A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-22 / 17. szám
kart gondolom könnyebben fogadnak kint is, mint a komolyabb műfajokat mondjuk szintetizátorzenét ... — Teljesen mindegy, hogy komoly- vagy könnyűzenéről van szó. Mindkettő üzlet. Aztán, hogy egy adott pillanatban, egy adott országban, egy adott területen mit lehet eladni és mennyiért, azt az ottani helyzet szabja meg. Ez egy örök lutri! Mi zenészek vagyunk, nekünk az a feladatunk, hogy komponáljunk, s vannak üzletemberek, akik ezeknek a daloknak piacot keresnek. — Visszaesés vagy előrelépés várható a közeljövőben a magyar rockzenében? Hogy látja ezt egy „öreg" zenész? — Hogy miben lép előre a világ, azt én nem tudom. Viszont meggyőződésem, hogy ez jobb nem lesz! Maga a műfaj elvesztette azt a fajta varážsát, mítoszát, amivel indult. Á videoklip betörésével teljesen átrendeződtek az értékviszonyok, az élő koncertek és a klubmozgalom rovására; hozzátartozik ez ugyan az ember életéhez, de nem első számú szempont, ugyanúgy, ahogy manapság a foci sem az. — Milyen életszemlélettel tépett 1988-ba Balázs Fecó? — Nézd eljutottam odáig, hogy nincs hiányérzetem a szakmában, ezt minden tekintetben és minden nagyképűség nélkül mondom. Minden sikerélmény megadatott az életemben, talán azért is, mert eléggé fiatalon találkoztam ezzel a műfajjal. Elsősorban a saját lelkiismereti határomig szállók bele minden zenei dologba, s csak azt készítek, csak azzal foglalkozom, amiben hiszek és amit szeretek. Beszélgetett: KOLLER SÁNDOR Fotó: Hajdú Endre sem lesz más, mint rózsaszín operett, amitől az olvasó derűre fakad. Na, ez most elmaradt. Straub Dezső komolysága, iróniája kellemesen meglepett. Nem is tudom, miért hittem róla, hogy nem ilyen. Talán azért, mert színpadon, tévében mindig nevetni kellett rajta, mulatságos szerepei alapján ilyennek láttam-láttuk. Holott, nem csak ilyen. „Amikor még fiatal munkásfiú voltam, elmentek mellettem azok a lányok, akik most olyan levelet írnak, hogy a világon nálam szebb férfi nincsen. Fura dolog a népszerűség, igaz? Minden színész népszerűségre vágyik, azonban a sikert sokkal nehezebb elviselni mint a sikertelenséget. Sok népszerű emberben éppen a siker öli meg az önismeretet és ettől nem tudja tovább érzékelni hibáit. A sikeres embernek is kellenek a hullámvölgyek. Volt egy időszakom, hogy pestiesen fejezzem ki magam, még a vízcsapból is én folytam. Egy újságcikk döbbentett rá, hogy itt az ideje egy kicsit visszahúzódnom. Nem kivonni akartam magam, csak tudatosan visszahúzódni. Nálam is bekövetkezett egy mennyiségi túljátszás, ami után kötelességemnek éreztem egy picit félrehúzódni és utat adni a fiatal tehetségeknek. Én magamból és a közönségből is annyit fogadok el, amennyi hasznos és amennyi az erkölcsi érzékemnek megfelel. Nehéz dolog ez a színház, bár az élet még nehezebb. Sokszor van olyan érzésem, hogy ami a színpadon folyik az semmi ahhoz képest, ami kint történik. Az igazi színészet kint van az életben, ahol mindenki játszik, csak ezt letagadják. Az őszinte ember az, aki kiáll a színpadra. Aki nem tud őszintén játszani, az inkább hagyja abba. Igen, abba kell hagyni. A közönséget nem lehet becsapni. Elég egy rosszul sikerült mosoly vagy mozdulat és kész, nem hisznek nekem többet. Ha eljön ez a pillanat, akkor abbahagyom. Bodrogi Gyula mondta azt nekem, hogy a közönség nem arra kíváncsi, ami te vagy, hanem arra, aminek látni szeretne. Ha tőlem a »jaj, cica« operettet várja el, akkor nem állhatok ki a színpadra verssel. Illetve kiállhatok, de az első perc után azt fogják mondani, »jó, jó, de most már énekeld a jaj, cicát«. Nem egyszerű dolog a komolytalanságba komoly dolgokat belecsempészni, de meg lehet csinálni. Chaplin ebben is nagymester volt. Ő mindig pontosan tudta, melyik az a pillanat ahová be lehet lopni a lelket. Amikor