A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-19 / 8. szám
EMBERI SORSOK KÉT JEGYZET Találkozásom a szarvassal A rozsnyói (Rožňava) járás bővelkedik vadban, legalábbis szarvasokban, ezt nem egyszer tapasztaltam. Különösen az alkonyati órákban, a sötétség beálltá előtt jönnek elő rejtekhelyeikről, mennek a patakhoz, isznak a vizéből, aztán több-kevesebb óvatossággal visszatérnek az erdőbe. Azért kérdőjelezem meg az óvatosságukat, mert már volt kellemetlen tapasztalatom a vadonnak ezzel a gyönyörű állatával, amikor évekkel ezelőtt, a sötétség beálltakor Pelsöcröl (Plešivec) Dobšinára indultam, ahová nem értem el. Szalócig (Slavec) zavartalanul vezettem le a néhány kilométert, s ahogy haladtam le a dombról, örökösen szembetalálkozva a már lámpával közlekedő gépjárművekkel, Berzéte (Brzotín) felé tartva, a sík terepen egyszercsak azt veszem észre, hogy a szembejövő tehergépkocsi fénycsóvájába belerepül egy árnyék. Önkéntelenül is csökkentettem a sebességet, és nem is lett volna semmi baj, ha a testetlennek, megfoghatatlannak látszó árnyék nem formáz egyik pillanatról a másikra szarvast, amely az én gépkocsim fénycsóvájába kerülve, az árokba repülve, nem zavarodik meg, nem bizonytalanodik el az ösztöne diktálta irány követésében, s nem farai vissza elém az árokból az országútra. Mindez a pillanat töredéknyi ideje alatt történt, képtelen voltam az azonnali megállásra. Hatalmas csattanás jelezte találkozásomat a szarvassal, gépkocsim pillanatok alatt maga alá gyúrta az állatot, s át is szaladt fölötte. Mire megálltam, jó darabot haladtam előre, mögöttem sötétség tátongott, azóta sem tudom, mi történt a szerencsétlenül járt állattal, nem volt szivem keresni, esetleg a vérző sebeiben fetrengve látni, gépkocsim elejét néztem meg, amely megszenvedte az ütést, Rozsnyóig jócskán elfolyt a víz a hűtőből, elment a kedvem az utazástól. Dobsinát feladva, visszafordultam Pelsőcre, illetve az ütközés színhelyére, s gépkocsim fénycsóvájával mindkét oldalon végigpásztáztam az árokpartot, de az „áldozatnak" csak a hűlt helyét találtam. Azóta is töröm a fejem, mi történhetett vele. Az ütközés után lábára állt, és az országút széléről betámolygott a mező biztos fedezéket nyújtó sötétjébe? Vagy az ütközés színhelyén maradt teljes kábultságban s így került az utánam érkező gépjármű rakodóterébe? Azt hiszem, soha nem derül fény erre. Homály takarja ezt az első találkozásomat a szarvassal... Az emberbőrbe bújt dúvad Tavaly decemberben Rimajánosiban (Rím. Janovce) szakadt rám az este. Molnár Gyuláéknál, unokaöcséméknél tettem afféle villám rokoni látogatást. Régen nem jártam náluk, igy hát a késő esti órákba nyúlt beszélgetésünk. Este fél tízkor érkezik az autóbusz Jánosiba, s onnan tovább Feledet (Jesenské) érintve a Barkóság felé vesz irányt. Azt gondoltam, ezen a késői vagy legkésőbbi járaton alig, vagy egyáltalán nem lesz utas, az autóbusz belseje tátongani fog az ürességtől, de meglepetésemre nem igy volt. Az utasok hegyén-hátán szorongtak, nyilván a délutáni műszakból igyekeztek haza, alig lehetett felszállni, beljebb nyomakodni az embersűrűbe, mert a jánosiak falujukba érve nem is siettek a leszállással, meg hát nem is repülhettek ki az utasok feje fölött. Mintha ottfelejtkeztek volna a buszban, ingerülten kászálódtak ki a zsúfoltság szorításából, rámordulva azokra, akik fel akartak kapaszkodni. A durva, fület bántó szópárbajjal nem fejeződött be a le-felszállás, folytatódott az előtérben a sofőr agresszív fellépésével. Úgy támadott rám. hogy már attól féltem, lenyel, amiért a vele szomszédos kis előtérből nem nyomakodtam beljebb. Még villámokat is lövellt a szeme, annyira felfuvalkodott volt. Persze a továbbhaladás mikéntje nem rajtam múlott, hanem azokon, akik a két üléssor közötti folyosószerű helyet elfoglalták, s nem volt már kedvük tülekedni, álltak a helyükön, mintha gyökeret eresztett volna a lábuk. Ők már senkire nem voltak tekintettel, főleg az autóbusz sofőrjére nem, nyilván megszokták