A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-06-17 / 25. szám

Azóta, hogy a vonat elhagyta Cartisle-t. Pender már vagy huszadszor pillantott fel a Gyilkosság a papiakban című krimiből, s tekintete mindannyiszor a szemközt ülő férfi tekintetével találkozott.

Kissé idegesítette a dolog. Kellemetlennek érezte, hogy egyre bámulja az az ember. Na és az a bágyadt, gunyoros mosoly. Egyre jobban zavarta, hogy szinte magához láncolja ez a mosoly és a fürkésző tekintet. Kényszeritette magát, hogy folytassa az olvasást, s szilárdan elhatározta, hogy mostantól csak a könyvtárszobában meggyilkolt lelkész esetére fog koncentrálni.

Sajnos, a történet a szokásos erőltetett stílusban íródott; a szerző az összes izgalmas eseményt az első fejezetbe sűrítette, majd hoszszas elméleti fejtegetések következtek, s végül tudományos igényű megoldással fejeződött be a mű. Pendemek kétszer is vissza kellett lapoznia, hogy bizonyos dolgoknak utánanézzen, amiken korábban átsiklott Ekkor ébredt tudatára. hogy a legkevésbé sem érdekli a meggyilkolt lelkész, egyre csak a szemben ülő férfi arcát figyeli. Különös arc.

A férfi arcvonásaiban nem volt semmi igazán figyelemre méltó; inkább az arckifejezése volt az. ami riasztotta Pendert. Titokzatos arckifejezése volt azt sugallta, hogy ez az ember akárkit sarokba szoríthat ha kedve tartja. Összeszorított szája szegletében fojtott mosoly bujkált, mintha csak valami titkos tréfán mulatna magában. A keret nélküli csiptetős szemüveg mögött furcsán csillogtak a szemei; bár lehetséges, hogy csak a szemüveg törte meg ilyen érdekesen a fényt Pender azon elmélkedett, mi lehet a férfi foglalkozása. Sötét öltönyt, esőkabátot kopottas kalapot viselt; úgy negyvenéves lehetett.

Pender kényszeredettem köhintett befészkelte magát a sarokba, s a könyvet jó magasan, szinte pajzsként tartotta maga elé. Ezzel csak rontott a helyzetén. Egyre az az érzés kínozta.

hogy a férfi keresztüllát a manőveren, s titokban pompásan szórakozik rajta. Kínosan érezte magát, ahogy ebben a merev, szoborszerű testtartásban ült, s persze képtelen volt odafigyelni a könyvre.

Rugby előtt már nem volt megálló, így teljesen hiábavaló volt hogy valamelyik utas bejön a folyosóról, s megtöri ezt a kibírhatatlan összezártságot. Persze. Pender maga is kimehetett volna a folyosóra, ott is maradhatott volna, de ez egyértelműen a vereség beismerése lett volna. Pender leeresztette a Gyilkosság a paplakban-t, s újra elkapta a férfi tekintetét

— Kezd unalmas lenni, igaz? — kérdezte a férfi.

— Az éjszakai utazások elég unalmasak — felelte Pender némiképp kelletlenül, bár kissé megkönnyebbülve. Majd hozzátette: — Kér valami olvasnivalót?

Kivette a táskájából Az iratkapocs rejtélye c. könyvet s reménykedve nyújtotta útitársának. A férfi a címlapra pillantott, s megrázta a fejét.

— Köszönöm, de sohasem olvasok krimit — hárította el az ajánlatot. — Annyira ... silányak, nem gondolja?

— Valóban nagyon hiányzik belőlük a hiteles jellemábrázolás — hagyta helyben Pender —, de tudja, utazás közben...

— Nem igy értettem — szólt közbe a másik. — Nem az emberi természet érdekel. Az a lényeg, hogy a gyilkosok teljesen amatőr munkát végeznek ... s ettől szörnyen unalmasak.

— Hát nem is tudom — kezdte Pender. — Mindenesetre jóval ötletesebbek és leleményesebbek, mint a valódi gyilkosok.

— Mármint azok a valódi gyilkosok, akik lebuknak a végén — pontosította a másik.

— Persze, azért köztük is akad néhány ügyes fickó — vetette ellen Pender.

— Igen. igen — replikázott útitársa —, de nézze csak, hogy elügyetlenkedik a dolgot: az elnagyolt kidolgozás, az átlátszó hazugságok s a millió apró hiba. S mindez semmiért.

