A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
SÜTŐ ANDRÁS köszöntése Maga a cím is („Nem felfelé török uram ...") kifejező volt, természetesen a jubilánstól. Sütő Andrástól vett idézet, akit hatvanadik születésnapján egy 1981-ben Pusztakamaráson, Nagyenyeden, Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, Sikaszón és Farkaslakán készített műsorral köszöntött a Magyar Televízió. Azt az írót, akinek szinte egyedülállóan derekasan sikerült a címben leírt igyekezet: lejutni a gyökeréig, az idegpályatalálkozásokig, a gondolatok bölcsőjéig — a ránc-redőkig a szülők arcán, a megkérgesedett tenyerekig, a volt iskolatársak mosolyt-keserüséget rejtő arcrándulásáig, a tekintetek alig felfedhető fátyláig, íveléséig vagy földbe hullásáig. Ami csak az olyan embernek sikerülhet, aki közülük jött. s néhány évi bolyongás után végleg kikötött mellettük. Az út — mint minden figyelemre méltó út — persze korántsem volt ilyen egyszerű, egyenes. Sütő Andrásnak is meg kellett járnia a maga poklait ahhoz, hogy elérhesse a legtöbbet, amit ember életében elérhet: hogy önmaga. Sütő András lehessen. S hadd mondjam még el: útja ma sem göröngyök nélküli, kikövezett-fényárnyas, még olyan kikezdhetetlen értékekkel a háta mögött sem, amelyeket a magáénak mondhat. Páholya — mint másoknak sem — neki sincs. Hadd idézzem ezzel kapcsolatban Fekete Sándort: „Efemér divatok és klikkek nevében érte támadás nemrégiben Sütő Andrást is. Válaszának szenvedélye, mely még inkább hebrencs indulatra ragadtatta az önmagával eltelt kritikust, arról árulkodott, hogy Sütő Andrásnak fájt a sértés, melyet mindenhonnan inkább várt volna, mintsem egy díjazott mübirálójától. Én mégis megnyugodva figyeltem a szóváltást: túl azon, hogy az alkalom Sütő András saját ars poeticájának összegzésére is késztette, ami önmagában is jó, az incidens bebizonyította, hogy írónk nem hivatalból védett, nem hatóságilag kikiáltott nagyság, kiküzdött posztját támadhatja, aki akarja, s ime — nagy csoda egy civakodó irodalmi életben — az ördög csak egyetlen ügyvédjét léptette fel. Ez is jelzi, hogy irodalomtörténetünkben eddig senki élőnek nem jutott osztályrészül olyan egyetemleges tisztelet, mint Sütő Andrásnak. Ami persze sosem hígulhat kultusszá, mert a nagy teljesítményhez illő kritikai elemzést is magában foglalja, csak a hebrencs sértést zárja ki.'' S a többiek, pályatársak, kortársak? Bodor Pál: „Én azt tartom nagy írónak, akinek ha életműve visszamenőlegesen megsemmisíthető volna, megváltozna az irodalom állaga, állapota. Sütő András nélkül a romániai magyar s az egyetemes magyar irodalom ma már elképzelhetetlen. S titkon, talán nemcsak az irodalom boldog lokálpatriótájaként, azt sejtem: az európai irodalom XX. százada sem lesz elképzelhető, átgondolható őnélküle." Spiró György: A nemzetiségi kérdés és az ideológiai harc „Egy világos helyzet megítéléséhez nem kell ész. A világos helyzet magától beszél. Az ész oda kell, barátom, ahol a helyzet nem beszél magától — mondja a Presbiter egyik legjobb, ha nem a legjobb e századi vígjátékunkban, a tüneményes humorú Pompás Gedeonban. ... A költői dráma lehetőségeit radikálisan ma Weöres Sándor mellett Sütő András gondolja végig. Szempontja az egyetlen emberi szempont: az ideális magyarságé, az ideális Európáé, »a Szerelem és az Önkéntesség« szempontja, ahogyan ö fogalmaz. Soha nem valósult meg, és soha nem lehet lemondani róla. Ebből van minden teremtő nyugtalanság, vagy ahogyan a Csillagvitéz, mesehőse mondja: »Inkább a nyugtalanság sodorjon bajba, semmint a szemünk csipásodjék meg a tétlenségtől.