A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-02-19 / 8. szám

LnJ

KINCSÜNK AZ ANYANYELV

Tarisznya,

tarsoly,

szeredás

Vállra akasztható vagy kézben hordható táskát a múltban is sokféle anyagból és változatos formában készítettek, nem meglepő tehát, hogy nevük is vidékenként és koronként különbözött. Vegyünk közülük szemügyre néhányat azokból, amelyek már elavulóban vannak ugyan, de a szépirodalomban gyakran találkozunk velük.

fkndül a kapa most, létévé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja.

A Családi kör idézett soraira mindannyian emlékszünk. Arany János itt nyilván azt a nyakba vagy vállra akasztható, vászonból készített tarisznyát emlegeti, amely nyelvemlékeinkben már a XVI. századtól sűrűn előfordul. Heltai Gáspár meséiből is idézhető: „Haza jővén az hispan vgyan tanisztrauel hoza vala a penszt az vranak (Haza jővén az ispán ugyan tanisztrával hozá vala a pénzt az urának)". Comenius egyik művének magyar fordításában még értelmezést is olvashatunk: „Az edgyetmás dolgocnac tartasara el-rejtő helyec vannac: két fulu kosároc, szatyroc. tanisztrác vagy tarisznyáé." Etimológiai Szótárunk szerint úgynevezett vándorszóként került a magyarba, végső soron valószínűleg bizánci görög eredetű. Megvan a németben: Tornister és a szlovákban is: tanistra formában. Nyelvünkben annyira elterjedt, hogy jó néhány szólásban és közmondásban is megszilárdult. „Tarisznyában hordozza az eszét" — mondták az olyan emberre, aki nem eléggé körültekintő, elővigyázatos; arra a dologra pedig, ami semmi védelmet, biztonságot nem nyújt: „Annyit ér, mint a tarisznyán a lakat". A tarisznyába az elemózsiát, az útravalót pakolták be, de általában csak a szegény emberek. Hogy valóban csak azok, közmondások is igazolják: „Nem nehéz a tarisznya, ha van benne kenyér." — „Üres tarisznya nehezebb, mint a teli." Erre vall a koldustarisznya összetétel is. s ugyancsak erre a népi átkozódás: „A tarisznyamadzag nyűje el a két vállát!"

A tarsoly a tarisznyánál jobbfajta, bőrből készült táska volt, szíjánál fogva vállra vetve hordhatták. Emlékszünk, Toldi György is ilyent viselt, mikor fegyveres vitézeivel hazament Nagyfaluba:

Látogatni jött most negyvened magával,

Renyhe sáskanépnek pusztító fajával.

És a kész haszonnak egy felét fölenni.

Más felét magának tarsolyába tenni.

Nyelvünkben német jövevényszó, a bajorosztrák nyelvjárások „kis táska, iszák, tarisznya" jelentésű Taschl, Taschel, szavának az átvétele. A vegyes hangrendű szó a magyarban illeszkedéssel mély hangrendűvé vált: tassol, illetőleg tasso/lyá, majd a hosszú ss elhasonulással rs hangkapcsolattá. (Ilyen hangtani változásra több példánk is akad: háss>hárs, fassang>farsang stb.)

A Nyelvtörténeti Szótárból mind a régebbi, mind újabb hangalakjára idézhetünk példákat: „Gyakran fú körmére, mert nincs pínz tassolyába". — „Egy pénze is nincs üres tarsolyában.” Comenius említett művében szinonimájával együtt fordul elő: „Iszák vagy általveto, tuszo. tarsoly avagy erszény." Átvitt jelentésben is használták a régiségben: „Oh te sátán, minden gonoszság ura, álnokságnak, nyavalyának tarsolya." Ma is általában csak átvitt értelmű, állandósult szókapcsolatában élünk vele: „Nem lehet tudni, mit tartogat a tarsolyábarľ — mondjuk az olyan emberről, akinek biztosan van közölnivalója, de halogatja elmondani.

