A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-26 / 35. szám
Fiatalok társadalmi munkája Tornóc (Trnovec nad Váhom). Blaskovics József professzor írásából tudom, hogy 1113- ban Durmuz, 1211-ben Turmoc, 1267-ben Turmoch alakban jegyezték fel a település nevét. A Vág bal partján fekszik, a Galántai járáshoz tartozik. Az is ismert volt számomra, hogy Bábi Tibor költő barátom haláláig kötődött Báb után következő második „szülőfalujához", az utolsó kívánsága is az volt, hogy az ő hamva is a tornóci temetőben nyugodjon majd, s így is történt. A tornóci temető azon a kora reggelen is nagyon csendes volt, amikor megfordultam benne. Még a közeli vasútállomás felöl sem hallatszott zaj, mintha azokban a percekben az is velem együtt adózott volna tiszteletet a kiváló költő emlékének, aki mindössze ötvenhárom évet élt, de száz esztendőkre szólóan írt népe számára megszívlelendő, okító dolgokat. Régóta tudok Bábi révén Tornócról, haláláig szorosan kapcsolódott második nyújtja meg lépéseit, s én is megyek a magam útján; s ha a vasútállomást szóba hoztam, hadd folytassam még azzal, hogy a személyszállítása is jelentős Galánta, Bratislava, Szered és Nagyszombat (Trnava) felé. A faluba tartva olyan érzésem támad, hogy valamiféle vadregényes szigetre érkeztem. Az egymáshoz hajló fák lombjai nemcsak a napot takarták el a szemem elöl, hanem a vasútállomás és a temető környékén a házakat is. Lassan cammogok, mintha lustaság telepedett volna a nyakamba, pedig csupán nézelődni van kedvem. Még a temető közelében megakad a szemem egy ütöttkopott házon, amelynek betört, bezúzott ablakai szánalmas látványt keltenek. Homlokzatáról az idő még nem falta le a betűket: Hársfa Vendéglő. Szomszédságában egészen felfrissít az egészségügyi központ tetszetős épülete. Előcsarnokában alig látni egy két embert, úgy látszik, hogy a hőségben a járványos betegségeket keltő bacilusok is ellustulnak. Figyelmem is másra terelődik, a követ-A bevásárló központ Középen Rapca László a hnb elnökének és titkárának társaságában „szülőfalujához", amelynek a temetőjében immár a szüleivel együtt pihen. Nagy a kíváncsiság bennem, milyen közelebbről Tornóc, érdekel a múltja, jelene és a jövője, merre tart a 2 804 lakosú mátyusföldi faluközösség hajója? Jártam itt nemrégen író—olvasó találkozón, de az más, ott engem faggattak, most majd én kérdezek ezt-azt a községről és lakóiról. S ha vonaton érkeztem a kora reggeli mátyusföldi hőségben, hadd mondjam mindjárt, hogy a vasútállomás már régebbtől, az utóbbi évtizedekben meg hangsúlyosan fontos szerepet játszik a község életében. Tornóc szomszédságában, Vágsellyén (Šaľa) építették fel a Duslo vegyi üzemet, de a teherpályaudvarát idetették, és teljesen újjáépítették, korszerűsítették a vasútállomást. Áttették a község felőli oldalra, 1960-ig a másik oldalon volt gróf Hunyady földbirtokos kedve szerint, hallom a vonatból kiszállva egy bajszos, komor tekintetű vasutas embertől. — 1919-ig még a gyorsvonat is megállt Tornócon — mondja az ismereteit tovább. — A község járási székhely volt főszolgabíróval, járásbírósággal, tömlöccel! Sajnos, a vasútállomásunknak máig sincs sem alul-, sem fölüljárója, gyermekek és felnőttek a síneken keresztül járnak a másik oldalról a község egészségügyi központjába, hivatalaiba, a bevásárló központba stb. Közlékeny emberem már a vasútállomás épülete előtt más irányba fordul, úgy látszik a szolgálata leteltének örömével kezetesen alkalmazott kétnyelvű feliratokra, valamint a helyi hangszóró kétnyelvűségére. Jobban bele szeretnék pillantani a község múltjába, ahhoz pedig a hatvanhét esztendős Rapca Lászlóval, a községi pártszervezet elnökével kell találkoznom. Szerencsére nyugdíjas, nem nehéz utolérnem, meg sok-sok hivatalban eltöltött esztendő után még mindig folytat közéleti tevékenységet. Mikor összejövök vele kiderül, hogy író—olvasó találkozón már összefutottunk. A művelődési ház vezetőjének a szobájában ülünk le, majd megiszunk egy csésze feketekávét a vendéglátoipari üzemben, s közben figyelmesen hallgatom a még most is fiatalos, friss észjárású tornóci ember szavait falujáról. Kiviláglik belőlük, mi minden volt már ez a község. Volt mezőgazdasági és kisparaszti településhely. Volt jellegzetesen halászfalu, a Vág ugyanis itt folyt a kertek alatt, most már távolabb van a medre. Rendes halászegyesülete is volt Tornócnak. Fogas süllőt szállítottak innen Pestre. A Vág és a község viszonya soha nem volt egészen rossz. Volt áradás, de a század elején szabályozták a medret, s azután a magas töltések megvédték a falut az áradástól. A főtéren áll egy harangláb. Valamikor ott volt a község temploma. A XIII. században azonban olyan árvíz volt, hogy összedőlt, a tornóciak a grófi családi kápolnába költöztették a templomot. Sok malom is volt a Vágón. A Keszeliek tulajdonát képezték. Aztán a villanymalom megszüntette őket. 1930-ban vezették be a községbe a vil-4
