A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-04 / 10. szám
tűnjek el. Azt tanácsolták, hogy még csak ne is Kassára, hanem Nagyidéra menjek ... így lettem „két hazában" otthontalan egy ideig. Sem az új szlovák államnak, sem az új magyar világnak nem volt ínyére egy sarlós múltú ügyvéd. De mint oly sokszor az életben, most is szerencsém volt. Ugyanis a magyar hatóságoknál rólam semmi terhelő írás nem volt, azok mind Bratislavában maradtak, s így Kassán ügyvédként tiszta lappal indulhattam. Rengeteg válóperes ügyet tárgyaltam, de volt elég büntetőügyi elfoglaltságom is. S persze politikai perek is voltak; ezeket legnagyobb részt már pártutasításra, illegális csatornákon keresztül kaptam. A háborús évekről is kérdeztél. Nos, három alkalommal hívtak be, de orvos barátaim segítségével sikerült elkerülnöm a frontszolgálatot. Amikor megkezdődött Kassa kiürítése, leléptem és katonaszökevényként sikerült átvészelnem a kritikus napokat. Később, ahogy a városban megalakult a Szlovák Nemzeti Tanács felkérésre annak kötelékében tevékenykedtem. Ahogy létrejött a Különleges Bíróság, ennek én lettem az első területi ügyésze. Elsősorban az akkor dúló feketekereskedelem letörése volt a feladata ennek a „repülő bíróságnak". — Ma már közismert tény, hogy Fábry Zoltán téged bízott meg végakaratának jogi képviseletével. A végrendeletben szó szerint ez olvasható: „Utolsó akaratom végrehajtásával Dr. Nagyidai Ernő ügyvédet bízom meg." Miért ruházta rád ezt az egyáltalán nem könnyű és nem is mindig hálás munkát Fábry Zoltán? — Fábry nagyon bizalmatlan volt általában az emberekkel szemben, de szerette — velem együtt — az asszonyokat. Ezt tudtuk egymásról kölcsönösen. Ez látszólag mellékesnek tűnő körülmény, de mégis nagyon fontos. Egyébként ritkán találkoztunk Zolival. Hogy bennem bízott, az az imént említetteken túl a közös ifjúság, s főleg a sarlós múltunk egyenes következménye. Izgatta Fabryt az a kérdés, hogy kire hagyatkozzék. Ez ügyben Kolozsvárott is voltam tárgyalni Balogh Edgárnál. Mindazonáltal csak 1970 januárjában döntött véglegesen. — Milyennek látod ma a Fábry-örökség helyzetét ? — Fábry halála után évekig alig történt valami az örökséggel, s az is az én tudtom és megkérdezésem nélkül. Ma sem találom a hagyaték állapotát teljesen kielégítőnek, bár az utóbbi időben jelentősen javult a helyzet. De nagyon nagy a késés, s így jószerével egy egész nemzedékben érezni a hiányát. — Évek óta látom, tapasztalom, hogy ti, egykori sarlósok még ma is számon tartjátok egymást, találkoztok, sűrűn leveleztek. Mondd, mi az az erő, belső tartás, ami még ma is képessé tesz erre benneteket? — A mi nemzedékünk különleges korosztály volt. Tízéves volt a köztársaság, amikor a Sarló létrejött. Ugyanakkor apáink még képtelenségnek tartották például az akkori határok véglegességét. Ezzel szemben mi voltunk az első nemzedék, amely e realitásokat felismerve próbált az új körülmények között élni, tanulni, mi voltunk azok, akik a népek barátságát, az együttélést igyekeztünk megvalósítani. Voltak követhető ideáink, s rólunk, sarlósokról köztudott volt, hogy éhesen is képesek voltunk a jó ügyekért vitába szállni ... Mindez tovább él bennem, bennünk. Nekem gyönyörű ifjúságom volt... GÁL SÁNDOR (Fotó: 1 a szerző. 1 Kőtár Péter és Schreiber Sándor) Prága tette híressé Prágában — és később az egész világon — máig sugárzó elismeréssel méltatták a 250 évvel ezelőtt elhunyt prágai és csehországi barokk szobrászat mesterének munkásságát. Matyaé Braun — mert róla van szó — a tiroli Sautens bei Oetzben született, családi neve: Mathias Bemard Braun von Braun. Amikor 24 esztendős ifjúként Prágába érkezett, már egész sor szobor állott a Károly hídon, köztük igazi remekművek is. A későbbiek során mégis az ő szobrai váltak a leghíresebbé. Az életművét feldolgozó cseh kutatók, Gustav Pazaurek, Jan Lukas, Emanuel Poche sok mindent tisztáztak, ami vele kapcsolatos, mert hiszen Matyáš Braunt Prága tette híressé. Nevében a nemességet