még a vacsora utáni egy-két órát, mások a másnapi korareggelt is kihasználják, hogy papírra, vászonra, vagy speriapra vessék a Csicsó környéki csallóközi táj jellegzetességeit vagy egyik-másik kollégájuk portréját. A csupaszőr fotográfusok közül kettő viszont (de hadd legyek velük szolidáris és elhallgatom a nevüket) a későbe nyúlt, pacalpörkölttel, vörösborral és számtalan viccel és anekdotával ízesített pótvacsora után már másodízben marad le (saját hibájából) arról, hogy hosszúlábú gémeket fényképezzen a napfelkeltében. Reggeli után széled szét teljesen a társaság, s két-három óra körül viszont már szaporodnak az alkotások a „táborzsűri" előtt. Kiderül, hogy akik napközben Darázs Rózsival tartottak, azok nemcsak képzőművészetből, hanem Rejtő Jenőből is külön leckét kaptak. Olyan ismereteket, melyekhez enélkül tán életük végéig sem fémének közel. A galériában, a Psenák fotókiállítás, a fal tövében jól megférnek az egyre gyarapodó, száradó olajképek is. A „galériatulajdonos" Nagy Géza által kiosztott míves keretekbe is bekerült már egy-egy kép Szilva Jóskától, Obonya Sanyitól is, a galéria gyűjteményét gyarapítandó. De lesz itt kép bőven a majdani közös tárlatra is. Az én rövid látogatásom a délutáni órákban véget ér. Őszintén sajnálom, hogy csak ennyire futotta, csupán az vigasztal, hogy azért sikerült valamit elkapnom abból, ami összehozta s egy héten át összetartotta ezt a társaságot. S talán sikerült belőle valamit az olvasóknak is átnyújtanom e néhány sorban (és sorközben). NÉMETH GYULA A szerző felvételei 8
