A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-05-13 / 20. szám
megértetés aspektusát. Vitája legtöbbször személyes ügyévé válik (az is, ami közösségi érdekeltségű), mert szemléletet és világnézetet akar formálni, s ily módon kultúra, művészet és morál közvetítésére vállalkozik, értékközvetítésre és értékmegőrzésre. Több mint érdekes „perújításai" is ezt bizonyítják. Teljes joggal figyelmet érdemel a kötet szerzőjének nyelvi stílusa is, fügetlenül attól, hogy rövidebb-hosszabb írásokról van szó, melyek nem egyszer műfaji vonatkozásban is eltérnek egymástól, hiszen eredeti céljuk és küldetésük is különböző: vannak köztük kimondottan szakemberek számára készült tanulmányok, vitás nézeteket feldolgozó és tisztázó jellegű írások a cseh olvasók számára készült tájékoztató és összefoglaló elő- és utószók, valamint gondolatgazdag recenziók. Mindegyik fajtára jellemző azonban a körültekintően pontos nyelvi megformálás, a tudományosság és szakszerűség. Precíz és választékos kifejezések szolgálják itt a megfogalmazás árnyaltságát, sokszor aprónak tűnd de mindenképp találó megjegyzések segítik elő a viszonylat-felvillantásokat. A szerző gazdag szókincse és stílusának kiműveltsége, nem utolsósorban tömörsége maradéktalanná teszik a gondolatkifejezést. Gyakran él az expresszivitás adta lehetőségekkel, melyek egyben a mondanivalót is komplexen tudják nyomatékosítani: „Sznobok szeszélyei, divatok diktátuma időtlen idők óta formálják az emberek véleményét — hogyan törődnénk bele, hogy épp csak az érvek nem?” Stílusa nem csupán a nyelvvel való bánni tudást, annak teljes birtoklását jelenti, hanem a szakszerű meglátásokra és felismerésekre szolgáló szemléleti módot is, a logikus gondolkodás hogyanját. A nyelv eszközjellegén jóval túlmutató, a szerző stílusának mélyrétegeire rávilágító az a megállapítása is, amellyel Arany János művészetét jellemzi:......néhány sornyi is elég belőle ahhoz, hogy csillapítsa magyarságszomjunkat". Végső soron nemcsak a Prágában élő és alkotó életérzése ez a meglátás, hanem általában a nem Magyarországon élő magyaroké is (de bizonyos megszorítással talán azoké is). Rákos általános érvényű gondolatokat tud megfogalmazni, sokszor helyettünk is lát és láttat, teljes értékű illetékese a problémáknak. Bár nem úgy él benne a nemzetiségi gondban, mint a szlovákiaiak, mégis, számunkra is alapvető tételt hangoztat: „... a peremközösség számára a nemzetiszínű szalagnál fontosabb a minőség". NYELVI TOTO A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása A helyes változat: Boldog új évet! Ugyanis az egybeírt újév csak egyetlen napot, az év első napját jelenti. Boldog új évet azonban nem csupán egy napra, hanem egész esztendőre szoktunk kívánni. Ha viszont egész évre akarjuk kifejezni jókívánságainkat, akkor a helyesírási szabályokat is be kell tartanunk. így kívánjuk egymásnak: Boldog új évet! Korunk legfontosabb igényét, a fábry-i axiómiát fogalmazta itt újra Rákos, mely nemzetiségi irodalmunk és kultúránk számára a járható út legfontosabb lehetőségét jelenti. Az irodalom igaza című kötet nemcsak a hazai irodalomtudományt gazdagítja, s nem is csak ennek az évnek az irodalomtörténeti mérlegét javítja; a szakmabelieknek egyetemes magyar viszonylatban is tud érdemlegeset mondani, mind az elméleti kutatást és a szemléleti szempontokat, mind az alkalmazott módszereket illetően. Annak csak igazán örülnénk, ha Rákos Péter következő könyvére nem kellene annyit várni, mint a most méltatott kötetre. ALABÁN FERENC Beszédes évszázadok (Nemeskürty István és Liptay Katalin könyvéről) Nemeskürty Istvánt nem kell különösebben bemutatnom a csehszlovákiai magyar olvasónak. Többéves szerteágazó