A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-21 / 34. szám
Haraszti Mária HIROSIMA (Bártfay Tibor szobrára) zümmög acélrovar fényrobbanás vakít s a szíved meghasad mint odafönn a mag egészen méhedig volt-arcod és karod az űrbe föl riad kibomló kereszt és szűnő öntudat siko/t-e torz utód öledből életért vagy bomlik széthasad mint odafönn a mag szivedtől méhedig FOTÓ: MILAN KUPKA tiszta kezeslábas pótolta a mütőköpenyeket. Egyet én vettem magamra. Cupido húzta fel a másikat. Felfektettük a beteget az asztalra — a hátára, hogy amennyire csak lehet, kényelmesen feküdjék. Munkához láttam. Megenyhült a légkör. Leborotváltam a fejét, és lemostam alkohollal. Azután novokaint fecskendeztem be. Amikor ez hatott, mélyebben fecskendeztem be a helyi érzéstelenítőt az összeroncsolt homloköböl körüli szövetekbe. Nem akartam altatást alkalmazni, mivel rendkívül fontos volt, hogy észlelhesserrta beteg öntudatának visszatérését, amint az agyra ható nyomás megszűnik. Akkor egy lebenyt tártam fel a fejbőrből, és hallottam a koponyalékelö csikorgását, amint belefúrta magát a csontba. Meg kell vallanom, hogy Cupido kitűnően bevált mint műtősnő. Pontosan tudta, hogy mikor kell átnyújtania a vérzéscsillapító érfogót egy gézlapocskán, és úgy látszott, hogy tetszik neki a munkám. A kísérteties körülmények ellenére azt éreztem, hogy tiszteli tudásomat. Az operációnak talán legkellemetlenebb pillanata az, amikor a kifürészelt csontot kiszakítjuk a koponyából. Hátravan az a feladat, hogy megállítsuk a dura, a kemény agyburok alól áradó vérzést. Láttam, hogy Macaluso lassan magához tér, és láttam, hogy lélegzése lágyabb és egyenletesebb. Kinyitotta a szemét. Tekintete elveszítette egyenlőtlen, üveges merevségét, és ajka szavakat formált. „Hol vagyok? — kérdezte. — Mi történt?" „Ne aggódj. Agy! — felelte az üzletember-külsejű férfi. — Baleset ért. Jó kézben vagy. Dr. Cole gondodat viseli." „Colé? — mondta az Agy. — Nemrégiben volt vele egy kis ügyem. Rendes fickó. Beszélhetek vele?" „Itt vagyok — szóltam a lehető legnyugodtabb hangon. Mit akar nekem mondani?" „Nagyon sajnálom azt a másik balesetet. Maga úgy viselkedett, mint egy rendes ember. De hagyjuk a- múltat. Jól elvégzi a munkáját rajtam, ugye?" Azt hiszem, ha nem szakítja fel a még be nem hegedt sebet, veszteségemre emlékeztetve, az egész dolog másképpen végződött volna. így azonban hirtelen elhatározásra jutottam. Megpróbáltam, hogy az izgatottságnak még a látszatát is elkerüljem, de éreztem; hogy fehér vagyok, mint a fai, és amikor megnyugtattam az Agyat, és közöltem vele, hogy mindent megteszek érdekében, ami csak erőmből és tudásomból telik, Cupido felém fordult, és egyáltalában nem tetszett nekem, ahogyan rám nézett. „Még nem végeztem — mondtam. —Most ne beszéljen, és én befejezem a műtétet. és tisztába rakom a sebet." Tudtam, hogy mit fogok tenni, és nem hiszem, hogy valaha is az életben ügyesebben dolgoztam volna. Le akartam számolni Mr. Macalusóval egyszer s mindenkorra. Egyszer csak Cupido felkiáltott: „Hé, doktor, mit csinál?! Ez, úgy látom, nem egészen kóser dolog!" Csöndesen feleltem neki: „Ezt én ítélem meg, és én vállalom érte a felelősséget." Úgy éreztem, hogy én vagyok fölényben. A másik fickó, akivel a kocsiban ültem, és aki a zsebében tartott revolverével megfenyegetett, Macalusóhoz fordult és azt mondta: „Agy, Cupido megint pofázik!" A beteg feje be volt kötve, csupán egy kis rész állt szabadon, az operáció helye; különben magánál volt egész idő alatt. Szeretem, ha a betegek eszméleténél vannak a műtét alatt, különösen agyműtéteknél. Biztonságosabb, és egyébként az agy felülete nem érzékeny. „Nincs semmi baj — mondta. Cole az én barátom. Ne engedjétek, hogy Cupido megzavarja a műtétet. Túl sokat beszél." Már befejeztem a seb rendbetételét, és még valamit el akartam intézni, mielőtt viszszahelyezem a koponyalékelövel kiemelt csontdarabot. „Vigyázzatok! Nézzétek, mit csinál.. Az az ember, aki a zsebében tartotta a kezét, most fejbe vágta Cupidót a revolvere agyával. „Fogd be az átkozott pofádat!" — förmedt rá. Cupido öntudatlanul feküdt a padlón, és egyik füléből szivárgott a vér. Azt hiszem, hogy koponyaalapi törést szenvedett, de nem hagyták hogy segítségére siessek. Azt sem tudom, vajon meghalt-e vagy sem. Át kellett lépnem Cupido testén, amikor a mosdóba mentem hogy kimosakodjam. Amikor visszamentem, a barna öltönyös férfi várt rám. „Itt van 50 000 dollár — mondta. — Ugye, megérti, hogy Leominsterben nincs több keresnivalója. Ha valaha is ezen a vidéken találjuk, tudnia kell, hogy meg vannak számlálva a percei. Gondoskodunk arról, hogy eljusson a tengerpartig, és ott letelepedhet,' és más név alatt újra dolgozhat. Az