« Mint drámáról gondolkodó ember, bámulom Sütő András szabadságát, ahogyan időnként a lehetetlent is sikerrel kísérti..." Sokan köszöntötték öt, többek között az Új Tükör 24. számában, ahonnan az idézetek is valók. Köszöntötték öt, aki — történjen bármi bárhogyan is — nem a metropolisokban, de odakünn, Pusztakamaráson, a Mezőségben, Székelyföldön és a Hargita alatt van otthon. Aki műveivel készítgeti — mint legutóbbi drámája, az Advent a Hargitán hőse — a tiszta jövőt váró csillag-füzért. Aki, ha elmegy is a faluból, nehezen megy el onnan. Ahogy az Anyám könnyű álmot ígér epilógusában írja: „— Mit hozzak Bukarestből? — kérdem apámat, hogy induljak valamiképpen. — Semmit, fiam. Levegőt. — Frisset! — igazodik anyám is a kívánsághoz. Mintha partra jutott volna az iménti szomorúságból; amolyan törött-szárnyú nevetéssel integet utánam. Apám csak ennyit szól: — Aztán gyere még... Ott állnak ketten a fehér rajzásban, vállukat belepi a hó. Vissza-visszanézek, jókedvűen próbálok elmenni, de látom rajtuk: a hangulat nem éppen szilveszteri. Hanem inkább Arany János i. Néz ki belőlük a lélek, mint toronyból a bakter." CSÁKY PÁL A Svoboda Kiadó a közelmúltban jelentette meg cseh fordításban E. A. Bagramov a nemzetiségi kérdés szovjet teoretikusának „A nemzetiségi kérdés és az ideológiai harc" című könyvét. A mintegy háromszáz oldalas publikáció három részre oszlik. „A nemzetiségi kérdés marxista-leninista elmélete a burzsoá ideológia elleni harcban" című első részben a szerző kifejti, hogy a nemzetek megszületése óta számos burzsoá, lényegében idealista elmélet alakult ki a nemzet eredetét, lényegét, létét és távlatait illetően. Filozófusok, jogászok, történészek, szociológusok, politológusok, mindegyik a maga módján, kidolgozták a nemzetre vonatkozó tanításukat. Ezek a nem marxista elméletek általában a „nacionalizmus elmélete" fogalomkörébe tartoznak.. E nacionalista nézetek és eszmei irányzatok kiterjedt rendszerére támaszkodik a nemzetekkel szemben megnyilvánuló burzsoá politika. E különböző irányzatok ismerete hozzásegít bennünket ahhoz, hogy jobban megértsük, mely belső és külső forrásokból táplálkoznak a szocializmus feltételei között is a nacionalista csökevények és előítéletek. Marx és Engels meghatározták a nemzetek törvényszerű kialakulásának genézisét és jellemzésüket. „A burzsoázia mindinkább megszünteti a termelési eszközök, a birtok és a népesség szétforgácsolását... Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció volt. Független, szinte csak szövetséges viszonyban levő tartományokat, melyeknek különböző érdekeik, törvényeik, kormányaik és vámjaik voltak, egy nemzetté tömörítettek, melynek egy a kormánya, egy a törvénye, egy a nemzeti osztályérdeke, egy a vámhatára." — írják (Marx—Engels müvei, 4. kötet. Budapest 1959, 446 o.). így jellemezve a nemzetek eredetét, Marx és Engels külön figyelmet fordítottak a tőkés nemzetekre. Ennek kapcsán következetesen használták a tőkés nemzet kifejezést és a tőkés termelési módból indultak ki. A nemzetet elsősorban a társadalmi, főleg pedig az osztályviszonyok termékének tekintették. Nagy figyelmet fordítottak a nemzet és az osztály viszonyára, azokra az összefüggésekre, s egyúttal különbségekre, amelyek a két nagy csoport között mutatkoztak. Bebizonyították, hogy a burzsoázia számára elsősorban az a „nemzeti", ami megfelel osztályérdekeiknek. Csak ebben a vonatkozásban gondolkodik nemzeti fogalmakban, csak így van szüksége a nemzetre. V. I. Lenin is sokat foglalkozott a szocialista nemzetek formálódásának és a soknemzetiségű szocialista államok államjogi formáinak problémakörével. Kidolgozta a bolsevik pártnak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos el-10
