A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-17 / 25. szám
fian«HJt*bj> ftlm lez STRECHY BEZ ZÁKONA A képen látható hajóóriás neve: Sovereign of the Seas s a világ eddigi legnagyobb turistahajója. A franciaországi St. Nazaire hajógyárban építették és januárban érkezett a floridai Miamiba, ahol az állandó kikötője lesz. A 74 tonna vízkiszorítású hajó ugyan rövidebb, mint a 315 méter hosszú Norway, de több utast — 2 690 embert — tud szállítani. A hajót 750 fős személyzet latja el, 14 emeleten összesen 6,5 km hosszú a folyosó. A velencei filmfesztiválon Ar my Oroszlán Díjat nyert a Törvény és fedél nélkül című francia film, amelyet júniustól láthatunk mozijainkban. A film a törvényen kívüliségről, az abszolút szabadságról szól, az ember állattá vetítéséről. A forgalmazók tizenöt éven aluliaknak nem ajánlják. Most előre megyünk vagy hátra ? — Ezt a kerékpárt az éppen haragban levő házaspároknak ajánlják a finn konstruktőrök. Állítólag 100 kilométer pedálozás után a fáradságtól egyikük leszáll, amitől a jármű felborul s ök egymás karjában kezdhetik a kibékülést... KÖNYV Jono Ubaldo Ribeiro: GetúHc őrmester A nálunk kevéssé ismert, ám vitathatatlanul tehetséges Jono Ubaldo Ribeiro regénye azon könyvek közé tartozik, melyek hatásától sokáig nem tud szabadulni az olvasó, noha talán szeretné mielőbb elfelejteni a kötet lapjain megelevenedő megdöbbentő történetet s alighanem szívesen áltatná magát, hogy Getúlio őrmester alvilági figurája s a művében felidézett infernális környezet csak a képzelet szüleménye... Nem így van. A történelem megannyi drámai, véres eseménye és elszomorító tanulsága, a tömegkommunikáció csatornáin keresztül naponta érkező riasztó hírek sokasága azt bizonyítja, hogy a legzabolátlanabb alkotói fantázia sem képes versenyre kelni a valóság nyújtotta „fantasztikummal". Getúlio őrmester abszurdnak tűnő históriája is a huszadik századi Brazília realitásában gyökerezik. Egy kisiklott élet sötét titkai, egy eltorzult lélek ijesztő mélységei tárulnak föl előttünk, miközben követjük a Brazília úttalan útjain vándorló őrmestert, a politikai gyilkosságok „mesterét", aki ezúttal is egy halálra szánt foglyot cipel magával. Gazdája parancsát követi csupán, hiszen a félelmetes és rettenthetetlen Getúlio csak eszköz azok kezében, akik íróasztalok mögött ülve tervelik ki a gaztetteket, ám a végrehajtással nem mocskolhatják be „úri” kezüket, elegáns öltönyükre nem fröccsenhet vér. A regény voltaképpen a főszereplő hatalmas, sodró erejű monológja; nyugtalanító emlékek, bizarr reflexiók, iszonyatos víziók követik egymást, a jelen s a múlt, a képzelet és a valóság határai elmosódnak, mi pedig egyre inkább úgy érezzük, „beszámolót" olvasunk az evilági pokolról, ahol az őrjöngő kegyetlenség, a végletekig fokozott embertelenség uralkodik. Getúlio e pokol negatív hőse: ö a tökéletes „moral insanity" megtestesítője, aki az erőszak s az erő bűvöletében éli le meddő életét s utolsó leheletéig hűséggel szolgálja az elnyomó hatalmat. Ribeiro nyers, a brazíliai népi szürrealizmus stílusvilágában fogant erőteljes prózája — melyet Székely Ernő kitűnő, invenciózus fordításában olvashatunk — kiválóan alkalmas e megrendítő történet elmondására; az író az emberségért perel egy elembertelenedö világban — szándéka iránt a legkevésbé sem lehetünk közömbösek. G. Kovács László Rejtő Jenő: Tévedésből jelentik Aki valamit is ad. vagy adott magára, végignyálazta Rejtő Jenő (P. Howard) valamennyi légiós vagy kikötöi-tengerész könyvét. Vérmérsékletétől függően végelgyengülésig kacagott vagy befelé derült Fülig Jimmy, Tuskó Hopkins, Csülök, a Rézgróf és társaik olykor kegyetlennek tűnő, mégis egyéni humorú cselekedetein, vagy azokon a szituációkon, amelyekbe szinte akaratukon kívül belesodródnak. Megkapta a magáét Rejtő így is, úgy is: elmondták mindenféle ponyvaregényszerzönek, egyszersmind kikiáltották zseninek is. Önnön sírfeliratában megjósolta sorsát: „s ha kinevették, azt hitte kacagtatott." Mint munkaszolgálatos pusztult el 1942 telén. Ismerjük hát Rejtő Jenöt, de nem vagy nem eléggé ismerjük a színiíró. kabarészerzö Rejtőt. Dallos József most figyelemre méltó teljesítménnyel összegyűjtötte és sajtó alá rendezte azt a több, mint 120 egyfelvonásost, kabaréjelenetet, amit Rejtő önállóan vagy társszerzőkkel (Nádassy László, Kellér Dezső, Görög László, Halász Rudolf) együtt irt. Dallos csak azokat a munkákat vette figyelembe, amelyeket elő is adtak, így nagy a valószínűsége annak, hogy nem kevés Rejtő-darab kéziratban maradt vagy elveszett. Nem színháztörténeti jelentőségű darabokat ad közre, hanem apró csodákat, marékravaló gyöngyszemet, amelyekről nemcsak a mai kor közönsége nem tud, hanem a szakma elől is rejtve voltak. Számomra nagyon kellemes meglepetés ez a gyűjtemény, mert bár a klasszikus pesti „folklórhumorra" épül, ugyanazokat a csetlö-botló emberkéket látjuk viszont, akik mindannyian vagyunk, ha a hivatal s a hatalom ajtaja előtt kell ácsorognunk.