A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-10 / 24. szám
A nyárfa tanúvallomása A török hódoltság idején történt egy mátyusföldi kis faluban. A nyári nap már magasra emelkedett a látóhatár fölé, amikor István bácsi befejezte a ház körüli munkát. A fiatalok már hajnalban elmentek a földekre dolgozni, ő maradt egyedül otthon házőrzőnek. Megfejte a két tehenet, megitatta és kihajtotta a közeli legelőre. Azután néhány répát, tököt és egy nyaláb zöld gyomot dobott a malacoknak és egy két marék ocsút szórt a baromfiaknak. Ez a kis munka elárasztotta és leült egy kis padra a diófa árnyékába. Eszébe jutott a fiatalsága, majd a szorgalmas munkálkodással teli férfikora, rabságba jutása ... János deák váltotta ki a szomorú rabságból tíz ezüst tallérért. Máig is tartozik neki ezzel a pénzzel. De nem volt eddig alkalma adóssága letörlesztésére. János deák jóindulatú és tehetséges fiatalember volt akkoriban. Jól tudott latinul és törökül is. Tolmácsként szolgált a rabok kiszabadításánál. Nemrég az a.hír járta, hogy a közeli Újvárba került és a kádi, a török bíró irodájában dolgozik, mint tolmács és írnok. Itt van hát a kedvező alkalom, hogy régi adósságát letörlessze és háláját kifejezze. A város csak három-négy óra járásnyira fekszik, de nem mert erre a neki már fárasztó és hosszú útra vállalkozni. Eszébe jutott, hogy az alvégen lakik egy fiatal kereskedő, aki gyakran jár a városba piacra. Élelmiszert, állatbőröket visz oda eladni. Sót, textilárut, szerszámokat és késeket vásárol a pénzen a falusi lakosság számára. Talán az lesz a legokosabb, ha megkéri ezt a fiatalembert, hogy vigye el a tíz tallért és adja át az ő nevében János deáknak. Előszedte megtakarított pénzét és elindult az alvég felé. Az utcán véletlenül találkozott a kereskedővel és elmondta neki mi a szándéka. A fiatalember vállalkozott erre a szívességre. Megálltak egy nyárfa árnyékában, István bácsi átadta a tíz tallért és arra kérte őt, hogy hozzon a pénz átadásáról egy cédulát. Teltek, múltak a napok, de a kereskedő nem jelentkezett István bácsinál a nyugtával. Végül is nem maradt más hátra, felkereste őt és kérte a nyugtát. — Miféle nyugtáról beszél maga ? — kérdezte a fiatalember. — Arról, amit János deák adott neked a tíz tallér átadásakor. — János deák nem adhatott nyugtát, mert hisz maga semmiféle pénzt nem adott, hogy vigyem el neki! — válaszolt szemtelenül a kereskedő. Ez a gonosz hazugság István bácsit nagyon felháborította. A község elöljáróihoz fordult a panaszával. — Van-e nyugtád vagy tanúd, hogy valóban adtál neki tíz tallért ? — kérdezték. — Nincs ... Nem volt ott senki, csak mi ketten — válaszolt István bácsi. — Bizonyíték nélkül nem ítélhetjük el a kereskedőt. Nem tudunk rajtad segíteni. István bácsi szomorúan ment haza. Sokáig töprengett, gondolkozott. Nincs más hátra, el kell mennie Újvárba és a török kádi elé kell terjesztenie panaszát. Hallotta, hogy a kádi bölcs és igazságos ember. János deák fog majd tolmácsolni. — Van-e tanúd vagy írásbeli bizonyítékod? — kérdezte a kádi. amikor István bácsi előadta panaszát. — Nincs... Senki sem volt ott, amikor a nyárfa alatt átadtam neki a pénzt... —. A nyárfa alatt ? — kérdezte mosolyogva a kádi. — És még azt mondod, hogy nincs tanúd? Igenis, van tanúd. A nyárfa a te tanúd! A kádi beidézte a kereskedőt és szembesítette István bácsival. — Ha tagadsz, akkor beidézem a tanút. Az majd itt, a törvény színe előtt tanúskodni fog István bácsi panaszának valódiságáról. A kádi nem szólt többet. írt egy hivatalos idézést, melyben felszólította a nyárfát, hogy jelenjen meg a bíróságon tanúvallomást tenni. — Itt van ez a bírósági idézés — szólt István bácsihoz a kádi — vidd el, mutasd fel a nyárfának a bírósági pecsétet is, és mondd meg neki, hogy azonnal jöjjön a kádi színe elé! István bácsi hitetlenkedve vette át az okiratot és kifelé indult. A kereskedő kárörvendően