A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
VA Rozsnyói járásban Hárskút után még ■ két falut látogattam meg; Lúcskát (Lucka) es Szalócot (Slavec). A két település viszonylag távol esik egymástól, de helyzetük és hétköznapi gondjaik megegyeznek. A lúcskai állapotokról Szabó József, a hnb elnöke tájékoztatott. A nevezett településen jelenleg 278 ember él; a lakosság 98 százaléka magyar nemzetiségű. Lényegében Lúcska gazdasága hasonló fejlődésen ment át, mint a már korábban meglátogatott települések többségéé. Mára a kistelepülés aktiv lakosságának a zöme nem helyben dolgozik. A 80—85 százalékot kitevő ingázók főleg Rozsnyóra (Roznava) és a tornai cementgyárba járnak dolgozni, ami, ismerve a távolságokat, napi több órás utazást jelent. így nem csoda, ha az elmúlt húsz év alatt e helység lélekszáma erősen csökkent. Szabó József közlése szerint a jelzett időben mintegy 120—130 személy költözött el bicskáról véglegesen, Azt már szinte nem is kell hozzátenni, hogy az elköltözöttek zöme értelmiségi fiatal volt. Miként oly sok más helyen, nyilván az is közrejátszott a nagyarányú fogyatkozáshoz, hogy 1986 januárjáig Szabó József a lúcskai hnb elnöke Tatarozzák a szalócl óvodát Szaloci utcakép építkezési engedélyt nem adtak ki az igénylők részére. „Sokan emiatt költöztek el" jegyezte meg Szabó József. A kör tehát itt is bezárult. A munkavállalási lehetőségek megfogyatkozása, az otthonteremtés lehetetlensége a helyzetet egyértelművé tette. Még azok szándékát is keresztülhúzta, akik esetleg odahaza szerettek volna letelepedni. Mindezzel együtt a kulturális élét és a közművelődés hagyományos formái és lehetőségei is megfogyatkoztak. Miként azt Szabó József elmondta, Lúcskán nagy hagyománya volt a műkedvelő színjátszásnak, de a hatvanas évek közepére ez a mozgalom elhalt. Egykor volt a faluban női éneklőcsoport is; jelenleg egy vegyes éneklőcsoport van Lúcskán, s a Csemadok helyi szervezete időnként rendez író-olvasó találkozókat. Színház — a Tháliára gondolunk elsősorban — még nem járt a településen. A művelődési házban, amely 1970-ben épült, 130—150 ember fér el; mozi „természetesen" nincs, bár a vetítőgépet még nem szerelték le. A könyvtárban mintegy 800 kötet található, hetente egy alkalommal lehet kölcsönözni belőle. A könyvtár „gyarapítása" a korábbiakban leírt módon történik. A közművelődés és a műveltségi szint alakulása, mint mindenhol, itt is az iskolázottság függvénye. Amiként a többi kistelepülésen, Lúcskán is hasonló állapotot ismerhettem meg. Az egykori 1 —4 osztályos, egytanerős magyar tanítási nyelvű iskolát 1975-ben zárták be. Azóta az iskolaköteles gyermekek Dernőre (Drnava) járnak iskolába; a gyermekek utaztatása odafelé kielégítőnek mondható, mert reggel különjárat viszi őket az iskolába. A délutáni hazautazás a munkásbuszokon már sok kívánnivalót hagy maga után. Az elmúlt évtized során Lúcskáról három fiatal szerzett egyetemi vagy főiskolai oklevelet; közülük egy Kassára (KoSice) költözött, ketten odahaza laknak, de Rozsnyón dolgoznak. A középiskolát végzett fiatalok többsége, amint azt korábban is jeleztem, elköltözött szülőfalujából. Az egykori iskolaépületet jelenlegi állapotában már semmire sem lehet használni. Szabó József szerint felújítására legalább 100—120 ezer koronára lenne szükség. „Ennek ellenére" mondta a hnb elnöke, „az iskola visszaállítására bármilyen áron vállalkoznánk Mert ha van iskola, az minden szempontból sokat jelent. Jobb ha a gyerekek odahaza vannak, más akkor a közösségi élet." x Szalrác tulajdonképpen nem is egy település, hiszen ide tartozik - kicsihez a még kisebb! — Vígtelke is, mégpedig 1959 óta. így a két kistelepülés együvé tartozása, helyzete tr.’