A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-25 / 13. szám

INNEN

ONNAN

— Életre kelt az óriási agyagbábu, a

gólem? — Ezt azért mi sem állítjuk. Csupán színészbálba invitáló reklámról van szó. Azt olvasni és a középkori misztikum testet öltött alakját megcsodálni álltak meg a prágaiak a Vencel téren az idei farsangon. (Gyökeres György felvétele)

Az ember mintegy ötezer-hatezer éve háziasította a kétpúpú tevét, úgyhogy az ma már csak háziasított formájában él. Ez az állat Közép- és Kelet-Ázsia sivatagi és sztyeppés területein azóta is kitűnően pótolja és helyettesíti a lovat, s a gépekkel is fölveszi a versenyt.

Az Idénykezdet című szlovák film arról szól, hogy az élet — és a szerencse — bizony forgandó. A kerék egyszer fenn, máskor lenn. Ez a film márciusban kerül a mozik műsorára.

rn

HALLOTTUK

n

OLVASTUK

Lí u

LÁTTUK

FOLYÓIRAT

Város és ember

A környezet kellemesebbé tétele, a bennünket körülvevő tárgyak, a velünk élő természet megóvása egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Falun és városon egyaránt. A Bydlení település- és lakáskultúrával foglalkozó cseh folyóirat különszáma a fővárosi ember és városa kapcsolatát vizsgálja.

Az egyik íráshoz mellékelt fényképanyagot nézegetve azt is képzelhetném, hogy azok valamelyik gyerekkönyv-illusztrációkat bemutató kiállításon készültek. De nem, gyerekkórházat és rendelőintézetet látok. Csak az állatfigurákra emlékeztető ülőalkalmatosságok, a szokatlanul díszített falak térnek el a megszokott „kórházi fehértől’'. Bizony ez így sokkal barátságosabb.

Érdekes írás foglalkozik a játszóterekkel. Mikor építették az elsőt, miért építették? Választ nem kapunk rá, hiszen a gyerekjátszóterek története, mint kiderül, még nincs feldolgozva. És mi a játszótér? Egy kocsi homok, melyet kifordítottak valahol, s egy idő után már nem kergetik el onnét a várakat építő gyerekeket? Vagy — a szerencsére egyre inkább elszaporodó — a gyerekfantáziát és végtagokat is mozgásra ingerlő, a JÁTÉK céljaira kisajátított terület? Ez is az is. Csak legyen belőlük minél több. A szerző megállapítja: Az általunk épített játszóterek saját gyerekkorunk érzéseit és élményeit tükrözik. Feladatuk pedig az, hogy utódaink gyerekkorát gazdagítsák, szebbé tegyék. Ez pedig egyáltalán nem mellékes dolog.

Mint ahogy az sem, hogy a szürke (mely lehet csupa sárga, bordó akár) lakótelepeken mennyi a szemet, tekintetet nyugtató, oxigént pótló zöld. A füves terület, a liget. Elszomorító eseteket, de mivel a cél a példamutatás, a helyzet javítása, inkább követendő példákat mutat be a lap. Szép számmal. És javaslatot tesz az óvárosi utcák — egyszer már elrontott, elrondított — képének átformálására és az új lakótelepek arculatának javítására, alakítására is. A különszám különszám — a magyarországi lakáskultúrához hasonlóan — az év lakóházát is bemutatja.

(görföl)

HANGVERSENY

A jövő embere

Kellemes perceket élhetett át az a néhány ember, aki részt vett Csoba Tünde zongoraestjén. Az eseményre 1988. február 10-én került sor Bratislavában, a Szlovák Filharmónia Moyzes-termében. A kitűnő akusztikájú hangversenyterem — korábban a Csehszlovák Rádió zenekara itt készítette hangfelvételeit — sajnos csak félig telt meg hallgatósággal. Ennek egyik oka az előadóművész ismeretlensége lehet, de szerintem inkább a közönségszervezés hiányosságáról van szó.

Hogy az ismeretlenség ne tartson tovább, pár szóval bemutatom Csoba Tündét. A nagyon fiatal, magyarországi művész, már ötéves korában kezdett zongorázni. Hétévi

előkészítő tanulmányok után, 16 évesen lett a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, Kadosa Pál, Kocsis Zoltán és Baranyai László osztályába járt. Többször is sikerrel szerepelt külföldi és hazai versenyen. Volt már televíziós és rádiós szereplése. Nemrég nyerte el a Sebők György mesterkurzusán való részvételt lehetővé tevő svájci ösztöndíjat. A magas, karcsú, fekete hajú, fekete szemű, kedves mosolyú zongoraművész hihetetlen energiával bűvöli a zongorát és hallgatóit.

Az előadás első, nehéz perceit, a hangszer idegen hangzását, a terem újnak ható akusztikáját tapasztalt előadóművészhez méltó rutinnal küzdötte le. Kellőképpen megválaszolta a közönség soraiból felé sugárzott kérdéseket: — Ki ez a törékeny fiatal lány? — A Bach-Busoni Chaconne előadás után felcsendülő taps már az elismerés hangja volt. Sikerült megnyernie közönségét.

Sokan, sokszor és különböző felfogásban adták már elő Chopin 24 pre/üd\ét. Csoba Tündétől most egy játékos, huncut, olykor csiklandós Chopin-csokrot kaptunk.

Ravel Gaspard de la nuit, Ondine, Le gibet és Scarbo című darabjaiban Csoba Tünde ujja alatt megéledtek a hangok. Hallottuk a patak csobogását, a harangvirág csilingelését, látni véltük a harmatcsepp ragyogását, az alkonyi aranyhíd tündöklését, a viz fodrozását.