már a gorombaságát, alighanem foglalkozása következményének tekintik, Móra Ferenc regényének ismert alakja is úgy tanult meg káromkodni, hogy elég hosszú ideig búcsúelöljáró volt, fegyelmeznie kellett a féktelenségekre hajlamos népet. A késői autóbusz sofőrje azután sem indult, hogy az esti imádság helyett elkáromkodta a magáét. Az idulatosságán kívül még a makacsságáról is tanúbizonyságot tett. Nem indul, mig beljebb nem nyomakodom. Az meg egyszerűen lehetetlen volt. Ha hirtelen szárnyaim nőttek volna, megoldottam volna mindent, engedelmeskedtem volna a sofőr parancsszerü kívánságának, vagy ha a gyermekek megunhatatlan filmjéből, a Végtelen történetből odatoppant volna Falco, az a bizonyos repülő kutya, akkor a hátára pattanva vagy az autóbusz legbelsejébe úsztam volna, vagy kiröppentem volna a kijáraton, és meg sem álltam volna hazáig, agyba-föbe dicsérve kutyajármüvemet, amely nem durva, nem istenkáromló, teszi, amit tennie kell, hűségesen szolgálja utasát. Mivel azonban a kutya nem jött, hiába mormogtam orrom alá a nevét, és nyomakodni is képtelen voltam az autóbusz belsejébe, megadtam magam a sorsomnak. És ha már rosszul kezdődött az utazás, úgy is folytatódott. A feledi vasútállomáson rendes menetjegy helyett ötkoronásat adott a pénztámok, most sem tudom kitalálni, hogy miért, s ebből megint baj zúdult a nyakamba. A gyorsvonat kalauza nem akarta beszámolni utamba az öt koronát, mert hogyhogy nekem ilyen menetjegyet adtak? Egy félóráig magyaráztam neki, ezt ne tőlem kérdezze, hanem a vasútállomástól, s mert nem lehetett meggyőzni, fogtam magam, és elvonultam aludni azzal, hogy állítson ki részemre olyan menetjegyet, amilyet akar. Csak nem vitatkozunk reggelig azon, miért kaptam a vasútállomáson ötkoronás menetjegyet. Úgy is volt. Elvonultam, lefeküdtem, és amikor erről a zűrös estéről elfeledkezve mély álomba merültem, valaki megrázta a váltam. Riadtan ébredtem, és az álom és az ébrenlét határán háborgatómban a durva autóbusz-sofőrt gyanítottam, pedig nem ö volt. A kalauz közölte velem, hogy igazam van, leszámítja a menetjegy árából az öt koronát. Akkor már engem is elragadott az indulat. MÁCS JÓZSEF VÉTKES POHARAZGATÁS Bár számos súlyos — nemegyszer halálos kimenetelű üzemi baleset okozója az alkohol, veszélyeit sokan nem veszik komolyan. Pár korty pálinka, két-három pohár bor, néhány krigli sör könnyen lecsúszik a szomjazok torkán műszak előtt, vagy netán alatt; s az illető nem hiszi el, hogy az ital hatása meglátszik önmagán, a viselkedésén, a munkáján. Szerencséje, ha állapota nem sodorja nagyobb bajba, s az italozást „egyszerű" jogkövetkezménnyel, fegyelmi büntetéssel ússza meg. Vétkességét többnyire nehezen ismeri el, vagy legalábbis bocsánatos bűnnek tartja. Csakhogy a szabályok nem engednek „föloldozást". A munkáltató még inkább nem, hiszen a dolgozó esetleges ittasság miatti balesetéért öt terhelné a felelősség. A munkaadó dilemmája: milyen büntetéssel tarthatná vissza a vétkest a további poharazgatástól ?... $ í i Nem tudni, hogy Z Vladimír, a Magasépítő Vállalat karbantartója rendszeresen és sokat ivott-e, vagy sem. Lehet, hogy csak olykor-olykor nézett a pohár fenekére. Talán „nyomós" oka volt az alkoholizálásra, talán nem. Munkahelyén mindenesetre egyszerkétszer észrevették, hogy nem józan, s emiatt három ízben figyelmeztették. Úgy látszik, a figyelmeztetés azonban kevés volt. A karbantartó nem tudta megállni, hogy ne igyék; hogy legalább a munkáját végezze el tiszta fejjel. A tavalyi, kemény tél egyik januári napján ebéd után ismét ittasan jelent meg a munkahelyén. Fönöke, aki délután kettőkor végigment a műhelyen, a munkavégzésre alkalmatlan állapotban találta Z Vladimírt. Ezt kővetően az irodában felelősségre vonta, aki azonban vitába szállt vele, meg nem engedhető hangnemet használt, majd sebbel-lobbal becsapta maga után az iroda ajtaját. $ $ § Vétkesünk az eset után beismerte, hogy alkoholt fogyasztott. Fegyelmit kapott. Büntetésként a tavalyi esztendő első