A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-19 / 8. szám
I TUDOMÁNY TECHNIKA 2. Tekintve, hogy a hallásérzet kialakulásában csak az egyik tényező a fizikai hang (amelynek intenzitását decibellben mérjük), míg a másik a hallószervből és az idegrendszerből álló hangfeldolgozó rendszer, nem egészen pontosan azt halljuk, mint amit műszerekkel mérünk. Bár nem túl jelentős eltérésekről van szó, a szakemberek számára ez fontos, így figyelembe veszik a hang terjedési sajátosságait a levegőben, az emberi fej és fül hangtorzító szerepét és a szervezet fiziológiai sajátosságait is. Emiatt a fizikai hangot intenzitásgörbékkel fejezik ki, az intenzitásváltozást decibelben mérik, eközben a hang érzet változásait a hangerő fogalmával jelölik, a görbéket pedig phon-ban (ionban) adják meg. Mivel a görbéket az emberi hallásmechanizmus figyelembevételével alakították ki, a 0 dB hangintenzitásnak a 0 Ph (fon) hangerő felel meg, a 120 dB-nek a 120 Ph (fon) 1 kHz-es jel esetében. Más rezgésszámon az egymásnak megfelelő görbék bizonyos szabálytalanságokat mutatnak. Az utóbbi években-évtizedekben a milliós nagyvárosok kialakulásával, a modern tömegközlekedés beindulásával párhuzamosan egyre nagyobb gondot kezdett okozni a közúti és a városi zaj. Ezzel kapcsolatban alakult ki a zörejakusztika tudománya, amely napjainkban már komoly eredményekkel dicsekedhet. Alapfogalmait az optikából vette át, ahol tudvalevőleg az összes látható fény keveréke a fehér fény; ebből az analógiából kiindulva az egész zörejtartományt „fehér" zajnak, míg annak egy részét „rózsaszín" zajnak nevezi. A fehér zaj a lehető legroszszabb: gyakorlatilag minden rezgésszámú zörej, impulzus ide tartozik, tekintet nélkül arra, hogy ismétlődő (periodikus) vagy egyszeri (impulzusszerű). Mivel előfordulási gyakorisága véletlenszerű, rendkívül nehéz ellene védekezni. Általában hanggátlással, -szigeteléssel és -visszaveréssel csökkenthető az értéke, teljesen kiküszöbölni azonban szinte lehetetlen. Kísérletileg ugyan megpróbálják űn. ellenzajjal semlegesíteni, egyelőre csak nagy költséggel és néha vitatható ered mények árán. A módszer abból a tényből indul ki, hogy azonos intenzitású, de ellentétes fázisú jelek kioltják egymást. Viszont véletlenszerű zörej esetén az ellentétes fázisú zaj kialakítása rendkívüli nehézségekbe ütközik, a két hang energiamérlege emiatt ingadozó. A nehézségeket úgy lehetne a leginkább érzékeltetni, hogy egy északi orkánt azzal a módszerrel próbálunk semlegesíteni, hogy mesterségesen egy déli ellenorkánt keltünk. A két szélvész találkozásától pedig azt reméljük, hogy tökéletesen szélcsendes időt eredményez. Érdemes áttekinteni, hogy az egyes zajszintek milyen hatással vannak az emberi szervezetre. Negyven decibeli alatti értékről tudomást sem veszünk. Az óra ketyegésétől kezdve az automatikus mosógép bugásáig rengeteg olyan zaj vesz bennünket körül, amely nem hat zavarólag. Negyven-ötven decibeli közötti érték már zavarólag hat, hosszabb idő elteltével ingerlékenységet vált ki. Ötven-hatvan decibeli közötti zajszint már fáradékonyságot, alvászavarokat, különféle panaszokat okoz. Hatvanöt decibeli felett a hang már egészségkárosító hatású, ha hoszszú időn keresztül kell elviselnünk. A szakemberek természetesen méréseket is végeztek a legkülönfélébb helyiségekban annak megállapítására, hogy mennyiben felelnek meg az egészséges életmód kialakításához szükséges feltételeknek, ill. a szakmai követelményeknek. Húsz-harminc decibelt körüli zaj mérhető a háló- és lakószobákban, kórtermekben, televízió- és rádióstúdiókban, színházakban, konferenciatermekben, mozikban és előadótermekben. Harminc-negyven decibeli közötti érték mérhető a nagyobb irodákban, áruházakban, üzletekben és kisebb vendéglőkben. Negyven-ötven decibeli közötti a zajszint a nagyobb vendéglőkben, iskolákban. Hatvan decibeli felett van a műhelyekben. Ezeken a helyeken hanggátló berendezéssel csökkentik a zajt (szigetelés, terelőlap, füldugó stb.), A közúti zaj az utóbbi időben a legnagyobb városi problémák közé tartozik. Nagyvárosaink ebben a tekintetben nem maradnak el az európai átlagtól: csúcsforgalom idején a zajszint eléri a 75—80 dB értéket, ami nagy megterhelést jelent. Különösen a belvárosok lakosai szenvednek ettől, emiatt sok helyütt sétáló utcákkal igyekeznek a zajt csökkenteni, valamint azzal a módszerrel, hogy a lakosokat lakótelepeken helyezik el, hogy legalább éjszaka nyugalmuk legyen a megürült lakásokban hivatalokat, intézményeket alakítanak ki. Igazán radikális megoldás csak a villanymotoros jármüvek bevezetése lehetne, csakhogy ez még a jövő század zenéje, hiszen a