Liszt E-dúr Petrarca szonettjében zengő „énekszóval" szólítgatta a múzsákat, előadása egyszerűen csodálatos volt. A Rigolet - to parafrázisban mély átérzéssel érintette a billentyűket, közben fel-felpillantott a közönségre: élvezzük-e mi is úgy a játékot, mint ő?

Csoba Tünde zongoraestjével bebizonyította, hogy ö a jövő embere. Nagyon örültünk, hogy most, pályája elején volt alkalmunk hallani őt. Mindannyian reméljük, hogy még visszatér Bratislavába.-fister-KÖNYV

Vitányi Iván:

Az „Európa-paradigma"

„Ez adja meg helyünket a világban is — ha Európát magát is a változó világrendszer részének tekintjük. A harmadik világnak ugyanis éppen az a problémája, hogy egy, még a kapitalizmus (Európa-paradigma) előtti társadalom hogyan mehet át a modernizálódás folyamatain. A feladat sokkal inkább azonos azzal, ami nálunk történt és történik, mint ami Nyugat-Európában. Nekünk erre is, arra is nyílnak ajtóink és ablakaink. Ha valami nálunk ebben a szellemben oldódik meg, modellként szolgálhat (ahogy Bartók zenéje és Kodály zenepedagógiája szolgál is). Ezzel szolgálhatjuk legjobban a szocialista paradigma megvalósítását is."

Vitányi, a kitűnő kortárs szociológus tanulmánya, amely most a „Gyorsuló idő” sorozatban látott napvilágot, eredetileg egy nemzetközi közös kutatás számára készült, amely Európának a mai világban elfoglalt szerepével foglalkozott s feladata az volt, hogy a kérdést a kultúra szemszögéből világítsa meg. Ezért is választotta nyilván a tanulmány alcíméül azt, hogy „Európai kultúra — világkultúra".

Lényegében ezt a témakört járja körül a kitűnő szerző s függelékként csatol még az egészhez egy eszmefuttatást ezen a címen: „Magyarnak lenni". S ebben a függelékben olvashatók ezek az elgondolkoztató sorok Ady „Pimasz szép arccal" című versének apropóján:

......az egyik oldalán a felzárkózás akarata,

de rögtön azzal a nagyratöréssel terhesen, amely nem elégszik meg az utoléréssel, hanem rögtön az első akar lenni — másik oldalon ennek kudarca, s a kudarcra rádupláz: ha már elsők nem lehettünk, hadd legyünk legalább utolsók".

S hogy mindez nem pusztán költői dagály vagy érzelgős búsmagyarkodás, teszi hozzá Vitányi, azt történelmünk számos dicsőséges vagy szégyenletes elsősége (és utolsósága) bizonyítja. Mármint:

„Oroszország után nálunk győzött először a proletárforradalom és alakult meg a tanácsköztársaság, de azután először került hatalomra fasiszta típusú ellenforradalom. Mi voltunk az utolsó csatlós Hitler mellett (bárha földrajzi okokból is), de 45 után elsők között voltunk a népi újjáéledésben. 1956- ban nálunk robbant ki elsőként — egészen a fegyveres felkelésig — a válság, de a 60-as évektől elsők voltunk a szocializmus reformjában is".

(cselényi)

Tóth Eszter: Családi emlékek Tóth Árpádról

Az írók, költők, művészek magánélete mindig érdekelte a közönséget, és az nem igaz, illetve csak részben igaz, hogy csak a mű fontos — a művész magánélete, vagy ha úgy tetszik hétköznapi élete — nem. Ezt az állítást cáfolják a szaporodó memoárok, önéletrajzok.

Tóth Eszternek, Tóth Árpád lányának könyve a Magvető Könyvkiadó Tények és Tanúk sorozatában jelent meg. Történelmi és filológiai szempontból is érdekes a könyv, hiszen fölfedi a költő eredetét, főképpen a szobrász apa kenyérért és érvényesülésért való küzdelmeit a századforduló előtt és után, valamint Tóth Árpádnak és feleségének, Annuskának életét, találkozásuk történetét, együttélésük reményeit és csüggedéseit, szóval mindazt, amit a versek nem mondanak el, ami eddig a magánélet szféráját jelentette. Tóth Eszter három részre bontotta 300 oldalas könyvét. Az első rész központi alakját a költő apa jelenti, a második Annuskáról, vagyis a feleségről és anyáról szól, a harmadik pedig Tóth Andrásról, az életben és művészetben csalódott szobrász nagyapáról.

Aki Tóth Árpád verseit és műfordításait ismeri és szereti, annak izgalmas olvasmányt jelent Tóth Eszter munkája. Jobban megérti a költő egy-egy versének hátterét, fogalmat alkothat a debreceni Tóth-família gondokkal küzdő életéről. De közelebbről megismerhetjük Tóth Árpád betegségét, küzdelmeit a korai elmúlás ellen, Annuskának áldozatos szerepét a költő életében, a költő testvéreinek sorsát, Tóth nagyapa és nagymama sorsvállalását gyermekeik életének megjobbitásáért. Szomorú olvasmány Tóth Árpád betegségének krónikája: „1928 nyarán fokozott erővel támadt rá a betegség. A tuberkulózis átterjedt a gégéjére is. Orvosa ezentúl már nem is küldte a Tátrába. Budán, a Mártonhegyi Szanatóriumban kúrálták június 9-től július 20-ig. Hazatérése után a szerkesztőségbe se ment többet. Otthon még írogatott egy keveset, velem is ki-kiballagott olykor a Bástyára s a kisparkba, aztán már annyi ereje sem volt, hogy elhagyja a lakást ..

Tóth Eszter könyve a Tóth Árpád-monográfiák és életrajzok kiegészítő része. E könyv nélkül nem lehet teljes a Tóth Árpád-i kép s a költőről alkotott elképzelés.

(Dénes)

9