A szeredás a tarisznya egyik fajtája, anyagát rendszerint kecskeszőrből szövik. A magyar nyelvterületeken főleg a Tiszántúlon, valamint Gömörben, Borsodban és Zemplénben ismeretes. Előfordul rövidebb formája is: szerdás. A szépirodalom nyelvében is gyakran találkozunk vele, az Értelmező Szótár — Jókain kívül — Mikszáthtól közöl rá adatot: „A szeredás tele volt tömve hideg ételekkel." Az Akadémiai Nagyszótár kéziratos anyagában egy szólásfélére is akad példa: „Vannak egymással... olyan rokonságban, mint a szeredás nyakbavetője azzal a szeggel, amelyen lóg." Szókészletünknek nem régi eleme, csak a XIX. század nyelvében bukkan fel, első adata 1836-tól ismeretes: „szeredás “ nyakba vető, fedeles szőr tarisznya itt Debretzenben". Ami a szó eredetét illeti: kétségtelen, hogy a szerda (szereda) -s képzős származéka. Hogy a szerdának és a szeredásnak köze van egymáshoz, azt egy múlt századi nyelvjárási adat is igazolja: .szeredás: tarisznya. A szerdai heti vásárra viszi magával a paraszt". Ennek alapján joggal teszi fel az etimológus, hogy a vásáros tarisznyát szeredás tarisznyának nevezték, később pedig csak röviden (tapadásos jelentésváltozással) szeredásnak.

KAZMÉR MIKLÓS

A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az iromba szó jelentése tarka, vagy a tájnyelvben : kendermagos.

Ifodig valamikor nem ezt jelentette, s a magyar nyelvjárások egy részében ma sem ezt jelenti, hanem azt, hogy pettyes, tarka. A kendermagos tyúkot pl. a Nagykunságban iromba tyúknak nevezik. Az északi és keleti nyelvjárásokban a cirmos macska neve iromba macska.

Az iromba és otromba szavaink felcserélése hangalakjuk hasonlóságán alapul. A két szó összetévesztésére akár irodalmi példával is szolgálhatunk. Ady Endre, szintén felcserélt jelentésében hasznába az iromba szavunkat amikor így ír A nagy Kéz törvénye című költeményében: „Bolond, nagy Kéz, iromba betűk:

Tíz öltö szeme belefárad."

Nemcsak ezt az egyetlen példát ismerjük a szavak felcserélésére. Hasonló a helyzet az „okos, ravasz" jelentésű ildomos és az illedelmes szavainkkal. Ez utóbbi jelentését teljesen átvette a régiesebb hangalak szó, az ildomos, és lett az illedelmesnek az előkelőbb párja.

A KRITIKUS VISSZATEKINT

(Szeberényi Zoltán: Visszhang és reflexió)

Ha a csehszlovákiai magyar irodalomkritikusoknak lenne egy szimfonikus zenekaruk, Szeberényi Zoltán minden bizonnyal gordonkán játszana ott. S nem véletlenül, természetesen, tegyem hozzá mindjárt, hiszen az egyéniségéhez ez a hangszer illik a leginkább : hangja lágy és nem hivalkodó, jelenléte sokszor fel sem tűnik, a hiányát viszont azonnal észreveszi az ember, nélküle a zenekar nem is lehetne teljes értékű.

A hatvan felé közeledő Szeberényi legtöbb toliforgatónkkal ellentétben nem a fővárosban, az irodalmi élet forgatagában él, hanem Nyitrán. ahol a tanárképző főiskolán a leendő magyar szakos pedagógusokat oktatja. Talán ez is az oka annak, hogy a kívánatosnál jóval ritkábban találkozni írásaival a lapok hasábjain, s hogy kritikáinak és irodalomtörténeti tanulmányainak gyűjteménye is ekkora késedelemmel látott napvilágot.