tevékenységének híre hozzánk is elért; foglalkozott — és foglalkozik — filmtörténettel, filmesztétikával, írt történelmi és irodalomtörténelmi munkákat, monodrámát ott bábáskodott az István, a király című rockopera és a Tolcsvay testvérek Magyar Miséjének születése körül — ugyanakkor azt sem akarjuk elhallgatni, némely munkája igencsak heves vitákat váltott ki szakmai körökben, de az olvasóközösség -körében is. Néhány évvel ezelőtt rendkívül sikeres sorozatot készítettek Liptay Katalinnal, a Magyar Rádió szerkesztőjével. A magyar művelődés századai címmel. Ahogy Nemeskürty mondta : szerencsésen találkozott a „kereslet" és a „kínálat", a művelődéstörténeti sorozatot a rádió két éven át, havonta egyórás időtartamban sugározta. A műsor a magyar írásbeliség kezdeteiről a múlt század végéig terjedő időszakot ölelte fel, a színmü-Nemzetközi együttes — nemzetközi hírnév A Gustav Mahler Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, amelynek a karmestere is fiatal — James Judd — április elején Bratislavában is vendégszerepeit. Dvofák Vili. szimfóniájával mutatkoztak be. Ezt a jeles zeneművet különböző világhírű előadóművészek felfogásában és előadásában már jól ismerjük. Azért volt nagyon izgalmas, várakozásteli hangulatban a közönség, mert összehasonlíthatta, hogyan éreznek, mit gondolnak a világról Dvofák zenéje kapcsán a fiatalok. A Gustav Mahler Ifjúsági Szimfonikus Zenekar tagjai különböző európai országból származnak (Csehszlovákiából, Ausztriából, Magyarországról), különböző anyanyelvűek, de a zene nyelvén nagyon jól megértik egymást. De térjünk vissza Dvofák Vili. szimfóniájához: Hogyan értelmezte ez az ifjúsági szimfonikus zenekar? Szenvedélyesebben, drávészek színe-java tolmácsolta a magyar művelődéstörténet kiválóságainak írásait. Sajnos, enöl az élményről, a rádiósorozat könyv alakban megjelentetett újraolvasásakor, le kell mondanunk. Cserébe viszont szabadon tallózhatunk az évszázadok termésében, bármikor felidézhetjük a rangos szakértőgárda gondolatait. Benda Kálmán, Dobszay László, Domokos Mária, Galavics Géza, Granasztói György, Kiss Tamás, Makkai László, Mezey László, Pándy Lajos, Péter Katalin, Rajeczky Benjámin, Szabó István, Szendrey Janka, Tamóc Márton. Varjas Béla, Zolnay László, neve önmagában is garancia, hogy a tisztelt olvasó minőséget, a legjobbak leszűrt gondolatait kapja. Mindezek mellett — még a kulturális örökségünket többé-kevésbé ismerő olvasó számára is izgalmas módon — külön élmény jelent a tárgykör megközelítésének rendkívüli, a konvencionálistól — klasszikus irodalomtörténeti munkáktól — elütő módja, a lényegesnek, az eredetinek, az egyedinek kiemelése, elemzése, kérdés-felelet formájában való részletes körüljárása. Kedvcsinálóként néhány idézet: „Abban az időben, amikor a legkeresztényibb István király akaratából Isten ismerete és tisztelete Pannóniában még éppen csak kicsírázott, hallva a jó uralkodó híréről, más földekről, sok kanonok és szerzetes gyűlt össze hozzá mint atyjukhoz, nem annyira kényszerűségből, mint inkább, hogy a szent szerzetesi élet új öröme együttélésükkel kiteljesedjék...” Ismeri ezt a szöveget, vagy fogalmazzunk inkább így: felismeri ezt a szöveget ma valaki? Ez ugyanis az első magyar szerző tollából származó, magyar földön született, a kor szokása szerint eredetileg latin nyelven fogalmazott írás: András és Benedek legendájának kezdete. 