A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
••• Ha egy tájhoz olyan a viszonyod, amilyen rajtad kívül — úgy véled — senkié, akkor ez nemcsak rajtad, hanem a tájon is meglátszik. Barta Gyula, a festőművész vagy másfél évtizeddel ezelőtt mesélt nekem erről a kötődésről. Arról továbbá, hogy: ha festő vagy, nem az a feladatod, hogy megőrizd a természeti látványt, hanem az, hogy a látványban felmutasd a pillanat magasztosságát, az egybesűrített végtelen időt, a talaj mélyrétegeiben egymásba kapaszkodó gyökérzetet, az ég végtelenjét cirógató lombozatot — mindezt együtt a fenséges fényben ... A szülőföld és Barta Gyula kapcsolatát nemcsak a hűség, a hat évtizednél is régebbi összefonódás okán érzem emberinek, hanem azért is, mert az itt fogant müvek mélységesen tudják bizonyítani, hogy amit teremtett, az korántsem az ábrázolás bravúrja csupán. Azt könnyed rutinnal, látványos eredménynyel megtehetné, de távol áll tőle a felszínes szándék. Barta komáromi (Komárno) kiállításának láttán sokan meglepődhetnek, és egy pillanatig talán némi értetlenséggel állhatnak a csaknem száz festmény elé. Mert mitagadás, a művész kivált ipari ihletésű tájképeivel, a pontatlanul „geometriai impresszionizmusnak" jelölt műveivel honosodott meg a köztudatban. Kétségtelenül tekintélyes és iz-BARTA GYULA LEGÚJABB KIÁLLÍTÁSÁRÓL !$ifp galmas része ez is az életművének, de a mostani komáromi kiállítás ennek viszonylatában ugyanúgy felkavaró, mint ahogy mindenféle viszonyítás nélkül is az. Barta Gyula igen jelentős életművét egy alapvetően meghatározó jelenség kíséri végig: következetes módon csakis a létező világot festi. Pályájának minden periódusában így cselekszik, mert alighanem emberi természetének és tudatos alkotói hitvallásának szerencsés ötvöződéséből eredően teszi, amiről e rendkívül gazdag és sokszínű pályakép ismeretében csakis a tisztelet hangján szólhatunk. Mert igenis megbecsülni való, hogy valaki nem enged a csábításnak, nem hódol be sem az átsuhanó Élük divatáramlatoknak, sem a direkt elvárásoknak — és csakis egyetlen elv vezérli: a művészet szerepének pontosan tisztázott eszméje. A mesteri tudás birtokában sem könnyű mindezt pátoszok, buktatók nélkül megvalósítani, úgy, hogy bárkinek is oka lehessen a fanyalgásra. Bartának nyilván azért sikerült ilyen imponáló módon megalkotni az életművét, mert túl azon, hogy következetes volt, hogy megtanulta a megtanulhatót — rendkívül tehetséges, tisztalelkű művész, aki a valóságot nem kölöncként, hanem boldogsággal felfedezhető igazként fogta fel. S volt bátorsága ezt a valóságot sokféleképpen látni, többféleképpen megjeleníteni, anélkül, hogy elszakadjon tőle, vagy éppen a sültrealizmus útvesztőjébe tévedjen. Manapság szép képeket festeni gyanús. Barta szóbanforgó kiállításának anyaga kétségtelenül felvonultat valamilyen egyezményes szépséget, ám a 4
