A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
A CSEMADOK TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT ... Gondolatok a népzenei és népdalverseny X. központi döntője előtt Georges Feydeau: Aludj el! BEMUTATOM A POLOSKA SZÍNHÁZAT Alig csitultak el a verseny legutóbbi döntője után kialakult viták, a Tavaszi szél vizet áraszt,.. népdal- és népzenei verseny jubileumi évfolyama döntőjénél tartanunk. A verseny új irányelveibe igyekeztünk minden vitában elhangzott reális javaslatot belefoglalni. Elsősorban a verseny kiélezett vetélkedő jellegét próbáltuk tompítani azáltal, hogy rangsorolás helyett minősítési fokozatokért „küzdenek" a népdal és népzene őrzői és ápolói. Ezzel a legvitatottabb probléma is megoldódott: nem az a lényeg, ki hagyományőrző és ki hagyományápoló ezen a seregszemlén. Legfontosabb szempont a művészi teljesítmény, annak minősége, amellyel az arany-, ezüst- és a bronzfokozatot ki lehet érdemelni. A járási fordulók lezajlása után úgy érezzük, kevesebb a sértődöttség, a zsűri munkájával szembeni kifogás. Természetesen így is akadnak nyitott kérdések. Nagy a visszaesés a folklórcsoportok teljesítményében. Ez többféleképpen magyarázható. Leginkább azzal, hogy kiapadt az a forrás, amely hagyományőrzőinket táplálta. Kevés az olyan népszokás, ünnepekhez vagy munkafolyamatokhoz kapcsolódó néphagyomány, amely még nem öltött színpadi formát. Ha folklórcsoportjaink rátalálnak ilyen hagyományra, ezek szinpadraállításával nem tudnak megbirkózni. A külsőségek bemutatása kerül előtérbe a tartalom egyszerű megjelenítése helyett. Pikáns „beköpések", népies színjátékra jellemző modorosság takarja el a mondanivaló lényegét. Itt hiányoljuk leginkább, hogy kevés képzett szakemberünk van, hogy nem megfelelő és kevés a szakmai tanácsadás, amelyet módszertani intézményeinknek kellene nyújtaniuk. Szerintük kevés ilyen kérem hangzik el. Leggyakrabban szövetségünkhöz érkeznek a kérések, holott közelebb vannak, elérhetőbbek és valóban a szakmai tanácsadásra hivatottak a járási és a kerületi népművelési központok. A mi szakelőadónk a szervezési munkákkal van elfoglalva, csak minimális segítségnyújtásra képes. További észrevétel: kevés a népi hangszereken játszó szólista. A versenybe kevesen kapcsolódtak be. Ezek zöme citerán játszik. Hol a többi népi hangszer...? Az ún. stilizált zenét játszó csoportok {parasztzenekarok) száma is megcsappant. Alig alakult új csoport, pedig tánccsoportjaink további sorsát meghatározó tény: lesz-e állandó, megbízható zenekaruk? Most tekintsünk el attól a vitától, amely ezzel a zenei irányzattal kapcsolatos. Történetesen: az erdélyi magyarságra jellemző hangszeres népi zene stílusa mennyire ötvözhető Dél-Szlovákia magyar tájegységeinek zene- és táncvilágával. A probléma mélyebb szakmai elemzést igényel, amit szerintem a gyakorlat dönt majd el az igenlők vagy az ellenzők javára. Számunkra fontosabb — és a döntésben az igenlőket igazolja — hogy vidékeinken a táncház meghonosodott elterjedése a parasztzenekarok létrejötte nélkül elképzelhetetlen lenne. Azon fáradozunk, hogy jövőre megvalósuljon egy központi szintű táncháztalálkozó. Éppígy égető szükség van a népdal és népzene népszerűsítésére az iskoláskorú gyermekek körében. Szellemi néprajzi hagyatékaink ápolásán kivül mostohább körülmények között zajlik a tárgyi néprajzi hagyatékok mentése és megőrzése. Ez sem kerülheti el figyelmünket. Összegezve: A Tavaszi szél vizet áraszt... népdal- és népzenei verseny X. központi döntője után sem lesznek kisebb gondjaink, mint előtte. A döntő tapasztalatai csak megerősíthetik a továbbfejlődés érdekében nélkülözhetetlen feladatainkat. Itt Szövetségünk művészeti osztályán kivül az állami kulturális intézményekre is gondoltunk. A feladatok csak közös erőfeszítéssel és még jobb együttműködés keretében oldhatók meg. Nem ünneprontásnak szántam, hogy gondjaink felsorolásával