Szeberényi Zoltán tulajdonképpen irodalomtörténész, a két világháború közötti korszak csehszlovákiai magyar irodalmának szakavatott ismerője, aki a kritikairást — más pályatársaihoz hasonlóan —jobbára

csak pluszfeladatként végzi. Ezt a sajátos állapotot jól tükrözi a Visszhang és reflexió c. kötete is, amelynek a legjobb darabjai épp azok a tanulmányok, amelyek a húszas-harmincas évek csehszlovákiai magyar irodalmának legfontosabb alakjaival és törekvéseivel foglalkoznak. Györy Dezsőről több mint másfél évtizeddel ezelőtt már megjelentetett egy igényes monográfiát, ezúttal egy rövidebb dolgozatban összegzi az ott elmondottakat. kiegészítve néhány új adattal („A megbolydult Európa őrhelyén"). Ezt az írást tulajdonképpen beépítette egy nagyobb tanulmányba, amelynek első része Forbáth Imre költészetével foglalkozik L.Apolló homlokát kecske nyalja") E két ellentétes alkatú és különböző művészi eszményeket hirdető költőt antifasizmusuk és háborúellenességük okán tárgyalja és elemzi egymás mellett, rámutatva arra a nem mindenki számára nyilvánvaló evidenciára, hogy irodalmunk legjelentősebb képviselői még az emberpróbáló időkben is mindig a haladás, a béke. az internacionalizmus mellett tettek hitet.

A nyitrai Híd kiadói tevékenységét és iro-Adalékok egy társadalomrajzhoz

(Rudolf Sloboda: Úri mulatság)

A csehszlovákiai magyar olvasó számára nem idegen Rudolf Sloboda neve. hiszen az

1967-ben megjelent Borotva című kisregényét az Irodalmi Szemle is közölte.

Sloboda a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait s utána szerkesztőként, majd később dramaturgként dolgozott a filmgyárban. Termékeny író: prózai alkotásainak se szeri, se száma (Nárcisz, Fakó rózsák. Zene. Hűség, A második ember. Ész. Elveszett paradicsom).

Legújabb novelláskötete Pánsky fiám (Úri mulatság) címmel látott napvilágot, s bár az írások különböző időszakokból származnak, mégis közös nevezőre hozhatók: valamennyi munka korunk égető problémáira kíván rámutatni. Ironikus hangnemben bírálja a nyárspolgári életszemléletet harcot folytat — a Valaminek történnie kell és a Tavasz a hosszú tél után című novelláiban — az alkoholizmus ellen, miközben alakjait belülről, lelki tanácstalanságukban igyekszik ábrázolni. Az előbbi történetben például a férj belső vívódások árán végül is a javulás útjára lép. miközben — alig palástolva — ez az önmegtartóztatás kérkedő büszkeséggel tölti el. az utóbbi novellában pedig Jano búskomorsága az orvosi rendelőben enged fel, amikor kezelőorvosának bizalmasan elárulja, hogy kimondhatatlanul szereti Marisát.

A történetek látszólag humorosak, de belül, a lélekben lejátszódó események-rezdülések teli vannak feszültségekkel, szentimentális komorsággal; az élet olykor céltudatos elképzelés nélküli zsákutcának tűnik fel, a hősök vaksötétben tapogatóznak, máskor viszont megtalálni vélik életcéljukat. A valóság talajából kinőtt „szociális krétarajzok", elgondolkodtató töprengések mind-mind az erkölcsi megtisztítást óhajtják. A szerző irásművészetében tematikailag átfedik egymást a már eddig is bevált, ugyanakkor azonban állandóan meg-megújuini képes életkomplexumok : a férj és a feleség viszonya, a fiktív család motívuma, apa és fiú konfliktusa, valamint a munkahelyi közösség problematikája.

Sloboda számára nem annyira a kömyezetrajz és a természetábrázolás a fontos, hanem embememesítő szándékkal mindenekelőtt az egyes ember élettartalékainak,életvitelének feltárása. Alighanem igaza van annak a kritikusnak, aki így jellemezte az író

eddigi pályáját:.......mintha csak Sloboda

egész életében egy hosszú szöveget ima, s mintha ez a szöveg mindig csak egyről és ugyanarról szólna ..."

Rudolf Sloboda munkásságának — túl a stilisztikai-szerkezeti kívánalmakon — legnagyobb erénye, erőssége az aktualizálás; a társadalom erkölcsi normáinak folytonos változásai, a szociálpszichológiai motivációk, az esztétikai törekvések és a szubjektív folyamatok rendszeres éber figyelmet követelnek. A valóság „megformálásának" e dinamikája azonban legtöbbször módfelett kockázatos;

1Q