A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-05-13 / 20. szám
Ükapám Tar koponyája volt ükapámnak, tüdeje sípolt, furulyázott, nyűtt tajbijában ki-kiállott a kapuba estjén a nyárnak. Csak nézett, pillogott kifelé, vagy talán befelé nézett, csorgatta a hárs a mézet, vörös kutyája leült elé. jöttek a mezőről, estét köszöntek, bágyadtan visszamormolt a feje sárga hold volt, benne a vágyak összetörtek. csak a szürke égbolt ragadt az eperfára este, s el-elcikáztak körötte berregő cserebogarak, ő meg befordult a házba, feje az asztal fölé kókadt, elfeledve hangokat, szókat, lelkét álomba ásta. A napokban ünnepli 65. születésnapját a kiváló csehszlovákiai magyar költő, DÉNES GYÖRGY. Versei közlésével köszöntjük őt. Átkozottá n Az undor és a rémület kocsmaasztalhoz ül veled, koccintotok — hűs poharad alján sunyin lapul a hab. Lapul a sorsod is, szegény, boldogtalan szegénylegény, mögötted málló fal, mocsok, a falban rabszíved dobog. Ott vagy a kőben, kő alatt, tébolyban, könnyben is te vagy. Nem szabadulsz, viszed tovább a rettenetes balladát József Attilához Betelvén veled, sorsoddal megveretve kérdezzük, hová lettél, te nyugtalan, te kitaszított elme, senki fia, szegény eltévedt Attila, ki tündököltél s hirtelen elestél? Nem te voltál a szkizofréniás, valaki más, a világ őrült meg körötted, Te rongyos messiás. Volt-e, aki megfürdette benned szellemét, hogy hegycsúcsokra lásson és veled legyen egyedül az emberektől nyüzsgő pusztaságon, Pest kövén s a szárszói magányban ? Árva voltál szomjú gyerekként is, s Öcsödön, hol cinnel űztél varjai, már elboruló szemedet takartad. Kenyéradód várt hogy megbotozzon, ki tisztességre s szeretere vártál. Bizony, nem győztél te a rosszon és üszkösödő sebedet vakartad, míg fegyvert csörgettek fe/ajzott birodalmak. S te, ki fölvonultál volna ellenük didergtél a hónapos szobában s harminchatfokos lázban égve szólongattad rég megholt anyádat. Végre meglelted hazádat, a kora sírt, mely költőknek kijár; s bár veled is szól ez a század, még rémült arcán a gyalázat, s kegyelemért kiált. Foto: Krascsenits Géza Söpörjetek, friss szelek! Fújjatok csak, borízű szelek! Söpörjetek, friss szelek, söpörjétek ki Lobogjon a kislányok üstöké, az asszonyok a világ szemétjét! bő szoknyája, s szikrázzon a Ne érezze a föld, ne érezze fölszáradt homok! szennyét és vétkét! A forgószél kapja föl a port, mint a szökőkút, csapjon föl a szemét, lihegjenek a fölborzolt lombok, piruljon el az ég! Sóvárogva várjuk: tisztuljon meg végre! A lélek úgy eped a tiszta út után. Hiszen olyan szép a tisztára mosdatott nyájas délután. 15
