A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-25 / 13. szám

EGY TANYASI PEDAGÓGUS A csallóközi Patonyok határa pozso­nyi várbirtok (később: Pálffy-szeni­­orátus) részeként egy-egy 10— 12 km-es keskeny sávban a Kis-Du­nához, sőt a közelmúltig azon is túl kúszott. A volt jobbágyok a fölszaba­dításukat (1848) követő földosztás­kor (1856) 24, 36 és 48 magyar holdas paraszti birtokokat kaptak, s miután a századfordulóra a csallóközi Sárrét lecsapolását is befejezték, a gazdák a távoli szántók közé tanyá­kat telepítettek, s az év tetemes részét családostul kint töltötték. így alakult ki a diós- és felsőpatonyréti tanyarendszer. Az előbbin, amely a hivataloknál Aggerdőpuszta néven is szerepelt, még az ötvenes évek vé­gén is 54 házat számolt meg Gyurcsó 1940 nyarán friss tanítói diplomával — amely magyar és szlovák tanítási nyelvű iskolákra jogosított — kerestem állást. Több helyre is elküldtem pályázatomat, de sorra érkeztek vissza irataim, pedig jeles rendű oklevéllel rendelkeztem. Végre szeptember 2-án táviratban közölték, hogy megválasz­tottak Patonyrétre a III. számú tanítói állásra. Nagy lelkesedéssel és tele fiatalos energi­ával készülődtem az állást elfoglalni. Egyál­talán nem riasztottak vissza azok a körülmé­nyek, melyek egy szétszórt település tanyavi­lágában vártak rám. Bennünket mind a po­zsonyi, mind a komáromi tanítóképzőben úgy készítettek fel tanítói-nevelői hivatá­sunkra, hogy missziót éreztünk benne. Mó­­riczon és Adyn nevelkedtünk, és szent meggyőződésünk volt, hogy csak akkor tölt­hetjük be hivatásunkat, ha a szegény falusi népet kulturálisan felemeljük. Dióspatonyból szeptember 6-án egy dö­cögős, trágyát szállító alkalmi kocsin érkez­tem meg Patonyrétre. A két és fél óra hosz­­szig tartó kátyús, gödrös úton volt időm útitársammal elbeszélgetni, aki nem túl biz­KINCSÜNK n_ AZ ANY/WELV BOD, BODA, BODÁK, BODÓ További érdekes csoportot alkotnak azok a személy- és helynevek, amelyek­ben a Bőd szó szerepel. Ez a szó már a régi magyar nyelvben „bot" alakban ismeretes ótörök jövevényszó. Jelenté­se évszázadok óta nem változott, ma is bot (szlovákul palica), pl. sétabot, bun­kósbot, stb. Török nyelvi alakja „búd" és jelentése „ág". De nemcsak a növé­nyek, fák ágát, hanem nemzetségek, családok ágát is ezzel a szóval jelölték. Régi magyar alakja a Bőd vagy Búd, és előfordul mint személy- és helynév is. Pl. Bőd Sziget (csallóközi településnév István, az ott járt költő-riporter. Ké­sőbb a kinti családok visszahúzódtak az anyaközségekbe, s az Alsó-Rét iskolája 1964. szeptember 1-jén be­olvadt a dióspatonyi (Orechová Po­­tôň) osztályokba. Dióspatonyrét községi népiskolája 1934. november 5-én nyílt meg 80 tanulóval és két pedagógussal, s az egytanerős felső-réti osztály is ennek hatáskörébe tartozott Az utóbbiba szerzőnk idején 63 tanuló járt. A két intézményt ekkor Greschner Jenő (1913—1977) igazgatta, s vele taní­tott a kis-dunai rév, a Kompjáró mel­letti bérletben a Flaska-háznál felesé­ge, a csécsénypatonyi (Čečínska Po­­tôň) születésű Csiba Julianna (1913—1970). tató felvilágosításokat adott az iskoláról, a körülményekről és főleg az útiviszonyokról. Akkor — magamban — pesszimistának vél­tem ezeket az információkat, csak az az öröm töltött el, hogy van állásom és tanítha­tok. Később, mikor az őszi esők megérkez­tek, eszembe jutottak útitársam szavai, mert se kocsin, se kerékpáron nem lehetett