1065 táján írta Mór pécsi püspök, aki kisfiúként került a frissen alapított Pannonhalma kolostorába, ahol találkozott írásműve hősével, s akit István tett meg már mint pannonhalmi apátot 1036-ban a pécsi egyházmegye püspökévé. Maurus vagy Mór tehát az első magyar ember, akit íróként tisztelhetünk. Ha egy inkább szürkésfehérbe, mint nagyon színesbe öltözött diák elment az egyetemre, Bolognába vagy Párizsba: hová ült le? Rendszerint arra. amit magával vitt: zsúpszalmára. Egy nyalábbal, amit azután a magiszter előtt elhelyezkedvén, maga alá rakott, és azon üldögélt végig. Ezért nevezték el Párizsban a diáknegyed egyik utcáját Szalma utcának. Ezekből a zsúpszalmán üldögélő diákokból maibban, ám a másik oldalon költőibben, lángolóbban és romantikusabban, mint ahogy azt az előadói hagyományok előírják. Ebben, a régitől különböző előadásmódban nem a kitörniakarást, nem a drámaibbra, a dinamikusabbra, az eltérőre való feltétlen törekvést kell látni, hanem az új vonások, hangulatok, érzelmek felfedezését a zenében. Ez a zenekar és ez a karmester Dvofák zenéjében a nagyléptékű arányokat és síkokat — amelyek csakugyan benne foglaltatnak ebben a műben —, kereste és találta meg. Egyszerű a titok nyitja: úgy kell hozzáállni! Dvofák zenéje után Mahler zenei világába hallgathattunk bele. Éppen azt a két művét ismerhettük meg, amelyekkel belépett az európai zenei életbe, illetve amellyel búcsúzott attól, és magától az élettől. A múlt században Mahler A vándorlegény dalai című dalciklussal — amelyből a Fiú bűvös kürtje címűt hallhattuk — tört utat magának az európai zenei kultúrában. Tizedik szimfóniájával pedig — amely csak töredékében maradt fenn és Mahler halála után Kfenek fejezte be —, lezárult ez az életmű. A lettek a tizennegyedik század krónikaírói." „A török hódoltsági, déli Baranya egyik falucskájában színdarabra tanít be a parasztoknak Sztárai Mihály evangélikus lelkész, volt ferences barát. Ezt a színdarabot kinyomtatják a Habsburgok kormányozta Magyaróvárott, egy másik színdarabja pedig eljut Erdélybe és Kolozsvárott jelenik meg. Határoktól és területi felosztástól függetlenül tehát egységes magyar nyelv és egységes kultúra alakul ki, bízvást mondhatjuk, hogy a szétszabdalt országban az állam szerepét maga a császár és király udvari embere, a hivatalosan »ellenséges* erdélyi fejedelmi udvarban talál költőként menedékre. Ő maga jól beszél törökül és ismeri a török költészetet Ez a tény jogosít fel tehát bennünket arra, hogy a 16. és 17. század három részre szakított Magyarországának irodalmát és művelődését változatlanul egységként kezeljük." Az európai kultúrához való viszony, az egyes korok szellemi gyarapodásának lehetőségei és jellemzői, buzdító és lehangoló történetek változnak a könyv lapjain, a napjainkig tartó kutatások néhány újabb eredménye a múlt ismerői számára is ad újat és hoz meglepetést, legyen az akár a középkor, a reneszánsz és a reformáció, akár pedig a barokk korszaka. CSÁKY PÁL Csótó László illusztrációja szimfónia második tétele, az Adaggio nem más, mint az élet és a halál tusakodásának utolsó napjairól fellebbentett fátyol. Befejezetlen, kimondatlan maradt mindaz, aminek Schönberg szerint örökre titokban kell maradnia, ami az örök Nagy Ismeretlen. S most az előadásmódról: A fiú bűvös kürtje nem más mint a szó legnemesebb értelmében vett zenei költészet. Az osztrák mezzoszoprán énekesnő, Hintermeier előadásában hallhattuk. Sugárzott belőle a világ, az élet szépsége iránti csodálat. A bűvös kürt valóban elbűvölő, tele van zenei ötlettel és Mahler esetében valóban feneketlen lett. A mélységet az a kegyetlen csend is kifejezte, amely az utolsó hangjegy előadása után beállt. A koncert végén a már említett X. szimfónia hangzott el — vagyis az a zene, amellyel búcsúzik az ember az élettől és mégis oly forrón szól az életről. A melódiák örök hullámzás. buzdító, lángragyújtó éneke ez. Igen, Mahler valóban a fiatalság zeneszerzője, zenéje a jövőnek szól. IGOR BERGER 11