a fontos, hogy emlékezzen arra, amit mondtam mert különben .. Semmit sem szóltam. A pénz nem számított. Semmi sem számított. Az Agy a kötés alatt megszólalt, azt morogta: „Adjatok 100 000 dollárt neki, fiúk. Kitűnően érzem magam." Megmondtam, hogy mit kell tenniök a beteggel, és átvettem a felajánlott pénzt — kilencvenkilenc ragyogó, új ezerdolláros bankjegyet és egyezret ötvenesekben és százasokban. Kaptam egy jegyet San Fraciscóig. Hájfejű vitt el éjszaka autón Chicago repülőterére. Nem ment el, amíg fel nem rakott a közvetlen San Franciscó-i járatra. Mihelyt fent voltam a repülőgépen, elővettem a pénzt, és a legszükségesebb dolgokra néhány dollárt félretéve, a többit egy nagy borítékba tettem, amit az előttem levő ülés tasakjában találtam. Megcímeztem a járási kórháznak, és átadtam a stewardessnak. kérve, hogy adja fel. Most már nem volt adósságom, nem voltak barátaim, és nem volt semmi pénzem sem. Semmi sem látszott valószerűnek. Bárhová mehettem, és nem volt hová mennem. A végén kiveri a hideg verejték, és úgy éreztem, hogy testem egy része meghalt, és már a sírban nyugszik. Ez körülbelül minden, amire emlékszem. Homályosan felvillannak előttem az őserdők, rakodóhelyek, gengszterbandák. Nem emlékszem, hogyan kerültem dr. Waterman klinikájára. Azt mondták nekem hogy egy rendőr bukkant rám valahol egy kapualjban, és részegnek tartott. Cole egyre lassabban beszélt, a nyugtatószerek hatására, és a nyugalom, amelyre olyan kétségbeesetten szüksége volt, elkezdődött. Lecsukta szemét, és csöndes álomba merült. Megkérdeztem Watermant: — Elhiszi ezt a történetet? — Nem szeretnék véleményt nyilvánítani — felelte Waterman. — Ez az ember minden bizonnyal poklokon ment keresztül, de abban, amit elmondott, nincs semmi olyan, amit egy jó képzelöerövel megáldott ember ki ne gondolhatott volna. Nem egészen értem a megjegyzését azzal kapcsolatban hogy mit csinált az Aggyal, mielőtt lezárta a sebet. Voltaképpen semmi hatásos dolog nincsen egy horpadásos törés megszüntetésében. Van valami elgondolása? — Nem tudom — feleltem. — Megölhette volna Macalusót mindjárt helyben, de nem tette. Nem értem, hogy mire célzott. Hallottuk, hogyan közeledik egyre a távoli szirénázás, és néhány percen belül az állami kórház mentökocsija megérkezett. Két tevékeny fiatal ápoló jött be egy fehérbe öltözött kórházi orvos kíséretében. Felrakták Cole-t a hordágyra, és elvitték. Waterman fáradt volt, és még üldögélt velünk néhány percig, mielőtt kihajtott saját kocsiján a kórházba. Csöndben pöfékeltünk. — Úgy látom, a beteg elveszített valamit — szólalt meg Waterman. — Nem pénztárca ez? A pénztárcában néhány pénzérme volt és egy-két apró emlék, a mostani kórházi időszakból. — Várjunk csak! — jegyezte meg Waterman. — Azt hiszem, ismerem ezt a fajta pénztárcát. Mindig van egy titkos rekeszük is. Adják csak ide! Kezébe vette, és babrált vele egy keveset, majd teljesen kifordította. — Igen, azt hiszem, itt van a titkos rekesz. Lássuk csak, mi van benne. A titkos rekeszben nem volt más, csak egy chicagói újságból kivágott, két év előtti cikk. Ez volt a címe: Az Agy bandája megsemmisült A Plutoria bankbetörés kudarca Megkerült a százezer dolláros zsákmány A cikk egy betörési kísérletről számolt be, amelyet Macaluso és banditái követtek el. A kísérlet tökéletesen meghiúsult. A bank tisztviselői felkészültek a rablók fogadására, és helytálltak a tűzharcban is. Azokat a betörőket, akik túlélték a támadást, és akinek sikerült elmenekülni, elfogták üldözőik. mert egy tehervonat útjukat állta a vasúti kereszteződésnél. Senki sem maradt életben, hogy elmondja a történteket. Az újság megjegyezte az esettel kapcsolatban, hogy az Agyat gondos vezetőként ismerték, aki mindig jól megtervezte ügyeit, és ez volt az első alkalom, amikor a legközönségesebb, legelemibb elővigyázatosságról is megfeledkezett. Waterman nagyot szívott a pipájából, és nézte, hogyan száll fel a füst a mennyezet felé. Teljesen tanácstalan voltam, nem értettem semmit sem. — Nem értem — mondtam. — Az egésznek semmi értelme. Mit gondol, mi történt voltaképpen? — Nem tudom — felelte Waterman —, de jól el tudom képzelni. A műtét során Cole feltárta Macaluso homloklebenyét. Csupán néhány másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy átvágja, és elvégezzen egy olyan beavatkozást, ami egyenértékű egy teljes homloklebenykiirtással. Ez nem hajtotta Macalusót az őrületbe, de teljes mértékben alkalmatlanná tette őt arra, hogy bármilyen tervet — józan ítélőképességet és óvatosságot igénylő tervet — végrehajtson. Csöndesen szívtam szivaromat. Majd megjegyeztem: — Nem valami szép történet, de legalább a műtét tökéletesen sikerült. (Karig Klára fordítása) 15