villanyautó az ezredfordulóig aligha lesz méltó versenytársa a robbanómotoros jármüveknek. Akárcsak a hangérzékelés esetében, a zajérzékelésnél is rendkívül fontos, hogy miképpen érzékeljük. A szakirodalom általában az ismétlődő (periodikus) hullámzást tekinti míg a levegő nem periodikus, vérezgését zörejnek. A zörejakuszkissé más oldalról közelítik meg a kérdést: szerintük minden zörej, ami az embert zavarja, tekintet nélkül a hang jellegére. Tehát eszerint az egyik egyén számára egy rock-koncert lehet mennyei zene, míg a másiknak elviselhetetlen zörej. A zajérzékelés egységét a szakemberek noy-ban fejezik ki. Átszámítása decibellből egy kissé sajátos: az érzékelt zörejszint nagysága számbelileg az 1 kHz középértékű, 1 oktáv széles zaj hangnyomásának felel meg, amelynél a megfigyelő azonos igénybevételt érez. Ez az átszámítás arra szolgál, hogy a zajártalom szubjektív érzetét mérhető értékekkel fejezhessék ki. A noy-skálát általában csak a szakemberek használják, így az ismeretterjesztő irodalomban is csak elvétve fordul elő. A zajszintet a legtöbbször a kisugárzott energia nagyságával, decibellben adják meg, tekintet nélkül az egyén zajérzetére. Az elektroakusztikai berendezések tömeges elterjedésével nagymértékben megnőtt a zajterhelés. Míg a legnagyobb szimfonikus zenekar hangdinamikája sem haladja meg a hetven-nyolcvan decibellt, addig a villamos erősítőnek köszönhetően a zenei teljesítmény és a hangdinamika szinte korlátlan mértékben növelhető, akár több százezer ember számára is végezhető hangosítás. Ez viszont előtérbe helyezi a közönség hangterhelhetöségének kérdését. Bár nemzetközi javaslat már évek óta létezik, szinte sehol sincs kötelező szabvány a koncerttermek hangerejére. Kilencven decibellnél nagyobb hangerőt nem ajánlatos sehol sem használni, hiszen két óra elmúltával így is őszi légy módjára szédeleg a közönség a hangtól. Ekkora hangerő néhány év elteltével komoly halláskárosodással jár, akár teljes süketséget is okozhat. Ezzel szemben a rockkoncerteknél nem ritka, hogy még a nézőtér közepén is „mellbevágja" a hallgatót a zene, vagyis a tapintási küszöböt meghaladja a zenei teljesítmény. Ellene fellépni jelenleg szinte lehetetlen, mivel a zenészek nagy része művészetébe való beavatkozásnak tekinti a hangerő csökkentését. A zajártalom fokozatos felismerésével viszont egyre inkább érik a helyzet arra, hogy hamarosan előírásokkal szabályozzák a nyilvános helyiségek és terek zajszintjét. (A jelenlegi helyzet bizarrságát jelzi, hogy a munkahelyeken — üzemekben, gyárakban — a kilencven decibellt meghaladó zajártalomnál kötelező a dolgozóknak füldugót, hangtompítót stb. viselniük. Ezen az alapon egy könnyűzenei koncerten ha a közönség nem is, de a zenészek kötelezhetők lehetnének erre.) Otthon persze mindenki azt tehet, amit akar (az éjszakai nyugalom óráit leszámítva). Nemcsak a szomszédokat bosszanthatja a hifitorony erösítőgombjának maximumra állításával, de joga van akár megsüketülni is. A ma hifirajongója esetleg csupán néhány év múltán tudatosítja, hogy egyszeriben azért beszél mindenki gyanúsan halkan és érthetetlenül, mert ö hosszú időn keresztül nem volt hajlandó tudomást venni szervezetének hangtűrö képességéről. Ez a kérdés a jövőben minden bizonnyal egyre inkább az előtérbe kerül. OZOGÁNY ERNŐ KONYHASÓ A VASHIÁNY ELLEN A fejlődő országokban világszerte elterjedt a vérszegénység egyik formája, a vashiányos anémia. Indiában a népességnek több mint a fele szenved vashiányos anémiában. Az indiai táplálkozási hatóságok most lehetőséget találtak a betegség feltartóztatására. A vashiányos anémia annak következtében alakul ki, hogy a szervezet nem jut elegendő vashoz a táplálékból. A legszegényebbek ugyanis főként kölessel táplálkoznak, és a kölesben nincs elegendő vas. Az indiai táplálkozási kutatóintézet megállapította, hogy hasznos vasszállító „eszköz" lehet a konyhasó. A mindenütt használt konyhasóhoz vas-szulfátot adnak és ezzel jelentősen megjavítják a felszívódást. Ez a módszer azért is egyszerű, mert Indiában csupán néhány gyár állít elő étkezési konyhasót, így a vas-szulfát bekeverése nem okoz szervezési nehézséget. Egy vizsgálat során iskolás gyerekek kaptak 18 hónapon át vastartalmú sóval készült ételeket, és a vashiányos anémiában szenvedők száma lényegesen csökkent. Ártalmas mellékhatást nem tapasztaltak. Egyes kritikusok szerint bizonyos esetekben túlságosan sok vas juthat a szervezetbe. A szakértők szerint ez sem baj, mert a vas erősíti az immunvédelmet és ezért pozitív hatású. Az intézet ajánlására az indiai kormány most a vastartalmú só forgalmazásának nemzeti programját készíti első. 16