-soóky-KIÁLLÍTÁS Barta Gyula képei A tárlat, amelyről most beszámolok, Barta Gyula festőművész önvallomása a természetről; mintegy nyolcvan alkotását láthattuk itt. Alkotómódszere olyan emberi magatartásról tanúskodik, amely művészetét az oszthatatlan természet egyenrangú társává avatja. Barta Gyula érzékenyen reagál a természet átalakuló hangulataira. Harmóniát kereső egyénisége természetes egyszerűséggel értelmezi mindazt, amit a táj mond számára. A szülőföld, a Duna menti táj, ahol a nagy folyam elhagyja országunkat, hogy továbbhömpölyögve, több országon keresztül hirdesse az együtt élő népek testvéri egységét, igaz társadalmi rendjét. Az utóbbi években gazdag forma- és színkészletével a természet meghittebb részleteit alakította képpé. Gyermekkori benyomásai, első természeti élményei Párkányhoz (Štúrovo) fűződnek, ahol a kert és a mező jelentette számára a kitárulkozó világot. A dunai hajók, az esztergomi bazilika, az ottani iskola, majd a dunaszerdahelyi gimnázium, ahol érettségizett. Innen került a bratislavai Képzőművészeti Főiskolára, ahol Gustáv Malý, Ján Mudroch és Milly Dezső tanítványa lehetett az 1950-es években. Azóta mint önálló festőművész és grafikus tevékenykedik és aktívan veszi ki részét a közéletben is. Témavilága mindvégig a táj. elsősorban a szűkebb környezet. A ritka lombú fák könynyed rezgése, az őszi ködök puha fátyoléba takart szántóföldjei, a téli tájak behavazott útjai, házai, a zöld lucernás vagy a barnásán sárgás búzaföldek egyaránt alkotásra ihletik. Néha egészen akvarellszerűen kezeli az olajfestéket. Képei rendszerint világos, üde szerkezetűek. Minden igazi tájfestő lírikus alkat, s a tájfestészet sem más, mint a festőművészet költészete. És csakugyan, mint a lírai költemény, a tájkép is, a szívünköz, kedélyünkhöz szól elsősorban. Barta Gyula nem azzal törődik, hogy a divat mit provokál. Mindig az igazat, a valóságot áhitja. A természet iránti vágyódását érezzük ebben, a menekülést a városok pora, füstje és zaja elöl. Mert jólesik kimenni a mezőre, a csöndes erdőbe, ahonnan üde, éltető levegő árad felénk. A tájkép ma sem csak egyszerű dekoráció a szobában: a festőművész lelki világának a megnyilatkozása jQ HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK elsősorban, nekünk, a közönségnek viszont az elmerengés, az emlékidézés nemes forrása lehet. Szuchy M. Emil HANGLEMEZ Verdi: , Attila A Hungaroton a közelmúltban jelentette meg az Attila című Verdi-opera második teljes lemezfelvételét. Nyilván sokakat meglep a címként szereplő név, dehát az „isten ostora" és sorsa bizony még Verdi fantáziáját is megtermékenyítette. A mű témáját egy korabeli német színműből ismerte, mely a magát istennek tartó és egyenesen Róma ellen vonuló Attilát állítja a cselekmény középpontjába. Nem csoda hát, hogy a patrióta Verdi az 1840-es évek derekán aktuálisnak érezte a cselekményt, s az sem meglepő, hogy az osztrák elnyomás jármában sínylődő Velencében az 1846-os bemutató sikert is aratott. A lelkesedés szikráját az a jelenet szította fel, melyben Ezio, a római hadvezér így szól ellenfeléhez Attilához: Legyen tiéd a világmindenség, csak Itália maradjon az enyém! A mű akkori népszerűségének érdekes — negatív — momentuma, hogy mikor 1852- ben a pesti Nemzeti Színházban egy olasz vendégtársulat előadta, a közönségnek bizony nem tetszett Attila ellenszenves figurája. Talán ezzel is magyarázható, hogy a műnek 122 évet kellett várnia, hogy 1974 nyarán a Margitszigeten — most már sikert aratva — újra megszólalhasson. Ez a mostani lemezprodukció pedig végérvényesen rehabilitálja Verdi korai remekét. A jó műszaki paraméterekkel rendelkező lemezen Lamberto Gardelli irányítja az énekeseket és a zenekart, az a Gardelli, aki már jó negyedszázada állandóan vendége a magyar zenei életnek. Emellett még az is érvényes, hogy világviszonylatban is öt tartják a fiatal Verdi stílusa legautentikusabb tolmácsolójának. Ama felejthetetlen szigeti előadást is ô vezényelte, sőt, a mintegy 25 éve Londonban készült első Attila produkciónak is Gardelli volt a karmestere. Énekes partnereit elsősorban hazai kedvenceiből választotta. Sass Sylvia remekül tolmácsolja Odabella exponált szólamát. Forestot, szerelmesét — ezt a személyt Verdi fantáziája szülte, hiszen tenorista nélkül nincs létjogosultsága egy olasz operának — B. Nagy János énekli fényesen ragyogó, érces hangján. Ezio akitűnő Miller Lajos, no és Attila, a címszereplő — a nálunk is nagyon becsült és jól ismert Jevgenyij Nyesztyerenko, aki a hanggal való egyéniségjellemzés magasiskoláját nyújtja itt. Varga József 9
