A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-08 / 15. szám
Irodalmunk kezdete apró csodákból tevődik össze. Minek nevezzük, ha nem csodának, ahogy egyikünk-másikunk, szinte tehetetlenül és mér-már akarata ellenére, a jó sorsa vagy véletlen folytán az irodalomba került és annak eredményes, megbecsült munkása — alkotója lett. Mint ahogy Dénes György is, a költő ... Ám a mi csodáink nemcsak aprók, hanem egyszerűk is! Mitől van. hogy a háború utáni években valaki, ismeretlen, a nép úgynevezett „egyszerű fia" falujában, magányában és magára utaltságában magyar nyelven verset ír? Nem költő, versét nincs hol De szóljunk először a költőről s az emberről, benső ellentmondásainak tükrében. Első kötetének versei, maga a könyv — kortermék, nemzetiségi állapotjelző dokumentum, történelmi érvénye és hitele kétségtelen. Hálás öröm, társadalmi odaadás és az új eszmét igenlő, feltétlen hűség megtestesítője. Bizakodó kor terméke, a költő — létében és nyelvében felszabadulva — állítja tehetségét nagy fényes célok szolgálatába. Sajátos történelmi korban aligha tehetett volna mást, ez volt kisebb-nagyobb csodáink korszaka. Más kérdés, miért éppen Dénes költészete IRODALMI TÜKÖR IBODVriAII 10KQU megjelentetnie, nem is akarja, mégis megírja. Megírja önmagának, talán meg sem mutatja senkinek. Aztán a következő csoda (vagy csak mértékkel csodp.-hiszen törvényszerű?): magyar lap induľ (az Új Szó, 1948. december 15-én). Versnek, elbeszélésnek, írott magyar szónak otthon épül. De sem ez, sem az nincs még, az otthon jószerével üres, várja, hogy lakói jelentkezzenek. Lám, további csoda (ugyancsak törvényszerű?): jönnek fizikai munkások levelezőnek, üzemi dolgozók szerkesztőnek, ismeretlen népfiak írónak, költőnek, hasonlóan felkészületlen fiatalemberek tanítónak, kultúraszervezőnek, népnevelőnek és politikai vezetőnek. Talán ez a legnagyobb csoda, mármár egyedülálló és a lényegét érintve páratlan : Közép-Európában irodalom, közösségi kultúra születik. (Születik vagy újjászületik? — a kérdés így is feltehető). A történelem varázsvesszejének jótékony érintésére egy apró népcsoport felemeli fejét és megújul, mint a főnixmadár. Dénes György akkor huszonhat éves pelsőci fiatalember, némi polgári — és kereskedelmi iskolai műveltséggel, ösztönös verselési készséggel, bizonyos ímoki-hivatalnoki munkatapasztalatokkal, de ami fontos, élt benne a varázsos erő — érzés és képzelet összefonódó minősége —, mely képessé teszi az embert, hogy verset Írjon. Dénes felhívásra jelentkezett, verseinek tartalma volt, rímeltek, mögöttük kétségtelenül intellektus állt, tehát jó lesz szerkesztőnek! (Már most jelezzük: jó lett szerkesztőnek!) A fővárosba hozták, asztalt a rádió magyar adásának szerkesztőségében kapott, lakást egy vadonatúj lakótelepen. így lett a szlovákiai magyar költő prototípusa (őspéldánya). Joggal nevezzük első költőnek, hiszen az első verseskönyvet is ő adta ki 1952-ben, a címe: Magra vár a föld. Amikor megismertem (1954), már második kötetének verseit írta, 1955-ben jelent meg a Kék hegyek alatt Könnyű volt megismerkedni vele, olyan típus, aki megszólítja az embert. Értékes tulajdonság ez, mert az írójelölt gyámoltalan, félénk, nem biztos magában, elveszíti lába alól a talajt. A fiatal kezdőt meg kell szólítani, magunkhoz vonni, befogadni. Dénes tudta ezt (mások is, Bábi, Ozsvald például), képletesen mondva — megszólított. Oldotta gátlásaimat, egyengette utamat az írók felé, maga felé. A közelébe azonban akkor kerültem, amikor 1957-ben a rádió magyar