mosolygott. Egy idő múlva azt kérdezte a kádi a fiatalembertől, hogy vajon odaért-e már az öreg a nyárfához. — Már biztosan odaért — válaszolt a kereskedő, gonosz mosollyal az arcán. Aztán egy jó ideig csend volt. Nemsokára megérkezett István bácsi, kezében a bírósági idézéssel. — Mit mondott a nyárfa, amikor megmutattad neki a pecséttel ellátott hivatalos idézést? — kérdezte a kádi. — Nem szólt semmit, kádi efendi. A pecsétet is megmutattam neki és könyörögtem, hogy jöjjön ide tanúságtételre, de nem mozdult... — A nyárfa itt volt és vallomást tett. Látta, amikor átadtad ennek a fiatalembernek a tíz ezüst tallért. — Mit beszélsz, kádi! — vágott közbe hevesen a kereskedő, Én nem láttam itt semmiféle nyárfát!... — Igaz ... Testi szemeddel nem láttad, de lélekben te mentél oda, mert hogyan tudtad volna, melyik nyárfához ment, amikor azt kérdeztem, hogy odaért-e már az öreg? Valid be vétkedet, bűnös! Magad ítélted el magadat!... A tíz tallért azonnal fizesd vissza! A hazugságért pedig ötven botütés jár a talpadra, hogy egyhamar ne tudj odasántikálni a nyárfa alá ... BLASKOVICS JÓZSEF EMBERI SORSOK KUFÁRKUDARC Érheti-e kínosabb meglepetés a külföldön turístáskodót annál, mint ha kiderül, hogy a nála levő márka vagy dollár hamis? Aligha, hiszen a szépnek ígérkező utazás helyett kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia, és — mert hamis pénzhez nyilvánvalóan csak a tiltott magánforgalomban lehet jutni — ha ez otthon is kiderül, akkor a devizagazdálkodás megsértéséért büntetőeljárás indul ellene... Bizonyos, hogy senki sem szeretne ilyen helyzetbe kerülni, mégis sokan vásárolnak felelőtlenül, feketepiaci áron valutát. Talán meg sem tennék, ha tudnák, hogy milyen sok hamis dollár van forgalomban; ha tudnák, hogy mind a hazai bűnüldöző szervek, mind az Interpol nyilvántartásai a pénzhamisítók egészen tekintélyes nemzetközi hálózatának működésére utalnak, és a hamis pénz forgalomba hozatalát vagy beváltását az egész világon szigorúan üldözik. A valutaüzéreknek egy ilyen csoportjához vezetnek a Bratislava! Fővárosi Bíróságon a közelmúltban tárgyalt bűnügy szálai is, amelynek egyik főszereplőjét — a hazánkban hamis dollárokkal és márkákkal kufárkodó Hans Waited — leleplezése és a nyomozati eljárás befejezése után átadták a nyugatnémet hatóságoknak, hogy az NSZK-ban vonják felelősségre. Ottani kihallgatása során Walter beismerte: egy honfitársa megbízásából kifejezetten azért látogatott többször hazánkba, hogy több ezer hamis dollárt és márkát értékesítsen. Hazánkban és az NSZK-ban tett vallomásai alapján azután megindulhatott a büntetőeljárás csehszlovákiai bűntársai ellen; s Bratislavában — a szóbanforgó ügyben — bizony tíznél többen is ültek a vádlottak padjára. Walter hazai segítői, közvetítői, valamint azok. akik a nagy mennyiségű dollárt megvásárolták. Természetesen, akik tudták, hogy a pénz hamis, azoknak nemcsak a devizagazdálkodás szabályainak megsértéséért, hanem pénzhamisításért is felelniük kellett. Joggal fölvetődik a kérdés: hogyan kezdődött? Hans Walter 1986 nyarán érkezett hazánkba. És mert egy évvel korábban is járt már nálunk, először is régi ismerőseit kereste fel, segítsenek eladni fölös dollárjait harminc koronás egységáron. Az ismerősök révén gyorsan eljutott a többszörösen büntetett Stanislav Z.-hez, akinek dolláronként két korona- ötven fillért ígért, ha segít túladni a pénzen. így mindketten jó járnak, mondta, hiszen a „dolcsi" hivatalos árfolyama akkoriban is lényegesen alacsonyabb volt... Stanislav Z.