— Ugyan már — vágott közbe Pender. — Nem gondolja komolyan, hogy egy gyilkosságot elkövetni és megúszni olyan pofonegyszerű.

— Ö! Valóban igy gondolja? — mondta csodálkozva a másik. Pender várta, hogy útitársa majd részletesebben kifejti, mire gondol, de nem így történt A férfi hátradőlt, s titokzatosan mosolygott; felfelé nézett, s a beszélgetést láthatóan nem tartotta folytatásra érdemesnek. Pender azon kapta magát, hogy útitársa kezét figyeli. A fehér kezek feltűnően hosszú ujjakban végződtek. Figyelte, hogy lágyan megérintik tulajdonosuk térdét Ekkor határozott mozdulattal lapozott, majd újra letette a könyvet, s így szólt:

— Nos, ha ez olyan egyszerű, hogyan követne el maga egy gyilkosságot?

— Én ? — kérdezett vissza a férfi. Pendernek úgy tűnt, a szemüveg mögül elég kifejezéstelen szemek méregetik, de a férfi hangja szelíden és derűsen szólt:

— Ez más dolog. Nekem nem kellene sokat elmélkednem rajta.

— Hogyhogy?

— Mert véletlenül tudom a módját.

— Tényleg? — dünnyögte Pender hitetlenkedve.

— Hát persze. Semmi az egész.

— Hogy lehet olyan biztos benne? Hiszen nem próbálta még ki. nem igaz?

— Nem a kipróbáláson múlik a dolog — felelte a férfi. — Minden hibátlan a módszeremben. Éppen ez adja a báját.

— Mondani könnyű — vágott vissza Pender —. de mi ez a csodálatos módszer?

— Csak nem képzeli, hogy megmondom? — mosolyodon el a másik, s tekintete újra Pender tekintetét kereste. — Nem lenne nagyon megnyugtató. Igaz. maga elég ártalmatlannak látszik, de senki sem annyira megbízható, hogy abszolút hatalma legyen mások élete felett.

— Hova gondol? — kiáltott fel Pender. — Senkit sem akarok megölni.

— Dehogynem — mondta a másik —, ha valóban azt hinné, hogy tökéletes a módszer. Mindenki megtenné. Vajon miért állított az egyház és a törvény olyan tömérdek sok mesterséges akadályt a gyilkosságok elkövetése útjába? Pusztán azért mert különben mindenki megtenné, mert az olyan természetes dolog, mint ahogy levegőt vesz az ember.

— Hiszen ez nevetséges! — kiáltott fel Pender hevesen.

— Úgy gondolja? Valóban igy vélekedik a legtöbb ember. De én nem bízom bennük. Hiszen a thanatolszulfátot minden gyógyszerész kiadja két pennyért.

— Milyen szulfátot? — szólalt meg Pender éles hangon.

— Ó, maga most azt hiszi, hogy valami titkot árultam el. Nos. ez az előbb említett anyagnak meg néhány másiknak a keveréke. Mindegyik közönséges és olcsó. Kilenc penny árából annyi mérget kotyvaszthat össze, hogy az egész kormányt elteheti láb alól. Bár nem lenne célszerű az egész társaságot egyszerre elintézni; szemet szúrna, milyen sokan halnak meg egyszerre füidés közben.

— Miért fürdés közben?

— Mert ott éri utol őket a halál. Tudja, a meleg víztől fejti ki áldásos hatását a szer. A hatás a bevétel után néhány órával vagy néhány nappal jelentkezhet. Ez egy elég egyszerű kémiai folyamat, és semmilyen vizsgálat nem tudja kimutatni. Szívbénulás lesz a diagnózis.

Pender kezdte rosszul érezni magát a bőrében. Nem szerette ezt a mosolyt; nem egyszerűen gunyoros volt ez a tekintet, hanem önelégült, majdhogynem kéjesen öntelt és győzedelmes. Pender nem tudta szavakkal leírni.

— Tudja — folytatta a férfi, miközben egy pipát húzott elő a zsebéből, s elkezdte tömködni —, nagyon különös, milyen gyakran olvas az ember olyan esetekről, amikor valakit holtan találnak a fürdőkádban. Alighanem mindennapos baleset. Nagyon csábító feltételezés. De mégis, ott motoszkál a kisördög, hátha gyilkosság. Az ember nem tud szabadulni a gondolattól ... szóval, azt hiszem, lehetséges az ilyesmi.