adásának munkatársa lettem. A Zoch utcai saroképület első emeletén, magas mennyezetű, tágas szobában ültünk, Dénes György szerkesztői asztalán öreg fekete írógép. Ez az írógép — maga irta szövegeit — és a költő elválaszthatatlanok emlékeimben. lett ezen kor legjellegzetesebb szimbóluma! A válasz talán váratlan: már ezekben az első verseiben is — költő! Versei témája, lírai valóságszemlélete, célzatossága hamar mulandónak bizonyulhatott, nagyon átmenetinek. de a versek formavilága és szerkezete, a kifejezések gazdagsága és képisége, a szövegek zeneisége és érzékletes nyelvezete, a szerző őszintesége — költőre utalt. A tartalom gyakran szólam, lelkes agitáció, társadalmi közhely, a vers mégis hajlékonyán zeng és zenél. Az ellentmondások tükrében a kép tovább módosul. A versek lírai érzékenységet, romantikus érzéseket nyelvi puhaságot, melankolikus szenvedélytelenséget sugallnak, míg a költő mindennapjai kesernyés humorú, ironikus, már-már pesszimista lelket állítanak elénk. Álarc valamelyik? Semmiképp, egyénisége természetes (bár ritka) ellentmondása ez. Sajátos alkati drámaérzet, melynek gyökereire már a második kötetében ráérezhetünk. „Rettenetes álom — vér csurog a fákon. /A zord, öreg halál/ biztosan ránk talál." írja Válaszúton című versében. A másik ág: „Magyar dal, zengő cimbalom./ Jöjj, ölelj, melengess szívedre!" mondja a Magyar dal címűben. Versei legtöbbször csengnek-bongnak, hajlékony szavakkal, míves jelzőkkel zengenek, a játékosság sem idegen tőlük, fogalmaikban érzések lakoznak. ám helyükön többnyire kesernyés ízek pezsdülnek, fájdalmas nyugalom halk fuvallata kísért. Lírája egészének mélyén pedig kesernyés életérzés drámákat sejtető tengere morajlik, alig hallhatón. Mindez azonban nem akadályozott bennünket abban, hogy lelkes, újító szándékú irodalmi adásokat, zenés köszöntőket és igényes helyszíni műsorokat, riportokat és ünnepi programokat küldjünk az éterbe, tudtára adva országnak-világnak, hogy vagyunk! Dénes szerkesztői erénye nem valamilyen nyugtalan aktivitás és élénk útkeresés volt, hanem a megalapozott következetesség. Ennek oka pedig az irodalmi értékekhez való viszonya. írókat, költőket említett és idézett tőlük, akiket én alig ismertem (Sinka István, Sértő Kálmán, Kodolányi János és mások), kötetei voltak tőlük. Az antikváriumban mindent megvett, ami még hiányzott a könyvtárából. Az antik könyveknek, a régi irodalomnak akkor még nem volt ez a kultusza, ami sokak dicséretére legyen mondva — ma megvan. Benne megvolt s gyümölcsözött az értékek tisztelete, nemcsak könyvtárat gyűjtött, hanem szerkesztőként is számon tartotta a születő újat, a nyilvánosságot kérő értéket, észrevette, s fel is mutatta. Irodalmi adásainak figyelme mindenre kiterjedt, sorra szerepeltek benne a friss művek, új nevek és időszerű irodalmi jelenségek. Megszoktuk, hogy ha új könyvünk került a könyvpiacra. Pöstyénben (Piešťany) az ötvenes évek végén Dénes György és Duba Gyula a gyógyfürdő orvosával csengett a telefon és megszólalt benne Dénes György hangja: „Küldöm a kérdéseket, egy hét múlva felvesszük az adást!" Versek, prózarészletek, rövid beszélgetések hangzottak el a rádióban, az élő irodalom. Voltak időszakok, amikor irodalmunk jelenléte és visszhangja folyamatosabb és erősebb volt éterben, mint a lapok hasábjain. Nagy kísérletezések. lelkes újítások idején bírálták, hogy adásai hagyományosak, nem újul meg, korszerűtlen, látszatra talán helytálló észrevételek, egészében és a lényeget illetően azonban más az igazság. Évtizedek