negyedének jutalmából ötven százalékot megvontak tőle, ami bizony érzékenyen érintette. Z. Vladimir a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult büntetése enyhítéséért, ahol azonban — az üzemi szakszervezeti bizottság véleményével összhangban — elutasították kérelmét. Az elutasító határozat indoklása megállapította, hogy Z Vladimír elismerte ittasságát, és a kiszabott büntetés arányban áll a terhére róható cselekménnyel. Az ittasságon kapott karbantartó azonban nem nyugodott bele a döntésbe. A határozat ellen keresettel élt a munkaügyi bíróságon. Mentségéül többek között azt hozta fel. hogy ez volt az első fegyelmije, továbbá főnöke is emelkedettebb hangnemben beszélt vele a kelleténél, s az így kialakult vitát zárta le ö azzal, hogy rácsapta az ajtót. §§S Ekkor a riporter számára is érdekes fordulat állt be az ügyben: a munkaügyi bíróság helyt adott Z. Vladimir keresetének. Megállapította, hogy az üzemvezető sem járt el szabályosan, amikor észlelve a szerelő ittasságát. őt a munkából nem állította ki, csupán arról győződött meg, hogy nem szenvedett-e balesetet, és hagyta tovább dolgozni. A bíróság figyelembe vette azt is, hogy az üzemvezető hangneme ugyancsak kifogásolható volt, valamint azt is, hogy Z Vladimír eddig nem kapott fegyelmit vétkes kötelességszegés miatt. Mindezekre tekintettel túlzott mértékűnek találta a fegyelmi büntetést. A munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva a Z. Vladimírt illető nyereségrészesedésből csak tíz százalék megvonását rendelte el. Ítéletében hangsúlyozta, hogy az enyhébb fegyelmi büntetés is alkalmas arra, hogy a szerelőt a hasonló cselekményektől visszatartsa. S S $ Másként vélekedett viszont az SZSZK Legfőbb Ügyészségének illetékese, aki a munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen — törvénysértés miatt — törvényességi óvást emelt. Az óvást pedig a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Az ügy vizsgálata során — a munkaügyi bírósággal ellentétben — nem a szerelő és a művezető közötti vita hangnemét, nem is Z. Vladimírnak a munkahelyi fegyelmi szempontjából makulátlan előéletét tartotta meghatározó jelentőségűnek. Sokkal inkább azt a tényt, hogy Z. Vladimir alkoholt fogyasztott, és részeg volt a munkahelyén. Nem kevésbé azt, hogy a januári esetet megelőzően — ha fegyelmit nem is kapott — három alkalommal figyelmeztették ittasság miatt. $ $ § A munkaügyi bíróság — mutatott rá a legfőbb bírói fórum — téves következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy a karbantartó által elkövetett fegyelmi vétséggel arányban áll az enyhébb büntetés: a tíz százalékos prémiummegvonás. Az állandó és következetes ítélkezési gyakorlat szerint általában nincs helye a fegyelmi büntetés enyhítésének, ha a dolgozó a munkaköri kötelezettségét a munkahelyén, vagy azon kívül, de munkaidő alatt történő italozással szegi meg, vagy szeszes ital hatása alatt végez munkát. Nem kerülhet sor a büntetés enyhítésére, ha a dolgozó munkaidő alatti italozása miatt már korábban figyelmeztetésben részesült. Ahhoz, hogy a kiszabott büntetés a kellő nevelő és visszatartó hatást elérje, az adott kötelességszegésnek a munkáltatónál jelentkező komolyságát kell értékelni. A munkáltató pedig — figyelembe véve a karbantartó javára és terhére írható körülményeket — a pénzbeli jutalom ötven százalékának megvonását tartotta az elkövetett vétséggel arányos büntetésnek. A Z Vladimír által betöltött, összpontosított figyelmet igénylő munkakör jellegére is tekintettel — szögezte le a Legfelsőbb Bíróság — sem az egyéni, sem az általános nevelési célok nem teszik indokolttá a fegyelmi büntetés enyhítését. Ellenkezőleg: a hasonló cselekmények elkövetésétől való visszatartást kizárólag a munkáltató által kiszabott büntetés következetes hatályban tartása segíti elő. Z Vladimírnak tehát be kellett érnie negyedévi jutalmának felével. Ilyen következménnyel aligha számolt, amikor pohárhoz . nyúlt azon az ominózus januári napon.... . 19