— Nagyon is valószínű — hagyta helyben

Pender. /

— Biztos vagyok benne. Nem, nem bíznám senkire a képletet — még egy olyan jóravaló fiatalemberre se. mint maga.

A hosszú fehér ujjak gondosan megtömték a pipát, majd gyufát gyújtottak.

— Hát maga ? — kérdezte Pender bosszúsan. (Senki se szereti, ha jóravaló fiatalembernek titulálják.) — Ha senki sem elég megbízható ...

— Akkor én sem — fejezte be a férfi. — Ez igaz, de ezen már nem lehet segíteni. Én tudom a titkot, és most már hiába próbálnám kitörölni az emlékezetemből. Igen sajnálatos dolog, de el kell fogadni. De legalább meglehet az a vigasza, hogy velem nem fognak ilyen kellemetlenségek történni. Úristen! Ez már Rugby! Le kell szánnom! Van itt egy kis elintéznivalóm.

Felállt, végigsimította ruháját, begombolta az esőkabátját, és a viseltes kalapot még jobban ráhúzta a titokzatos szemüvegre. A vonat lassított, majd megállt. Egy kurta „jó éjszakát", egy sokat sejtető mosoly, s a férfi már kint is volt a fülkéből. Pender látta, amint gyors léptekkel eltűnik a szitáló esőben, valahol a gázlámpa fényén túl.

Meghibbant a pasas, gondolta magában Pender. s ettől a gondolattól alaposan megkönynyebbütt. Hál' istennek, végre egyedül lehetek a fülkében:

Újra felvette a Gyilkosság a paplakban-t de most sem ment jobban az olvasás.

— Mi is a neve annak az anyagnak, amiről a pasas beszélt ? Milyen szulfát ? — tette fel magának újra és újra a kérdést.

Ha agyonütik se tud rá visszaemlékezni.

Másnap reggel Pender szeme az újság színes hírein akadt meg. Ebédhez megvette a Standardét. s rögtön felfigyelt a kád szóra; máskor valószínűleg észre se vett volna egy ilyen aprócska hírt.

KÁDBAN LELTE HALÁLÁT A GAZDAG GYÁROS! A FELESÉGE TALÁLT RÁ „Ma a kora reggeli órákban Mrs. John Brittlesea-t. a rugbyi Brittlesea Gépgyártó Vállalat jól ismert igazgatójának feleségét tragikus meglepetés érte a fürdőszobában. Feltűnt neki, hogy férje, akit alig egy órája jó egészségben látott, nem jött le időben reggelizni. Felment érte a fürdőszobába, ahol férjét holtan találta a kádban. Az orvosszakértői vizsgálat szerint a férfi már félórája halott volt. A halál okaként szívbénulást állapítottak meg. Az elhunyt gyáros ..."

Furcsa egybeesés, gondolta Pender. Rugby. Azt hiszem, ismeretlen barátomat érdekelné a dolog — ha még egyáltalán arrafelé intézi az ügyet Jó volna tudni, mit is csinál tulajdonképpen.

Különös, ha egyszer valami apróság felkelti az ember érdeklődését attól fogva lépten-nyomon szembe találja magát vele. Például vakbélgyulladást kap az ember. A lapokat mintha elárasztanák a vakbéllel operált államférfiakról szóló cikkek, olvashatunk a betegség áldozatairól, megtudjuk, hogy az összes ismerősünk átesett már rajta, sőt vannak olyan barátaink, akik bele is haltak, vagy még nálunk is látványosabb és meglepőbb gyorsasággal gyógyultak fel. Nem tudunk kinyitni egy népszerű magazint anélkül, hogy ne azt olvasnánk, hogy e betegség gyógyítása egyike a modern sebészet legnagyszerűbb vívmányainak: ha belepillantunk egy tanulmányba. biztos, hogy az ember és a majom féregnyúlványának összehasonlító elemzésére bukkanunk. Alighanem máskor sem ritkábbak a vakbélgyulladásra vonatkozó utalások, de az ember csak akkor veszi észre őket ha valamiért különösen érzékeny a témára. Mindenesetre Pender ezzel magyarázta, hogy akkoriban feltűnően sokan lelték halálukat a kádban.

IBefejezés a következő számban)

14