jelző von szócskát nagyapja nyerte el 1553-ban a törökök elleni harcokban; a fa- és a kőfaragás titkait ugyan Salzburgban tanulta, de bejárta Észak-Olaszország városait, eljutott Rómába is, tehát művészi szemléletét nem csupán hazájának köszönheti. Magaválasztotta új hazájába, Prágába — a feltételezések szerint — későbbi mecénása, a janzenista szemléletű Špork gróf meghívására jött. Ez azonban nem bizonyos, mert más feltételezések szerint az akkor divatos és korabeli „Drang nach Osten" hatására telepedett ide, hiszen első csehországi szobrát is, amely a Károly hídra került, a plassyi cisztercita kolostor apátja rendelte nála. Egyébként ezért a művéért. Szent Luitgard látomását idéző alkotásért, 1 200 aranyat kapott, és elismerést további megrendelések formájában. El is nyerte 1711 -ben a prágai polgárjogot, házat is vásárolt magának, végleg megtelepedett Prágában. Művészete főleg azért aratott sikert, mert már az első prágai szobra láttán kiderült, hogy ő a témát nem pusztán csak „ábrázolja", hanem a szó1 teljes értelmében „megjeleníti", miközben egyetlen kőtömbből bontja ki jelenetét úgy, hogy minden részlet, minden mozdulat, gesztus a képzeletbeli alapformán belül marad. És alkotásában az — itt és most — varázsa feltétlenül érvényesül. Érdekes volt a kutatók szamára nyomon követni életének későbbi alakulását is, mert nagyon sok homályos vagy feledésbe merült részletet kellett tisztázni. Ami sikerült is, meg nem is Például: műhelyének működése még máig sem egyértelműen magyarázott. Tény, hogy letelepedésének elejétől kezdve oly sok megrendelést kapott, hogy azoknak csak jókezű segédek segítségével tehetett eleget. Ö maga többnyire csak a tervet, esetleg a kisméretű agyagmintát, a bozzettöt készítette el, a művet intenciói és állandó irányítása mellett már a segédek faragták köbe vagy fába. A műhely tagjai többnyire névtelenek, bár tudjuk, hogy testvére Dominik, és unokaöccse Antonin is mellette dolgozott. Furcsa szervezésű, kötetlen jogállású művészközösség lehetett a műhelye, mert a kutatások során bebizonyosodott: rokonain kívül több önálló tevékenységet is folytató Mathias Braun arcképe 1730 körüt Jan Angers rajza után Első prágai szobra, mety Szent Luitgard látomását idézi művész dolgozott ott, nem egy esetben pedig maga a mester is sajátkezűleg készítette el egy-egy művét. Mindezt a korabeli szobrok faragásának, megmunkálásának részleteit, módozatait tanulmányozva állapították meg a kutatók, de mindannyian hangsúlyozzák: a mester egyénisége által meghatározott rendkívül erős stilusegység miatt esetenként szinte lehetetlen megállapítani, hogy ki alkotta az egész szobrot, ki az, aki csak bizonyos ideig dolgozott rajta. Persze, Braunnak nemcsak a Károly hídon álló szobrai művészi alkotások, hanem a Miklós-templomban, a Clam-Gallas-palotában, a Vrtba-parkban, s a kuksi Špork-palotában és parkban láthatók is. Főleg az utóbbiak, mert a gróf a birtokával szomszédos jezsuiták bosszantására gondolva nagymértékű alkotói szabadságot biz-A jogászok védöszentjének. Ivónak a szobra, melyet a kutatás nagyrészt a segédek munkájának vél, rámutatva az egyes alakoknál a faragás és a redőkezelés minőségi különbségeire m Ezt a Károly hídon álló szobrát pedig a Károly Egyetem dékánja rendelte nála tosított kedvenc szobrászának. Az Erények, a Bűnök húsz szobrán kívül ilyenek a Rossz és a Boldog halál angyalának, valamint a Nyolc boldogságnak a szobrai. Braun nagyon sokat dolgozott Kuksban. Művészi erejének teljében, de betegen is. Legutolsó alkotásához segédeinek közreműködésével kezdett hozzá 1736-ban. A kuksi erdőben, egy hatalmas sziklafalba faragta a Szent Hubert vadászata című jelenetet. Utá na már csak ritkán utazott Prágából Kuksba, hogy megnézze műhelye ottani munkáit, hosszabban már nem maradt távol. Gazdag prágai polgárként halt meg, s nem messze egykori otthonától az István-templom kriptájába temették el 1738-ban. HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvételei 13
