A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-19 / 8. szám
gondolata, majd megvalósítása a célunk. A klubtevékenységről az elismerés hangján szólhatok, ezúton is megköszönöm ifj. Kiss Béla áldozatkész fáradozását mert hiszen a Vámbéry Ármin Klub, aminek az élén áll, példaszerű irodalmi, néprajzi munkát fejt ki, főleg az ifjúság körében. Bizonyára ide kívánkozik : nemrég láttuk vendégül Keszeli Ferenc költőt, Zatabai Zsigmond írót; Grendel Lajos meghívását tervezzük. Lapunkról, a Hétről Is gyakran beszélünk-vitatkozunk, úgy az asztaltársaságban, mint a „pódiumon". A vélemények megoszlanak, de „elárulom", hogy a Lovicsek-regény óta kapósabb a lap. Engedtessék meg, hogy én is (a szerző) „árulkodjak": a vezetőség, a tagság olyan elvárással van a Hét iránt ami természetes kell, hogy legyen: színvonalat tarkaságot kér. Több glosszát, karcolatot olvasnának, szívesen vennék a bíráló, az egyes visszaéléseket, címzetten felfedő, elmarasztaló cikkeket. Végignéztük Boráros Imre, a Magyar Területi Színház jeles művésze. Fizetek, főúri címmel Seress Rezső életéről összeállított, szerzeményeiből válogatott, nagyon színvonalas műsorát. A nézők hangot adtak annak a kívánalomnak, hogy — Borároshoz hasonlóan — a többi színházi, vagy színházcsoporti kiszállás, hasonló fölkészültségű legyen. Sok előadást láttam már, de Hyen összeforrottságot az előadó és a jelenlévők között ritkán. Egyébként a műkedvelő táncos lányok, Balogh Henrietta, Jakab Andrea, Jandás llo-Egy rendhagyó gyűlés A Csemadok Alistáli (Hroboňovo) Alapszervezete a közelmúltban tartotta meg az évzáró taggyűlését Elmondhatjuk, hogy a kötetlen, ám jól előkészített és szervezett, nagylétszámú összejövetel számot adott az elmúlt év eredményeiről, a tevékenységéről, de a nehézségekről és a hiányosságokról sem hallgatott Az egész gyűlést a nyitottság és őszinteség, tettrekészség hatotta át. A gyűlést Szikhart Zsuzsanna nyitotta meg. Utána Barta/osné Kiss Erzsébet részletesen elemezte egyesületük munkáját, s a község tömegszervezeteinek életén belül vázolta a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének tevékenységét. Megtudtuk, hogy a Nőszövetséggel, valamint a Vöröskereszttel, valamint más szervezettel együttesen fáradoznak a szocialista falu építésében. Ők. mint a küldetésükből ered, főleg a népművelés terén, az iskolán kívüli népnevelésben veszik ki részüket. Gyümölcsöző kapcsolatot tartanak a nemzeti bizottsággal és a földműves-szövetkezettel is. Közbevetőleg hadd említsem meg, hogy a taggyűlésükre eljött és szót kért a hnb elnöke, Fazekas István; Kuun István, az egységes földműves-szövetkezet elnöke, valamint az efsz pártelnöke, Czucz Kálmán úgyszintén fontosnak tartotta a jelenlétet A gyűlést követő Boráros-est után beszélgettünk Bartalosnéval, a Csemadok elnöknőjével, no nem a számadatokról, (mert hiszen a kultúrában a statisztika nem feltétlenül a lényeget mutatja). Szóba jött a műkedvelő színjátszás, esetleg egy énekkar tető alá hozása, a Hét színvonala és olvasottsága, a klubmozgalom, író-olvasó találkozó, miegymás. — Öntevékeny színjátszásunk, aminek hagyománya van a községünkben — halljuk az elnöknőtől —, a hullámvölgybe került Át-, illetve újjá szervezzük. Be szeretnénk vele kerülni először a járási, majd az országos seregszemlébe. Ezek után pedig, mint említettem, — a továbbiakban — az ének-, tánckar na, Tóth Ildikó, valamint a zongorán kísérő Tarics Páter is szivét adta a játékba. Úgy vélem ez a természetesség, amihez az igényes felkészülés párosult, a siker záloga. Seress Rezső Komáromból (Komárno) indult, hogy meghódítsa a világot örökzöld slágereivel, ö maga mindvégig kiskocsmái, majd éttermi zenész maradt A szülői házból cirkuszinasnak szökött kijárta Rákosi Szidi színitanodáját, onnan a peremvárosi kocsmákba került Később a budapesti Kis pipa vendéglőig „vitte". Külföldi meghívásokat, utakat nem fogadott el. Estéről estére zongorázott mígnem a hatvanas évek végén, tragikus körülmények között váratlanul meghalt. Színművészünk (Boráros Imre) nemcsak a szellemes és színes előadásban, énekszámokban jeleskedett, hanem a darab rendezésében; a táncok koreográfiájával ugyanúgy. A műfaj követelményének megfelelően nosztalgikusan hatott, távolmaradva a szirupos érzelgéstől. Hogy mi motiválta neves művészünket erre az igényes és megérdemelten vastapssal fogadott fellépésre, úgy nyilatkozott, hogy a közönség elvárásának kívánt eleget tenni. Szándéka sikerük. CSIBA GÉZA Fotó: Nagy Tivadar Ez is közönségnevelés Gondolkozom, összehasonlítok, mérlegelek. Úgy érzem, az elmúlt évtizedekben országunk létrehozta a művelődéshez szükséges eszközöket és intézményeket, megteremtette az általános műveltség megszerzésének, valamint továbbfejlesztésének az alapjait. Lehetőségeket adott a nemzeti, nemzetiségi és az egyetemes kultúra értékeinek megismerésére. ápolására, s az egyéni alkotóképesség kibontakozására is. Persze, ez a folyamat nem valósulhatott meg egyformán mindenütt és minden területen, s gyakran hadilábon állt a feltételezett alaposság gyakorlatával is. Ennek nyomait fedezhetjük fel a közben felnövekedett generációk egész során. Erről tanúskodik a koncerttermek és színházak üresen tátongó (vagy „vattázott") nézőtere, a művészi értékeket kínáló képtárak gyér látogatottsága, a könyvek iránti alaposabb és sokoldalúbb érdeklődés hiánya. Ezzel függnek össze az etikai szépséghibának számító helytelen viselkedési módok, s az elmaradottságot tükröző megnyilvánulások ismétlődő esetei. Mindez azt bizonyítja, hogy a közművelődés számtalan lehetőségeit nem használta (ma sem használja) ki mindenki alaposabb és céltudatosabb igyekezettel, holott azok az életmód formálásának, az egyén műveltségének elengedhetetlen feltételei. Azt tapasztalom, az emberek zöme megelégedett az alap- vagy középfokú ismeretek (vagy szakismeretek) elsajátításával. Ennek birtokában sokan ma is úgy vélik, hogy megszerezték az általános műveltség kielégítő szintjét. Ezt el is hiszik, hiszen többnyire a négy fal között, otthon, alig cselekvőn élnek a társadalmi események peremén, vagy azokat teljesen kikerülve. Nézeteik konfrontálására, az iskolában (vagy másutt) tanultak bővítésére, új ismeretek szerzésére nem is gondolnak. Az ilyen viselkedésből fakadó elmaradottságért elsősorban maguk az egyének hibáztathatók. Másodsorban viszont azok, akiknek kötelességük volt (lett volna) a rájuk bízottakban feléleszteni a magasabb műveltség iránti érdeklődés szikráját.- Az életmód alakítása még a zsenge korban kezdődő, s az egész életen át tartó tanulást, a folyamatos művelődést jelenti. E felelősségteljes feladatot elsősorban a szülőknek, később a pedagógusoknak kellene (illett volna) megvalósítania. De ne feledkezzünk meg az iskolán kívüli lehetőségekről sem, melyeket kulturális szerveink biztosítottak (s biztosítanak) a nyilvánosság (pontosabban az érdeklődök) számára. Ezek célja — már a legkisebbeket is érintően — a gyermekek esztétikai nevelése, szépérzékük fejlesztése. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a művészetek ismerete. A mese, vers. kép, film, színház elsősorban általános tanulságokat nyújthat. Végeredményben azonban sokkal mélyebben fejti ki hatásét: gazdagítja az ember érzelmi világát, látni és hallani tanít, azaz észrevenni a szépet. Arra nevel, hogy az ember alkotta értékeket — a megismerésen túl — meg kell becsülni. A művészeti nevelés persze nem korlátozódhat csak azokra, akikből majd művész válhat. Ugyanis mindenkiben van annyi hajlam a művészet valamely ága iránt, hogy annak jó ízlésű, értő befogadójává váljék és örömét lelje e művészi tevékenység alkotásaiban. Ha erre az egyén (nyilván kultúrálatlansága miatt) képtelen, élete sivár, élményekben szegényebb lesz, s unalmát esetleg alantas, értéktelen vagy éppen káros tevékenységgel fogja majd elűzni. Ezért kell örömmel fogadni minden olyan igyekezetei és kísérletet, amely ennek az ellenkezőjére ad lehetőséget. Elgondolkodom, s a visszaemlékezés komor felhői között, a jelen gyakori egyhangúságára jellemző homályban reménysugár lobban — hogy magára vonja az emberek figyelmét... A kassai (Košice) Thália Színpad már az 1986/87-es szini évadtól kezdődően szerez kellemes (egyaránt élményszerű és a Csemadok részére is tanulságos) meglepetést kassai közönségének (még akkor is, ha az ötlet nem teljesen új, bár ebben a formájában alig éltünk a kínálkozó lehetőséggel). A Thália minden bemutatóján más-más alkotó művésszel (vagy csoporttal) ismerteti meg a nézőket. Igaz, szerény körülmények között, csak klubhelyiségében, de igyekezetének indokoltságát a közönség eddigi érdeklődése és kedvező fogadtatása máris igazolta. Az elmúlt hónapok műsorfüzeteit nézegetve Schirok Sándor: Lépcsők (annak ellenére, hogy azokban egy fikarcnyi nyom sem utalt az említett eseményekre), próbálom felidézni a mindig kellemes élmények tarka palettáját. A kiállítást, de magukat az alkotásokat is a válogatás átgondolt sokrétűsége jellemezte. Az egyéni ízű kifejezési eszközökön kivül felfigyelhettünk az érdekes, változatos és ötletes meglátásokat, valamint tág képzeletvilágot tükröző gazdag témakörre. Nem csoda. hogy a szemlélődőkben igen sok alkotás váltott ki csodálattal párosuló elismerést. A meg-megújuló élménysorozat után bizony nem könnyű eldönteni, mi (vagy ki) is tetszett a legjobban? Talán Schirok Sándor kivételes tehetségű amatőr festőművész pasztellszínekben bővelkedő, leegyszerűsített vonalvezetésű képei? Vagy Fleischer György fényképész boszorkányos ötletű, lenyűgözően játékos fény-árnyék kompozíciói? Esetleg Duncsák Attila akadémiai festő hangulatos szi-Fleischer György: Várakozás 6
