A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
KŐVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Kurucz Nándor: AZ ORSZÁG LEGDÉLIBB KAPUJA Gál Sándor: A XIII. DUNA MENTI TAVASZ Koller Sándor : POPROCK-NYÁR '88 Lacza Tihamér: CSÁKY KÁROLY ÚJ KÖNYVÉRŐL Miklósi Péter: INTERJÚ VÁMOKRÓL UTASFORGALOMRÓL Dr. KiSs László: A KÖLTŐ KÜZDELME AZ ANGYALLAL Címlapunkon Keszeli Ferenc felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Petemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Dr. BENDE ISTVÁN, a komáromi (Komárno) Városi Nemzeti Bizottság alelnöke Az újságírói vakszerencse hozta úgy, hogy pont két-három héttel az ötvenedik születésnapja előtt kopogtattam be dr. Bende István hivatali szobájának ajtaján. Ö azonban másfél-két órányi beszélgetésünk alatt ezt egyszer sem hozta szóba; s ebből arra következtetek, hogy korát — tehát a születésnapját is, legyen az bármennyire kerek — elsősorban magánügynek tartja ... Csak amikor már indulófélben vagyok, akkor jön szóba az ominózus dátum — egyetlen mondat erejéig: — Szép és kerek jubileum az ötvenédik, de sajnos már arra is jó, hogy az idő múlására figyelmeztessen .. . — Te is, mint a hazai magyar értelmiség jelentős része, pedagógusként kezdted pályafutásodat — Pedig valamikor régész akartam lenni! Szülővárosomban, Bratislavában, a Duna jobb partján elterülő, mára önálló városkörzetté fejlődött Ligetfalun (Petržalka) sráckoromban még működött magyar tanítási nyelvű általános iskola. Ide jártam én is, bár kissé idősebb voltam jónéhány osztálytársamnál, mert a második világháború, illetve az azt követő évek gondjai miatt bizony sokkal rendszertelenebből járhattam iskolába, mint a mai tizenévesek. Amikor végül is pályaválasztásra került a sor, a ligetfalui iskola igazgatója azt ajánlotta nekem: régészkedés helyett legyek inkább tanító, mert az akkoriban még csak kialakulófélben lévő csehszlovákiai magyar iskolahálózatnak elsősorban pedagógusokra lesz szüksége. De figyelmeztetett arra is. hogy a tanítóskodás mellett a történelmet sem kell elhanyagolnom ... Így kerültem hát a Duna utcai magyar tanítóképzőbe, ahol húszévesen, 1958-ban érettségiztem, és utána rögtön édesanyám szülőfalujában, Marcelházán (Marcelová) meg is kezdtem a tanítást. Két évvel később Nyitrán (Nitra) a Pedagógiai Főiskola levelező tagozatán magyar-történelem-zene szakos hallgató lettem. Sok évvel később, 1982-ben, aztán ezen a főiskolán szigorlatoztam is; talán hangsúlyoznom sem kell, hogy történelemből. — Pedig akkor már régen nem tanító voltál, hanem Komárom alpolgármestere! — Igen, 1976 óta. Ebben a tisztségben, tanítói diplomám ellenére még inkább szükségesnek tartottam a továbbképzést, hiszen ÉLETUTAK a város, a kultúra, a hagyomány nagyon is szőrös összefüggésben áll egymással. — Vajon miért ? — Mert a betelepülések fejlődésének fontos jellemzője, hogy mennyi szellemi energia halmozódik föl a művelődés és az ismeretszerzés szolgálatában. Hogy van-e igény a kulturált és esztétikus környezet megteremtésére, s ha igen, az hogyan valósul meg? Külföldi utazásaim és egyéb tapasztalataim azt sugallják, hogy azok a vonzó városok, ahol élénk és színvonalas szellemi élet alakult ki, ahová érdemes ellátogatni egy-egy színházi előadás, tárlat vagy koncert kedvéért; ahol szépen felújított utcákon harmonikus városképben gyönyörködhetünk ; ahol otthonosan kellemes a környezet és szinte személyes ismerősünkké vált egy-egy utca, ház, bolt, vagy akér a parkok egyike. Napjaink településfejlesztési törekvéseiben a hagyomány, az esztétikum és a minőség egyre inkább összefügg egymással. Éppen úgy, mint a város és a kultúra kölcsönhatásának fontos kérdései. — Hivatali tisztségedből eredő tapasztalataid, illetve saját véleményed alapján mi játszhatja a legnagyobb szerepet a korszerű településkultúra kialakulásában? — Minden város a természet, az épített környezet és az emberek egysége. Ha bármelyik hiányzik, a város nem él igazán. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell azt is, hogy a településkultúra kialakulásához megfelelő gazdasági háttér és hagyományt érlelő idő kell. Bizonyítja ezt, hogy az új városrészeknek, a vadonatúj lakónegyedeknek hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy sajátos légkörük, megfelelő településkultúrájuk legyen. És ebben segít újra a történelem, hiszen mindebből egyértelműen következik, hogy a múlt hagyományait idéző városrészek manapság már felbecsülhetetlen értékeket jelentenek. Ismert dolog, hogy egy-egy város vagy egyéb település éppen a központjától, a történeti negyedtől az, ami. Ez a város lényege. Legtöbbször a belvárosról van szó, bár Komáromnak ebben a tekintetben is szerencséje van, hiszen mi a városszéli nádorvonallal is büszkélkedhetünk. Ilyen jó állapotban lévő bástyarendszer — Közép-Európában — egyszerűen nincs még egy. — Te is szoktál sétálgatni arrafelé? — Igen, bár egyelőre inkább csak hivatalból, hiszen az állagmegőrzési és a felújítási munkálatoknak lényegében még csak az elején vagyunk. Jó lenne, ha egyszer majd a teljes komáromi bástyarendszért sikerülni beleilleszteni a város életének ritmusába. Tudatosan vállalt célunk, hogy Komáromban — nem egy város ez irányú hibáin okulva — ügyesen sikerüljön összhangba hozni a régit az újjal, a most épülővel. Ennek érdekében azt a célt követjük, hogy ami valóban értékes — hacsak egy mód van rá —, az okvetlenül megmaradjon. Azt akarjuk, hogy Jókai Mór és Lehár Ferenc szülővárosa a jövőben is megőrizze hagyományos arculatát; hogy a régebbi történelmet és a munkásmozgalmi múltat idéző emlékek ápoltak és mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. — Eddigi életutad tapasztalatai alapján mire törekszel: ,/:sak" tiszteljenek vagy inkább szeressenek az emberek? — Ezt a kérdést aligha lehet igy feltenni, de ha már válaszolnom kell rá, akkor a pedagógusi múltamhoz szeretnék visszanyúlni. A tábla előtt, a katedrán és az alpolgármesteri székben ugyanis egyformán tudatosítania kell az embernek, hogy sohasem szabad érzelmileg túlságosan elragadtatnia magát. Talán ebből már kitűnik, hogy kierőszakolt tisztelet vagy szeretet helyett inkább arra törekszem: emberként is, tisztségviselőként is becsüljenek meg, akikkel napi munkám révén kapcsolatba kerülök. — A pedagógiai gimnáziumban tett érettségid óta, tehát az elmúlt harminc év alatt nyilván megszoktad a nyilvánosságot Hogyan tapasztalod mostanában: a tanácsüléseken, a lakógyűléseken, a különböző összejöveteleken milyen a légkör. A lakosság őszintén feltárja a véleményét? — Egyre őszintébben. Ám hogy a felszólalók, a fogadóórák alatt bekopogtatok véleménye még megalapozottabb legyen, a jövőben tovább kell javítanunk a tárgyilagos információk lehetőségeit. — Pályafutásodat vázolva az előbb talán a szükségesnél nagyobbat ugrottunk, amikor a Marcelházán töltött évek után azonnal a jelenlegi munkaköröd került szóba... — A marcelházi iskolát odahagyva a komáromi pionirházban tevékenykedtem, utána az ifjúsági szövetség járási bizottságának a pionírmozgalmat irányító titkára lettem, onnan pedig, a hetvenes évek legelején, az iskola- és kultúrügyi szakosztály vezetőjeként a Komáromi Városi Nemzeti Bizottságra kerültem. Ebből a röpke felsorolásból is kitűnik : közvetve vagy közvetlenül, de a pedagógia és a gyerekekkel való foglalkozás mindig őszinte szívügyem volt. — Apropó: egyelőre a családodról sem szóltunk... — Feleségem, lányaim, fiam és már egy unokám is van! Szép harmóniában élünk, járunk színházba, időnkhöz mérten nyaralni. Munkámból eredően kevesebbet vagyok otthon, mint az átlag, de azt már régen megszokták. hogy nekem egy kicsit hobbi is a munkám. — Egyéb passzióid? — Két szenvedélyem van. Egyik a kert, ahol fizikai munkával lazítok, a másik a város, amelynek fejlődésével összeforrt a munkám. — Nem zavar, hogy nem vagy helybéli születésű? — Annyira összenőttem Komárommal, hogy ma már inkább a fővárosban érzem kissé feszélyezetten magam. De befogadtak már a komáromiak is. Sokan talán csak ebből az interjúból tudják majd meg, hogy én a Duna száz kilométerrel feljebb eső partjainál születtem. — A költőknek ars poeticájuk, a városatyáknak — legalábbis remélem — jelszavasán tömöríthető hitvallásuk van. így igaz? — így. Nekem a megőrzés és a gazdagítás az elsődleges célom. Hogy Komárom a természet, az épített környezet, az ember és — negyedik alkotóelemként — a kultúra egysége legyen. Ezt egyébként már Arisztotelész is kifejtette, amikor rámutatott a város és a kultúra elengedhetetlen összhangjára, a történetiség megtartásának és a városfejlesztés teendőinek kapcsolatára. MIKLÓSI PÉTER 2
