A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-15 / 16. szám
olyan helyi természetes források kiaknázása és jövedelmezővé tétele, amely az egyes szövetkezetek területén megtalálható, Ilyenek például a homok- és kavicsbányák vagy a kőbányák. A hetvenes évek közepétől azonban új szakasz kezdeteit figyelhetjük meg az ipari tevékenységgel kapcsolatban, elsősorban azon szövetkezeteknél, amelyek kedvezőtlen gazdasági körülmények között gazdálkodnak. Ennek kettős oka van: az egyik az amúgy is kedvezőtlen természeti adottságok, a másik, s ez a nyomosabb ok, a termelési költségek általános növekedése. A vegyszerek, műtrágyák, gépek, valamint az energiahordozók árának emelkedése következtében e szövetkezetek alaptermelése ráfizetésessé vált. A termelési költségek növekedésével szemben a felvásárlási árak megközelítően huszonöt éve változatlanok; a fent jelzett arányeltolódások lényegében ebből következnek. Ez a már-már abszurd helyzet jelenti az egyik okot, amely a szövetkezeteket arra kényszeríti — főleg a kedvezőtlenebb feltételek között lévő gazdaságokat —, hogy az alaptermelésben ekként létrejött mérleghiányt más tevékenységgel pótolják, illetve hozzák egyenesbe. S erre a különböző melléküzemági tevékenység látszik alkalmasnak. Persze, találkoztam olyan szövetkezeti vezetővel is, aki úgy vélekedett, hogy a szövetkezete dokumentálják, hogy az általam vizsgált települések aktív, dolgozó lakosságának mintegy kétharmada már nem dolgozik a mezőgazdaságban. A zöm az iparban és a szolgáltatásokban vállalt és vállal munkát, leggyakrabban a lakóhelyéhez közel eső városban vagy városokban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a települések ezen jelentős rétege naponta ingázik lakó- és munkahelye között. E „mozgó" rétegnek a korátlaga, s műveltségi szintje általában kedvezőbb, mint a helyben — szövetkezetben — dolgozó népességé, bár ez utóbbi réteg is jelentős változásokon esett keresztül a mezőgazdaság szakosításának következtében. Vagyis ez a csoport szintén tarka képet mutat. Az utóbbi években e csoporton belül további differenciálódás és átrétegződés is tapasztalható, mégpedig a szövetkezetek ún. „melléküzemági tevékenységének" fokozódó hatására. Lényegében arról van szó, hogy egy sor, ma már szám szerint is jelentős mennyiségű szövetkezetben folytatnak Négy évtizeddel ezelőtt Dél-Szlovákia népességének többsége még a mezőgazdaságban dolgozott. Az egységes földműves-szövetkezetek létrehozása, az új gazdasági módszerek meghonosítása, a gépesítés egyre nagyobb térhódítása következtében e tájak munkaképes lakosságának jelentős hányada mindezek együttes következményeként kiszorult a mezőgazdaságból. A falvakban létrejött munkaerő-felesleget a fejlődő ipar és szolgáltatások szinte felszippantották. Mára ez a folyamat lényegében lezártnak tekinthető, legalábbis a statisztikai mutatók szintjén. Emberi vonatkozásai, megítélésem szerint, persze lényegesen bonyolultabbak, s egyre több megoldatlanságot, konfliktusforrást jeleznek. Ezek felsorolása, vagy csak érintőleges ismertetése minden bizonnyal érdeklődésre tarthatna számot, de most maradjunk a statisztikai adatok tárgyilagossága mellett. Ezek pedig azt ilyen-olyan ipari tevékenységet. Volt a „melléküzemági" tevékenységnek korábban — a hatvanas évek elején-közepén — egy halvány kezdeménye a szövetkezetekben, de ez nem hozott tartósabb sikereket. Az idő tájt elsősorban néhány pékséget, csárdát próbáltak üzemeltetni, elvben a termelésükben mutatkozó „felesleg” értékesítése céljából. Ezek a kezdeményezések egy ideig kedvező fogadtatásban részesültek, de aztán az érdeklődés visszaesett, s többségük a hatvanas évek végére meg is szűnt. Ami a szövetkezetek ipari tevékenységéből tartósnak bizonyult ez időből, az nem az alaptermelés, vagy a felesleg felhasználásával kapcsolatos ágazat, hanem két azért hozták létre, hogy azok gabonát, húst, tejet, tojást adjanak a társadalomnak, s nem az volt a cél, hogy a falvakba ilyen-olyan ipart telepítsenek. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az ilyen jellegű tevékenység valószínűleg elkerülhetetlen lesz a jövőben, ha a mezőgazdaságban a termelési költségek növekedni fognak, ha az alaptevékenység már nem lesz elegendő a tervezett jövedelem szintjének biztosítására. Nyugat-Szlovákia déli járásaiban, ahol ma még — az imént jelzett termelési költségek ellenére is — a szövetkezetek alaptevékenysége egyelőre nyereséges, az ipartelepítés intenzitása visszafogottabb, bár szinte minden szövetkezetben 12
