A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-19 / 8. szám
dalomszervezői próbálkozásait bemutató tanulmánya érdekes adaléka irodalomtörténetírásunknak. Szeberényi érthető rokonszenwel — hiszen ö is Nyitrán él —, de mégis kellő szigorral értékeli a Hid kiadványait, amelyek közül kétségtelenül A szlovenszkói magyar írók antológiája l—IV. a legemlékezetesebb. Ez a tanulmánya, akárcsak az Örökségmentés — hagyományápolás c. írása is meggyőzően dokumentálja, milyen nehéz és sokszor hálátlan feladatra vállalkozik az, aki régebbi irodalmunk müvei között szeretne eligazodni és rendet teremteni. A fércmüvek tömkelegé, az irodalmi szintet alig elérő alkotások garmadája óhatatlanul visszariasztja még a legbátrabbakat is, ezért külön köszönet és tisztelet Szeberényi Zoltánnak és a kevés számú többieknek, akik mégis belevágtak. 1984-ben, a Madách Kiadó gondozásában megjelent a Sziovenszkói küldetés c. esszéválogatás, amely az 1918—1938 között született csehszlovákiai magyar esszékből és tanulmányokból állt össze, éppen Szeberényi Zoltán jóvoltából. Ennek a kétségtelenül nagy jelentőségű kiadványnak sajnos nem volt különösebb kritikai visszhangja akkoriban, Így Szeberényi fáradozásait sem méltányolta jóformán senki. Négy esztendő távolában már nem (enne ildomos utólag mentegetőzni a mulasztásért, de mert az említett kötet utószava most ismét megjelent, ez a körülmény feljogosítja a recenzenst erre. Ugyanakkor viszont azt sem hallgathatom el, hogy ezt az utószót meglehetősen vázlatosnak és hiányosnak érzem, talán nem lett volna minden haszon nélkül, ha Szeberényi egy alapos tanulmányban foglalta volna össze az említett korszak esszéirodalmát. Több mint tíz esztendővel ezelőtt Szeberényi Zoltán egy másik jelentős antológiát is összeállított (Mű és érték), amelyben a legjelentősebb felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalomkritikákat és tanulmányokat gyűjtötte össze, s a kötethez egy hasznos összefoglaló dolgozatot is készített, amelyet most — alaposan kiegészítve — ismét közreadott. Ebben az írásában tömören, a lényegre koncentrálva összefoglalta kritikusaink legjellemzőbb vonásait, törekvéseit, de nem rejtette véka alá a velük kapcsolatos kritikai észrevételeit és fenntartásait sem. Az utóbbi időkben napvilágot látott legfontosabb tanulmánykötetekről külön is irt. ezek a kritikák csokorba szedve szintén itt szerepelnek. Élvezettel olvastam Turczel Lajosról készült portréját (Aggodalommal és felelősséggel) amelynek hangvétele éppoly rokonszenves mint a témája. Csak sajnálhatjuk, hogy . Turczel talán legfontosabb könyvéről (Két kor mezsgyéjén) nem írt bővebben, hiszen ki tudná e könyv értékeit és esetleges hiányosságait jobban felmutatni mint Szeberényi. aki a Turczeléhoz hasonló alapossággal vizsgálta azt a kort, amelyről az említett könyvben szó van. A kiváló esztéta, Koncsol László költői debütálása nyilván sokunknak feltűnt, érdekes módon azonban csak Szeberényinek jutott az eszébe, hogy egy tanulmányt szenteljen ennek a szokatlan metamorfózisnak (Egy műfajváltás mérlege és tanulságai) Megállapításaival és elemzésének konklúzióival egyetérthetünk, nevezetesen azzal, hogy Koncsol két verseskötete és „lapjainkban egymás után sorjázó életrajzi ihletésű versei, szonettjei arról tanúskodnak, hogy nem múló hangulat, alkotói szeszély, hanem belső késztetés és átgondolt költői program eredményeiről, folytatást ígérő megvalósulásról van szó". Mindazonáltal örvendetes lenne, ha Koncsol továbbra is művelné a kritikát és az esszét, amit az utóbbi években — sajnos makacsa kitartással — elhanyagol. Számomra Szeberényi kötetének egyik negatív meglepetése volt, hogy szinte alig található benne olyan kritika, amely a csehszlovákiai magyar irodalom legjelentősebb műveit értékelné, elemezné. Nem foglalkozik Duba, Dobos, Gál Sándor prózájával, Tőzsér, Bábi költészetével; ez a tény kétségtelenül hiányérzetet kelt, amit alig képes kompenzálni a Rácz prózáját vizsgáló tanulmány, vagy az Ozsvald és Kulcsár Ferenc egy-egy könyvét elemző kritika. Ezzel természetesen nem minősíteni szeretném a módszerét hiszen Szeberényi bírálatai tárgyszerűek és korrektek, a Gyurcsóról vagy a Farkas Jenőről íródott dolgozatok még két és fél évtized távolából nézve is hasznosak és értékesek, s a három fordítás kapcsán elmondott észrevételek is megszívlelendőek. Őszintén remélem. hogy a következő Szeberényi-kötetben már a csehszlovákiai magyar irodalom legfontosabb műveiről is olvashatunk majd értékelést. méltatást vagy tanulmányt. LACZA TIHAMÉR FOTÓ: M. BORSKÝ az időbeli távolság hiánya teljesén vagy nagyobbrészt kizárja az objektív „globalitást". Sloboda ugyan igyekszik általános érvényű megfogalmazásokat tenni, történeteket a teljesség igényével elvonatkoztatni, mégis ténylegesen kisprózái alkotásaiból hiányzik a szubjektív áttranszponálás módszere, az individum „törvényszerű" jelenléte. S történetei tán éppen ezért jól „megkonstruáltak", de nem remekművek. Zsilettpenge vékonyságú kötetének talán legsikeresebb darabja A mi dolgos szegénykénk leérettségizett című novella, amelyben a szerző társadalmunk mindeddig megoldatlan, nyugtalanító kérdésére tapint rá; a gyermeknevelés tengernyi gondja egyre inkább a nagyszülőkre hárul, s így a szülők megkötöttségeik következtében fokozatosan kiszorulnak a nevelés folyamatából. Az édesanya életfilozófiája is ebből a szemlélődő közömbösségből fakad: „Az én anyám, az úgynevezett nagyanyó, sem őrizheti örökké gyermekünket. Egyszer majd visszatér hozzánk, lehet, hogy éjszaka és esernyő nélkül, s akkor megláthatjuk, mint ízlik neki a mi vendéglátásunk." A lány hazaköltözik; kacatjaí közt az anya cigarettát, pornográf képeket és elküldetlen szerelmes leveleket talál. A nagymama „nagyvonalúságával" szemben a szülői ház „kínos konzervativizmust" lehel magából; az apa ugyanis vendégeit-barátnőit szigorúan kategorizálja, s nem riad vissza attól sem, hogy némelyiküktől finom ironikus célzásokkal megváljon. A lány kétségbeesetten menekül vissza a nagyszülőkhöz, mert ott kényelmes az élet, s mi több: van központi fűtés és telefon is. Sloboda novelláskötete főként mindennapjaink kényes kérdéseit feszegeti. Az Úri mulatság ugyan nem tartozik a szlovák novellisztika kiemelkedő kötetei közé, de a Valaminek történnie kell. a Tavasz a hosszú tél után, s különösen A mi dolgos szegénykénk leérettségizett című novellák Sloboda Írói pályáján jelentős állomások. És még egy sajátosság: a szerző a szétaprózottság mozaikszerű benyomását csak akkor szüntetheti meg, küszöbölheti ki. ha „gondolatkoncentrációja", innovációs készsége céltudatosabb lesz. KÖBÖLKÚTI JÓZSEF A Kárpáti Kiadó Kalendáriuma A komáromi Szovjet Könyvesbolt kirakatában bukkantam rá az Ungvári Kárpáti Kiadó 1988-as, szirtes borítójú, magyar nyelvű Kalendáriumára, s ha az elárusítónő nem tévedett, s az én ebbéli tájékozottságom valamennyire pontos, úgy első oben került el hozzánk a kárpátontúli magyarságnak ez az évente megjelenő kiadványa. Mivel eddigi ismereteim a magyarságnak erről a nemzetiségi csoportjáról meglehetősen hézagosak (és csak az vigasztalhat, hogy nem teljesen saját mulasztásom miatt, s így feltehetően nem egyedül vagyok így ezzel), fokozott érdeklődéssel lapozgattam, majd olvastam a mintegy százharminc oldalas kiadványt A Kalendárium külsőre a mi Madách Naptárunkhoz hasonlítható, s mindez elmondható annak belső, tartalmi felépítéséről is. Mint általában a kalendáriumokban, a színes fotókkal kísért tényleges naptári részen túl ebben is sokrétű, színes olvasnivaló található. Riportok, versek, elbeszélések. vallomások, a legkülönfélébb tudományos-ismeretterjesztő anyagok összességéből rajzolódik ki egy általános kép a kárpátukrajnai magyarság mindennapjairól, a Szovjetunióhoz mint hazához, s az egyetemes magyarsághoz fűződő kapcsolatáról és viszonyáról. Találkozhatunk az írásokban az otthon és a haza fogalmának boncolgatásával, Petőfiről. Kisfaludyról. Czabán Samuról szóló megemlékezéssel. olvashatunk különböző népi hiedelmekről. népszokásokról, a magyar szabadságharc kárpátontúli emlékeiről, az ukrán és a szovjet közélet, irodalom, művészet egykor élt vagy ma is élő kiválóságairól (többek között például a magyar irodalom egyik legjelentősebb szovjetunióbeli tolmácsolójárói, a most hatvanéves Jurij Skrobinecröl), kiváló magyar nemzetiségű szovjet sportolókról, Kárpátontúl munkásmozgalmának magyar nemzetiségű nagyjairól, a vidék népének mindennapos alkotó munkájáról és még sok egyébről. Fórum címen van a Kalendáriumban egy irodalmi összeállítás is, melyben a József Attila Alkotóközösség tagjainak verseivel, prózáival és néhány grafikájával találkozhat az olvasó. Bevallom őszintén, számomra, a Mátyusföld nyugati csücskében az utóbbi negyven esztendőben emberré nőtt földi halandó számára — minden bizonnyal kicsit körülményesebb megismerhetősége folytán — mind a mai napig kissé egzotikusnak tűnik a magyarságnak éppen ez a kisebbségi csoportosulása, még ha furcsán hangzik is mindez egy olyan valakitől, aki maga is egy nemzetiségi közösség tagjaként éli mindennapjait Éppen ezért kicsit az egzotikum és a felismerés erejével is hatottak rám a Kárpátontúl magyar falunevei, mint ahogy ismeretlenül cseng az ottani magyar képzőművészek, irodalmárok legtöbbjének neve is. Ám azt hiszem, nem csak az én számomra. Talán azért is tehet a Zákány Éva és Réthy Rozália által összeállított Kalendárium (amelyről azért hadd jegyezzem meg. hogy nem lép túl egy átlagos „kalendáriumi" szinten) mostani, első megjelenése a mi tájainkon az első lépcsőfoka egy majdani kölcsönös megismerésnek. NÉMETH GYULA 11