köszöntőm a Tavaszi szél vizet áraszt ... X. népdal- és népzenei verseny döntőjébe jutott versenyzőket és a teljesítményükre kíváncsi közönséget. A műfaj jelenlegi színvonalas útkeresésre késztet, amit az eredmények és sikerek mögött is látni és tudatosítani kell. Feltétlenül nagyobb megbecsülést érdemelnek népi hagyományaink őrzői és ápolói is. Úgy érzem, hogy a bratislavai Szakszervezetek Házának impozáns nagyterme méltó helye a népdal- és a népzene legmagasabb szintű seregszemléjének. Ez az első gesztus azok felé, akik napi gondjaik ellenére művelői és így birtokosai annak az erőnek, amely őseink ajkán is a szépért és a jóért lelkesedő ember vágyainak adott szárnyat, és volt gyakran egyetlen, de felbecsülhetetlen értékű kincse. A kemény paraszti munka, amely emberré formálta apáinkat és lerakta alapjait új társadalmi rendünknek is, nem a verejték cseppjeiben kell hogy példa legyen a mának, hanem teremtőerejében, a céltudatos, a magasabb szinten újratermelő és a boldogabb holnapért fáradozó emberek jellemében. Az ő üzenetük szól dalaikból, táncaikból és szokásaikból. Nem hagyományaink konzerválása és kirakatszerű mutogatása céljából üzennek, hanem ezek továbbfejlesztését, napjaink jó szokásainak megteremtését szorgalmazzák a nemzeti lét fennmaradása érdekében. A folytonosság biztosítása érdekében szólnak és igénylik, hogy jelenünk legpompásabb színpadáról hangozzék fel üzenetük. Szóljon tehát a zene, a népdal a Tavaszi szél vizet áraszt.... a X. népdal- és népzenei verseny legjobbjainak ajkáról. Merítsünk erőt és hitet belőle, hogy napjaink feladatát mindnyájunk érdekében és javára teljesítsük. Társadalmi és gazdasági életünk forradalmi változásainak és változtatásainak időszakában sokak ajkán csiszolódott népi dallamaink zenéje és szövege is erre biztat, és arra, hogy új hagyományokat teremtsünk. D. DUNAJSKY GÉZA, a művészeti osztály vezetője Első hallásra nem éppen a legkellemesebben hangzik e név. Köztudott, hogy ez a nálunk egyre ritkábban előforduló bogárfajta valamikor gyakori hálótársa volt az embernek. A vele való együttélést csípései tették tűrhetetlenné. Az együttes a nevét maga választotta. Alapötletként Majakovszkij azonos című vígjátéka szolgált. A csoport ezzel a névvel művészi hitvallását is ki akarja fejezni: előadásaikkal csípni, csipkelődni akarnak, megbolygatni azokat a problémákat, melyek itt vannak körülöttünk, s melyek mellett oly könnyen elmegyünk. A Poloska Színház rendezője Bodnár Gyula. Nevét az újságolvasók jól ismerik, hiszen főállásban újságíró, az Új Szó szerkesztője. A rendező azon kevesek közé tartozik, akik nem csak elméletben foglalkoznak a színházzal. Amatőr színjátszó együttest vezet, ismeri tehát e közösség világát. Mindezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert sok éven keresztül a Jókai Napok és a Duna Menti Tavasz válogatóbizottságának volt a tagja, járási, kerületi és országos szintű versenyek zsűrijének elnöke. Együtt jártuk a magyarlakta vidékeinket nyugattól keletig, egészen Bodrogközbe, ahonnan származik. Az utóbbi években csak a gyermekek versenyében vállal zsűrizést, ez természetes, hiszen a felnőtt kategóriában a zsűri asztalától átült a rendező székébe. Igaz ugyan, hogy eggyel kevesebb a szakemberünk, aki válogatáskor, vagy a Jókai Napokon szakvéleményt mond egy-egy előadásról, de eggyel több az élvonalba sorolható együttesek szá-Bodnár Gyula, az együttes rendezője ma. S mozgalmunkban ez jelenti számunkra a legnagyobb örömet. Hosszú évek után, lényegében Varga Tibor hazatérte után indult meg a színjátszás Nagymegyeren (Calovo). Az első bemutatkozásuk 1981-ben volt. A színpadra állításnál szakmai segítséget Konrád József érdemes művésztől kaptak. Móricz Zsigmond Kismadár című színművét mutatták be, s ezzel a produkcióval el is jutottak a 18. Jókai Napokra (1981). Majd egy kis szünet következett. Már-már úgy tűnt, hogy a nagymegyeri 6