közle­kedni lakásom és az iskola, vagy a tanyavilág és a falvak között. Megtörtént, hogy kerék­páron indultam el az iskolába vagy a faluba, és visszafelé a vállamon kellett cipelnem jármüvemet. Patonyréten akkor két iskolaépületben folyt a tanítás. A komp mellettiben délelőtt­­délután váltakozva járt az 1—4 és az 5—8 osztályból összevont tanulócsoport, össze­sen kb. 90—95 tanulóval. Az előbbit Greschner Jenöné, az utóbbit Greschner Jenő tanította, aki egyúttal iskolavezető is volt. A másik bérelt tanterem Felsőpatonyré­­ten, a Benkepatonyból kivezető út mellett, a dunai töltéstől kb. 200 m-re délre feküdt. Ide 1 —8. osztályú tanulócsoport járt 60—65 tanulóval. Guta község határában). Tarbabod He­ves megyei község nevében. Kicsinyítő-becézö képzős alakja a Buda személy- és helynév. Boda alak­ban ma is számos család vezetékneve. Az etimológiai szótárak szerint többnyi­re a szláv Budimír, Budivoj nevekből származtatták. De ha figyelembe vesz­­szük az alapszó jelentését és a Buda helynév török és szláv alakjait: Budun, Budin, akkor egyszerűbb és logikusabb értelmezéshez jutunk. Mindkét névalak szószerinti jelentése ugyanis: búdé, vagyis az „ágé", azaz az uralkodó csa­lád vagy nemzetség egyik ágának a birtoka, települése. A török -un végző­dés birtokjel, mint a magyar -é, pl. Mehmedin Mehmedé, Muhmúdum Mahmúdé, stb. A szláv -in végződés szintén birtokjel, amely egyes nyelvé­szek szerint a török -in, -un átvétele. A Buda helynév tehát az uralkodó család „ágának" volt a települése, míg a „fö" ágé (a fejedelemé) az Árpádok korában Székesfehérvár volt. Szerzőnk, Gergely Péter 1919. ok­tóber 4-én született Rétén (Reca), paraszt szülőktől. Tanulmányait a ha­zai elemi után a bratislavai gimnázi­umban. majd az állami magyar taní­tási nyelvű tanítóképzőben és Komá­romban folytatta. Tanítói pályafutá­sát Felső-Rét iskolájában kezdte. 1941 őszén behívták, 1944 augusz­tusában a frontra került ám decem­berben megszökött, s beállt a felsza­badító Csehszlovák Hadseregbe, amelynek a háború végéig harcosa volt. Leszereltével egy hónapig a szü­lőfalujában tanított. 1946 szeptem­berében Magyarországra települt, s a gödöllői általános iskolában kapott állást. Közben elvégezte a pedagógiai főiskolát matematika-fizika levelező Amikor megérkeztem, azt reméltem, hogy a komp melletti, valamelyik „kisebb" létszá­mú csoportot kapom meg, és csak négy évfolyam nehézségeivel kell megküzdenem, mint kezdőnek. De iskolavezetőm akkor ka­tonai szolgálatot teljesített, és helyette mindkét tanulócsoportot kénytelen volt fele­sége összevonni. így én a felsőpatonyréti iskolához kerültem. (Elődöm ott Csiba Klára tanítónő volt, aki valamelyik faluban kapott állást.) A felsőpatonyréti tanterem nem iskolának épült. Úgy emlékszem, hogy egy parasztház két szobájából alakították ki, nagysága kb. 8 X 8 m, 32 m2 lehetett, és elég alacsony volt. Megvilágítása sem volt szerencsés, mert a kelet felé nyíló 3 ablak előtt a nyitott folyosó felett előtető akadályozta a fény besugárzását. A négyüléses padok két sor­ban helyezkedtek el, a közöttük való közleke­dés igen nehéz volt. De nem volt más megoldás, a 65 tanulót csak úgy lehetett „leültetni", hogy a négyszemélyes padokban több esetben 5 tanulót is bezsúfoltunk. Az épület — emlékezetem szerint — a Fiaska Az -a kicsinyitö-becéző képzős néva­lakok az ómagyar nyelvben keletkeztek, mint pl. Bél — Béla, Vajk — Vajka, Baj — Baja, de elterjedtek voltak a török nevekben is, pl. Habar (Kabar) — Haba­ra, Tatár — Tatara, stb. A Bodak (Bodok) személy- és helynév a Búd szónak szabályos származéka, el­török kölcsönszó a magyarban. Török alakja budaq (budak), jelentése: ágazat, ág, tehát a nemzetség, vagy család többi távolabbi) ágát jelentette. Sze­mélynévként is gyakori, sőt a bolgárok­nál is. Ezért szláv eredetűnek tartották, noha a bolgár nyelvben is török köl­csönszó. Ismerünk egy Bodog kun nem­zetségnevet is, amiből a Bodoglár (=* Bodogok, azaz Bodogék) kiskunsági te­lepülés neve származik. Ma Kiskúnmaj­­sához tartozik. (A -lar a többes szám jele a törökben). Az újszülötteket a török népeknél a család „ágainak" ne­vezték. Ez annyira elfogadott és hagyo­mányos szokás volt, hogy Köprülü Ah­med pasanagyvezír (Érsekújvár elfogla­szakon, s idővel az általános iskolai fizikatanítás kiváló elméleti és gya­korlati szakemberévé fejlődött. 1979-ben az oktatási kormányzat Apáczai Csere János-díjjal tüntette ki. (Összesen kilenc kitüntetést, cí­met, érdemérmet és dijat kapott.) Hatvannál is több cikket közölt a fizikatanítással kapcsolatos kérdé­sekről, főleg A FIZIKA TANÍTÁSA és a FIZIKA SZEMLE c. folyóiratban. Két előadása szlovák nyelven is megje­lent (1967, 1985), szlovák kiadóknál. Emlékei tiszta, erős fénnyel világít­ják meg egy elsüllyedt világ iskolájá­nak. népének és kezdő pedagógusá­nak gondjait és örömeit. KONCSOL LÁSZLÓ család tulajdona volt, akik 5 gyerekkel a' tanteremhez csatlakozó szoba-konyhás részben laktak. Tanítványaim nagyobbrészt kisgazdák és agrárproletárok gyermekei voltak. A megma­radt fényképeken öltözetükből is következ­tetni lehet anyagi helyzetükre. Idősebb test­véreiktől levetett, kopott ruhákban jártak, és sokan mezítláb. De óriási volt bennük a tudásvágy, és a legnagyobb hidegben, sár­ban sem hiányoztak, pedig sokan 4— 5 km-re laktak az iskolától, s hóbuckás, sártengeres gyalogutakon kellett közlekedni­ük. Télikabát, kesztyű legtöbbjüknél ismeret­len volt, fázós, pecsenyepiros kezüket regge­lente melegítettem a kályha mellett. Hogyan lehetett ennyi gyereket és évfolya­mot egyszerre tanítani és a tantervi követel­ményeket megvalósítani? Csak úgy, hogy az ember igen alaposan, időbeosztással eltervezte a tennivalókat, melyik évfolyammal foglalkozik közvetlenül, és ezalatt a többi milyen önálló foglalkozást végez. Nem kis munkát jelentett a sok tan­tárgyban évfolyamonkénti eligazodás, felké­lója 1663-ban), a krími hercegnek, Mehmed Girejnek Érsekújvárban írt le­velében ezt a megszólítást használta: „A nagy kánok (családjának) dicső új ága, a dicső fejedelmek fiatal (zsenge) hajtása..." A Bodak, Bodok helynév tehát a nem­zetség ágainak birtokát, települését je­lentette. Számos település ma is őrzi ezt a nevet. A Nyitrai járásban van egy Bodok (Dolné Obdokovce), a tapolcsá­­nyiban is (Horné Obdokovce) és a Du­­naszerdahelyi járásban is egy Bodak (Bodíky) község. A szlovák Obdokovce jelentése. Bodokék faluja. A szókezdő Bo-Ob hangátvetés szláv nyelvi jelen­ség, mint az Elba — Labe, kolbász — klobása stb. Ezek a helynevek már a 13. század­ban szerepeltek a történelmi okiratok­ban Bodak, Bodok, Budak alakban. A ma is gyakori Bodó személynév a Csalló helynévnél ismertetett hangfejlő­désen ment keresztül: Bodak — Bodau — Bodou — Bodó. BLASKOVICS J. 10

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom