A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-12 / 7. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL A FEBRUÁRI NAPOK 1948-BAN ÉLETUTAK - , beszélgetés Oros László mérnök-őrnaggyal Miklósi Péter: SZEMÜNK VILÁGA (látogatóban Oláh Zoltán szemsebész professzornál) Batta György: HÁROM (SPORT)MESTER Tököly Gábor: GÖMÖR ROMÁNKORI KINCSEI Hajdú András: JÉNA HÉT CSODÁJA Címlapunkon Nagy László felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Petemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13. VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. JÉGHNÉ NAGY IZABELLA, a bratislavai Húsipari Tröszt dolgozója — 1950-ben születtem Pozsonypüspökiben (Podunajské Biskupice). Édesapám asztalos volt, már nyugdíjas, édesanyám hosszú évekig háztartásbeli, most takarítónője az egyik kutatóintézetnek. Két öcsém van, mind a kettő nős, egyik Püspökiben lakik, a másik a Ligetben. Püspöki öcsém a Szőttes autóbuszának egyik sofőrje. Szülőfalumban jártam magyar tanítási nyelvű óvodába, alapiskolába. Örökmozgó kislány voltam, mindig mentem. csináltam valamit. Alapiskolás tanulóként két-három kis nebulónak is a sétáltatója voltam, annyira szerettem a gyerekeket. így tudtam kikönyörögni a szüleimtől a harmadik testvéremet. Püspöki lényegében olyan maradt, amilyen a gyerekkoromban volt. A széle változott meg. Azt ölelte körül a nagyváros. Szerettünk eljárni főterére, cukrászdájába. Nyolcadikos koromban meg már a Csemadok felé kacsintgattam, élénk kulturális élet folyt a helyi szervezet tánc- és színjátszó csoportjában. Látogattam barátnőimmel az előadásokat, a vasárnapi teadélutánokat az öreg kultúrházban (most épül az új, a korosztályomhoz tartozó fiatalokkal ott találkoztunk. Ötödik-hatodik osztályos tanulóként már nagyon szerettem megtanulni és előadni a verseket. A magyar nyelvet és irodalmat Wurster Ilona tanította. Ő szerettette meg velem a versmondást. Felfigyelt rám, és bevett az általa vezetett irodalmi körbe, felkészített a versmondó versenyekre. Hatodik-hetedik osztályos koromtól jártam járási és kerületi versenyekre. Az előbbi színhelye a Szenei Molnár Albert Napok városa volt, az utóbbié Dunaszerdahely (Dunajská Streda). Szencen többször végeztem az első helyen, Szerdahelyen egyszer voltam második helyezett. Szerepléseim természetszerűleg vezettek az öreg kultúrház színpadára. Amikor az alapiskola kulturális műsort adott a szülőknek, felnőtteknek. Tulipántos láda volt a címe az évenként ismétlődő műsorunknak. Énekeltem, verset mondtam. Nyolcadik osztályos koromban szenvedélyes versmondásom a hnb polgári ügyeket intéző testületének a munkájába is bevezetett. Magyar esküvőkön mindig én mondtam a verset. Az alapiskola befejezése után mindjárt beléptem a Csemadokba, és tagja lettem a tánccsoportnak. — Voltak pályaválasztási gondjaim. Fodrász szerettem volna lenni, de ez akkor nagyon kedvelt szakma volt, meg sem pró-ÉLETUTAK bálkoztam a felvételivel. Utólag már nem sajnálom, hogy elbizonytalanodtam, rájöttem ugyanis a múló évekkel, hogy a kultúra iránti vonzalmam mindennél erősebb. A bizonyítvánnyal soha nem volt bajom, a kitűnő tanulók közé tartoztam, így a továbbtanulás nem okozott gondot sem nekem, sem a szüleimnek, sem a tanítóimnak. Javasoltak a Duna utcai magyar gimnáziumba, ahol Kulcsár Tibor lett az osztályfőnököm, aki akkor már ismert költő volt. Pogány imádság című kötetét alapiskolás tanulóként olvastam. A Püspökiből megküldött jellemrajz alapján ő is felfigyelt rám és felvett a Forrás irodalmi színpad tagjainak sorába. Emlékezetesek maradtak számomra a Forrás-fellépések, a magyarországi szereplések, iskolánk testvérkapcsolatai révén. A Janda Iván vezette gimnáziumi énekkarnak is tagja voltam, sokat utaztam a kórussal is. Az éneklés kapcsán ismerkedtem meg Vass Lajos Erkel-dijas zeneszerzővel, aki a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vendégkarnagya volt, többször szerepeltünk velük közös hangversenyen a rádióban. Humán tagozatú osztályba jártam, de az irodalmon és az éneklésen kívül már a biológia is érdekelt. A három év a tanulás és a közösségi munka lázában telt el. Nagyon jó osztály voltunk, bár el kellett telnie legalább egy fél évnek, míg falusiak, városiak megszoktuk egymást. Osztályelnök és könyvtáros is voltam az iskolában. Püspökiben pedig a tánccsoport tagja próbák és fellépések egész sorával. — Csoda-e, hogy érettségi után a továbbtanulás gondolata nem foglalkoztatott? Volt olyan elképzelésem, hogy a rádióban versmondóként szerepelek, de ebből sem lett semmi. 1968 júniusában leérettségiztem, és július elsején munkába álltam a Heyduk utcai Onkológiai Intézetben, ahol az igazgatóhelyettesnek, illetve belgyógyász főorvosnak a titkárnője lettem. Dr. Tibor Tesárek főorvos sok jó tanáccsal látott el, nála tanultam meg a magabiztos fellépést, a határozottságot, a gyógyszerekkel való bánást, a betegek ápolását, az orvosi fényképezést (három hónapos tanfolyamon), s amit fontosnak tartok még, megtanultam mellette latinul a betegségek és a gyógyszerek nevét. Én vezettem a nyilvántartást a különféle daganatos megbetegedésekről, ott kezdtem becsülni az egészséget mert a szó igazi értelmében fújdogált a halál szele a falak között. Minden percben szurkoltunk valakinek az életéért. Ott döbbentem rá, mekkora kincs az embernek az egészsége! Gimnazista koromban messziről elkerültem a rákos kórházat, s mit ad isten, az lett az első munkahelyem. Ott tanultam meg együtt élni a betegekkel, ott ismertem fel, hogy bírja a természetem azt a környezetet. A főnököm is észrevette, és melegen ajánlotta a kétéves egészségügyi felépítményi iskolát, amiből végül is azért nem lett semmi, mert férjhez mentem Jégh Róbert püspöki táncpartneremhez, akivel 1970-ben építeni kezdtük közös otthonunkat. Férjem autóbádogos, a Drutechna alkalmazottja — jó munkájáért többször részesült kitüntetésben. Egy időre a kulturális munkától el is vont az építő igyekezet, saját fészkünket táncoltuk körül napról napra, hogy mielőbb elkészüljön a házunk. Közben 1972 nyarán Tímea lányunk is megszületett, aki jelenleg az éberhardi (Malinovo) mezőgazdasági szakközépiskola második osztályos tanulója, én meg ott a szülői tanács elnöke vagyok, a szlovák tanítási nyelvű iskolában. — Az említett okokból 1973-ban munkahelyet változtattam. A fővárosi Húsipari Tröszthöz szegődtem, ahol ma is pénzügyi szakelőadóként dolgozom. Tíz hónapig pénztámoka voltam a vállalat üzletének, majd itt is megtettek a vállalat igazgatóhelyettes titkárnőjének. Újabb helyemen voltam titkárnő, pénztámok. összekötő a bank és az igazgatóság között, és ha kellett, más részlegeken is segítettem, gépen írtam stb. Ez volt a második olyan munkahelyi állomásom, ahol fokozatosan több osztály munkájába bepillantást nyertem. A húsipari vállalat 1975-ben Récsére (Rača) került, azóta a főváros egyik széléről a másikra utazom. Másfél órás út a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. Ha Szerdahelyen dolgoznék, egy óra alatt érnék a munkahelyemre. De hagyjuk ezt! 1978-ban megszületett a fiam, Róbert, aki most Püspökiben a magyar tanítási nyelvű alapiskola negyedik osztályos tanulója, s mivel már 1972-ben fejünk fölött tudtuk a házunk tetejét, újra belefolytam a kulturális munkába. Titkára, majd 1981-ben elnöke lettem a helyi szervezetnek. A hetvenes években élénk kulturális élet folyt a Csemadokban, s jó püspöki szokás szerint mindig telt ház előtt. Volt színházi és táncbemutatónk, esztrádműsorunk, voltak és vannak jó báljaink, van lelkes gárdánk, sok fiatalunk, jó vezetőségünk, ifjúsági klubunk, tesszük, amit éppen tenni kell, társadalmi munkát végzünk. 1976-ban a hnb képviselőjévé, 1979-ben pedig a tanács tagjává választottak. A polgári ügyeket intéző testület eskető és névadó csoportjában dolgozom. Az ünnepi beszédeket magam írom segédanyagok felhasználásával, és szükség szerint hol az egyik, hol a másik nyelven mondom el. Ahány esküvő, névadó ünnepély, annyi szövegváltozat, s havonta egyszer tanács-, kéthavonta plenáris ülés, no meg szekciógyülések. Sok az elfoglaltságom. Választói körzetem minden gondját-baját felvállalom. Szinte majdnem valamennyi tanácsülésen hangot adok választóim véleményének. — Megszokta a családom, hogy az otthoni gondok mellett a társadalom megannyi gondja is az enyém. Férjem, gyermekeim megértőek, segítenek, természetesnek tartják, hogy megyek, hogy belső kényszernek engedelmeskedve cselekszem! Sok funkció volt és van, de ezek között is a Csemadok alapszervezet elnöki posztja a legfontosabb, hiszen a szervezetnek 350 tagja van, igénylik a rendszeres munkát, és megszokták, hogy havonta találkozunk valamilyen rendezvényünkön. Tagja vagyok a Csemadok városi bizottságának és elnökségének, s 1986- ban, szövetségünk XIV. Országos Közgyűlésén beválasztottak a Csemadok Központi Bizottságába és Elnökségébe. Összegezve az elmondottakat, hiszem, hogy szép és nemes célt szolgálok, és hát az emberi jellem legnagyobb erőpróbáját is szeretném kiállni — megmaradni annak, aminek születtem. Életem része volt és marad a kulturális munka. 1988. február 1 -töl a Csemadok Bratislava Városi Bizottsága titkáraként a kultúra hivatásos dolgozója vagyok. MÁCS JÓZSEF 2