-nek akkor még fogalma sem volt arról, hogy Walter dollárjai fabatkát sem érnek, és készséggel felajánlotta a közreműködését. A Walternál levő százdollárosokból egyet azon melegiben eladott, majd felkereste régi ismerősét, a hozzá hasonlóan többször büntetett Jozef L-t, s felajánlott neki megvételre további 1 800 dollárt. L azonban aggályait fejezte ki: vajon valódiak-e a dollárok? Stanislav Z. továbbította az aggályt Waltemak, aki egyszerű próbát ajánlott: Jozef L mondja meg. mit szeretne dollárért a Tuzexban vásárolni, és majd ő, Walter megveszi. Nos, a reménybeli vevő ráállt az ajánlatra: együtt elmentek a Tuzexbe, ahol a kiszemelt áruért Walter a pénztárnál átnyújtott egy százdollárost, amit zokszó nélkül elfogadtak tőle. Ez egyébként nem is volt csoda, mert ez a bankó valódi volt. Száz szónak is egy a vége: Jozef L megnyugodott, és megígérte, hogy segít a külföldi valuta értékesítésében. Adott szavát, ahogy ez egy „úriemberhez" illik, be is tartotta ... Az ügy folytatása — legalábbis futólag — prózai. Hans Walter tett egy fordulót a hazájába az újabb eladnivalóért. Két hét múlva érkezett vissza. Ekkor harminc hamis és öt valódi százdollárost, valamint nagyobb mennyiségű márkát hozott, ugyancsak „keverve". Ebből már másnap sikerült Jozef L.-nek eladnia kétezer dollárt, és ugyanennyi márkát is. Ennek javarészét egy lengyel állampolgár vette meg, aki műemlékfelújítással foglalkozó szakmunkásként tartós kiküldetésben tartózkodott hazánkban. Ő — a nagybani vételre való tekintettel — huszonöt koronáért kapta. Stanislav Z. is ügyködött közben, s még ugyanazon a napon jelezte Waltemak, hogy szintén talált vevőt. Másnap az előkelőbb bratislavai szállók egyikében Walter átadott háromszáz dollárt Z.-nek, aki nemsokára visszajött az imént kapott pénzzel és ijedten mesélte, hogy a bankók a vevő szerint nem valódiak!... Hans Walter is megriadt, de egyelőre nem vesztette el nyugalmát. Először a zsebébe rejtette a százdollárosokat, azután — amolyan próba-szerencse alapon — megpróbált beváltani egyet a szállodai pénzváltó helyen. Nyilván azért, hogy eloszlassa Stanislav Z. gyanakvását. Ekkor azonban kedvezőtlen fordulatot vett az eleddig prózainak látszó ügy. Walter ugyanis rajtavesztett, mert a pénzváltó alkalmazottjának gyakorlott szeme azonnal felismerte az elég jó minőségű hamisítványt, és a szállodai személyzet értesítette a rendőrséget. Stanislav Z. eloldalgott közben, de még aznap este találkozott társaival. Jozef L. sem egyedül érkezett a randevúra, vele volt lengyel kuncsaftja is, aki időközben szintén rájött, hogy becsapták és visszakövetelte a pénzét. Az éj leple alatt megkeresték hát Walter kocsiját, egy óvatlan pillanatban feltörték és a benne elrejtett koronaösszeget visszaadták a lengyelnek, aki viszont a százdollárosokat származtatta vissza. Ekkor jött el Stanislav Z. és Jozef L „nagy pillanata": zsebrevágták a több tízezer koronát, nomeg a idegen valutát is, hogy megpróbálkozzanak azok újraértékesítésével! A pénz pénzt hoz —- gondolták, és elinaltak a tetthelyről. A továbbiakban együtt is, külön is üzleteltek; és bár Walter, illetve az ő letartóztatásuk között mindössze néhány nap telt el, jópár százdollárost értékesítettek. Természetesen, a hamis bankókat az eljárás során lefoglalták. Jellemző az esetre, hogy öt hónappal a letartóztatásuk után is fölbukkant még ebből a szériából származó idegen valuta a forgalomban: egy férfi akart márkát is, dollárt is Tuzex-bonra váltani a bankban! Gondolom, aligha kell hangsúlyozni, hogy eme kufárkudarc után már nincs forgalomban több hamis dollár vagy márka. A hazai vámhatóság vezető dolgozói éppen a minap tájékoztatták az újságírókat arról, hogy a nyugati országokból érkezett „turistáknál" — sajnos — viszonylag gyakran találni kemény valutának tűnő, a valóságban azonban hamis fizetőeszközt. Befejezésül még egy adalék: az ügyben illetékes bíróság Stanislav Z.-t öt évi és nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte, s egyszersmind le kell ülnie korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is. Jozef L. büntetése három év és kilenc hónap. Az ügy többi vádlottját részben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, részben pénzbüntetésre ítélték. M. P. 19
