A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-15 / 3. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL ÉLETUTAK - GAÁL BÉLA mérnök, a Rimaszombati JNB ipari osztályának vezetője Fister Magda: TÁJAK ÉS VIRÁGOK Mács József: LÁTOGATÓBAN RÁCZ OLIVÉRNÉL Miklósi Péter: NOTESZLAPOK Dr. Kiss László: PURKYNÉ ÉS A MAGYAROK Palágyi Lajos: A FAZEKAS ÉS A TENGER Címlapunkon F. Rakovský felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Rétemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. életutak BARÁTH IMRE, a csicsói (Čičov) földműves-szövetkezet elnöke, a Kiváló Munkáért kitüntetés viselője Életünk, mint általában az út, kanyargós. Vannak elhajlások vakvágányok, kitérők. Az Ön életútja sem lehetett nyílegyenes. Ön nem mondhatta azt gyermekkorában, hogy szövet­kezeti elnök lesz, nem választhatott ennek megfelelő oktatási intézményt... — De nem ám! A család hetedik gyerme­keként jöttem a világra, összesen tizenketten voltunk testvérek, abból tíz maradt életben. Apám munkásember volt. Éltünk, mint más a faluban Kolozsnémán (Kližská Nemá), szegé­nyen. de mégis gazdagon. A szövetkezetnek hírét sem hallottuk, s ha igen, hát egybemo­sódó fogalomként a csajkarendszerrel, a kö­zös konyhával együtt. Ez a közös konyhától való irtózás ma már megmosolyogtat. Az élet az ellenkezőjét igazolta. Ha ma valaki felvételét kéri a szövetkezetbe, az az első kérdése, hogy kap-e ebédet. A közös kony­háról persze. Nagyon jól van ez Így. Kell a meleg étel az embereknek. Haza nem me­hetnek délben, olykor tovább tartana az út, mint az ebédszünet. Nagy a gazdaságunk. És minek is menne? Aki az ebédet elkészíthette volna, az is dolgozik valahol, állásban van az asszonyok legtöbbje. S aki a mezőre a dol­gozó — kaszáló, arató — apa után kivihetné az ebédet, az meg iskolába jár. Megváltozott a világ. — Gyermekkorában bizonyára Ön is sokat gondolkozott azon, „mi leszek, ha nagy le­szek 2" Rajzolódott-e már akkor a jövő körvo­nala ? — Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszol­ni. A történelem sokszor és mindig meghatá­rozó módon szólt bele az életembe. Csak egy volt biztos, a földhöz való kötődésem. Az életet, a termést adó földhöz. Földközelben, manapság úgy mondanánk mezőgazdaság­közeiben akartam maradni. Ez volt a belső indíttatás. A külső körülmények pedig? 1939-ben lettem első osztályos, de 1944- ben a front miatt a mi falunkban is abbama­radt a tanítás, Mire újra iskolába kezdtem járni, már 1951-et írtak. Nekünk, nagyob­baknak, gazdasági iskola nyílt akkor a falu­ban. Tizenkét hónapos volt a képzés, sok mindenre megtanítottak. A mezőgazdasági munkákhoz már különben is értettem. Hi­szen abban nőttem fel. Voltam marhapász­tor és aratómunkás. Az említett iskola elvég­zése után az állami gazdasághoz kerültem gyakornoknak. — Meghatározó erejűnek tartja azokat az éveket, az élményeit, a vitáit, az új, szebb jövőért — amelyben hitt — vívott harcban felsorakoztatott érveit? — Ha most olyasmiről kell szólnom, ami örök emlék, ami kitörölhetetlen, ami igenis meghatározta későbbi gondolkodásmódo­mat, akkor elsősorban a berlini Világifjúsági Találkozón való részvételemet kell említe­nem. Ma már egy ázsiai utazás sem lenne rám olyan hatással, mint volt 1951-ben a VIT. — Milyen út vezetett az állami gazdaságtól a szövetkezetig ? — Az állami gazdaságban nem maradtam sokáig. Az akkori nagymegyeri (Őalovo) járási ifjúsági szervezet szólított, s én éreztem, hogy ott a helyem. Ott dolgoztam a bevonu­lásomig. Határőrként megismertem a Šuma­va erdeit, huszonhét hónapot szolgáltam. A leszerelés után a járási pártbizottság mező­­gazdasági osztályán dolgoztam. Alakítottuk az ifjúsági szervezeteket, a Csemadok-alap­­szervezeteket, szerveztük a szövetkezeteket. Jártuk a falvakat hétköznap és vasárnap is. Nem azt kérdeztük, van-e mivel utazni, bi­zony sokszor ránk esteledett és az éjszakát is valamelyik faluban töltöttük. Alig húszévesen vettem részt a mezőgazdaság szocializálásá­ban. A ma azt bizonyítja, hogy igazunk volt. Nem hiszem, hogy találnánk egyetlen em­bert is. aki kivenné a földjét a közösből és maga akarna gazdálkodni. — 1960-ban változtak a közigazgatási ha­tárok. Hogyan élte át ezt a változást? — Ez megint egy jelentős forduló az éle­temben. Kedvemre való volt a munka, amit addig végeztem, a munkatársi közösség is egy emberként mozdult, ha kellett, ismer­tem, szerettem a falvak népét, gondjuk az én gondom is volt. Abban az időben sokszor a megélhetés is kérdésessé vált. Előfordult, hogy fizetésképtelen volt a szövetkezet. Ez a korszak máig