a főiskolán vizsgaelöadáson tragédiát játszottam, az osztályfőnököm, Ádám Ottó azt mondta: »kitűnt az előadásból, hogy magának milyen jó humora van«. Azóta nem játszottam tragédiát. Megmaradtam nevettetőnek. Sokszor megbántam, hogy színész lettem. Nem élünk normális emberi és családi életet, pedig én annyira szeretem a szép emberi dolgokat. Nagyon ellenezném, ha a fiaim is ezt a pályát választanák.” A mellékelt fotón is ettől inti óva szigorú arccal fiait, Pétert és Dezsőt? Talán azt mondja nekik: „Nehogy színészek legyetek, mert ez olyan nem normális dolog!" Ha arra gondolok, hogy a színésznek tényleg nevetnie, nevettetnie kell akkor is, amikor tombol benne a tragédia (már pedig azt is kell csinálnia), akkor a színészet valóban nem normális dolog. S mégis csodálatos. Éppen ezért. BALÁZS ZSUZSA m š M Kedves Olvasóink! Balázs Fecót, a volt Korái együttes vezetőjét nem kell bemutatnunk, hiszen pontosan húsz évig zenekari emberként dolgozott. 1967-ben kezdte pályafutását a Neotonban, ezt a Taurus követte és csaknem tízéves pálya után a Koráit, saját együttesét is feloszlatta. Egyik korábbi budapesti látogatásomkor vele beszéltem meg találkát. Fecó csillogó fekete Fiaton gördült be a magyar főváros egyik terére, ott készült ez az interjú. Műfaj, mítosz nélkül — Még tavalyelőtt feloszlott együttesed, a Korát. Miért? — A mai kor és az a zenei világ, amit mi képviseltünk, az évek folyamán eléggé átalakult, a Koráira meg nem volt jellemző, hogy a divatirányzatoknak behódolt volna. Magyarul: én nem vagyok Fenyő Miklós, hogy amilyen szél fúj, olyan zenét játsszak. Nekünk volt egy sajátos világunk, amit mindannyian szerettünk. Napjainkra inkább a szórakoztató zenék különféle válfajai, ötvözetei a jellemzőek, illetve az életképességük. A Korái feloszlatásával befejeztem zenekari pályafutásomat. Dorozsmai és Fekete, a do bosom, illetve basszusgitárosom egy demostúdiót létesített fiatal együttesek részére, meg különféle színházi munkákban dolgoznak. Fischer László abbahagyta a zenélést, én meg filmzenéket, számokat írok énekeseknek, együtteseknek. Több koncertet adtam a sitkei kápolnában; ezek bevételéből megpróbálom helyrehozatni az eléggé rossz állapotban levő műemléket. — Kikre támaszkodhatsz, kiktől várhatsz segítséget a magyar zenészek közül, esetleg vannak külföldi kapcsolataid is? — Számomra, mint minden zenész számára, vannak kedvesebb, illetve „nem kedves" előadók, együttesek. Ez szubjektív, mint minden zene. Én elsősorban olyan zenét szeretek, ami számomra mond valamit. Tehát megmozgat. Ami megfog, ad valamit, azt szeretem, legyen az Chick Koreától egészen a west-coast irányzatig, de a felsorolásomban megtalálod a Deep Purple-t is. A hazaiak közül kizárólagosan a V' Moto-Rock muzsikáját szeretem, s ezen belül Demjén Ferenc énekét. Mit mondjak, élem a magam világát és a magam zenéjét építem, igazi támaszaim nincsenek. — Hogyan lehetne szerinted egy magyar együttesnek kitörnie a világpiacra, van erre valamilyen recept? — Nem magyar sajátságról beszélsz, hiszen ez a kérdés szinte mindegyik kelet-európai együttest foglalkoztatja. Azt gondolom, egyéni íz kell, tehát nem a külföldi együttesek muzsikáját kell majmolni. Az egyéni ízen elsősorban népi irányzatokat értek, valamint a dzsessz különböző válfajait. Ma már ez a szakma is üzlet lett, s mivel nyugaton embertelenül nagy a konkurenciaharc, az üzletemberek hatalmas választékból böngészhetnek; úgyhogy nagyon-nagyon nehezet kérdeztél most tőlem. Szerencse, pénz és egyéni íz kell ahhoz, hogy az embernek létjogosultsága legyen a nyugati piacon is. — Stílustól függetlenül? Egy slágerzeneTalálkozás STRAUB DEZSŐVEL Bevallom, azt hittem, hogy Straub Dezső riportalanyként is az a jópofa aranyos kis „gyerek" lesz, aki csak úgy szórja a humoros bemondásokat és az egész cikk hangvétele 8