ég inkább nyomósítja a perifériális helyzetűi közösségek, sorát. A ma egy közigazgatás' alá tartozó egykori két közösségben összegen 466 ember él. Vigtelkére ebből már csc'Pán 85 jut, holott még 1950- ben ennek a kétszerese, 160—170 volt a falu lélekszáma. A két település lakóinak zöme magyar nem&ehs^ilü. Az iskolát Szalóc;on is a hetvenes évek elején szüntették m eg; volt magyar és szlovák tagozata, s a ké * tanító a faluban lakott. Jelenleg öt pedagótjus lakik Szalócon, de valahányan más tele pülésen tanítanak. A gyermekek egy része Rlozsnyóra és Pelsőcre (Plesivec) jár az ottani n magyar tanítási nyelvű iskolába; a szlovák iskolába járók Berzétén (Brzotín) tanulnak. Összes -en 64 gyermek utazik naponta az imént felsorolt helységekbe; közülük 19-en tanulnak magyar tagozatokon. Az egykori iskolaépületet óvodává alakították át, ide jelenleg 17 gyermek jár; az óvoda tanítási nyelve szlovák. A falunak van egy kicsinyke művelődési háza — 80 férőhelyes —, amelyben nagyobb rendezvények alkalmával nem fémek el az emberek. Ilyen körülmények között egyértelmű, hogy pl. hivatásos együttesek fogadására, vendégszereplésére nincs lehetőség. A Matesz, vagy á Thália előadásaira általában Gömörhorkára (Gém. Hőrka) járnak, moziba pedig — már akit érdekel — Rozsnyóra. Mindezekről Borzy László, a hnb elnöke tájékoztatott. Az általános műveltség szintje, állapota nagyobb vonásokban hasonlít a többi kistelepüléséhez. Az 1980-as népszámlálás óta mindössze — vagy: összesen — nyolc fiatal szerzett a két településen felsőfokú oktatási intézményben diplomát. Közülük négyen maradtak szülőfalujukban, hárman a közeli cellulózgyárban dolgoznak, egy pedig Rozsnyón. A többiek Rozsnyóra költöztek. A középiskolát végzett fiataloknak mintegy ötven százaléka szintén elköltözött a faluból, főleg Rozsnyóra és Kassára. Az ok ismert: a munkalehetőség hiánya s az otthoni építkezési tilalom. Ez utóbbit Ugyan 1982-ben feloldották, de az elköltözöttek számára ez már aligha jelent valamit is. Borzy László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy amióta telket és építkezési engedélyt is adhatnak az igénylők részére, a kiáramlási folyamat lelassult. Ám azt is hozzátette, hogy ez úgy módosult, hogy több, nem szalóci vagy nem innen származó egyén kért telket és engedélyt az építkezésre, a tartós letelepedésre. Ez a — részben — kedvezőnek tűnő változás azonban aligha pótolhatja a korábban keletkezett hiányt. S azt is magával hozza — hozhatja — hogy a közösség belső szerkezete tovább romlik. A társadalmi és szociális vonatkozások mellé természetesen kapcsolódnak a kulturális élet kérdései is. Ezekről Fábián Edittel beszélgettem, aki amolyan mindenese a falunak ilyen vonatkozásban. A többi között ő a vezetője a Kikirics nevet viselő gyermek színjátszó csoportnak s a Csemadok helyi szervezetének is egyik tevékeny tagja. Szalócon a Csemadok helyi szervezetének 148 tagja van. A már említett Kikiricsen kivül több-kevesebb rendszerességgel dolgozik egy vegyes éneklőcsoport, amelynek 15—16 tagja van. („Ha sokan gyászolnak, kevesebben énekelnek, ha nincs gyász, többen.") Öreg gond itt is, hogy a csoportnak nincs szakképzett vezetője. „Nincs pedagógus a faluban. „Pontosabban van, csak nem odahaza „érdekelt" a munkában. A Kikirics az iskoiásgyermekeket fogja össze, általában mintegy húsz gyermek szerepel a csoportban. De mivel többségük a szlovák tanítási nyelvű iskolát látogatja, ahogy Fábián Edit megfogalmazta „előbb az anyanyelvűkre kell őket megtanítani", csak azután következhet az érdemi munka. A csoporttal gyakorolni — mivel a gyermekek későn érnek haza — csak este lehet, ami külön gondot jelent, főleg ősszel és télen. A Rozsnyói járás három kistelepülésének helyzete — pontosabban: hátrányos helyzete — korántsem kiragadott példa. Csupán a járás falvai közül közel húsz hasonló kistelepülés van ilyen, vagy megközelítően velük azonos helyzetben ... GÁL SÁNDOR (A szerző felvételei) r'f'N