rádióprogramjai bizonyítják, hogy Dénesnek az irodalmi jelenléthez való, következetes hűsége, az értékekkel szembeni elfogulatlan viszonya, valamilyen, élettapasztalataiból fakadó. eredendő „bölcsesség" arra tette alkalmassá, hogy irodalmunk fejlődésének talán legfolyamatosabb figyelője és regisztrálója legyen. Persze más értelemben is érték kritikák. Emlékezzünk a nagy sematizmus-vitára (1962—64), irodalmunk első történelmi fegyvertényére, mellyel leszámolt az élettelen (lélektelen) irodalmi ábrázolásmóddal. Akkor nagy szenvedéllyel Tőzsér Árpád Egy szemlélet ellen... szállt harcba, jogosan. Á bírálat középpontjában Dénes György (Dénesék) költészete: állóképszerű, statikus, fejlődésre képtelen. Tőzsér irodalmi fejlődésért szállt síkra, de a vitából közösségi önkritika lett, leszámolás a rosszabbik énünkkel, tévedéseinkkel, tarthatatlan társadalmi beidegződéseinkkel és ábrándjainkkal. Dénes nem védekezett, de — tovább irt. Fanyarabb és bölcsebb lett, de önmaga maradt. Ma már tudjuk, hogy eredendően lírai alkat, költészete nem a világ felé, hanem önmaga mélyére tör. Mintha tudta volna, hogy a kísérlet, az újítás lehetőségei nem adottak korlátlanul, mert hitelüket veszíthetik. Mintha érezte volna, hogy a művészet egyik alapértéke a hagyomány meg-megújuló folyamatossága, a fonnák egymásból következő, törvényszerű fejlődése. Amikor a versében csikorgott, szabálytalanul nyikorgott, akadozott és reszelt, ő mert — tartalmasán — zengeni. Utólag feltehetjük a kérdést: miért éppen ő állt a közös önkritikává változó bírálat középpontjában? Van Dénesben valami, ami — egyebek mellett — irodalmunknak mélyen tulajdona, jellemzője, talán éppen a lényege. Szerénysége és kételyei, emellett mély nyugalma és hagyományossága, nyelvi szépségekhez és a nyílt érzésekhez való jó viszonya, mindez irodalmunk alapereje, életképességének gyökérzete. Költészetében valóban van valami jólesően „hagyományos", valami dacosan és nemesen „konzervatív". Ne legyen miatta nyugtalan, ne „Föjjön a feje" érte, ne szégyelljél A világ lassan belefárad a formabontásba (formátlanságba), a szertelen individualizmus „csodabogarába", végletességeibe. Ám (szerencsére) talán még sokakból nem veszett ki a remény, hogy a harmónia, valamilyen formában — lehetséges. Ha a költő képes elviselni szóban, képben, formában és érzésben a harmóniát, verse nem lehet haszontalan! Formanélküliségben hűség a formához, közönyben ragaszkodás az érzésekhez, tiszta fogalmi rend gondolati zűrzavar idején — mindez küldetés (is) lehet. Mindebből pedig az következik, hogy látszatforradalmárok és sznobok messze elkerüljék őt számukra Dénes nem érdekes. Másképp, mélyebben jelentős ő...! Időnként találkozunk az utcán, panaszkodva ironizáljuk mindennapi dolgainkat, az életünket. A csodák — bizony — korán eltünedeztek. Megírta versben is: „Évek hatalma, vas idő / bordáimat megtiportad ..." Mélyen fáradtság ólálkodik bennünk, vérnyomás bánt, derékfájás gömyeszt, élünk „az idő börtönében", „szemben a mindenséggel"; „tenyéren boróka." Címeiből, verssoraiból, hasonlataiból és képeiből összeállítjuk egy élet — az életünk — teljes fogalomtárát, érzésrendszerét, elejét és végét. Bizony, valljuk be töredelmesen, egymásnak az utcasarkon, szerencsétlenkedünk az Orbis előtt, emlékezünk és régmúlt dolgokat emlegetünk. Aztán friss verseit olvasom a lapokban, és a kiadóban leadja új kötete kéziratát, a címe: Elfogy a fény. Körül- és visszatekint az időben, gyarapítja az életművet, az életigazságokat ... DUBA GYULA 15
