A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-19 / 8. szám
Egy új lakótömb alapjainak ásása közben a munkások két jókora csónak maradványaira bukkantak Toulon francia városban. Azonnal értesítették a régészeket, akik megállapították, hogy a csónakok időszámításunk első évszázadából maradtak fenn. A rendőrség világszerte sikeresen „alkalmazza" az idomított kutyákat, legtöbbször a kábítószer-csempészés felderítésében. Az amerikai Connecticut rendőrségének legújabban a szándékosan előidézett tüzesetek felderítésében segít a nagyszerű szimattal rendelkező (és idomított) Mattie nevű kutya: a piromániás gyújtogatok ugyanis gyakran használnak egy gyúlékony folyadékot, amelynek szagát a kutya a tűzeset után is megérzi.___________________________ Összkomfort a pályaudvari csomagmegőrzőben n HALLOTTUK n OLVASTUK U U LÁTTUK KÖNYV Somlyó Zoltán: PÁRBAJ ÉS KULTÚRA Somlyó Zoltán költészetét kevésbé ismeri az olvasóközönség. Lemaradt Ady, Babits, Kosztolányi mellöl, a második vonalban futott, pedig tehetség alapján akár előkelőbb helyre is kerülhetett volna. Élete sorsfordulói, a megélhetésért folytatott robot megányossá tette, az érvényesülésért folytatott vesszőfutásban elaprózta tehetségét az „átkozott költő". A versolvasók szűkebb köre ismeri Somlyót, de talán még ők is ritkán találkoztak regényeivel, elbeszéléseivel, publicisztikai írásaival. Most a Magvető Könyvkiadó a szélesebb közönség számára is elérhetővé tette Somlyó Zoltán tárcáit, karcolatait, riportjait, interjúit, amelyeket Zsoldos Sándor válogatott és szerkesztett, ő mutatja be a könyv utószavában Somlyó újságírói működését s készítette a jegyzeteket. „Életművének ez a része eddig gyakorlatilag teljesen ismeretlen" — írja az utószóban. „E kötet sajtó alá rendezésének megkezdéséig mindössze két cikkét közölték újra. A többi írás saját gyűjtésem alapján kerül közlésre ..." A könyvet három részre tagolja Zsoldos. Az elsőben, amely 1908-tól 1914-ig terjed Somlyó vasárnapi riportjait közli, amelyek többnyire vidéki lapokban jelentek meg, hiszen szerzőjük ekkor még vidéken élt és alkotott. A második részben publicisztikai helyzetképeket kapunk, kis színeseket Budapest századfordulói életéből, majd a harmadik szakaszban A pesti kupié hőskora címszó alatt a kabaré, a mozi, a gramofon hőskoráról tudósít bennünket Somlyó, s néhány érdekes írásban, riportban és recenzióban Krúdyt, Szép Ernőt, Karinthy Frigyest, Kosztolányit és más írókat hoz emberi közelségbe. Somlyó publicisztikai munkássága tehát sokrétű, színes és eleven. Betekintést enged a századforduló utáni évek Magyarországának, s főképpen az épülő, a nagy vállalkozások korát élő, elterpeszkedő Budapest művészi világába, kulisszatitkaiba. Felfigyeltetö eleganciával megírt tudósítások ezek. Ha olvassuk a könyvet, felfedezzük magunknak Somlyó Zoltánt, a közírót, akinek üzenetei ma is élvezetesek és szórakoztatóak.-Dénes-TELEVÍZIÓ A SZENT CSALÁD A magányosan élő, sorvadó lábú, négy gyermekes édesanya, akit felnőtt gyermekei csak kényszerből tartanak számon, úgy szándékozik felhívni magára, sanyarú sorsára, a világ — de főleg gyermekei — figyelmét, hogy konyakot és még holmi apróságot lop a közértben s szándékosan leleplezi magát. A kompromittáló hír hallatára gyermekei „öszszeröffennek", de jellemző módon, még a nem mindennapos szituáció dacára sincs mit mondaniuk egymásnak! Közben megtudják, hogy édesanyjuk valahol a városban lábfájásától kimerültén ül az utca kövezetén. Haza kéne hozatni, de erre egyikük sem mutat hajlandóságot!... S mig ök dühösen tépelődnek, — egy ugyancsak nagyapa-korú férfi társaságában — betámolyog az anya. Az ilyen sorsú anya létezik, itt él közöttünk. Már akkor is ismertük, mielőtt A szent család tévéváltozatát láttuk volna! Ez a felismerés megborzongat! Ezzel, vagy azzal az ismerőssel azonosítgatjuk, majd rettenet rántja öszsze zsigereinket, mert itt-ott mintha a mi sorsunkkal is azonosítható lenne a Gobbi Hilda által (remekül!) alakított anya sorsa ... Mindennemű irodalmi műfajban sokszor és sokat foglalkoznak az aggkorral kapcsolatos jelenségekkel. Az az érzésem támadt, hogy Schwajda György ebben az egyfelvonásosában összesűrítette a darabban jelzett korosztálybeli (proletár-)anyák egyetemes búját-baját, panaszát és tehetetlen lázadását. Ez az a korosztály (a 65 évnél idősebbek), amelynek ifjúkori örömeit és életpályáét az akkori világkrízis és politikai nyugtalanság alaposan megzavarta. Ök azok. akik égre-földre megesküdtek maguknak, hogy az utánuk jövőknek (gyermekeiknek) boldogulásáért minden lehetségesét elkövetnek majd! S talán ebben a „minden"-ben az is benne foglaltatik, amire a házmesterné célzott, nevezetesen; ha a helyzet netán így kívánta, gazembernek is kellett lennie gyermekeikért! Amiben persze utólag a gyermek csak az elintézendő rossz példát látja, az „áldozathozatalt" semmiképpen!... A szklerózisos időzavar és memória-kiesés mögül fölhangzó sikoly: „Nem ilyennek neveltelek benneteket! (nem közönyösnek, érzés nélkülieknek!) jelzi, hogy az anya valahol valamiben tévedett! Annak dacára, hogy az anyát haza taxiztató férfi kimondja a lesújtó minősítést: „Szemetek!" — az elaggott anya problémája megoldatlan marad! Kovács József HANGVERSENY A SZLOVÁK ZONGORATRIÓ BEMUTATKOZÁSA A Szlovák Filharmónia három jeles fiatal tagja, nevezetesen Marián Lapšanský zongoraművész, Ewald Danel koncertmester és Ľudovít Kanta a csellószólam vezetője, először lépett — a Szlovák Filharmónia keretébe tartozó együttesként — Szlovák Zongoratrió néven közönség elé. Örvendetes és ünnepi tény ez, mert a zongoratrió, a kamaramuzsika hatalmas birodalmának ez az olyan sok kincset termett nemes ága, bizony az elmúlt évtizedekben Hamupipőke-sorsra volt kárhoztatva, s csak néha-néha, import útján jutottak kedvelői némi csemegéhez. Vízválasztóként tekinthető hát ez a koncert, s remélhetőleg új színnel gyarapítja a főváros zenei palettáját. Sajnos az est örömteli atmoszférájába ürömként vegyült a közönség szinte közönyös távolmaradása. Csak sajnálni lehet ifjú együttesünket, hogy bemutatkozó műsorukat alig harminc lelket számláló hallgatóság előtt kellett lejátszaniok. Deprimáló tény, de köszönet művészeinknek, hogy teljesítményükre nem vetett árnyékot. A távolmaradottakra pedig csak sajnálattal gondolok, mert egy remek dramaturgiájú, színvonalas hangversennyel lettek szegényebbek. Új Zongoratriónk ugyanis pompás, markáns stílusváltásban bővelkedő műsorral mutatkozott be. A Köchl 496-os jegyzékszámú trió Mozart zongorára irt kamaramüveinek kezdeti szakaszába tartozik, viszont a magas Köchl-szám arról tanúskodik, hogy a zongora, hegedű és cselló hármasa csak élete utolsó 5—6 évében foglalkoztatta. Schumann esetében is megfigyelhető, hogy a zongorára íródott kamarazene csak érett, alkotói periódusában kelti fel az érdeklődését. Ezen művek egyik szép, romantikus hevületű alkotása az op. 88-as „Fantasiestücke" címen ismert, de nagyon ritkán hallható hármasa, mely alapjában véve négy ragyogó karakterdarab sorozata. Éppen száz évvel fiatalabb a müsorzáró Sosztakovics mű, az op. 67-es, borús hangulatú e-moll trió, mely már a felszabadult Leningrad közönsége előtt került bemutatásra. A három mű tolmácsolásának érettségi foka megegyezett a megszólaltatás sorrendjével, s így Mozart opusza igényli a legtöbb csiszolni valót. Hangzásviláguk pedig — és ennek minden feltétele adva van — majd fokozatosan, a rendszeres együttmuzsikálás kohójában fog egyneművé olvadni. Varga József HANGLEMEZ JÁTÉK AZ ÉLET A magyar popéletben elég gazdag a választék azokból az együttesekből, melyek olcsó anyagból nagy szériában tudnak előállítani dalokat, sokszor esztétikus, gusztusos kivitelben. Sajnos ezen csapatok zenéje mármár használati cikknek tekinthető, hiszen mindennapi fogyasztásra produkálnak zenét, laktatják a közönséget. A Dolly Roll zenéje és filozófiája annyira mentes minden konfliktustól, hogy meghallgatása semmi maradandó nyomot nem hagy a hallgatóban. Könnyen emészthető, érzékeinket kicsit megbizsergeti és kész! Ennél többet talán nem is akar elérni. A hanglemez címadó dalában el is hangzanak a filozófiájukat demonstráló sorok: „játék az élet, szép hát az élet", valamint hogy: „mámorító balzsam a simogató dallam". Kitűnő! A Dolly Roll kellemesen elringatja és mámorító balzsammal önti le a hallgatót, s ezt ráadásul oly muzsikával teszi, melyhez kitűnő alapanyagul szolgál a hatvanas-hetvenes évek tánczenéje. Ezt már sokszor hallottuk, s ezekből következtetve a Dolly Roll alkotó fantáziája igencsak silány. A „Játék az élet" mégiscsak profi album, amelyen profi popmüvészek dolgoztak. A célt nagyon jól felismerték, s az eléréséhez szükséges eszközöknek (így foghíjasán is, Flipper Öcsi és Zsoldos Dedy nélkül) mindannyian birtokosai. Technikailag felkészültek, mesterségüket jól tudják, így már csak a kivitelezés kifogástalan minőségére kellett ügyelni, s kész lett az LP. A Dolly Roll-nak sikerült betartani a zene és szöveg közti arányokat, s tiszta és pontos a hangszerjáték is. Ebben nagy szerepe van a beprogramozható dobgépeknek, melynek „köszönhetően" az együttes új dobosáról e lemez alapján nem tudunk meg szinte semmit. Robot dolgozik helyette. A Dolly Roll még mindig örül, még mindig boldog, önfeledt, gond nélküli. Nem is tudnak komolyabb témájú dalokat megírni. A „Karácsonyi képeslap" és az „Ave Maria" című szerzemények csak kisiklások, nagynagy bakik! A csapat nem tud kellő hangulatot teremteni, Dolly meg nem tudja ezeket elénekelni. Pedig erőlködik, itt-ott a hangja igen zavaróan elcsuklik, már-már alig bírja szusszal, energiával. Ekkor mondja — és joggal — a lemezhallgató, hogy elég! A túlmosolygó, extravidám, problémamentes világ messziről sugározza a mű ízt. Mint a porból kotyvasztott tortazselé ... Koller Sándor 9