nincs eléggé feldolgozva. Né­hány éve, a szövetkezetesítés 30. évfordu­lóján sokszor szóba került a „hőskor", a Szülőföldem krónikája című kiadvány — eb­ben az én falum is szerepel — említ néhány adatot, de mindez kevés. — Nézzünk inkább előre... — Anélkül, hogy ismernénk a múltat, nem tudunk előre lépni. Tudnom kell, honnan indultam. A saját múltammal, a szervezet, az intézmény vagy munkahelyem múltjával is tisztában kell lennem. Sajnos, kevés doku­mentum — fénykép — maradt abból az időből. Hogy látnánk, miből nőttek ki ezek a falvak! Jó lenne mindent megmutatni úgy is, ahogy régen volt. Mert a szó száraz. A gyerek azt mondja, jól van, az akkor volt. Az én korosztályom lesz az utolsó, aki ismeri a szövetkezetalapítás történetét. A járások át­szervezésekor minket, akik idevalók voltunk, a szövetkezetekbe helyeztek. Én Kolozsné­­mára kerültem. — Azt mondják nehéz a szülőfaluban veze­tőként dolgozni. — Alig múltam huszonhét éves, amikor a taggyűlés elnökké választott. Ha ma hozzánk kerül egy huszonhét éves, akkor gyereknek nézem, hátha meg sem melegszik, gon­dolom. De az igazsághoz az is hozzá tarto­zik, hogy a mostani vezetők között vala­mennyien e táj szülöttei, itt jártak iskolába és a főiskola elvégzése után most munkájukkal bizonyítják, hogy megállják a helyüket. Talán Így volt a jobb, hogy ismertek a faluban. Ismerték a családomat. Már akkor nős vol­tam, a fiam hathónapos volt. Azóta bizony megnőtt és az apja nyomdokaiba lépett. Az ifjúsági szövetség dunaszerdahelyi (Dunajs­ká Streda) járási bizottságán dolgozik. És szintén határőr volt. Igaz, a Dunán. A kiseb­bik fiam is határőr, ö is a Dunán. Most tölti a katonaidejét. — Milyen közösségbe, milyen szövetkezet­be került? — Csak tisztelettel szólhatok az elődeim­ről, a kolozsnémai szövetkezet első vezető­iről, akiktől a munkát átvettem. Amit akkor ők, az akkori eszközökkel — technikával — megépítettek, azt még ma is használjuk. Munkájuk eredményességéhez talán a rend­kívüli lelkesedés is hozzájárult. Lassan meg­erősödtek a szövetkezetek, már megéltek a kapott fizetésből az emberek, mi még csalá­di pótlékot is korábban kezdtünk fizetni, mint máshol... — És akkor jött az 1965-ös nagy dunai árvíz. — Bár nagyon bíztunk abban, hogy mivel a Duna Patnál (Patince) már szakított, nálunk nem lesz baj, mégis felkészültünk a legrosz­­szabbra. Sikerült is a gazdaság minden moz­dítható értékét biztonságba helyezni és a falu lakossága is menthette, amit lehetett. Nagy volt a veszteség, de mégis a lehető legkisebb. — A következő fordulópont a szövetkezetek egyesülése. — Határkő ez is, életem összefonódik a szövetkezetek életével és fejlődésével. Most négy falu határa van a vezetőség gondjára bízva. Iparkodunk egyformán nyújtani mind­egyiknek. Nem szeretnénk, ha a közös gaz­dálkodás miatt valamelyik falu sorvadásnak, pusztulásnak indulna. Szerencsésen túléltük azt a korszakot, amikor építkezési tilalom volt a kisközségekben. Ma már szabad min­denütt „fészket" rakni. Óvoda is van minden faluban, de iskola, sajnos, nincs. Azt sem sikerült elérnünk, hogy úgynevezett iskola­busszal szállítsuk a gyerekeket. Jelenleg ta­nítói felügyelettel utaznak, és tanító van velük a délutáni buszindulásig. — Ezek a gondok nem a szövetkezeti elnök gondjai. — De úgy is, mint a járási pártbizottság elnökségi tagja, úgy is, mint a nemzeti bi­zottság alelnöke, úgy is, mint a Csemadok KB tagja és mint szövetkezeti elnök felelős vagyok a felnövekvő nemzedék testi-lelki épségéért, és nem mindegy, hogy a dolgozó­ink nyugodtan, jókedvvel jönnek-e munkába. Mind a négy faluban részt veszünk a Nemze­ti Front választási programjának teljesítésé­ben. Anyagilag és erkölcsileg támogatjuk az egyes tömegszervezetek tevékenységét. A sportszervezet — mert mind a négy faluban van — támogatása egyformán szívügyünk. Bevallom, futballrajongó is vagyok, ha hazai pályán játszik a DAC, nem mulasztom el a mérkőzés megtekintését. — Ilyen felelősségteljes munka mellett van-e ideje a kikapcsolódásra, s ha igen, mivel tölti? — Ehhez a munkához kellett és kell a megértő feleség, társ, aki eszmei társam is. Ő sem „csak" feleség és anya, a nemzeti bizottság alkalmazottja, anyakönywezetö. A gyerekekkel is ő foglalkozott többet. Sok-sok társadalmi funkcióm miatt alig van szabad­időm. S ha van, azt az unokáimmal töltöm. Boldoggá tesznek. Szeretem, ahogy az udva­ron, a kertben körülöttem vannak. Ha este fáradtan, kimerültén, netán idegesen hozzá­juk benyitok, elfelejtem minden gondomat. FISTER MAGDA 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom